John Dolan: John és George

A kutya, aki megváltoztatta az életem

2013. őszén John Dolan megrendezte első kiállítását, nem messze attól a helytől, ahol három éven keresztül üldögélt és rajzolt. A megnyitó hatalmas siker lett. Ahogy John mondja, három évig tartott tíz métert megtenni. Geroge, a kutya nélkül ez nem történt volna meg.

John sokáig élt hajléktalanként, és próbált boldogulni, ahogy tudott. Fiatal korában rossz útra tévedt, a gyerekkori rajztehetsége pedig elsikkadt a környezete kemény valóságában. Később kisebb bűncselekményeket is elkövetett, és börtönbe került. Miután kiengedték, a priusza miatt hamarosan az utcán találta  magát. Napról napra élt, és koldulással kereste a napi betevőt.

Amikor találkozott George-dzsal, az élete jobbra fordult. Geroge nem volt könnyű eset eleinte, mivel rosszul bántak vele, és félt az emberektől. De néhány hét elteltével John és George elválaszthatatlanok lettek. Akkor John eldöntötte, hogy újra előveszi rég elfeledett tehetségét, és kiült a soreditchi főutcára. Órákig rajzolta a kutyáról a képeket, amelyeket eladott a járókelőknek. A legjobb barátjával az oldalán, ceruzával a kezében John rátalált élete hivatására.

Nem lopta a szívembe magát igazán ez a könyv. Szerettem George-ot a staffordshire terriert, de sajnos túl sokat nem szerepelt a könyvben. A könyv nagyobb része Johnról szólt, őt viszont nem tudtam megkedvelni. Bár nagy dolog, hogy hajléktalanból elismert művész lett, de nem sikerült megértenem, miért siklott ki az élete, miért tette azt, amit tett. Már gyerekkorában rossz társaságba keveredett, betörésekben vett részt, és már nagyon fiatalon börtönben is ült. Engem nem tudott John meggyőzni arról, hogy miért került rossz társaságba, miért kellett rabolnia és drogoznia. Annyira éppen nem volt rossz sora, de tegyük fel, hogy bárki megbotolhat egyszer és elkövet egy ostobaságot. De John sorozatosan követte el, a börtönből az utcára került, majd az utcáról vissza a börtönbe. 

Nem tudott meggyőzni arról, hogy nem volt más választása, soha meg sem próbált munkát keresni, elfogadta az állam által finanszírozott bérlakásokat, a segélyeket és koldulásból tartotta fent magát. Nagyon sok dolog volt még, ami nem volt szimpatikus és - bár igen együttérzőnek és megértőnek ismerem magam - nem tudtam elfogadni, ahogyan az életét élte. Azt meg pláne, hogy változtatni sem akart rajta. Mindezt John meséli el nekünk, és néhol még a történetet is zavarosnak találtam.

Nagyon szép tőle, hogy George-nak köszöni élete megváltozását, de adhatott volna neki nagyobb teret, bemutathatta volna nekünk jobban is. A kettőjük közötti kapcsolat és szeretet kialakulásáról is szívesen olvastam volna, bár tudom egy kutyát megszeretni egy pillanat műve is lehet. De George mindig ott volt Johnnal az utcán, aki ekkor már valójában hajléktalan sem volt, és hűségesen ült mellette naphosszat, míg John a rajzait készítette. Mégsem tudom milyen kutya is volt ő, John nem mutatta be nekem kellőképpen. 

Majd Johnt felfedezték, együtt dolgozhatott híres, utcai művészekkel, negyven éves kora körül egy galériatulajdonos segítségével megrendezte első kiállítását, ami nagy siker volt. Ma John Dolan elismert művész, aki Shoreditchben, Kelet-Londonban él és dolgozik.

A könyv első és hátsó belső borítóit John illusztrációi díszítik, a könyvben színes fotókat találhatunk Johnról és George-ról, a művészekkel közösen készített műveikről, ez mindenképpen egy kis pozitívum a könyvben. 

6/10

Bea