Ingar Johnsrud: Követők

A testvériség örökké tart

Oslo, napjainkban: Fredrik Beier főfelügyelő egy eltűnési ügyben, egy politikus lánya után nyomoz. Az eset azonban hirtelen fordulatot vesz, amikor az Isten Fénye elnevezésű szekta több tagját is lemészárolják, és a fiatal nő, aki szintén a hívők egyike, nincs a holtak között. Hová tűnhettek a gyülekezet életben maradt tagjai? És vajon milyen munka folyt a szekta rejtett laboratóriumában?

Bécs, 1937: megalakul a Bécsi Testvériség, a nemzetközi csoport fajkutatással foglalkozik. A negyvenes években a testvériség feje, Elias Brinch egy norvég hadifogolytáborban folytatja kísérleteit. Mire bukkanhatott, és milyen ereményeket érhetett el, ha kapcsolat látszik felsejleni a mostani gyilkossági ügyek és  és az évtizedekkel ezelőtti háborús bűnök között.

Ingar Johnsrud első regénye az izgalmak és a borzongás rajongóinak való olvasmány. A hús-vér figurák, a mesteri történetszövés, az újabb és újabb meghökkentő fordulatok jelentik a biztosítékot arra, hogy aki belekezd, az nem lesz képes megállni a trilógia első darabjánál.

Nem is tudom, miért olvasok olyan kevés krimit. Amikor megláttam a Követők borítóját, valami nagyon sötét, nagyon gonosz témára gondoltam, a hideg is kirázott tőle. A történet igazolta is a sejtésemet, ez a könyv nagyon hátborzongató dolgokat rejtegetett. 

A főszereplő nyomozó, Fredrik Beier megismerésével kezdődik a történet. A főfelügyelő nem túl életvidám figura, igaz, nincs is miért vidámnak lennie. Talán inkább sajnálnom sikerült, mint megkedvelnem, zord, magának való, megkeseredett férfinak tűnt a szememben. Nem volt azonban ellenszenves sem, tehát bízom benne, hogy a következő részben közelebb kerülhetünk egymáshoz. Társai, a régi barát és kolléga Andreas és a kettősük mellé frissen "kiutalt" fiatal nő Kafa Ikbál, aki az iszlám fundamentalizmus és terrorizmus szakértője. Nem örülnek a nőnek, de kénytelenek elfogadni, az idő és a nyomozás előrehaladtával pedig befogadják, és teljes jogú tagja lesz kis csapatuknak. 

A történet egy másik szálon is halad, mégpedig visszamentünk 1943-ba, amiből azonban nagyon mozaikszerűen kaptunk részleteket, és el nem tudtam képzelni, hogyan fog ez majd a jelenhez kapcsolódni, de érdeklődéssel és borzongva olvastam.

Közben pedig időnként kapunk egy-egy villanást, más eseményekből, amiket végképp nem tudtam néha hová tenni. Közben a Beier felügyelő  nyomozott társaival, haladtak is, meg nem is, és egyre több mintent tudtam meg a nyomozóról is. 

Nagyon összetett, szövevényes volt a könyv cselekménye, végig erősen koncentráltam, hogy követni tudjam az eseményeket. Egyre többször bukkant fel a titokzatos gyilkos, egyre több információ derült ki az Isten Fénye szektáról, egyre izgalmasabb események követték egymást, a feszültség csak nőtt és nőtt. Hátborzongatóak voltak a múltbéli történések is, itt is, ott is felpörgött minden, ekkor már nem nagyon akartam letenni a könyvet, mert  a végére akartam járni mindennek. 

Amikor már kiderültek fontos dolgok,  akkor pedig vége lett, és én azt kérdeztem: Mi van!!!??? Olvasás előtt ugyanis nem olvastam el a fülszöveget és teljesen kiment a fejemből, hogy ez egy trilógia első része. Persze lettek megoldások, de éppen csak annyi, hogy kíváncsian várjam a második részt. Szeretnék többet is megtudni Kafa Ikbálról, szeretném élettelibbnek látni Fredrik nyomozót, szeretném, ha kiderülnének az összefüggések, és a homályos pontok megvilágosodnának a fejemben, de legfőképpen azt szeretném, ha ezt az őrült fenyegetést teljesen leállítanák. A mozaikdarabkákból sok a helyére került, de vannak még üres részek. 

Tetszett a könyv stílusa, szeretem amikor nemcsak az eseményekről, hanem az emberekről is kapok információkat, sőt pluszinfókat a környezetükről, a mellékesebb szereplőkről is. Ezek az eszközök enyhítették a könyv gonosz és kegyetlen eseményeit, vagy legalábbis némiképpen elterelték a figyelmet a szörnyűségekről. Ami miatt pedig néha a fejemet ráztam, az az, hogy az író éppen akkor hagyta abba a fejezeteket, amikor az események a tetőfokon voltak. Ez nagyon hatásosan hajszolt a továbbolvasásra. :)

9/10

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak! 

Bea

Virág Emília: Sárkánycsalogató

Józsi, a pizzafutár egyetemi hallgató egy másnapos reggelen utat nyit a világok között, s rászabadít egy sárkányt Budapestre. Nyomában ott van Béla, a lovag, akinek a sárkány tojására fáj a foga. Aki ugyanis megszerzi a sárkány tojását, elnyeri a szépséges királylány kezét.

Miután feldúlják az Oktogont, ellopnak egy tehenet és legyőzik a gonosz boszorkát, a tabletjébe kapaszkodó, nyegle fiúról kiderül, hogy pont olyan nemes, önfeláldozó és hűséges, mint Béla lovag, s ketten együtt nagyon sok mindenre képesek szívük hölgyéért.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki nem nagyon rajongott a fantasy műfajért, ezért mindig nagyon óvatosan válogatott az ilyen jellegű  könyvek között.

Ám a sors úgy hozta, hogy a Sárkánycsalogató című könyvnek mégsem tudott ellenállni, amiben szerepe volt a figyelmfelkeltő fülszövegnek és a szemrevaló borítónak is. 

És így a könyv után bátran kijelentem, hogy még milyen jó, hogy nem álltam ellen ennek a könyvnek, és hagytam magam eme sárkánycsalogatásba belevonni, mert ez a könyv szuper volt! :)

Amikor az ember már azt hiszi, hogy kinőtt a mesék, a gonoszok és jók, boszorkányok és sárkányok világából, akkor jön egy ilyen remek történet, és rájön, hogy a mesék világából nem is igazán lehet, és egyáltalán nem ajánlott kinőni.

Főhősünk Józsi,  roppant mókás és szerethető alak volt, a hanyag és linkeskedő stílusa ellenére is. Béla, az udvarias és becsületes, távoli világból érkezett lovag pedig minden erejével megpróbálta őt a helyes irányba terelgetni, s nem hagyta őt megfutamodni Egon, a sárkány elől sem. 

Az egyik kedvenc és legviccesebbnek tartott filmem a Jöttünk, láttunk, visszamennénk, így nagyon örültem, hogy ebben a könyvben is ilyen korszak különbségekből adódó poénokkal találkoztam. 

Béla és Egon, a sárkány egy másik, mágiával átitatott világból érkeztek Budapestre, de a történet során Józsi is megjárja ezt a világot is, ahol beszélő állatokkal, elátkozott kutakkal, fura szerzetekkel, és a nagy és rettegett boszorkánnyal, Hollussal is találkozik, ja és persze a tabletjét sem felejtette otthon, amit Hollus el is koboz tőle saját használatra. 

Egyik mese sem lenne igazi mese,  egy minden hájjal megkent gonosz nélkül, ezt a szerepet a marketinges Kövecs János tölti be, aki minden helyzetet megpróbál a saját javára fordítani. A Budapestre érkező sárkány pedig pont egy olyan helyzet, amitől nagyon sokat remél, bizony-bizony még attól sem riad vissza, hogy megzsarolja a sárkányt.

A történet  tele van csudásabbnál csudásabb lényekkel, tépett lidérccsirkékkel, büdös javasasszonyokkal, és beszélő állatokkal is, no meg persze egy csöppnyi szerelemmel, ami egyik meséből sem hiányozhat.

Mindenkinek jószívvel ajánlom a könyvet, aki könnyed és fantáziadús kikapcsolódásra vágyik, mindezt természetesen jó sok nevetéssel társítva. Hagyjuk előtörni mesekedvelő gyermeki énünket, hogy a  mostani modern énünkkel társulva együtt élvezze ezt a nagyszerű történetet.

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

9/10

Zsófi

Heti ez+az

Dorothea Benton Frank: Magányos nők klubja

A történet kezdetén három mit sem sejtő nőt hoz össze egy tragédia és egy rejtély. 

Lisa St. Clair csupa szív ápolónő, aki mindenről lemondva nevelte zabolátlan lányát, Marianne-t, miután a férje huszonnégy éve magára hagyta őket, és gyerektartás gyanánt évente egy lottószelvényt küldött. Egy szép napon azonban a volt férj ismét felbukkan és magával csalja a lányt. 

Így amikor Lisa legkedvesebb betege, Kathy meghal, a magányos Lisa hozzácsapódik Carrie-hez és Suzanne-hoz, volt betegének leghűbb barátaihoz. A három nő élete összefonódik, megosztják egymással problémáikat, de bármilyen eseménydús is így együtt az élet, valahogy mindig visszakanyarodnak Kathy rejtélyéhez. Ki volt ez a nő? Mit jelentett rövid élete? 

Lisa, Carrie és Suzanne lassan megfejtik a titkot, és terveket kezdenek szőni, hogyan tegyék örömtelibbé saját életüket. Míg végre rádöbbennek, hogy a szingliség nem egyenlő a magánnyal.

Dorothea Benton Frank megmutatja, hogy a barátságnál nincs erősebb kötelék, és a szerelem jóval több, mint rátalálni az igazira. Az olvasót magával ragadja a dél-karolinai tengerpart és Charleston varázsa, mialatt ezekről a remek magányos nőkről olvas, akik előtt még ott az egész élet.

Egy olyan történet, amiben nem tini lányok a főszereplők! A könyv főszereplői már jóval túlhaladták a tinédzser kort, sőt már fiatalnak sem nevezhetnénk őket. Jócskán benne járnak középkorúságukban és mindannyian egyedülálló nők. Egy szomorú haláleset hozza őket össze, és míg a rejtélyek kibogozásán ügyködnek, közel kerülnek egymáshoz, barátokká válnak. 

Nagyon tetszett mindhármuk karaktere, mindegyikük egy teljesen más egyéniség. A könyv igazi, amerikai, rózsaszín történet, ne várjuk tőle az élet nagy problémáinak megoldását. Viszont lendületes, dinamikus, zajlik az élet főszereplő hölgyeink körül, mindig történik velük valami. Könnyed történetnek tűnik, ám komoly témákat érint. 

Lisa egy idős- és hospice otthonban ápolónő, így mi is tanúi lehetünk az életük utolsó szakaszához érkezett idős emberek lelki nehézségeinek, ám jókat derülhetünk is az otthonban történteken, a lakók furcsa kalandjain. 

A könyvet végigkísérte a humor, nekem nagyon bejött az írónő stílusa, szerettem csipős, szarkasztikus megjegyzéseit, jól szórakoztam, teljesen kikapcsolt.  

Tetszett, ahogyan ennek a három nőnek a példáján keresztül mutatta meg a szerző, hogy az életnek még egyáltalán nincs vége ötvenévesen, a barátság, a szerelem nincsen életkorhoz kötve. Sok minden vár még egy emberre, egy nőre, ha nyitottan áll az élet szépségeihez és tartalmasan szeretne élni. Ilyenkor már megvan az embernek a kellő tapasztalata, türelme, amivel igazán sokat ki tud hozni a mindennapokból.

A mellékszereplők is megnyerőek voltak, és természetesen ahol három nő van, ott legalább ugyanennyi férfi is felbukkan előbb-utóbb. Mókás volt a 36 kérdéses teszt, amitől garantált a két fél között a szerelem. Azt hittem, hogy ezt az írónő találta ki a történet kedvéért, de nem, valóban létezik. :)  Nagyon érdekes kérdések és még azoknak is érdemes megcsinálniuk, akik párkapcsolatban élnek. 

A történet helyszíne a Dél-Karolinai Charleston, ahol érezhettük a szereplőkkel a vidékre jellemzően nyomasztó időjárást, az  iszonyú hőséget, a hirtelen támadt viharos esőzéseket. sétálhattunk reggelente a gyönyörű tengerparton, járhattunk menő éttermekbe, sok bort ihattunk és rengeteg rákot ehettünk. Mondtam már, hogy eléggé amerikai a történet? :D Egy filmet is el tudok belőle képzelni, mondjuk Meryl Streep, Susan Sarandon és Diane Keaton főszereplésével. És hogy a pasik se maradjanak ki:  a szereposztó díványon jól szerepeltek (ja, hogy csak álmodom?:)), szóval Tom Hanks, George Clooney és Robert De Niro kapnák a szerepeket az én válogatásomban.

A könyv a barátságot, a szeretetet, a szerelmet, az újrakezdést, az életörömöt, az érett nőiességet tárja elénk, komoly témákat érintve, mégis könnyed, szórakoztató stílusban.

A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak! 

9/10

Bea

Kenneth Oppel: Ébressz fel újra!

A tragikus események hatására Victor Frankenstein megesküszik, hogy örökre felhagy az alkímiával. Miközben a Sötétség Könyvtára a lángtengerben hamuvá ég, fogadalmat tesz, hogy soha többé nem foglalkozik az ördögi tudományokkal - azt is megígéri, hogy nem vet újra szemet bátyja jegyesére Elizabethre.

Ám túl nagy a kísértés. Amikor felfedezi az utat a szellemvilágba, nem tud tovább ellenállni. Victor és ikertestvére Konrad, valamint Elisabeth és barátjuk, Henry, hihetetlen új világban találnak egymásra, ahol az erő és a szenvedély uralkodik. Ám amint a halottak felélesztésének módját keresik, elragadja őket a sötét erők birodalma, ahonnan talán sohasem tudnak visszatérni.

Az első rész jobban tetszett, mint ez a második, de azért ez sem volt olyan rossz. 

A történetünk ott kezdődött, ahol az előző könyv befejeződött, így nem árt az első résszel kezdeni.

A mindenféle titkos ajtóval, helyiséggel, földalatti alagutakkal ellátott Frankenstein-kastély most is teljesen elvarázsolt, nagyon szívesen beköltöznék egy ilyen helyre.

Két főszereplőnk Victor és Elizabeth évődése egy icipicit már kezdett idegesíteni, öt percet se bírtak ki egymás mellett csipkelődések nélkül.

Az első rész egy igazi kalandregény volt, míg ebben kötetben inkább a misztikum került előtérbe. A szerzőnek sikerült nagyon borzongatós, sejtelmes hangulatot teremtenie a könyvében, s a történet vége is tartogatott még meglepetéseket.

Örülök, hogy találkoztam ezzel a jó kis ifjúsági sorozattal, és a Frankenstein családdal (no meg persze az elképesztő Frankenstein kastéllyal). 

8/10

Kapcsolódó bejegyzés:

Kenneth Oppel: Az élet vize

Zsófi

Dr. Németh Mariann: Közlekedési balesetek kárrendezése

Gyakorlati útmutató

A közúti közlekedési balesetek évről évre közel 20 ezer embert érintenek. A balesetek rendkívül súlyos, hátrányos következményekkel járhatnak, hiszen a károsultaknak megváltozik az egészségi állapotuk, megrokkanhatnak, elveszíthetik családtagjaikat, munkájukat, sok esetben olyan maradandó testi és lelki változásokat szenvednek el, amelyek miatt családi, társadalmi életük tönkremegy, életkilátásaik, méltó öregedésre való esélyük jelentősen csökken. Nem beszélve arról, hogy a még nem életveszélyes balesetekből származó károk megtérítésére is számos lehetőség kínálkozik.

Mindezek ellenére az emberek a kárrendezésben tájékozatlanok, nem rendelkeznek kellő elméleti és gyakorlati információval ahhoz, hogy érdekeiket eredményesen képviseljék a kártérítés fizetésére kötelezett biztosítótársaságok előtt. A kárrendezési eljárás sehol sincs nyilvánosan szabályozva, a balesetek érintettjei nincsenek tisztában jogaikkal, nem tudják, milyen kárigényeket terjeszthetnek elő, hová fordulhatnak segítségért, útmutatásért.

Jelen kötet ezt a hiányt pótolja. A szerző ügyvéd, biztosítási szakjogász, húsz év tapasztalatát feldolgozva mindenki számára érthető, a szakzsargont lehetőség szerint kerülő, a nehézkes jogi nyelvezetet egyszerűsítő információkat közöl a károsultak használatára, a leírtak azonban a témával foglalkozó szakemberek számára is hasznosak lehetnek.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ennek az embernek volt egy János nevű fia, aki már nem volt annyira szegény, jól működő vállalkozása volt, szép autója, családja. János nagyon figyelmes sofőr volt, odafigyelt minden fontos részletre, mindig be volt kötve a biztonsági öve, mindig megadta az elsőbbséget annak, akinek meg kellett adnia, és mindig tökéletes állapotban tartotta az autóját. Volt az autójában navigációs készülék, volt  egy  minőségi szemüvege kifejezetten a vezetéshez és éppen azon a bizonyos napon vette meg gyermekeinek a hőn áhított számítógépet, a maradék készpénzéért pedig árut hozott az üzletébe. Éppen azon a bizonyos napon, amikor egy figyelmetlen vezető egy kereszteződésben nem adta meg neki az elsőbbséget és telibe találta az autóját.

János a kórházban tért magához. Hosszú percekig tartott, amíg sikerült visszaemlékeznie a történtekre. Szirénázó mentőautó, tűzoltók, de a részletekre nem emlékezett.  Kétségbeesésében a fejéhez kapott, azaz kapott volna, de mindkét karját gipsz borította. Szemüvege sem volt rajta, ezért csak homályosan látta a feléje közeledő női alakot. A felesége hangja remegett a visszatartott sírástól. - Igen, valamennyire rendbe jön a lába, de addig még sok műtét vár rá, és a legjobb esetben is bottal kell járnia. - amikor észrevette férjét, gyorsan letette a telefont. 

János lassan gyógyulgatott, hősiesen tűrte a műtéteket, hallgatott a gyógytornászára, szorgalmasan végezte a gyakorlatokat, nem gondolt arra, hogy már soha többet nem futja le a maratont, és a gyerekekkel sem fogja kézenfogva körbekorcsolyázni a műjégpályát. Sokat olvasott, a felesége behozta a régi szemüvegét, ami már nem olyan jó, mint az új volt, de azért megteszi. Beletörődött abba, hogy a gyerekeknek vásárolt számítógép a balesetben összetört, és nem tudja, hogy mikor tudják pótolni, mert most minden megtakarított pénzüket felemésztették a kezelések, és János keresetének hiánya. A balesetben tönkrement áru és navigáció nem fontos, az a lényeg, hogy János életben maradt, a biztosító fizetett az autóért, ami már soha nem lesz olyan, mint volt, és egyelőre azt sem tudja, hogy legyőzi-e a belsőjében támadt vezetéstől való félelmet valaha. 

János boldogan, ám kicsit keserű szájízzel ült családja körében az ebédlőasztalnál. Nem követelnek a gyerekek semmit, nem kérdezik, hogy mikor kapnak másik számítógépet, hanem boldogan olvasnak fel apának, a felesége mosolygósan teszi elé a pitét, miután egész héten dolgozott,  ő pedig egy viszketésnek álcázott arcrándulással  igyekszik eltitkolni a lábában az újra és újra jelentkező fájdalmat, és megigazítja a szomszéd széknek támasztott botját. Talán hamarosan vissza tud menni dolgozni, igaz, segítséget kell felvennie, de szeretné ismét eltartani a családját, vagy legalábbis kivenni a részét a családi költségvetésből.

A legtöbben János kaliberű, hétköznapi emberek vagyunk. Akiknek fogalma sincs, hogy egy kötelező felelősségbiztosítás mennyi kárpótlási lehetőséget  rejt magában. Hogy Jánosnak nem csak az autójában keletkezett kár megtérítése járt volna, hanem kárpótolhatták volna nagyon sok mindenért. Az eltört szemüvegéért, a tönkrement navigációs készülékért, a balesetben megsérült ruházatáért, a balesetben tönkrement áruért és a gyerekek számítógépéért, a kórházi tartózkodásáért, a keresete kieséséért, a maradandó testi sérüléseiért, a lelki, pszichés problémákért. 

Dr. Németh Marianna könyvében nagyon sok hasznos információt olvastam a közlekedési balesetek kárrendezéséről, kárpótlásokról, a baleset utáni teendőkről. Egyszerű, hétköznapi, tájékozatlan emberként azt gondoltam, hogy ilyenfajta kártérítések csak Casco vagy egyéb külön biztosítások megléte esetén járhatnak. Ám a könyvben felsorolt kártérítések a balesetet okozó személy kötelező felelelősségbiztosítása terhére történnek, márpedig az elvileg mindenkinek van, ugyanis azért kötelező. Formaleveleket is találunk a könyvben, amelyek a biztosítási ügyintézéshez nyújthatnak segítséget. A könyv tanácsai minden közlekedésben részt vevő személyre vonatkoznak, tehát legyen a károsult gyalogos, kerékpáros, motoros, vagy az autókban ülő utasok. Azt is tudnunk kell, és a szerző sem titkolja, hogy ezek nem könnyű menetek, a biztosítóknak mindig maguk felé hajlik a keze, de ha szakszerűen, körültekintően járunk el, és nagyon-nagyon kitartóak vagyunk, akkor győzhetünk!

 

Szükséges, hiánypótló könyv, ami jó, ha megvan otthon a könyvespolcodon, de az igazán jó az, ha soha nem kell elővenned. :)

El tudnék képzelni hasonló könyvet lakásbiztosítás kárrendezése esetében, mert biztos mindannyiunknak vannak rossz emlékei a biztosítótársaságokkal vívott csatározásokról, amikor  hiába volt lakásbiztosításunk, vagy éppen üzletbiztosításunk, végül sem a beázásra, sem a betörésre nem kaptunk semmit, mert a biztosító hivatkozni tudott valamilyen apró betűs részre, amit mi egyszerű halandók észre sem vettünk. 

Köszönöm a szerzőnek a könyvet!

Bea

Bruce Coville: Az igazmondó koponya

Charlie hatodikos, és nem éppen az igazmondás bajnoka. Éppen egyik újabb füllentése miatt kell menekülnie, amikor betéved Mr. Elives varázsboltjába. Megakad a szeme egy hátborzongató koponyán, amit egyszerűen muszáj volt magával vinnie. Mindez sokkal elképesztőbb eseményeket hoz mozgásba, mint amiket Charlie valaha is ki tud találni, akármekkorát is lódítana.

A koponya ugyanis tud beszélni - sőt állandóan viccel -, ám ennél is aggasztóbb, hogy amíg a koponya Charlie-nál van, rá is érvényes az átok: csakis a színtiszta igazat képes kiejteni a száján.  Márpedig az igazság nem mindig kellemes.

Charlie kényszerű igazmondása miatt kezdi elveszíteni a barátait, ezért leghőbb vágya, hogy a koponyát visszajuttassa Mr. Eliveshez. De amikor az átoknak köszönhetően néhány figyelemre méltó vallomás is napvilágra kerül, Charlie-nak nagyon is jól jön, hogy az ő oldalán áll az igazság.

Pörgő, kacagtató, mégis komoly mese.... Elgondolkodtatja a gyerkőcöket.

Nem csak a gyerkőcöket. Még én is elgondolkodtam azon, hogy szeretnék-e egy igazmondó koponyát a házamban vendégül látni. Lehet, hogy nem lenne jó, mert akkor mindenkinek igazat kellene mondania, senkinek nem lehetnének titkai, rejtett gondolatai. Bár Titusznak nem kell igazmondó koponya ahhoz, hogy megmondja Zsófinak, hogy "hmm, Zsófi most egy kicsit nagyobb a feneked, mint tavaly volt", vagy éppen azt, hogy "Zsófi te nagyon lusta vagy, mert én mindig behozom neked amit kérsz, te meg mindig undok vagy velem",  abban már nem vagyok biztos, ha a házi feladatról kérdezem, vagy a "Mi újság a suliban?" kérdést teszem fel, akkor is "kész" vagy "semmi" lenne a válasz, ha lenne egy igazmondó koponyánk. :))

Most szembesültem a ténnyel, hogy ennek a sorozatnak nem jelent meg több része magyarul, amit nagyon-nagyon sajnálok. Már az első rész is nagyon tetszett, a Békát a békának, de ez azt hiszem sokkal jobban.  Sűrűbbek voltak benne az események, komolyabbak, jelentőségteljesebbek, elgondolkodtatóbbak.

Kérdeztem is Zsófitól, hogy mennyire normális, hogy felnőtt létemre, nem tudok letenni egy ifjúsági könyvet? :D

Izgalmas volt, de legfőképpen vicces. Komoly témákat vetett fel, igazság, barátság, betegség, önmagunk vállalása, egy meglehetősen dilis család hétköznapi életébe ágyazva. Észrevettétek már, hogy azok a könyvek, amelyben dilis családok a főszereplők, általában mindig tetszenek? Vajon miért?? :D

Hogy mit keresett benne egy udvari bolond, II. Hamlet és William Shakespeare, ez egy igen érdekes kérdés, amire én már tudom a választ. És tudja Titusz is, mert ő olvasta el először a könyvet, és nagyon tetszett neki is, engem pedig addig nyaggatott, míg a kezembe nem vettem a könyvet, amiért igazán hálás vagyok.

Szívesen betévednék én is Mr. Elives varázsboltjába, talán találnék egy mindent megfőző varázsedényt, amibe csak a receptet kell beledobnom, de elfogadnék egy szekrényt is, amin csak át kell sétálni úgy-ahogy vagyok és kilépnék belőle, szépen, mosolygósan, frissen készített frizurával és sminkkel, csinosan, karcsún, gyönyörű ruhában, és már mehetnék is a dolgomra.  Ja nem, még Zsófit is áttolnám a szekrényen, így megspórolhatnánk azt a hosszadalmas várakozást, amikor türelmetlenül toporogva Zsófira vár az egész család, egy-egy elindulás előtt. :)

10/10

Bea 

Truman Capote: Álom luxuskivitelben

Ez a könyv a címadó kisregény miatt került a kezembe, ugyanis nemrég néztük meg a belőle készült filmet, és el szerettem volna olvasni az alapjául szolgáló művet is.

Az Álom luxuskivitelben (amit én a magyar és angol címet összemosva mindig Reggeli luxuskivitelbennek hívtam) a második kisregény volt a könyvben, így természetesen nem ezzel kezdtem, hanem A fűhárfával.

De akkor lássuk is szépen sorjában a könyvben szereplő írásokat:

A fűhárfa

Már rögtön az első oldalakon megismerhetjük e történet mindennapinak cseppet sem mondható, bolondos szereplőit, Dollyt, aki csak süteményeket eszik, Catherine-t, aki vattával tömi ki a száját, Collint, aki korához képest meglehetősen alacsony és a gonosz Verenát. És e három furcsa szerzeten kívül még bőven akadnak különleges szereplők a történetben. :) Nekem nagyon tetszett, sokszor hangosan felnevettem olvasás közben, a befejezés egy kicsit furcsa volt, de ezen felülemelkedtem, mert egészében véve a történet nagyon kellemes volt.

Agatha Christie írásait nemcsak a történetei miatt szeretem, hanem a tipikus angol stílusukért is, Truman Capote történeteivel is ugyanez volt a helyzet az "amerikaiasságuk" miatt egyéni hangulata volt mindegyiknek.

Álom luxuskivitelben

Már rögtön az első oldalakon szembesültem azzal, hogy a filmváltozatból megismert Holly Golightly-t itt Cily Hebrentch-nek hívják. Ez a Hebrentch vezetéknév mondjuk lehet, hogy csak a magyar fordítás eredménye, hogy Cily nevéből már következtethessünk a szétszórt személyiségére is.

Szembesültem azzal is, hogy a filmbeli Audrey Hepburn által megformált főhősnő nem is lehetne különbözőbb a könyvbelitől, aki szőke és kancsi is volt.

De miután ezeken a dolgokon túltettem magam, rájöttem, hogy ez a változat is egy kellemes és szórakoztató olvasmány. A vége persze nem volt olyan hollywoodi, mint a filmnek, ám így sem volt vele gondom.

Miriam, A fejetlen héja, Több dobás nincs, A Mágus

Ezek a baljós hangulatú novellák nekem egy kicsit elvontak és titokzatosak és olyan furcsán befejezettek voltak. 

A Virágos ház, a Gyémántgitár, Gyerekek születésnapi díszben, és Az Éden ösvenyein című novellák viszont tetszettek. Keserédes, vicces, vagy éppen megható kis történetecskék.

A kedvenc történetem a könyvből a Karácsonyi emlék című novella volt. Ami egyszerűen fantasztikus volt, megható, kedves és szívszorító. A történet végére a könnycsatornáim is működésbe léptek, elképesztő, hogy egy ilyen kis rövid, csupán tízoldalas iromány ilyen nagy hatást tud kiváltani. Ezt a novellát mindenképpen el kellett olvastatnom Anyával is, neki is nagyon tetszett.

A Hálaadás-napi vendég című elbeszélés volt a könyv záró története. Ebben a történetben újra találkozhattunk a Karácsonyi emlékben megismert szereplőkkel, tetszett ez is, de azért a Karácsonyi emléket nem tudta felülmúlni.

Ez az első találkozásom az íróval,  nagyon jól sikerült, biztos, hogy fogok még tőle olvasni! :)

8/10

Zsófi

Dolores Redondo: A csontok öröksége

Elkezdődik Johana Márquez mostohaapjának bírósági tárgyalása. A pert figyelemmel kíséri Amaia Salazar felügyelőnő, aki egy évvel azelőtt felderítette az úgynevezett "bsajaun-bűntetteket", amelyek félelembem tartották a Baztán-völgyet. Amaia bizonyítékokat gyűjtött Jason Medina ellen, aki megerőszakolta és megölte Johanát, a felesége kamaszkorú lányát. A bíró hirtelen bejelenti az ügy lezárását, ugyanis a vádlott öngyilkosságot követ el. Az általános felháborodás közepette Amaiát hívja a rendőrség, ugyanis a vádlott búcsúüzenetet hagy a felügyelőnőnek címezve, melyben mindössze egyetlen szó szerepel: "Tartallo".

A spanyol krimi-trilógia a baszk Pireneusokban fekvő Baztan-völgy falvainak sajátos világát mutatja be, melyben keveredik az ősi baszk mitológia, a kereszténység és a mágia. A thriller műfaj klasszikus elemein túl olyan természeti leírásokkal, pszichológiai elemekkel ötvözve, mellyel a műfaj kereteit feszegeti. Megjelenése után hazájában azonnal sikerkönyv lett, s már a könyv megfilmesítési jogai is elkeltek.

Hűha! Bő egy nap alatt kivégeztem ezt a könyvet, annyira letehetetlen volt! :)

Nemrég olvastam el a sorozat első részét is, aztán amikor a tesómat Bencét beküldtük a könyvtárba az előjegyzett könyveinkért a Kedves Könyvtáras Hölgy hazaküldte vele a második részt is, ami éppen akkor érkezett be a könyvtárba, mert tudta, hogy nálunk van az első rész. Én pedig meglehetősen örültem e kedvességnek, ugyanis  A láthatatlan őrző című első rész vége igazi függővégnek volt mondható.

Azt kell mondjam ez a rész nekem sokkal jobban tetszett, az első résznél! Sokkal hátborzongatóbb, misztikusabb és titokzatosabb történetet kaptunk most ebben a könyvben.

Ahogy a nyomozást átszőtte e gyönyörű hely, a Baztan-völgy történelme, régi mítoszai, s rég elfeledett mítikus lényei,  egyszerűen fantasztikus volt!

A könyv főgonosza, Amai kegyetlen anyja Rosaura, már az első részben is rám hozta a frászt, ebben a részben pedig egyenesen rettegtem tőle. Az ő karaktere eszméletlenül jól van megalkotva szerintem.

A nyomozás, a Tartallo utáni hajsza egész végig izgalomban tartott. A láthatatlan őrzőben megismerkedhettem a Basajaun nevezetű kedves ősi mítikus lénnyel, itt pedig a kegyetlen és hátborzongató Tartallóval.

Ami nem tetszett a könyvben, hogy némely párbeszéd olyan nehézkes és bő lére eresztett volt. Voltak olyan apró, általam gyanúsnak és sejtelmesnek vélt megmozdulásai a szereplőknek, amiről azt gondoltam, hogy a későbbiekben biztos lesz valami szerepe még, de ezeknek végül nem lett semmi folytatása, így nem is nagyon tudtam ezeket hová tenni.

A főszereplő nyomozónőnk Amai férjével való viselkedése szemöldök húzgálásra késztetett a történet elején (és igazából közben is). Olyan undokul bánt ezzel a férjek gyöngye (ténlyeg az!) Jamessel, hogy csak na.

De ezek tényleg csak apróságok voltak, a thriller műfaj kedvelőinek én mindenképpen ajánlom ezt a sorozatot! :)

A könyv vége függővégnek mondható is, meg nem is, de azért örülök neki, hogy már nem kell sokat várni a harmadik rész megjelenésére. :)

Kapcsolódó bejegyzés:
Dolores Redondo - A láthatatlan őrző

8,5/10

Zsófi

Heti ez+az

Aage Gilberg: Sok eszkimó - egy orvos

"Már kölyökkoromban különösen érdeklődtem a világ legnagyobb szigete, Grönland iránt. Hogyne, hiszen ott élnek az eszkimók, akik egész nap nem csinálnak egyebet, mint kajakon, meg kutyafogatos szánkón utaznak! Mennyire irigyeltem őket! Észak felé húzó vágyaim kis részben kielégültek tizenötéves koromban. Vizsga után csodálatos utat tehettem a Färöer-ekre, vagyis a Juh-szigetekre. Már az is hatalmas élmény volt, hogy egyedül utazhattam. Megfogadtam magamban ez utazás közben, hogy újból eljövök ide és azután még messzebbre megyek, észak felé. Izlandot is meg akartam ismerni, de mindenekelőtt Grönlandot. Alig nyolc évvel a diákkori utazás után, előbb, semmint tulajdonképpen hittem volna, valóra vált a pompás diákálom."

Legelőször is hálaimát rebegek a moly.hu meglétéért, vállon veregetem Zsófit, hogy kicsivel több, mint egy éve megtalálta az oldalt, (nem is értem, hogy igazi könyvmolyok lévén, hogy-hogy csak egy éve akadtunk rá az oldalra, bár akkor még a blogunk sem volt meg) és örülök annak, hogy a molyon egymásra találtunk azzal a kedves molytársunkkal, akinek az értékelése hívta fel figyelmemet erre a könyvre. Ha ez nem így történik, valószínűleg sosem kerül kezembe ez a könyv, márpedig az nagy veszteség lett volna.:) Az is hatalmas szerencse, hogy a könyvtárunknak is megvolt (Széchenyi István Városi Könyvtár, Sopron), amely könyvtárat amúgy is dicséret illet, mert meglehetősen gyorsan szerzik be az újdonságokat is. 

Visszatérve a Sok eszkimó, egy orvos című könyvre, nagyon régi könyv, nem találtam benne kiadási dátumot, de a lapok sárgultsága és ódon illata arra utal, hogy valamikor a 40-50-es években adhatták ki, tehát 60 év felett van. De nem is ez a lényeg, hanem az a hatalmas élmény, amit a könyv adott nekem. Alig bírtam ki (nem is bírtam), hogy ne osszam meg családom tagjaival az érdekesebb részeket, bár igazából az egész könyvet felolvashattam volna nekik. :)

A történet igaz, egy fiatal dán orvos úti- és Grönlandi élményei, akinek gyermekkori álma, hogy eljusson Grönland szigetére és ez az álma viszonylag hamar teljesült is. Fiatal orvosként, 1938-ban lehetősége lett a Föld legészakibb városában, Thulé-ban egy évet a város orvosaként eltölteni. A város szó nem takar itt többet, mint egy-két faépületet, amelyekben a templom, a kórház és egy bolt kapott helyett, az ott élő eszkimók leginkább sátrakban laktak, télen pedig a föld alá vájt kunyhókban. 

A fiatalembert a felesége is elkísérte, miután gyorsan nyélbe ütötték az utazás miatt előrehozott esküvőt. 

Hamar megkedveltem a fiatalembert és feleségét, nagyon élvezetesen írta le a korabeli, csöppet sem veszélytelen hajóutakat, ahogyan eljutottak Grönlandra, és még azt is sikerült elérnie, hogy nem kívülállóként olvastam, hanem szinte ott éreztem magam végig az imbolygó, szűkös hajókon, ezért meglehetősen örültem, amikor végre kiszállhattunk a szigeten. Velük együtt ámultam-bámultam és hála a szerzőnek sikerült az eszkimókat éppen annyira megszeretnem mint ők. Nem érdekelt már engem sem, hogy levadásszák a fókákat, hiszen ha nem teszik, éhen halnak, és kíváncsi lettem arra is, hogy megenném-e nyersen a fóka máját, vagy gyomrát és én is finom, sajthoz hasonló csemegének tartanám-e a zsenge fókabeleket. 

Azt hiszem a körülmények sok mindenre rákényszerítik az embert, arra is, hogy természetesnek vegye a 0 alatti 40 fokokat, (így írta a szerző, és nekem ez nagyon tetszett), és félelem nélkül hajtson kutyaszánnal a befagyott óceánon, ami pedig tele van hasadékokkal és időnként végetér az a jégtábla, amin addig száguldottak, de sebaj, átugratnak egy másikra.

Elvarázsolt az eszkimó emberek tisztasága, őszintesége, kedvessége, egyszerűsége, ők még ösztönösen élték így az életüket, és nem tudom tudták-e, hogy ismerik a boldogság titkát.

Gyönyörű szép lehet Gröndland, bár nem tudom ma mivé alakult a könyvből megismert 1939-es évekbeli világ, de nagyon örülök, hogy a könyv által részt vehettem ebben a csodálatos, számomra idegen világban és megismerhettem ezeket a fantasztikus embereket, mint a fiatal orvos és a felesége és az összes Thule-i eszkimó.

Egyértelmű, hogy a könyv a kedvencem lett, és nagyon örülök, mert hamarosan saját példányom is lesz belőle, sikerült megrendelnem az antikvárium.hu oldalon, ráadásul féláron!!

10/10

Bea

Jean-Yves Berthault: Mademoiselle S. szenvedélye

Levelek egy szeretőhöz

Költözéskor egy párizsi ház pincéjében egy ócska láda fenekéről többtucatnyi, üres befőttesüvegek és régi újságpapírok közé rejtett levél kerül elő, ugyanazzal a kézírással és aláírással. A levelek megtalálója, a Brunei Szultanátus akkori francia nagykövete többéves aprólékos munkával kötetet állít össze, amelyből egy nem mindennapi románc története bontakozott ki.

1929-ben egy "jó házból való" egyedülálló fiatal nő megismerkedik egy nős férfival. Kezdetét veszi egy két évig tartó szerelmi kaland. Simone életének legnagyobb, elemi ösztönök diktálta szenvedélye. A levelekben az ő hangját halljuk, ahogyan a kapcsolat különböző stációit kommentálja az első szadomazo együttlétektől kezdve az egyre fontosabbá váló kommunikációs játékokig. A kor mércéjével mérve szégyentelen őszinteséggel, szókimondó bátorsággal vall arról, ahogyan a szeretője, az ő "kis istene" után vágyakozik, és bármi áron, minden módon megpróbálja a férfit magához láncolni, érzékien leírva akár megtörtént, akár elképzelt és vágyott szenvedélyes, perverz szeretkezéseiket.

Lenyűgöző erő van ezekben a megállíthatatlanul hömpölygő kitárulkozásokban, amelyek megmutatják, hogy a két világháború közötti, sokak által prűdnek gondolt korszakban milyen mély titkai lehettek egy párkapcsolatnak s milyen módon tudott róluk számot adni a bensőséges levelezés örök titkában bízva egy szerelmes nő.

Erotikus. Szenvedélyes. Mocskos. Pornográf. 

Mély nyomot hagy az emberben, nem fogja hamar elfelejteni.  Már amennyiben végig tudja olvasni. Lesznek olyanok, akik nem. 

Vakmerő. Bátor. Őszinte. Kitárulkozó.

Én végigolvastam. Elképedtem Simone vulgáris szókimondóságán, a merész kitárulkozásán, hatalmas szenvedélyén, amellyel kipróbálta az ismeretlent, feszegette a határait. A sajátját és Charles-ét. A szenvedély határait. Az emberi fantázia és test határait. 

Perverz. Őrült. Kegyetlen.

Azt mondják, ami két ember között, mindkét fél elégedettségére történik, az nem perverz. Ez szubjektív. Simone és Charles szenvedélyének előrehaladtával elmosódnak, felcserélődnek a nemi szerepek. A szex őrülete eluralkodik rajtuk, leginkább persze Simone-on. Az ő leveleit olvassuk, az ő gondolataiba, vágyaiba látunk bele. Charles szeret fájdalmat okozni. Nemcsak lelkileg. Pedig gyengének tűnik és határozatlannak. De mégis fontos. Simone-nak.

Tömény. Kielégíthetetlen. Nimfomán. 

Simone levelei töményen, napról napra, oldalról oldalra támadnak. Csak jönnek és jönnek, kielégíthetetlenül vágyik Charles-ra, mindig valami újat, valami őrültebbet talál ki,  egyre többet, egyre többször szeretné, mégis úgy tűnik, mintha sosem lenne elég. Vagy érzi, hogy ez a nagy szenvedély, ez a hatalmas tűz nem éghet örökké, ezért amíg ég, legyen mindent felemésztő, kemény és fantáziadús. 

Hihetetlen. Érdekes. Megbotránkoztató.

Hihetetlen, hogy egy 1929-ben élő fiatal nő ennyire szabadon, mocskosan beszéljen a szenvedélyről, a szexről, miközben a mai világban túl szemérmesek vagyunk, valószínűleg ez a könyv  megbotránkozó olvasókkal is fog találkozni. 

Nagyon érdekesnek találtam a szerző/szerkesztő apró betűs kiegészítéseit, magyarázatait, az akkori kor történelmi tudnivalóiról, nemcsak a szexualitást illetően.

Azt gondolom, hogy ez a könyv nagyon ellentétes érzelmeket fog kiváltani az olvasókból. Lesznek, akik azt mondják majd, hogy undorító, nem veszi be a gyomruk, és lesznek olyanok is, akik azt mondják, hogy ez az, még, még, még. És talán annyira átérzik a szenvedélyt, hogy ők is szeretnének legalább egyszer az életben ilyen hőfokon égni, ilyen élményekkel gazdagodni. 

Ha előre tudtam volna, hogy ez a könyv ennyire ........ hmmm... ilyen, igen, igen, akkor is elolvastam volna. :)

(Most pedig abban leszek én is bátor és bevállalós, hogy 10 pontot adok a könyvnek.:))

A könyvet köszönöm a Tarandus Kiadónak!

10/10

Bea

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

Britt-Marie hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, akinek lánykorában volt utoljára munkahelye, minden áron dolgozni akar. Mivel nem válogathat, elfogadja az egyetlen állást, amelyet a munkaközvetítőben ajánlanak neki, és Borgba utazik, ebbe a válság sújtotta községbe. Egy "hallatlanul koszos", felszámolás előtt álló ifjúsági otthonban kell rendet tartania, éppen neki, aki nem tűr meg semmiféle piszkot és rendetlenséget. Ráadásul, ki tudja, hogyan, hamarosan az ifjúsági focicsapat vezetőjének szerepében találja magát. Pedig nem sok minden áll tőle a focinál távolabb. De Britt-Marie-t nem olyan fából faragták, hogy megijedjen a feladattól: intézkedni kezd, engedélyeket kér be, nyilvántartásokat vezet - rendet csinál és rendet tart. Az egyedülálló, messziről érkezett nőből akaratlanul a közösség egyik kulcsembere lesz. És felfigyel rá egy magányos férfi is - Sven, a helyi rendőr. Kérdés, hogy mindez elegendő-e ahhoz, hogy Britt-Marie otthonra találjon. Különös tekintettel arra, hogy volt férje is felbukkan a színen...

Fredrik Backman véglegesen helyet kapott a kedvenc szerzőim sorában! Eddig sem voltak kétségeim efelől, sőt, lehet, hogy már az Ove és A nagymamám után is kijelentettem, de most már biztos. Könyvei témái, stílusa, szereplői egyszerűen fantasztikusak, mintha egyenesen nekem írná ezeket a könyveket. :)

Britt-Marie-t már A nagymamám azt üzeni, bocs-ból megismerhettük és érezhettük, hogy nem egy egyszerű nő ő, élete hátterében olyan dolgok lapulhatnak, amik megmagyarázzák, hogy Britt-Marie olyan, amilyen.

Azért azt bevallom, hogy a könyv elején kicsit tartottam Britt-Marie-től és az egész történettől. Féltem, hogy Backman nem pendíti meg ugyanazokat a húrokat bennem, mint előző könyveivel, nem éri el ugyanazt a csodálatos hatást. Talán ezért, talán azért, mert Britt-Marie, ha lehet, még tüskésebb, még zárkózottabb volt,  mint Ove, lassabban láttam meg a kényszeres, takarításmániás, listafüggő nőben az embert. Azt az embert, akinek gyermekkora felett szörnyű felhő lebegett, és azzal a tudattal kellett élnie, hogy őt senki nem látja, nem szereti, nem örül neki. Nem láttam én sem őt egy ideig.

Ezért legközelebbi barátai voltak a takarítószerek, a Faxin, aminek segítségével látja a világot, a szódabikarbóna, és boldog volt, ha lehet egy erkélye. Házassága sem róla szólt, hanem a férjéről, a férje gyerekeiről, a férje német üzleteiről, és ő nem volt sehol.

Egy szép napon azonban Borgban találta magát, ahol mindenki látta őt, az első perctől kezdve. A gyerekek, Valaki, Bank, Bank kutyája és Sven, a rendőr is, a munkaközvetítős lány pedig hallotta. Elég gyakran. Britt-Marie is látni kezdte magát, néha át kellett írnia a listáját, mert azért lista nélkül mégsem lehet. Néha érezte, hogy szükség van rá, talán még kedvelik is. Ha. - mondta ilyenkor. Mert még tanulnia kell. Azt kell megtanulnia, hogy ő is fontos. Hogy őt is lehet szeretni. Hogy az ember csak magára is gondolhat. Hogy szerethet. Hogy nevethet és ragaszkodhat. Hogy saját maga kedvéért hozzon döntéseket az életében. Hogy akár boldog is lehet.

Azt már megtanulta, hogy a meccsek a vége előtt is megfordíthatók. Azt is, hogy Borgban nem szégyen hitelre vásárolni. Tudja, hogy a patkányok szeretik a csokit. A Snickerst. És hogy a foci varázslatos játék. Mert mindig jön egy újabb meccs, ami talán jobb lesz, mint az előző. Mindig van újabb lehetőség.

A könyvet köszönöm az Animus Kiadónak!

10/10 

Bea

A szerző korábbi könyveiről írt blogbejegyzéseink:
Az ember, akit Ovénak hívnak 
A nagymamám azt üzeni, bocs

M. L. Stedman: Fény az óceán felett

A Janus- szikla egy sziget, messze kint az óceánon, ahová csak háromhavonta jön hajó. Két ember lakja: Tom és a felesége, Isabel. A férfi négy keserves harctéri év után nyugalmat keres, a nő családi boldogságra, gyermekkacajra vágyik. Terveik azonban nem válnak valóra, az asszony újra és újra elvetél. Búskomorságában egész nap csak a parton bolyong, emlékei, vágyai fájdalmasan összegubancolódnak, amíg már nem eldönthető, mi a valóság és mi a fantázia világa. Egy nap gazdátlan csónak tűnik fel az óceán közepén, és a lélekvesztő felől Isabel egyre csak gyermeksírás hangját hallja...

Megrázó sorsokról, rossz döntésekről és az örök reményről szól M. L. Stedman első regénye, mely izgalmas és lírai olvasmányként rabul ejtheti az olvasók szívét.

Az én szívemet nemcsak rabul ejtette, hanem meg is tépázta. Nem is csodálkozom ezen, hiszen érzések kavalkádja vonult végig ezen a történeten. Tom szimpatikus, jóravaló, férfias főszereplő volt, hamar a szívembe zártam. Majd jött Isabel és szerelemre lobbantak egymás iránt, összeházasodtak és elköltöztek a Janus-szikla nevű szigetre, ahol Tom hatalmas hivatástudattal végezte a világítótorony őreként a munkáját, otthonossá tette a házukat.  A magány és társaság hiánya ellenére Isabel is jól érezte itt magát. Varázslatos hely volt, egyszerre volt félelmetes és gyönyörű. Magányos vidék, de tökéletes egy ifjú, szerelmes házaspárnak, akik nem is vágytak társaságra egymáson kívül. A külvilággal a kapcsolatukat a háromhavonta érkező, ellátmányt szállító hajó és kétfős legénysége jelentette, akikkel baráti kapcsolatot ápoltak, no meg Isabel levelezése a szüleivel, akik miután mindkét fiukat elvesztették a háborúban, nagyon várták, hogy szeretetüket az unokáknak adhassák.

Isabelnek azonban nem adatott meg az anyaság öröme, egymás után veszítette el a kisbabáit. Vigasztalhatatlan szomorúsággal viselte legutolsó kisbabájának elvesztését, amikor egy csónakban egy férfi holtteste és egy síró csecsemő érkezik a szigetre. Isabel anyai ösztönei azonnal feltámadnak, működésbe lépnek és gondozásába veszi a kisbabát, megfürdeti, megeteti, lefekteti és már csak azt veszi észre, hogy kötődik hozzá, szeretni akarja, az elveszett kisbabái helyett. 

Itt kezdett el gombóc nőni a torkomban, mert éreztem, hogy ennek a történetnek nem lehet egyszerű és boldog vége. Megértettem Tom vívódását, mert egy nagyon becsületes, egyenes embernek ismertem meg, és teljesen átéreztem Isabel érzéseit, sőt szerettem volna, ha eléri Tomnál, amit szeretne. Amikor Tomban is ébredezni kezdtek az érzések a kislány iránt, akkor már tudtam, hogy megteszik azt, amit én is szerettem volna. Nagyon együttéreztem velük, ezért éppen úgy, ahogyan Isabel sem, én sem akartam arra gondolni, honnan került abba a csónakba a kisbaba. Csak a boldogságukat akartam, jól elvoltak ők azon a szigeten. 

De megismertem egy másik anya tragédiáját is, és bár szántam és sajnáltam őt is nagyon, mégsem akartam az ő igazát. Innen pedig az egész történet szívszaggató drámai események sorozata, ahol egyik érzelemből estem a másikba, egyik véleményből tántorogtam a következőbe, és bár tudtam, hogy mi a helyes, mit kellene tenni és minek kellene történnie, a szívem nem akarta elfogadni. 

Az élet igazságos, szokták mondani, ám ebben a történetben nem tudom, hogy az volt-e. Az egyik szempontból igen, a másikból meg nagyon nem, sőt kegyetlen és szörnyű sorsot szánt olyan szereplőknek, akik már amúgy is sokat szenvedtek.

Nagyon felbolygatott ez a történet, amiben a szerelemtől megkezdve a baráti és szülői szereteten át,  mindenféle szeretet bemutatásra került. A becsület és a hűség is nagy szerepet kapott, bár sokszor csak egy nagyon halvány vonal van a helyes és a helytelen között. Azt gondolom, hogy az anyai szeretet volt a főszereplő M. L. Stedman könyvében, ami mindennnél erősebb, és nem szükséges hozzá vérségi kötelék sem. Megrázó, fájdalmas könyv, amiből már film is készült, szeptember körüli bemutatással. Megnéztem az előzetest, nagyon elégedett voltam a szereplőkkel, a hangulatával, a látvánnyal, szinte én is ilyennek képzeltem el a szereplőket és a csodás helyet, ahol a történet játszódik.

10/10

Bea

Ka Hancock: Üvegszilánkon táncolni

"Rengeteg időm lesz darabokra hullani... utána. Most azonban összegyűjtök minden elcsigázott mosolyt, minden gyengülő érintést és szolid csókot, s elraktározom őket a szívem mélyén."

Lucy Houstonnak és Mickey Chandlernek nem lett volna szabad egymásba szeretniük, még kevésbé összeházasodniuk. Mindkettejüket hibás génekkel sújtotta ugyanis a sors: a férfi bipoláris személyiségzavarral küzd, a nő családjában mellrák szedi áldozatait. Ám amikor Lucy huszonegyedik születésnapján útjaik összetalálkoznak, fellángol a szikra, és többé le sem tagadhatják az egymás iránti vonzalmukat.

Eltökélten és megfontoltan küzdenek, hogy a kapcsolatuk működhessen, ezért írásba foglalják ígéreteiket. Mickey szedi a gyógyszereit, Lucy nem hibáztatja azért, ami felett nincs hatalma. A férfi őszinteséget fogad. A nő türelmet. Mint bármely házasságban, nekik is vannak jó, rossz és néha nagyon rossz napjaik. Annak érdekében, hogy megbirkózhassanak az egyedülálló kihívásokkal, szívszaggató döntést hoznak: nem vállalnak gyermeket.

Amikor azonban Lucy megjelenik egy rutin orvosi vizsgálaton, olyan meglepetés éri, ami mindent megváltoztat. Mindent. Egy pillanat alatt értelmüket vesztik a szabályok, és ők ketten kénytelenek újradefiniálni a szerelem valódi lényegét.

Ilyen könyvet nem szabadna sem írni, sem olvasni... 

Egyszerűen megszakad közben az ember szíve. Miközben benne van az élet minden szépsége és szörnyűsége... Szerelem, ami minden akadályt legyőz. Nem számít neki a bipoláris személyiségzavar és a szörnyű kór, a rák lehetősége sem. A szerelem vak, és olykor kegyetlen, csak jön és szövi a hálóját. Ennek a két embernek, Lucynek és Mickey-nek egyszerre van elképzelhetetlenül szüksége egymásra, és találkozniuk sem kellett volna soha. 

Egy mindent kibíró, türelmes, angyali és ördögi szerelem szövődik közöttük, a saját maguk alkotta szabályokkal. Lucy egy megtestesült angyal volt már a könyv elejétől fogva, aki fiatalon elvesztette a szüleit, és két nővére volt számára az anya, az apa, a testvér. A mellrák árnyékában felnövő nővérek mindennél jobban összetartottak és elképzelhetetlenül nagyon szerették egymást. 

Meg akarták óvni Mickeytől, ettől a súlyosan terhes szerelemtől, de Lucy csak a szívére hallgatott, és amikor Mic jó állapotban volt, akkor nagyon boldogok voltak.  Lucy akkor sem szűnt meg szeretni őt, amikor Mickey-n eluralkodott a betegsége és hetekre kórházba került. 

Nagyon szeretetreméltó emberekkel találkoztam a történetben, Lucy testvérei, Priss és Lil, Lil férje Ron, és még sokan mások, akik segítették Lucyt és Mickey-t a nem könnyű útjukon. 

Már a könyv elején építettem egy vastag kőfalat a szívem köré, mert éreztem, hogy különben nem tudom végigolvasni. Próbáltam hideg fejjel, hideg szívvel olvasni, haragudni Mickeyre, amikor terett engedett az őrületének, és magára hagyta Lucyt a nehéz helyzetekben.  A történetet váltott szemszögből olvashatjuk, így amikor Mic részeit olvastam, megértettem betegségének lényegét, beleláttam gondolataiba és éreztem szerelmének erejét, ezért érte is fájni kezdett a szívem.

Ám igazából Lucy volt az, akiért megszakadt a szívem, csodáltam az erejéért, a bátorságáért, a harcért, amit vívott a gyermekéért, az életért, a szerelemért. Az életük gyönyörű volt és kegyetlenül szörnyű, az üvegszilánkok áthatoltak a kőfalamon és vigasztalhatatlanul szomorú voltam az élet kegyetlensége miatt. A történet a szívemig hatolt, és hiába voltam erős és felkészült, Ka Hancock-nak sikerült megríkatnia szívbemarkoló, fájdalmas könyvével.

10/10

Bea

Heti ez+az

Antonio Orlando Rodríguez: Chiquita

Chiquita kubai származású liliputi művésznő, énekes és táncos-mutatványos artista volt, aki a New York-i varietékben vált korának bálványozott csillagává a 19. század végén és a 20. század első évtizedeiben. Sikereit korabeli fényképek és újságcikkek tanúsítják a regény függelékében. Kubában született, jómódú középosztálybeli családban, és soha nem nőtt hatvan centiméternél magasabbra. Élete végéig megmaradt annak az arányos "kicsikének" (chiquitának), aki tízévesen volt; kigömbölyödő alakja miniatűr, de hibátlan női szépséget ígért. 

Sorsát egy kijelentés és egy amulett határozta meg; a kinyilatkoztatás a korszak neves francia színésznője, Sarah Benrhardt szájából hangzott el, és így szólt: "a nagyságot nem centikben mérik". Az amulett - egy nyakláncon függő arany gömböcske - pedig az egyik Romanov nagyherceg kezéből került Chiquita nyakára.

Chiquita élete attól fogva, hogy eldönti, művész lesz, szinte töretlenül ível a karibi sziget isten háta mögötti kisvárosából a valóban világot jelentő deszkákig, New York, Párizs és számos egyéb nagyváros (köztük Budapest) színpadáig. 

Az első világégést megelőző évtizedekben a szenzációkra éhes nagyközönség világszerte mohó kíváncsisággal fordult a technikai forradalom vívmányai és az emberi ritkaságok felé. Ezek az évek a vaudville, a cirkusz mutatványosoknak és mindenféle látványosságnak teret adó szórakoztatóipar fénykorának évei is: a szintén forradalmi korszakát élő sajtó vezető helyen foglalkozott az erőművészek, artisták, törpék és óriások sosem látott furcsaságaival. Chiqiuta ebben a közegben vívja ki kivételes rangját; viharos szerelmi élete, az előkelő körökben való bennfentessége és varázsereje a "boldog békeidők" iránt mindig újraéledő kiváncsiság vonzó alakjává avatja.

Ez a hosszú (és kicsit száraz) fülszöveg el ne riasszon senkit a könyvtől! :)

A könyv teljesen véletlenül került a kezembe, egy könyvtárlátogatásunk alkalmával, és én nagyon örülök ennek a véletlennek, mert ez a könyv fantasztikus volt. 

Amikor ott a könyvtárban elolvastam a fülszöveget, akkor  igazából a cirkuszrajongó énem támadt fel bennem, és a cirkuszimádatomat is kielégítette ez a történet, de ezenfelül megismerkedhettem még egy rendkívül kalandos életű nővel is, Chiquita Espiridiona Cendával.

Megismerkedhettem Chiquita gyerekkorával, amit Kubában töltött, találkoztam egy orosz nagyherceggel, egy ősi szellemmel, és a hangos Cenda famíliával is. 

De igazából a könyv legelején beleszerettem a történetbe, már akkor nagyon megfogott a hangulata, történetünk krónikása Cándido Olazábal valami eszméletlen egy elbeszélő volt, a történethez hozzáfűzött kommentárjai mindig megmosolyogtattak.

Miután megismertem Chiquita ifjúságának éveit, és egy kicsit az éppen kibontakozni készülő kubai szabadságharcokba is bepillantást nyerhettem, már ott is álltam Chiquita mellett, amint szeretett hazáját elhagyva Amerikába hajózott, hogy hozzálásson művésznői karrierje beindításához.

Már a könyv legelső fejezetei is nagyon izgalmasak voltak, de az igazi őrültségek és kalandok itt kezdődtek el csak igazán! :)

A bájos és célratörő Chiquita meghódította szinte a világ összes színpadát, szenvedélyes szerelmi kalandokba keveredett és körbeutazta egész Európát, sőt egyszer még egy arab sejk is elrabolta. Az élete már-már meseszerű volt, de én nagyon élveztem a könyvet.

Chiquitán kívül a könyv mellékszereplői is nagyon a szívemhez nőttek, Chiquita fekete szolgálólánya a hallgatag Rustica, s a visszahúzódó, szerény zongorista unokaöccse, Mundo is. 

A történetünkbe szépen lassan bekúszott egy misztikus szál, ami szintén kedvemre való volt.

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, tényleg eszméletlen kalandokban volt részem olvasás közben, egy kicsit szomorú is lettem, amikor a könyv végére értem, mert éreztem, hogy a szereplők, s a történet hangulata, az elbeszélés varázsossága még sokáig hiányozni fog nekem. Azt hiszem, új kedvenc könyvet avattam. :)

10/10

Zsófi

Szentesi Éva: Hamvaimból

Ki ez a vagány csaj, aki lazán bemutat a halálnak, kétszer is megnyeri ellene a csatát, és aztán arra teszi föl az életét, hogy felhívja a figyelmet a rákszűrés fontosságára?

„Te vagy a felelős a saját testedért!” - mondja. Már eddig is nagyon sok nő életét mentette meg azzal, hogy kiállt a nyilvánosság elé a saját történetével. Bármelyikünkkel megeshet, amit átélt. Akik elolvassák ezt a megrendítően őszinte könyvet, és tesznek is önmagukért valamit, nagyon sok fájdalomtól megkímélhetik magukat, ha komolyan veszik az üzenetét. Ebben a könyvben végigkövethetjük Szentesi éva gyógyulásának útját. Karcos, önironikus, őszinte írás. Megfog... és nem ereszt. Igazi. Élő. Példa.

„Sokkal többet kaptam a ráktól, mint amennyit elvett tőlem.” 

Köszönöm Szentesi Évának ezt a könyvet, bár nem tudom azt mondani, hogy jól szórakoztam. Néhol azért mosolyogtam. Mert igaza van, a humorra mindig szükség van, akkor is, ha éppen haldoklik az ember. Mert az élet ilyen vicces, de leginkább kíméletlen. Engedi, hogy ez a gonosz, fekete, rosszindulatú dolog, ez a hárombetűs szörnyeteg, a RÁK, ott ólálkodjon mindenki körül, kisgyerekek közé bújik, onnan választ magának harcostársat, fiatal nőket és férfiakat környékez meg, riogatja őket, olykor magával is visz közülük...,  édesanyákat, édesapákat ragad el, hogy küzdjenek meg vele, sokszor ő az erősebb, és a nagymamákat, nagypapákat sem hagyja békén, pedig ők már amúgy is annyi bajjal küszködnek, de ez a szörnyeteg nem kímél senkit, felüti a fejét, rossz dolgokat növeszt, fájdalmat okoz, kínoz, és küzdésre késztet. 

Az ember él nyugodtan, boldogan és akkor egyszer csak ott van, befészkelte magát, sokszor már nem is csak egy helyre, hanem terjeszkedik, át akarja venni az uralmat az egész test felett. Ha nem elég erős a lélek, ha legyengült a test, akkor sajnos... győzhet. 

Ne hagyjuk ezt, hallgassunk Szentesi Évára, már holnap kérjünk időpontot a régóta halogatott nőgyógyászati, mammográfiás, vagy bármilyen más szűrővizsgálatra. Sajnos sokszor panasz nélkül is szembetalálkozhatunk ezzel a döggel,  próbáljunk meg egészségesen élni és figyeljünk testünk jelzéseire. Ne hanyagoljuk el szervezetünk jelzéseit, inkább menjünk orvoshoz. 

Megrázó volt Éva írása, pedig azt gondolom, hogy sokkal többet szenvedett, mint amennyibe beavatott minket, lelke legmélyebb bugyraiba nem engedett be bennünket, mert egy erős nő, aki becsapta a halált, közel engedte magához, majd elhitette vele, hogy ő győzött, aztán életre kelt, mint egy gyönyörű főnix. Na jó, nem volt egyből gyönyörű és erős, küzdenie kellett és szenvednie, kibírhatatlan fájdalmakkal küzdött, de erős élni akarása, a szerencse és az orvosok segítettek küzdelmében, a családtagjai végig mellette álltak, kapcsolatai magasabb szintre emelkedtek, megismerte az igazi szeretet erejét. 

Megmutatta, hogy látjátok, így kell ezt csinálni, nem összeroskadni, engedni, hogy szeressenek, hogy segítsenek rajtunk. Bebizonyította, hogy a lehetetlen, reménytelen helyzetből is ki lehet jönni. Ha a szerencse is az ember mellett van, időben rátalálnak a benne bujdosó betegségre, akkor kevesebb fájdalommal jár. Az ijedtséget, a kétségbeesést senki nem ússza meg. Ha az ember találkozik vele, akár csak egy rövid időre is, számot vet életével, gondolkodik, hogy miért... Nem tudom, hogy megtalálja e mindenki a választ....

Nem tudom, hogy mindenki kap-e valamit a ráktól, valami többletet, valami új irányt, új gondolkodást, megjavult kapcsolatokat, de azt hiszem, hogy aki legyőzi, abban megváltozik belül valami, egész mélyen utazik magában, erősebb lesz és nem fél már semmitől. Legalábbis nem annyira.... Még jobban értékeli az életet és talán belekezd olyan dolgokba, amiről addig csak álmodozott. Hasznossá akarja tenni magát, mert úgy gondolja, hogy valami dolga van, valamit tehet embertársai érdekében is. 

Szentesi Éva a rák elleni propagandát tűzte ki céljául, a rákszűrés fontosságát hangsúlyozza, és őszintén bevallom, hogy én is a halogatók csapatába tartozom. Azaz tartoztam eddig.

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

Bea