Ngugi wa Thiong'o: Közöttünk a folyó

A Közöttünk a folyó abban az időben játszódik, amikor az első fehér telepesek megjelennek Kenyában. A Makuyu és Kameno dombjai között élő gikujuk egy része az új vallás híve lesz, mások ragaszkodnak az ősi szokásokhoz és varázslatokhoz.

Hőseink varázslók és látók, no meg nagyon is hétköznapi emberek. Ahogyan az történni szokott, egymásba szeret Waiyaki, a Látó fia és Nyambura, a megtérített Józsué lánya. De lehetnek-e boldogok egy ellenséges közegben, ahol talán csak a soha ki nem száradó Honia-folyó érti és mormolja, mi bennük a közös?

Waiyaki nagy tanító lesz, iskolákat épít, élni segít. A dombok felélednek és összecsapnak. Harcol egymással hit és meggyőződés, kereszténység és pogányság, az őslakos és a betolakodó fehér ember.

Varázslatos, balladisztikus történet. Szépségről, szerelemről, az élet völgyéről mesél, miközben feleleveníti a legkegyetlenebb törzsi szokásokat. Nem ítélkezik, érteni segít a sokféleség mélyén az embert, önmagunkat.

Egy távoli világba való kirándulás volt nekem ez a történet. Távoli földrajzilag is, és távoli a mi világunktól is. Hiszen a körülmetélés, az afrikai emberek monda- és hitvilága, mindennapi életük  meglehetősen idegen számunkra. Egy ismeretlen tájra csöppentem, teljesen másféle emberek közé, és ahhoz, hogy megértsem őket és ne ítélkezzek, meg kell próbálnom az ő fejükkel gondolkodni.

Nagy segítségemre volt ebben Waiyaki, aki a maga fiatalságával, a nehéz örökséggel, amit az apjától kapott, tudott mégis elfogadni és fejlődni, tudott tanulni a fehér embertől, hogy aztán a saját népe hasznára fordítsa a megszerzett ismereteket. Sikerült bennem is megidéznie az elfogadás gondolatát, próbáltam megérteni, miért érzik úgy ezek a nők és férfiak, hogy szükségük van erre az általunk barbárnak mondott szokásra. És bár elfogadni mégsem tudtam, azt hiszem sikerült megértenem, hogy a falu ezt kívánja meg fiaitól és lányaitól, mióta világ a világ, és ezen múlik, hogy a közösség teljes jogú tagjai lehetnek-e, hogy férfiak és asszonyok lehessenek.  A Waiyakiban uralkodó kettősség, a hagyományok tisztelete és az új iránti kíváncsiság nem volt mindenki kedvére, akadtak ellenségei, akik ellene hangolták a falu lakóit. Az sem segített rajta, hogy éppen Józsué lányába lett szerelmes, aki megkeresztelkedett és körülmetéletlen.

Egzotikus történet volt, különleges emberekkel, csodaszép tájakon. Egy falu hierarchiája, társadalma, fejlődése rajzolódott ki előttem, egy fiatalember gyerekből felnőtté válása törzsi körülmények között, vágya a boldogságra, a szerelemre, talán egy kicsit másfajta életre, mint amit a törzsben megtapasztalt. Érzi a változás szükségességét, tesz is érte, a megbékélést és az elfogadást hirdeti, a tudás hatalmát hangoztatja, miközben szerelmét megnehezítik a körülmények, vagy éppen lehetetlenné is teszik.

A kereszténység és a törzsi hagyományok szembeállítása elgondolkodtató volt, mint ahogyan az is, hogy miért kell a vallásoknak harcolniuk, szembenállniuk egymással. Nem-e a békességet, boldogságot, a jóra való törekvést hirdeti minden vallás? Miért kell mégis a vallás esernyője alatt háborúzni, ellenségeskedést szítani?

A szereplők kicsit távoliak maradtak nekem, nem sikerült nagyon közel kerülni hozzájuk, szívesen megismertem volna őket jobban, többet is olvastam volna a mindennapi életükről, ami segíthetett volna jobban megérteni, esetleg elfogadtatni a törzsi hagyományokat, szokásokat, ezeknek a különös embereknek a gondolkodásmódját.  Azt hiszem közöttünk is ott volt a folyó.

A könyvet köszönöm a Tarandus Kiadónak!

8/10

Bea