Natasha Solomons: A Hartgrove-ház

Szörnyű dolog a bátyád feleségét szeretni...

Szilveszter estéje, Dorset, Anglia 1946.

Gyertyák lángja világítja be a nagytermet, gramofon sistereg, a vendégek pedig táncolnak, és pezsgőt kortyolgatnak. Ezen az éjszakán a Hartgrove-ház ismét felidézi régmúlt dicsőségének napjait. Mikor a Fox-Talbot család fiai visszatérnek a háborúból, elhatározzák, hogy megmentik az ősi családi birtokot a biztos csődtől. Azonban a gyönyörű énekesnő, Edie Rose érkezése összekuszálja a szíveket és a családi kapcsolatokat, s ez végzetes áruláshoz vezet.

Ötven évvel később, az elismert zeneszerző, Harry Fox-Talbot emlékezik vissza az életére, s próbálja meg enyhíteni nemrég elhunyt felesége miatt érzett gyászát. Négyéves unokájáról kiderül, hogy kivételes zenei tehetség, ezért egyre több időt töltenek együtt. Az új élmények, tapasztalatok, melyeket a kisfiú közelsége által kap, arra sarkallja őt, hogy végre szembenézzen a múltjával is. 

Páratlan regény szerelemről és árulásról, és arról, hogy sosem késő a megbocsátást keresni.

Azzal kezdem, hogy a címválasztást egy kicsit megkérdőjelezzem. Bár nagyon jól hangzik a Hartgrove-ház is, ez kétségtelen és valóban főszerepet játszik a könyvben ez a nemesi ház,  egy biztos pont, ahol szereplőink élnek, visszatérnek,  életük fontos helyszíne, de az eredeti cím a The Song Collector is tökéletes cím lehetett volna, egy megfelelő fordításban. A Tyneford-ház után a Hartgrove-ház nem túl fantáziadús cím, de ez csak az én véleményem, és nem is kötekszem tovább.

A történet azzal indul, hogy a Fox-Talbot család fiai és apjuk, a Tábornok a háború után visszakapják az ősi családi birtokot, igen rossz, lepusztult állapotban. A házra lerombolás várna, de a fiúk úgy döntenek, hogy megtesznek mindent a megmentéséért. Jack és George a háborúból tértek vissza, de a legkisebb fiúnak Harry-Foxnak fel kell adnia cambridge-i tanulmányait és otthon kell maradnia, hogy segíthessen a bátyjainak. Harry dolgozik, ahogy tud, de érzi, hogy ez nem az ő útja, mindennél jobban szereti a zenét. Szinte megszállottan gyűjti a Dorsetben élő parasztemberek népi énekeit, lekottázza és leírja őket, és a fejében már szól is a zene, az összegyűjtött dalokat a saját szimfóniájához használja fel, minden vágya, hogy zeneszerző legyen. A távozását, a vágyai beteljesítését azonban megnehezíti Jack, a bátyja szerelme Edie Rose, a híres énekesnő, aki a birtokra érkezik.  

A könyv cselekménye két szálon fut, az egyik a fiatal, a másik a nagypapa Harryt mutatja be. A nagypapa Harry éppen eltemette feleségét Edie-t, aki a fiatal Harry korában bátjya szerelmeként érkezett a birtokra. Megismerjük a jelenkori Harryt, részesei leszünk annak, amikor felfedezi négyéves fiúunokája, Robin kivételes zenei tehetségét, és figyelemmel kísérhetjük, amint a szárnyai alá veszi, ahogyan a zene által közel kerülnek egymáshoz, és ahogyan Harry féltőn terelgeti, próbálja megadni neki a korosztályának megfelelő társaságot és szórakozást is, több-kevesebb sikerrel. 

A fiatal művész és szerelmes Harry is bemutatkozik,  beavat bennünket a zene szépségeibe, a zene erejébe. Az ő szemén keresztül látjuk Dorset és a  Hartgove-ház szépségét, és éljük át Edie iránt érzett szerelmét.

Ebben a könyvben ne számítsunk titkokra, meglepetésekre, sőt még izgalmakra sem. Olyan, mint egy édes-bús szimfónia, ami az elején halk és lassú, a közepén élénkül, zavarossá válik egy kicsit, indulatokkal, érzelmekkel teli, a végén pedig megnyugvás, megbocsátás, elmúlás csendessége és szelídsége zárja. 

Szerettem a szereplőket, a mellékszereplők is nagyon színesek, érdekesek, szeretetreméltóak voltak, és  volt egy-két megmosolyogtató jelenet is benne. 

Szerelem, megbocsátás, barátság, elmúlás, család, zene mindenekfelett, no és persze a Hartgrove-ház, nekem tetszett ez a könyv. 

Azért nem adok mégsem 10 pontot, mert  szerettem volna, ha jobban megérint érzelmileg, ha én is szívvel-lélekkel benne lehettem volna a történetben. 

9/10

Bea