oldalak

2016. május 14., szombat

Antonio Orlando Rodríguez: Chiquita

Chiquita kubai származású liliputi művésznő, énekes és táncos-mutatványos artista volt, aki a New York-i varietékben vált korának bálványozott csillagává a 19. század végén és a 20. század első évtizedeiben. Sikereit korabeli fényképek és újságcikkek tanúsítják a regény függelékében. Kubában született, jómódú középosztálybeli családban, és soha nem nőtt hatvan centiméternél magasabbra. Élete végéig megmaradt annak az arányos "kicsikének" (chiquitának), aki tízévesen volt; kigömbölyödő alakja miniatűr, de hibátlan női szépséget ígért. 
Sorsát egy kijelentés és egy amulett határozta meg; a kinyilatkoztatás a korszak neves francia színésznője, Sarah Benrhardt szájából hangzott el, és így szólt: "a nagyságot nem centikben mérik". Az amulett - egy nyakláncon függő arany gömböcske - pedig az egyik Romanov nagyherceg kezéből került Chiquita nyakára.
Chiquita élete attól fogva, hogy eldönti, művész lesz, szinte töretlenül ível a karibi sziget isten háta mögötti kisvárosából a valóban világot jelentő deszkákig, New York, Párizs és számos egyéb nagyváros (köztük Budapest) színpadáig. 
Az első világégést megelőző évtizedekben a szenzációkra éhes nagyközönség világszerte mohó kíváncsisággal fordult a technikai forradalom vívmányai és az emberi ritkaságok felé. Ezek az évek a vaudville, a cirkusz mutatványosoknak és mindenféle látványosságnak teret adó szórakoztatóipar fénykorának évei is: a szintén forradalmi korszakát élő sajtó vezető helyen foglalkozott az erőművészek, artisták, törpék és óriások sosem látott furcsaságaival. Chiqiuta ebben a közegben vívja ki kivételes rangját; viharos szerelmi élete, az előkelő körökben való bennfentessége és varázsereje a "boldog békeidők" iránt mindig újraéledő kiváncsiság vonzó alakjává avatja.

Ez a hosszú (és kicsit száraz) fülszöveg el ne riasszon senkit a könyvtől! :)
A könyv teljesen véletlenül került a kezembe, egy könyvtárlátogatásunk alkalmával, és én nagyon örülök ennek a véletlennek, mert ez a könyv fantasztikus volt. 
Amikor ott a könyvtárban elolvastam a fülszöveget, akkor  igazából a cirkuszrajongó énem támadt fel bennem, és a cirkuszimádatomat is kielégítette ez a történet, de ezenfelül megismerkedhettem még egy rendkívül kalandos életű nővel is, Chiquita Espiridiona Cendával.

Megismerkedhettem Chiquita gyerekkorával, amit Kubában töltött, találkoztam egy orosz nagyherceggel, egy ősi szellemmel, és a hangos Cenda famíliával is. 
De igazából a könyv legelején beleszerettem a történetbe, már akkor nagyon megfogott a hangulata, történetünk krónikása Cándido Olazábal valami eszméletlen egy elbeszélő volt, a történethez hozzáfűzött kommentárjai mindig megmosolyogtattak.

Miután megismertem Chiquita ifjúságának éveit, és egy kicsit az éppen kibontakozni készülő kubai szabadságharcokba is bepillantást nyerhettem, már ott is álltam Chiquita mellett, amint szeretett hazáját elhagyva Amerikába hajózott, hogy hozzálásson művésznői karrierje beindításához.

Már a könyv legelső fejezetei is nagyon izgalmasak voltak, de az igazi őrültségek és kalandok itt kezdődtek el csak igazán! :)
A bájos és célratörő Chiquita meghódította szinte a világ összes színpadát, szenvedélyes szerelmi kalandokba keveredett és körbeutazta egész Európát, sőt egyszer még egy arab sejk is elrabolta. Az élete már-már meseszerű volt, de én nagyon élveztem a könyvet.

Chiquitán kívül a könyv mellékszereplői is nagyon a szívemhez nőttek, Chiquita fekete szolgálólánya a hallgatag Rustica, s a visszahúzódó, szerény zongorista unokaöccse, Mundo is. 
A történetünkbe szépen lassan bekúszott egy misztikus szál, ami szintén kedvemre való volt.


Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, tényleg eszméletlen kalandokban volt részem olvasás közben, egy kicsit szomorú is lettem, amikor a könyv végére értem, mert éreztem, hogy a szereplők, s a történet hangulata, az elbeszélés varázsossága még sokáig hiányozni fog nekem. Azt hiszem, új kedvenc könyvet avattam. :)

10/10

Zsófi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése