A nevem Stilton, Geronimo Stilton. Itt, Rágcsáliában, Egér-sziget fővárosában a könyveim mind bestsellerek! Hát nem olvastátok még őket? Igazán mulatságos történetek: könnyebbek, mint a friss mozarella, kívánatosabbak, mint az edami, és ízesebbek, mint az érett parmezán... igazán bajuszemelő történetek, szavamra!
Geronimo Stilton nálunk már szinte családtag. Titusz vele szerette meg az olvasást, eleinte még Zsófi olvasta fel neki a Geronimo történeteket, de Titi nem mindig bírta kivárni, így már nagycsoportos óvodásként egyedül böngészte ezeket a könyveket, és így tudott egyre jobban és jobban olvasni. Bence is tartott Geronimo felolvasásokat, amit viszont Zsófi is élvezettel hallgatott, mert Bence színielőadásokká avanzsálta a történeteket, hangsúlyozott, sipákolt, kiabált, néha bizony még sajtot is rágcsált közben, egyszóval teljesen élethűen alakította ezt a barátságos rágcsálót és az összes barátját.
Születésnapok, névnapok, karácsonyok, mikulás, a legón kívül mind-mind Geronimo Stilton egy-egy történetét hozta, néha becsúszott egy-két Tea Stilton is, mert azt is szerette Titusz és szerettük mi is. Az a jó ezekben a könyvekben, hogy szinte észrevétlenül, játékosan hasznos ismeretekre is szert tehetnek a legkisebbek, sőt be kell ismernem, hogy néha még bizony én is tanulok egy-egy új érdekességet belőle. A betűk változatossága, írásmódja, bizonyos szavak megjelenítésének játékossága nem hagyja a gyerekek figyelmét lankadni egy percre sem, hiszen nagyon érdekes úgy olvasni, hogy a betűk helyenként színesek, néha nagyobbak, van olyan, amikor hullámoznak és olyan is, amikor fejjel lefelé lógnak.
Amikor Titusz már iskolás volt és többször is újraolvasta ezeket a könyvecskéket és a vastagabb változatokat is, az egész család Geronimo találós kérdéseket fejtett meg és Geronimo vicceket hallgatott, mert Titusz annyira lelkes rajongója volt, hogy akit csak tudott elkapott egy-két találós kérdésre és pár viccre.
A lenti képen látható Geronimot pedig Titusz kérésére horgolta a nagymamája , aki időnként egy kalandor rágcsálóhoz méltóan eltűnik szem elől, hogy aztán mindenki nagy örömére hirtelen felbukkanjon és elmesélje kalandjait. Nem nagymama, hanem Geronimo. :)
A Nem vagyok én szuperegér! is a szokásos aranyos, tanulságos, kalandokban bővelkedő történet, amelyben Geronimo beragad egy könyvtári liftbe, ott tölt el egy éjszakát és a végére teljesen bepánikol. Az ezerarcú Muszkoli megmenti, és azon nyomban elcipeli egy túlélőpróbára, egy igazi kiképzésre, ahol megtanulhatja, hogyan tanúsítson önuralmat, mindig legyen résen és tudjon alkalmazkodni. Egyik kalandból a másikba száguldanak, szenvednek sivatagban, fagyoskodnak az Északi-sarkon, kalandoznak a dzsungelben, és még egy barlangban is eltévednek. Öcsisajt, akarom mondani Geronimo Stilton igazán mókás fickó, megmosolyogtató kalandokban volt része, és derekasan kiállta a próbákat. A történet végén egy igazi, drámai helyzetben be is bizonyította, hogy milyen talpraesett rágcsáló is ő, akinek helyén van a szíve és az esze.
Szórakoztatott, kikapcsolt ez a könyv, de azt hiszem most már oda kellene adnom Titusznak is. Előtte azonban még nézegetem egy kicsit Egér-sziget térképét, mert Szörcsögőpocok tűzhányót, Fáradtmacska ösvényt, vagy éppen Nemlaknékitt kikötőt nem akármelyik térképen találni.
A könyvet köszönöm az Alexandra Kiadónak!
10/10
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése