Holly Madison: Lenn a nyúl üregében

A legismertebb nyuszilány vallomása egy bizarr és zárt elit világról

Az oregoni kisvárosból származó Holly Sue Cullent egy huszonegy éves korában meghozott spontán döntés változtatta Holly Madisonná, Hugh Hefner első számú barátnőjévé. De miután beveti magát a nyuszi üregébe, Alice Csodaországához hasonlóan a Playboy-villa kívülről tündérmeseszerűnek tűnő életéről - beleértve a leghíresebb sztárokkal rendezett bulikat és a saját négy évig tartó valóságshow-ját is - gyorsan kiderül, hogy ez a világ nem más, mint a szigorú szabályok, a manipuláció és az ambiciózus, álnok nyuszilányokkal folytatott csaták színtere. Az élet a hírhedt villában messze nem álom, inkább rémálom. És miután mindent elveszít, nem marad reménye másban csak az öngyilkosságban. De  ahelyett, hogy eldobná az életét, úgy dönt, hogy inkább a kezébe veszi.

Holly őszintesége megdöbbentő és megindító egyben. Vallomása a villában töltött időről, a drogokról, a szexről, a lelki és testi abúzusról, a hírhedt bulikról - a felső tízezer színfalak mögött zajló valódi életéről - letaglózó olvasmány. Nem véletlenül szerepelt a The New York Times, az Amazon és szinte minden más sikerlista élén hónapokon át, és adtak el belőle több millió példányt.

„- Itt mindenki bolond. Én is bolond vagyok. Te is bolond vagy.

  - Honnan gondolja, hogy én bolond vagyok? - kérdezte Alice.

  - Ha nem volnál bolond - válaszolt a Fakutya -, nem jöttél volna ide.”

                                                            Lewis Carol: Alice Csodaországban

Figyelem, most az egy mondj egy meglepő dolgot magadról rész következik, amiben bevallom, hogy én jó pár évvel ezelőtt bizony néha belekukantottam a Playboy-villa lányai című valóságshowba. :) Hugh Hefnert pizsamás ámokfutónak hívtam, mert ahogy emlékszem e hálóruhán kívül csak ritkán volt látható más ruhadarabban. A három lány Holly, Bridget és Kendra közül pedig, egyértelműen Holly volt a kedvencem.

A Playboy-villa lányaival együtt tinikorom hajnalán még egy sorozatba bele-belenézegettem, egy másik hasonlóan az enyémtől teljesen más világot ábrázoló sorozatba, a Sweet sixteenbe is, ahol tulajdonképpen minden epizódnak az volt a lényege, hogy a kis elkényeztetett amerikai lánykák valami eszméletlen hisztit csaptak, mert nem azt a kocsit kapták a szülinapjukra, amit szerettek volna...

Na, de eme kis kitérő után akkor térjünk is vissza a Playboy-villa lányaihoz, büszkén vállalom hogy nagyfokú kíváncsisággal rendelkezem, így imádok például önéletrajzokat is olvasgatni. És még ha tizenhat éves koromban nem láttam igazán a dolgok mélyére, hanem csak három fiatal, szép és vidám lányt láttam, akik luxuskörülmények között élnek, most már azért felteszem a kérdést, hogy mi a csudát keresett ez a három fiatal nő egy olyan férfi mellett aki, akár a nagyapjuk is lehetett volna?

Holly Madison könyve által természetesen erre a kérdésemre is választ kaptam, és beleshettem e kívülről csillogó, de belülről igen csak rideg és zord világnak a kapui mögé.

És természetesen azt is megtudtam, hogy lett egy vidéki lányból, aki csak szerencsét próbálni indult neki a nagyvilágnak, Hugh Hefner első számú barátnője.

Beleláttam a villa bonyolult háremrendszerébe, a barátnők kegyetlen kis játékaiba, és a nagy Hugh Hefnerről is megtudtam egyet s mást.

Láttam a bizonytalan helyzetű egyetemista Hollyt, aki az albérletét elveszítvén hét másik lány mellé beköltözik a villába. A villába, ahol szigorú szabályok uralkodnak, mint például a kilencórás takarodó, a ruhapénz szigorúan csak ruhára való költése, vagy az, hogy a lányok nemigen beszélhettek a személyzettel. Egy másik kérdésre is választ kaptam, hogy valójában kik ezek a nyuszilányként emlegetett villalakók, és mi is a céljuk valójában. 

Az amerikaiak valóságshow kultuszát is megismerhetjük, vagyis az olvasottak alapján nehéz lenne ezeket a műsorokat valóságshownak nevezni, sokkal jobban illene rájuk például a megrendezett valóságshow-szerű elnevezés. 

Aztán láttam ahogy a bizonytalan Hollyból, felnőtt nő lett, aki elkezdett hinni abban, hogy képes lenne megállni a saját lábán is, s nem félt teljesen más irányba terelni az életét, s küzdött azért, hogy ne csak Hugh Hefner barátnőjeként emlegessék. A könyv végén pedig igazán örültem a boldog befejezésnek.

Bevallom azért néha előtört belőlem az ítélkező hajlam, és Holly bizonyos döntéseinél és kijelentéseinél sokszor felhúztam a szemöldököm, de aztán figyelmeztettem magam, hogy én kíváncsiságból olvasom ezt a könyvet, és nem azért, hogy egy másik ember döntései felett bíráskodjak. A könyv stílusa nekem tetszett, nagyon olvasmányos volt, az pedig rendkívül ötletes, hogy a különböző fejezetek egy az Alice Csodaországban-ból vett idézettel nyitottak.

A Holly által bemutatott világ nem is állhatna messzebb az enyémtől, el kell ismernem, hogy bár kicsi a világ, azt biztos, hogy rendkívül sokszínű.  A kíváncsi énem pedig teljesen elégedett volt a könyv által nyújtott élménnyel. :)

A könyvvet köszönöm a 21. Század Kiadónak!

9/10

Zsófi

Rolf Lappert: Pampa blues

„Jó volna végre megcsókolni egy lányt! És el kéne húzni Afrikába, lehetőleg egy jól feltuningolt Volkswagen kisbusszal. Anya mindig úton, azaz sehol, apa meghalt. A nagyapámmal élek, de nem ő vigyáz rám, hanem én rá...”

A falu, ahol Ben él, kész őrület! Gyerek itt vagy ötven éve nem született, őslények laknak errefelé, unalmas öregek, akik vagy csendben leépülnek, vagy földönkívüliektől várják Senkiföldje felvirágzását. Ben keveset beszél, de annál többet gondolkodik. Tizenhat éves, tehát mindent tud. És ha nem történik vele mindjárt valami furcsa és különleges dolog, akár le is húzhatja a rolót. De történik. A neve: Léna.

Bevallom őszintén én a borító és a fülszöveg alapján egy teljesen másféle történetre számítottam, mint ami végül a lapok között várt rám. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy csalódtam volna. 

A történetünk elején megismerjük Bent, és a nagyapját Karlt, akivel Ben itt Wingrodenben, azaz itt, ahol még a madár se jár Senkiföldjén él. A tizenhat éves Ben viseli gondját az önmagát ellátni már nem tudó idős nagyapjának, ő eteti, fürdeti, öltözteti mindennap. Ben egy kicsit keserű, máshogy látja a világot, mint a többi tizenhat éves. Megismerjük Ben anyját is, aki egy igazi önző könyvbeli anya karakter, akinek igazából nem nagyon számít, hogy mi van a gyerekével, csak az a lényeg, hogy a saját karrierje sínen legyen. Ben arról ábrándozik, hogy amint tizennyolc éves lesz, elmegy Afrikába. Ezért minden Afrikával és túrázással kapcsolatos könyvet elolvas, kész szakértő lesz a témában, később majd fény derül az Afrika iránti rajongásának okára is, ami az apjával van összefüggésben. 

Szépen lassan Senkiföldje többi lakóját is megismerjük, Annát, aki a falucska lakóinak a haját tartja rendben, a férjét Georgijt a háborús veteránt, a reménytelenül szerelmes Jojót, aki egész nap régi romantikus filmeket néz. Aztán itt van még nekünk a reménytelenül optimista Maslow is, aki folyton újabb és újabb terveket eszel ki annak az érdekében, hogy Wingrodenbe csalogassa a turistákat. Igazából a legújabb őrült ötlete fogja beindítani a törénetünk eseményeit. Maslow ugyanis az amerikai Roswell városának példáját felhasználva, a földönkívüliek segítségével akarja újra felvirágoztatni Wingrodent, s őrült terve megvalósításának sikerében semmitől sem riad vissza. Ben, bár egyáltalán nem tetszik neki az ötlet, segít Maslownak az ufó projekt sikeressége érdekében. 

És itt  jön majd  a képbe Lena, aki alaposan felkavarja Wingrodenben a dolgokat.

Ben és Karl kapcsolata nagyon szépen volt ábrázolva, Ben az egyik percben fiatal és gondtalan akart lenni, fel akarta fedezni a világot, a másik percben pedig már lelkiismeretfurdalása volt ezek miatt, hisz tudta csak ő van itt Karlnak, hogy a gondját viselje. 

A könyv mókamestere Maslow és az ő ufója volt, ami végül mégiscsak Wingrodenbe csalogatta az embereket a világ minden tájáról, még ha nem is a terv szerint ment minden.

Megérintett a könyv keserédes hangulata, Ben és Karl kapcsolata, csodáltam Maslow eltökéltségét és a többi szereplő is nagyon a szívemhez nőtt. 

A könyvet köszönöm a Tilos az Á Kiadónak!

9/10

Zsófi

Volker Kutscher: Csendes halál

Berlin, 1930. Betty Winter, az ünnepelt színésznő halálos balesetet szenved egy filmforgatás alatt. Rázuhan egy fényszóró, színész kollegája pedig kétségbeesésében egy vödör vizet önt az összeégett nőre, aki az áramütés miatt azonnal életét veszti. Az ügy kivizsgálására az önfejű Rath felügyelőt jelölik ki, aki hamar rájön, hogy a filmsztár halála nem a véletlen műve. Amikor beleveti magát a nyomozásba, a filmek világának sötét oldalán találja magát: rivalizáló producerek, derékba tört karrierek, megcsalt szerelmesek közt. Időközben színésznők tűnnek el, majd bukkanak fel elhagyott mozik színpadán - holtan, kisminkelve, a hangszalagjuk kivágva: egy sorozatgyilkos garázdálkodik Berlin utcáin. Rathnak nemcsak az alvilág árnyaival kell felvennie a harcot, hanem a saját démonaival is: indulatai és konoksága miatt kiesik a pikszisből főnökeinél, egykori szerelme újra feltűnik a színen, és korábbi ballépéseinek emlékei is kísértik.

Nagyon szeretem a régebbi korokban játszodó krimiket, úgyhogy a 30-as évek Berlinjének említése a fülszövegben rögtön felkeltette a kíváncsiságomat a könyv iránt. 

Könyvünk főszereplőjét, a nem mindig udvarias stílusú, magának való és könnyen dühbe jövő Gereon Rath-t, az összes rossz tulajdonsága ellenére is sikerült megkedvelnem. 

Az egyáltalán nem csapatjátékos Gereon vezeti a híres színésznő, Betty Winter halálának ügyében indított nyomozást. A színésznőre zuhanó lámpa esete kezdetben balesetnek tűnik, ám ahogy Gereon egyre mélyebbre ás, rájön, hogy Betty Winter halála, talán mégsem baleset volt. Ám éppen ekkor a felettese Böhm bűnügyi tanácsos elveszi Gereontól az ügyet. Ő eközben egy magánnyomozásba is belekezdett egy eltűnt színésznő ügyében, amire egy régi filmproducer ismerőse kérte fel. Nem sokkal később egy filmszínházban egy színésznő holttestére bukkannak, s úgy tűnik e három különböző eset nagyon is kapcsolódik egymáshoz.

A kor filmvilágát is  megismerhetjük, láthatjuk a némafilmek és az újonnan moziba kerülő hangosfilmek viadalát, s a mindenre elszánt filmproducerek harcát, akik semmilyen fogástól nem riadnak vissza, hogy megakasszák egymás munkáját.

A nyomozás közben, a gyilkos szemszögéből is olvashatunk pár fejezetet, amelyből kiderül, hogy egy kegyetlen és beteg emberrel állunk szemben, kinek szép lassan megismerhetjük a múltját, s a titkait is.

De bepillantást kapunk még Gereon zűrös magánéletébe és a nőügyeibe is, a könyv elején feltűnő barátnője Kathi hamar eltűnik az életéből, én egy kicsit hiányoltam is egy darabig, de eztán újra előkerült, Gereon pedig nem túl szépen bánt el vele. Ezért is nagyon is csodálkoztam, hogy Gereon milyen tündérien bánt a majd később,  nem túl szerencsés körülmények során hozzá kerülő kiskutyával Kirie-vel. Ezért mindenképpen  plusz pontot érdemel. :)

A történet egy kicsit lassabb folyású volt, mint amit egy krimitől várnánk, de nekem tetszett, jókat mosolyogtam a rendőrök egymás közti beszélgetésein, s Gereon vicces beszólásain. Szívesen sétáltam volna én is a kor Berlinjének utcáin, betértem volna a kávézókba, de a szereplőink hosszú sétáit a Wannaseenél is nagyon élveztem én magam is. A végén pedig, ahogy egyre közelebb kerültünk a gyilkosságok megoldásához, már izgalmakban, sőt akcióban sem volt hiány. Így összeségében nagyon élveztem ezt a jó kis régimódi bűnügyi történetet.

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak! 

8/10

Zsófi

Jonas T. Bengtsson: Mint senki más

Felnőni egy apa mellett, aki szereti a kisfiát, ám szinte törvényen kívüliként él, és alkalmi munkákat keresve vándorol az országban, lehet érdekes, de ugyanakkor nagy próbatétel is. Mert nem könnyű folyton menekülni. Főleg, ha nem is tudjuk pontosan, mi elől szökünk.

A fiú nem jár iskolába, apja tanítja őt szenvedélyes lelkesedéssel. Sajátos módszereihez igazított tanterve igencsak eltér az iskolai előírásoktól, esténként pedig történeteket mesél a gyerekeknek az otthontalanul bolyongó Királyról és a Hercegről, akiknek meg kell ölniük a Fehér Királynőt, hogy megtörjenek egy átkot. 

Tíz évvel később, az immár felnőtt fiú mindent elkövet, hogy beilleszkedjen a társadalomba, ám az őt ért hatások nem engedik el. A kérdések, melyek saját és az apja múltja körül kavarognak, nem maradhatnak megválaszolatlanul.

Felkavaró történet egy fiúról, aki idegenként él az őt körülvevő világban, olyan apai örökséget hurcolva magával, amelynek következményei beláthatatlanok.

Rövid időn belül ez a második olyan könyv, amit majdnem abbahagytam, de aztán mégsem. Hajtott a vágy, hogy megtudjam, tulajdonképpen mi elől is menekülnek, miért költöznek újra és újra, miért hagyják hátra holmijaikat és kezdenek új életet. Nem tudtam rájönni, bár gyártottam magamnak jó pár teóriát, ám most olvastam el a fülszövegben, hogy tulajdonképpen az apa sem tudta. Azért én a könyv végére felállítottam a magam változatát, de nem igazán tudom hányadán állok ezzel a könyvvel. Szerettem is, meg nem is. 

Nem szerettem, mert a történet elejét a 6 éves kisfiú meséli el, de egyáltalán nem tűnik ki a szövegből sem a gyermeki gondolkodás, sem a gyermeki szavak. Ettől függetlenül olvastam, mert reménykedtem, hogy valami értelmet kap a költözködés, értelmet kapnak a napjaik és persze megtudom, hogy miért bujdosik tulajdonképpen az apa. Kik azok az ismerősök, akikkel beszélgetett, ki a kisfiú édesanyja, hol van és miért. Van amire kaptam választ, van amire nem. 

Aztán történik valami, ami kettévágja a történetet, és a gyerekből hirtelen kamasz lesz, aki nem tud beilleszkedeni a kortársai közé, nem találja a helyét sem közöttük, sem az életben, sem a családjában. Mert itt most az is van neki. 

Majd még egy hirtelen váltás, a kamasz felnőtt, és mintha próbálna beilleszkedni, él egy életet, ami még talán jó is lehet, bár ellenáll az érzéseinek, nem akar közel kerülni senkihez. Ez azonban nem ilyen egyszerű, van amikor az élet csak úgy visz magával. 

A társadalom számkivetettjeiről szól ez a történet, boldog emberek, vidám események nincsenek benne. Nagyon jó is lehetett volna, azonban épp az apa személye választja el nekem ettől a nagyon jótól, mert nem ismertem, nem tudtam ki ő. Talán a fia is így volt ezzel, ezért nem lehetett boldog felnőtt belőle.

7/10

Bea

Heti ez+az

Lesley Pearse: A múlt nyomában

1953. június 2-át írunk, Anglia II. Erzsébet királynő koronázását ünnepli. Molly Heywoodnak azonban egészen máshol járnak a gondolatai. A húszas éveiben járó lány, aki apja vegyesboltjában dolgozik Somerset egyik aprócska falujában, az ünnepséget hátrahagyva barátnője házához siet. Az erdei lakban rettenetes tragédia fogadja: Cassie-t meggyilkolták, és hatéves, félvér kislánya, Petal nyom nélkül eltűnt. 

Bár az országos lapok is felkapják a tragikus ügyet, senki nem tud semmit a kislányról. Cassie múltját rejtély övezi. Az egyetlen nyom, ami elvezethet a lány családjához, egy levél, melyet Cassie Londonból kapott. Molly elhatározza, hogy Londonba költözik, hátha ott sikerül a kislány nyomára bukkannia.

A nagyvárosba érkezve azonban keserűen tapasztalja meg, milyen nehezen boldogul egymagában egy vidéki lány. És minél közelebb kerül az igazsághoz, annál veszélyesebbé válik az útja. Molly mindent feladott - az otthonát, a boldogságát és esélyét a szerelemre - azért, hogy megtalálja Petalt. Lehet, hogy az élete is veszélyben forog?

Lesley Pearse rajongó lévén, aki már az összes magyarul megjelent könyvét elolvasta, bátran kijelenthetem, a szerzőnek újra sikerült egy tőle már megszokottan fordulatos, eseményekben, kalandokban gazdag, romantikus könyvet írnia.  

Sikerült a főhősnő,  Molly személyében ismét  egy erős, magabiztos főhősnőt teremtenie, aki már a történet elején a szívünkbe lopja magát, nemcsak megkedveljük, hanem szinte a barátnőnknek érezzük. A történet pedig magával ragadó, az 1950-es évek Angliájában játszódik,  amikor még a lányok élete a családjuktól vagy a férjhezmenetelüktől függött, de a bátrabbak és önállóbbak már munkát vállaltak, olykor a családjuknak is ellenszegülve.

Ilyen lány volt Molly is, aki a szüleivel élt  Somerset egyik aprócska falujában, és az apja vegyesboltjában dolgozik. Amikor felfedezi meggyilkolt barátnője holttestét és kislányának eltűnését, az addig szelíd, nyugodt természetű Mollyban felébred az erős, határozott lány, és a rendőrség lassú, semmitmondó munkáját látva, ő maga szeretné felkutatni és megtalálni a gyilkost, de leginkább a feltételezhetően elrabolt kislányt, a hétéves Petalt. Gyermekkori barátja, a rendőr George támogatja a londoni munkavállalásában, de arról mit sem tud, hogy a lány mennyire kitartó a nyomozásban.

Szembeszállva agresszív apjával munkát vállal Londonban, barátokra talál, és bár történnek vele keserves, szomorú dolgok is, az önálló és határozott Molly bátran állja a megpróbáltatásokat, barátokra, szerelemre is talál, éli a fiatal lányok életét, hétvégén szórakozni járnak, pletykálnak és öltözködnek. Nagyon szerettem a könyvnek ezt a részét is, a szerző remekül érzékeltette az 50-es évek Londonjának hangulatát, a háború utáni helyzetét, láttam magam előtt a lerombolt épületek maradványait, az eltörölt élelmiszerjegyek utáni London megmámorosodott lakosságát, a lányok vidámságát, bájosságát, csacsogását, ugyanakkor a szegény negyedek lakosságát is megismerhettem, akik bár nehéz körülmények között éltek, mégis nagyon összetartottak és számíthattak egymásra.  

Lesley Pearse szereti hősnőit egy látszólagos boldogságból mély kétségbeesésbe taszítani, csak azért, hogy aztán a főhős bebizonyíthassa rátermettségét, erejét és kitartását. Nem volt ez másképpen ebben a könyvben sem, Mollyra egyszercsak rászakadt az ég, élete új irányba fordult és ne felejtkezzünk el a nyomozásról sem, ami tartogat még izgalmakat és meglepetéseket a történet végére is. Molly igazán figyelemre méltó, kedves, bájos egyéniség volt, aki ha néha bizonytalankodott is, mint a magafajta lányok és nem sikerült neki minden elsőre, nem adta fel, a nehéz helyzetekben feltalálta magát,  minden mély gödörből kikecmergett, minden csúcsot meghódított.  

Remek kikapcsolódás volt ez a könyv, régi korok hangulatával, Londonnal, romantikával, izgalmakkal, megbocsátással, szeretettel. Lesley Pearse rajongóknak kötelező olvasmány! :) Aki pedig nem találkozott még Lesley Pearse történeteivel, ez egy kiváló történet az ismerkedéshez.

A könyvet köszönöm az Alexandra Kiadónak!

10/10

Bea

Kristina Ohlsson: Az Ezüstfiú

Aladdin szülei vendéglősként keresik kenyerüket egy svéd kisvárosban. A tél beálltával arra lesznek figyelmesek, hogy valaki dézsmálja a húsgombóckészletüket. Aladdin egy fiúra gyanakszik, aki a fagyos idő ellenére rövidnadrágban ólálkodik a víztorony körül, amelyben az étterem működik. Többször is megpróbálja megközelíteni, de a másik mindig úgy eltűnik, hogy még a nyomát sem látni a frissen esett hóban. A török kisfiú és két barátnője, Billie és Simona jól tudják, hogy kísértetek nincsenek, de azért ez több, mint különös! És itt van ez a legenda is a száz évvel ezelőtt élt Ezüstfiúról... A három barát elhatározza, hogy végére járnak ennek az ügynek, még ha egész éjszaka virrasztaniuk is kell miatta...

Nekem ez második rész ugyanúgy tetszett, mint az első. Bár az igaz, hogy Az Üveggyerekekhez képest ez sokkal kevésbé volt "ijesztős". Ezt már simán odaadnám Titi kezébe is (szerintem ez a rész egyébként önállóan, az előzmények ismerete nélkül is élvezhető lenne) a múltkor röviden vázoltam neki, az első rész eseményeit, és kísértetes részeit, és láttam rajta, hogy nem nagyon jött meg a kedve hozzá, na majd egy kicsit később hátha lesz még kedve elolvasni, és akkor majd leteszteljük a célkorosztályon is. 

Ebben a részben Aladdinnak jutott a főszerep, de persze azért Billie és Simona is végig kivették a részüket a kalandokból és a nyomozásból. Már magamban ki is következtettem, hogy ha az első részben Billié volt a főszerep, a másodikban pedig Aladdiné, akkor a harmadik részben biztos Simonáé lesz. Mondjuk igazából azt sem tudom, hogy lesz-e harmadik rész. (De remélem!). :)

Tetszett, ahogy az írónő a bevándorlást, egy ilyen komoly és felnőtt témát beleszőtte a történetébe, így a gyerekek akik olvassák szintén egy kortársuk szemén keresztül kaphatnak rálátást ezekre a dolgokra. 

A nagy hármas most is teljes erőbedobással dolgozott a rejtély felderítésén, ha kellett hátsó ablakokon kukucskáltak be, vagy egész éjjel fennmaradtak, sőt a felnőtteket sem restek felelősségre vonni. A kemény munkájuk nem is maradt eredménytelen, mert mind az eltűnő húsgombócok, mind az Ezüstfiú rejtélye megoldódott. Vagy várjunk csak az utóbbi lehet, hogy mégsem? ;)

„Vannak dolgok, amik nehezek, és vannak dolgok, amik egyszerűek.

De lehetetlen - nem, szinte semmi sem lehetetlen.”

9/10

Zsófi

Kenneth Oppel: Az élet vize

Mary Shelley XIX. századi regényének legendássá vált hőse Victor Frankenstein a mai napig nagy népszerűségnek örvend a fantasztikus, misztikus kalandregények kedvelőinek körében. 

Kenneth Oppel a népszerű, több irodalmi díjat nyert kanadai ifjúsági író két kötetes regényfolyamban eleveníti fel a mitikus szörny megalkotójának ifjúkorát.

Veszély, merészség, szenvedély - ebből lesz a megszállottság? Victor és Konrad Frankenstein ikertestvérek, csaknem elválaszthatatlanok egymástól. Ahogy növekednek, életüket képzelet szülte kalandok sorozata szövi át... ám egy unokatestvérük, Elisabeth érkezése és egy váratlan, súlyos betegség miatt vakmerő játékaik véres valósággá válnak.

Ez a könyv egyértelműen nem a "hopp észrevettem" könyvtári szerzemények kategóriájába tartozik, ugyanis már nagyon sokszor levettem a polcról, elolvastam a fülszöveget, majd utána visszaraktam. De  nemrég, az egyik könyvtárlátogatásunk után már nem tudtam otthagyni, egy jelnek vettem, hogy annyiszor vissza raktam már a polcra, mondjuk nem mintha szükségem lett volna ilyesféle jelekre, mert már így is tele volt mind a két kezem könyvekkel... :)

De még milyen jó, hogy hallgatok az ilyen magam által kreált jelekre!

Nemrég (de nem is mostanában) elolvastam a Frankensteint, és előtte már a Robert de Nirós filmváltozatot is láttam. 

A könyvben Frankensteint kegyetlennek és felelőtlennek tartottam, míg a teremtményét sajnáltam, és teljesen együttéreztem vele.

Kenneth Oppal a könyvben egy kicsit elrugaszkodott az eredeti történettől, legjobb példa erre Victor Frankenstein ikertestvére Konrad megteremtése, volt még egy másik nagyobb dolog is, de azt nem árulom el, mert akkor egy iszonyatosan izgalmas résznek elvenném az örömét.

Victoron kívül, a három főszereplőnk közül még ketten is ismerősök lehetnek nekünk, mégpedig Henry Clerval, és Elisabeth Lavenza (itt megjegyezném, hogy a fülszöveg alapján úgy tűnhet, hogy Elisabeth a könyv története során érkezik a kastélyba, ám ez nem így van.) Ők négyen szabadon garázdálkodnak a nagy Frankenstein kastélyban, titkos ajtók és szobák után kutatva, s a fiúk pedig mind bele vannak zúgva a bájos Elisabethbe. Egyszóval irigylésre méltó és izgalmas mindennapokban van részük, és akkor még nem is tettem említést a rendkívül felvilágosult és haladó eszméket valló szüleikről, akik nagyon nagy arcok. :)

A történet röviden arról, szól, hogy Konrad, az ikertesvér megbetegszik, Victor, Elisabeth és Henry pedig mindent elkövet azért, hogy segítsenek rajta, még attól sem riadnak vissza, hogy lemerüljenek a tudomány sötét bugyraiba. Mindez kiegészítve igazi, körömrágós kalandokkal, mint például az éjszakai túra a genfi erdőkben, vagy a földalatti barlangokban. Komolyan, néha alig bírtam ki, hogy ne lapozzak előre! :) És akkor itt jönnek még képbe az elfeledett családi titkok, és az alkímia, ami már csak hab a tortán! Arra is rájöttem, hogy bár a szerelmi háromszögeket nem kedvelem, a viszonzatlan, gyötrő szerelemmel nincs semmi problémám, és ezt a szálat remekül kidolgozta az író a történetben. 

Bár a befejezés egy kicsit meglepett, egy csepp nyugtom sem volt olvasás közben, de ezt teljesen jó értelemben kell érteni!

Hamarosan pedig felkeresem a könyvtárat a második rész beszerzése ügyében! :)

10/10

Zsófi

Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és Kockafej

A fiam autista, de nem zseni

A szerző életrajzi regényében fiával való kapcsolatát tárja elénk, a gyermek születésétől napjainkig, tinédzser koráig. Zsombi Asperger-szindrómás, és mint ahogy az alcím is írja, nem zseni. Nincs 130-as IQ-ja, nincsenek különleges képességei, legalábbis olyanok, amilyeneket a hollywoodi filmek vagy a média olykor hamis képei alapján képzelnénk róla.

Az autisták és Asperger-szindrómások közössége egy meg nem értett közösség. "Autista? Na és mit tud?" hangzik el rendre velük kapcsolatban, és Kartali Zsuzsanna hiánypótló könyvében megkísérli megválaszolni az unásig ismert kérdéseket, no meg a kimondatlanokat is. Bemutatni az éretlen, gunyoros, rosszindulatú vagy éppen kedvesen kíváncsi tekintetektől kísért "más" gyerekek mindennapjait, életét, lehetőségeit a bölcsődétől az iskoláig.

Az Anyacsavar és Kockafej a megismerésről szól, arról, mennyire érthetsz meg egy másik embert, az anyaságról, a gyermeklétről, olyan életekről, melyek a külvilág számára különösnek, akár furcsának is tűnnek, de van, akinek ez a valóság.

Fontos könyv, irodalmi igényességgel megírt, humorral és empátiával átszőtt kis kötet egy nőről, aki szeretné, hogy gyermeke a "normális" társadalom részévé válhasson, és a fiúról, aki megtalálja a saját útját, legyen az mégoly kacskaringós. És nem utolsósorban a toleranciáról.

Egy anya írása fiáról Zsombiról, önmagáról és családjáról. A mindennapi életükről, a nehézségeikről, az örömeikről. A kezdetekről, és az útról, amit közösen járnak be. Zsombor Asperges-szindrómás, ám nem a zseni fajtából. Nem lehet vele felvágni, hogy ebben meg abban mennyire kiemelkedő. Hogy mennyire intelligens, hogy milyen jól tanul, és hogy mennyire kedves, barátságos. Szeretni lehet, egyszerűen csak azért, mert létezik. 

Nekem sikerült megkedvelnem őt, és talán ez is volt az édesanyja célja, hogy akik elolvassák a könyvet, jobban megismerjék és elfogadják Zsombor és sorstársai helyzetét, viselkedését, problémáit.

Zsombi másságát nem lehet első pillantásra könnyen észrevenni, ezért későbbi viselkedését sokan értik félre. Kartali Zsuzsanna kendőzetlenül ír arról, hogy a tömegközlekedésen utazva sokan bizony szánakozva néznek rájuk; vagy rajta, az anyán ítélkeznek, aki nem tudja megnevelni a gyerekét, vagy Zsombort szidják a viselkedése miatt, vagy éppen könyvelik el, hogy hülye.  Azt is bátran bevallja, hogy sokszor gondolt már arra, hogy milyen jó lenne, ha Zsombor szép, okos, jó felépítésű gyermek lenne, és nem ilyen görbe tartású, suta járású, bütykös kezű különlegesség. Ha csak úgy elmerülhetne az általánosságban, a szürke hétköznapokban, talán még örülne is, ha a gyermeke belekötne az osztálytársaiba.

De Zsombi nem köt bele senkibe, nem néz senkinek a szemébe, és nem szereti, ha megölelik.

Születésétől fogva ismerkedhetünk meg Zsombival és anyukájával. Részesei lehetünik Zsombor születésének, aztán a csecsemőkor nem szokványos problémáinak, a kisgyerek Zsombi növekedésének, majd a középiskolás, kamasz küzdelmeinek. Olvashatunk az édesapáról is, aki nem igazán vette ki a részét a gyermeknevelésből, a gyermekei társaságát is csak később kezdte értékelni. Később Zsombornak született egy húga, akivel különleges kapcsolatuk van.

Az édesanya nagyon érzékletesen írta le fia Aspergeres tulajdonságait, a zenék és mesék monoton, megszokott sorrendjét, az étrendje katonás határozottságát, a táplálkozás nehézségét és egyéb más dolgokat. Sajnos nem volt újdonság a magyar egészségügy, a hivatali bürokrácia működése, és a magyar iskolarendszer zavarodottsága sem, amivel Zsombor és édesanyja találkoztak.

Tetszett Kartali Zsuzsanna ironikus humora, az a szeretetteljes hang, amivel a zsombiságokat bemutatja nekünk és őszintesége, amiért nem próbálta meg szépíteni a dolgokat. Én csak azt éreztem a könyv végére, hogy bár Zsombi Asperger-szindrómás és nem zseni, görbe a tartása és nem olyan finom a modora, mégis egy gyerek ő, aki önbizalomhiánnyal küzd, aki abba a dologba, hobbiba, ami érdekli, nagyon bele tud merülni és elég jól eléldegél a saját kis világában, sőt még barátokat is szerez időnként, szóval én megszerettem Zsombit.

Kívánom az édesanyjának, hogy érje el, amit szeretne, hogy Zsombi, amikor már nagy, felnőtt Zsombor lesz, képes legyen az önálló életre, legyen munkája, családja, mint bárki másnak.

Elfogadásról, elfogadtatásról, anyai szeretetről és kitartásról szól ez a könyv. Egy édesanya bátorságáról, amivel kiáll az emberek elé és bemutatja fiát, Zsombort. Zsombort, aki nem akart Aspergeres lenni, de ezt dobta a Sors. Az anya pedig elfogadja a Sors akaratát, hiszen nem tehet mást, és Zsombor kísérője, támasza lesz azon a göröngyös úton, ami más, mint a többi sima út, egy kicsit különleges, nem kicsit nehéz, de ők jól veszik az akadályokat.

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Bea

Julie Orringer: Légzőgyakorlat fuldoklóknak

A kötet kamasz hősnői nincsenek könnyű helyzetben: alá kell merülniük a világ kezdete óta  korosztályukat sújtó, megúszhatatlan problémák mélyére. Csak magukra hagyatkozhatnak. Vagy mert nincsenek szüleik, vagy mert súlyosan beteg az édesanyjuk, vagy mert az imádott-gyűlölt testévrük nehezíti az életüket. Esetleg az iskolai közösség veszedelmes viszonyai között kell helytállniuk. Nem csoda, ha úgy érzik: fuldokolnak. Julie Orringer számos díjjal kitüntetett könyvének lebilincselő történetei kamasztragédiákon és -komédiákon, győzelmeken és megaláztatásokon vezetik keresztül az olvasójukat.

A kamasz hősnőkhöz hasonlóan én sem vagyok könnyű helyzetben, amikor értékelnem kell ezt a könyvet. Nem egybefüggő regény, hanem rövidebb történetekből áll. 

Már az első történet után abba akartam hagyni. Megrázó volt és lehangoló. Gyerekek, súlyosan beteg anya, és mellé még egy szörnyűség. Olyan hirtelen támadtak ezek a dolgok, hogy az sokkolóan hatott. Valószínűleg ezért olvastam mégis tovább. A másik történet már nem volt ennyi szörnyűséggel tele, viszont nem teljesen értettem meg a mondanivalóját. Ekkor még bizonytalankodtam az abbahagyást illetően, de a harmadik történet a címadó novella volt, gondoltam azt még elolvasom. Aztán meg a negyedik, ami már majdnem a fele, és azt vettem észre, hogy már az utolsót olvasom. 

Az író stílusa tetszett, olvasmányos volt, valószínűleg ezért is haladtam tovább és tovább.  A történetek főszereplői egytől-egyig kamaszlányok. Ez a könyv nem a boldogságról szól és nem a szép és jó dolgokról. Arról szól, hogy egy kamasz mit élhet át, ha valami tragédia történik a családban, ha őt magát megalázzák, bántalmazzák az iskolában, a társaságban, kiszolgáltatott helyzetben molesztálják. Csupa-csupa rossz dolog, mégsem tudtam már elszakadni tőle. Együttéreztem ezekkel a lányokkal, sajnáltam őket, és közben azt éreztem,  iszonyú erősek és bátrak, hogy kibírják ezeket a dolgokat. 

Nem írhatom azt, hogy tetszettek a történetek, mert egyáltalán nem tetszettek, nem szerettem őket. Talán szolidaritásból olvastam el, talán némi sorsközösséget éreztem velük, bár kitalált történetek, akár igazak is lehetnének és ez nagyon szomorú. Hogy ajánlom-e mégis elolvasára? Ezt sem tudom, és azt sem, hogy én megbántam-e, hogy elolvastam. Nem töltött el jó érzés a végén, csak abból a szempontból, hogy végre vége. Vagy az is lehet, hogy mindenkinek el kellene olvasnia, akinek kamasz gyerekei, lányai vannak, bár nincs tanulsága  a történeteknek. Hacsak az nem, hogy figyeljünk jobban a gyerekeinkre, és szeressük őket nagyon.

8/10

Bea

Stephen King: Aki kapja, marja

A Mr. Mercedes-ben bemutatkozó hősök eklektikus hármasának főszereplésével itt a mesteri, lélegzetelállító folytatás egy olvasóról, aki túlzásba viszi a rögeszmés rajongást egy emberkerülő íróért.

"Ébresztő, géniusz!" - így kezdődik Stephen King letehetetlen új regénye egy bosszúvágyó olvasóról. Az ébresztő John Rothsteinnek, az ikonikus írózseninek szól, aki megteremtette az imádott és világhírű Jimmy Goldot, de többé már nem publikál. Morris Bellamy pedig őrjöng, nemcsak Rothstein hallgatása miatt, hanem azért is, mert a nonkonformista Jimmy Gold eladta magát a karrierért a reklámszakmában. Morris megöli Rothsteint, és igen, a pénzt is kipakolja a széfjéből, de az igazi kincset azok a noteszok jelentik, amelyekben lehet még legalább egy Gold-regény.

Alighogy elrejti a pénzt és a noteszokat, Morrist nemi erőszakért bevágják egy szigorított fegyházba. Évtizedekkel később egy Peter Saubers nevű kamasz, akinek az apja súlyosan megsérült a Mr. Mercedes-merényletben, megtalálja a kincset, úgyhogy a Bill Hodges-féle csapatnak most Pete-et és a családját kell megvédenie az egyre eszelősebb és vérszomjasabb Morristól, aki harmincöt év után kiszabadult, és követeli vissza a noteszait meg a pénzét.

Jaj ez a fülszöveg...na jó igazából találkoztam már sokkal rosszabb és több mindent eláruló fülszöveggel is, de akkor is... :)

A könyv egy bumm bele a dolgok közepébe kezdéssel indít, aztán egy kicsit lelassul, de csak azért, hogy egy újabb lendületet vegyen. A már az első részben megismert szereplőink viszonylag későn tűnnek fel a színen, de én nagyon örültem, hogy újra találkozhatok velük. Hollynak itt sokkal több szerep jutott már, mint az előző részben, aminek szintén örültem, mert nekem nagyon tetszett ez a kicsit kényszeres és kiegyensúlyozatlan nőszemély, aki mégis kellően határozott és magabiztos tudott lenni, ha erre volt szükség.

Bill Hodges ugyanolyan menő öregúr volt, mint az előző részben, no és persze itt is mindig kéznél volt nála a már korábban is jó szolgálatot nyújtó Vidám Suhi. 

De ne feledkezzünk meg Jeromeról sem, aki ebben a részben is remek tagja volt e nem mindennapi nyomozó hármasnak. (És még ne feledkezzünk meg Jerome kutyájáról,  Odellről sem, akiért annyit izgultam az első részben, és nagyon megnyugodtam, amikor Mr. King megkímélte.)

Talán ez a rész egy icipicit lassab volt a Mr. Mercedesnél, de nekem így is tetszett. Ez az írós-kéziratos téma is nagyon jól kidolgozott volt, csakúgy mint maga a cselekmény. Morris Bellamy egy A kategóriás őrült volt, aki gondoskodott a történet véres és kegyetlen részleteiről is. 

A befejezés pedig....áááá nagyon bravúros volt, ahogy felsejlett egy kis misztikusság, mesterien elő lett készítve a kövekező rész, alig várom, hogy olvashassam! :)

„Az olvasók számára az élet egyik legmámorítóbb felfedezése, hogy ők olvasók - nem csupán képesek olvasni. Morris ezt már tudta, de szerelmesek is az olvasásba. Reménytelenül. Fülig. Sosem lehet elfelejteni azt a könyvet, amelyiknél ez először történik meg: annak a könyvnek minden oldala friss fölfedezés, olyan, amely perzsel és lelkesít: Igen! Így van! Igen! Ezt én is így látom! És természetesen: Így gondolom! Éppen így érzem!” 

9/10

Kapcsolódó bejegyzés:
Stephen King: Mr. Mercedes (Bill Hodges 1)

Zsófi

Heti ez+az

A filmes bejegyzéseinknél időnként személyes kalandjainkat is megosztottuk veletek, és arra gondoltunk, hogy ezek a személyes csacsogások, pletykálkodások kapjanak külön lehetőséget. Mivel mindketten nőből vagyunk, ezért kíváncsiak is, és mások blogján is szeretjük olvasgatni a személyes utalásokat, szeretjük kitalálgatni, hogy kit és mit rejt egy blog, egy hangzatos név. Személyes kalandok, könyvtári akciók és a héten felkerült értékelések rövid összefoglalója. Ezeket rejti a Heti ez+az,  amivel második alkalommal jelentkezünk.

Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Cherry Costello élete egy csapásra örökre megváltozik.

Sommersetbe költözik az apukájával, ahol egy új anyuka és négy vadiúj testvér vár rá. Rögtön  az első napon megismeri Shay Fletchert, aki annyira szívdöglesztő, hogy az már közveszélyes. 

Csakhogy Shay foglalt: Cherry új mostohatestvérével, Honeyval jár. Cherry pontosan tudja, milyen kockázatos Shayjel barátkoznia - hiszen ezzel mindent tönkretehet. Csakhogy ez még nem jelenti azt, hogy távol is tudja tartani magát tőle...

Öt lány, öt nézőpont, öt könyv. Cherry története, a Cseresznyés ábránd az első.

Nagyon kedves, aranyos, egyszerű történet, igazi kikapcsolódás. Olyan könyv, amiben - már előre tudhatjuk - nem ér csalódás, és minden jó, ha a vége jó. 

A történet első részének középpontjában Cherry, a 13 éves, félénk, csöndes, visszahúzódó lány áll, aki édesapjával él kettesben. Gyakran hazugságokba keveredik, de a történet elején kezd új életet édesapjával együtt. Édesapja sok év magány után egy régi barátjával eleveníti fel kapcsolatát, amiből hamarosan szerelem lesz. Cherry örül az apukája boldogságának és örül pótanyukájának is, az ijeszti el kicsit, hogy négy új testvért is kap hozzá. Ő, a nehezen beilleszkedő, visszahúzódó, füllentő, átlagos lány. Érzi, hogy nem lesz könnyű dolga.

Gyönyörű, tengerparti helyre költöznek, ahol Charlotte szállót is üzemeltet, Paddy - Cherry édesapja - nagy álma pedig egy saját csokikészítő üzem.  A regény Cherry beilleszkedéséről szól, aki imádja az új családját, még Honeyval is jóban lenne, ha az nem utálná annyira. Mindenesetre próbálkozik, erős és kitartó, és még az első szerelem is megtalálja, ami mégsem olyan egyszerű és könnyű, mint ahogyan gondolnánk. 

Szerettem a lányokat, igazi, vidám, nyári napsütéses könyv, az a rengeteg csokibonbon, amit Paddy készített mindenféle ízben nagyon kívánatos volt (na jó, talán a céklás és a zelleres mégsem) , Shay nagyon kedves és szerethető fiú volt, nem csodálom, hogy Cherry belezúgott. Nagy bonyodalmak nincsenek a történetben, Honey volt nehezen kezelhető egy kicsit, de őt is meg lehetett érteni,  és a sorozat többi részeiben a négy új tesó történetét ismerhetjük majd meg, ezáltal majd ők is közel kerülhetnek hozzánk. 

Cherry félénk, kicsit boldogtalan, bizonytalan lányból a könyv végére egy nem annyira félénk és nem annyira bizonytalan, boldog, szerelmes tini lett. Szórakoztató, könnyed, vidám történet volt, éppen mint egy szép, piros fürt cseresznye.:) 

8/10

Bea

John Dolan: John és George

A kutya, aki megváltoztatta az életem

2013. őszén John Dolan megrendezte első kiállítását, nem messze attól a helytől, ahol három éven keresztül üldögélt és rajzolt. A megnyitó hatalmas siker lett. Ahogy John mondja, három évig tartott tíz métert megtenni. Geroge, a kutya nélkül ez nem történt volna meg.

John sokáig élt hajléktalanként, és próbált boldogulni, ahogy tudott. Fiatal korában rossz útra tévedt, a gyerekkori rajztehetsége pedig elsikkadt a környezete kemény valóságában. Később kisebb bűncselekményeket is elkövetett, és börtönbe került. Miután kiengedték, a priusza miatt hamarosan az utcán találta  magát. Napról napra élt, és koldulással kereste a napi betevőt.

Amikor találkozott George-dzsal, az élete jobbra fordult. Geroge nem volt könnyű eset eleinte, mivel rosszul bántak vele, és félt az emberektől. De néhány hét elteltével John és George elválaszthatatlanok lettek. Akkor John eldöntötte, hogy újra előveszi rég elfeledett tehetségét, és kiült a soreditchi főutcára. Órákig rajzolta a kutyáról a képeket, amelyeket eladott a járókelőknek. A legjobb barátjával az oldalán, ceruzával a kezében John rátalált élete hivatására.

Nem lopta a szívembe magát igazán ez a könyv. Szerettem George-ot a staffordshire terriert, de sajnos túl sokat nem szerepelt a könyvben. A könyv nagyobb része Johnról szólt, őt viszont nem tudtam megkedvelni. Bár nagy dolog, hogy hajléktalanból elismert művész lett, de nem sikerült megértenem, miért siklott ki az élete, miért tette azt, amit tett. Már gyerekkorában rossz társaságba keveredett, betörésekben vett részt, és már nagyon fiatalon börtönben is ült. Engem nem tudott John meggyőzni arról, hogy miért került rossz társaságba, miért kellett rabolnia és drogoznia. Annyira éppen nem volt rossz sora, de tegyük fel, hogy bárki megbotolhat egyszer és elkövet egy ostobaságot. De John sorozatosan követte el, a börtönből az utcára került, majd az utcáról vissza a börtönbe. 

Nem tudott meggyőzni arról, hogy nem volt más választása, soha meg sem próbált munkát keresni, elfogadta az állam által finanszírozott bérlakásokat, a segélyeket és koldulásból tartotta fent magát. Nagyon sok dolog volt még, ami nem volt szimpatikus és - bár igen együttérzőnek és megértőnek ismerem magam - nem tudtam elfogadni, ahogyan az életét élte. Azt meg pláne, hogy változtatni sem akart rajta. Mindezt John meséli el nekünk, és néhol még a történetet is zavarosnak találtam.

Nagyon szép tőle, hogy George-nak köszöni élete megváltozását, de adhatott volna neki nagyobb teret, bemutathatta volna nekünk jobban is. A kettőjük közötti kapcsolat és szeretet kialakulásáról is szívesen olvastam volna, bár tudom egy kutyát megszeretni egy pillanat műve is lehet. De George mindig ott volt Johnnal az utcán, aki ekkor már valójában hajléktalan sem volt, és hűségesen ült mellette naphosszat, míg John a rajzait készítette. Mégsem tudom milyen kutya is volt ő, John nem mutatta be nekem kellőképpen. 

Majd Johnt felfedezték, együtt dolgozhatott híres, utcai művészekkel, negyven éves kora körül egy galériatulajdonos segítségével megrendezte első kiállítását, ami nagy siker volt. Ma John Dolan elismert művész, aki Shoreditchben, Kelet-Londonban él és dolgozik.

A könyv első és hátsó belső borítóit John illusztrációi díszítik, a könyvben színes fotókat találhatunk Johnról és George-ról, a művészekkel közösen készített műveikről, ez mindenképpen egy kis pozitívum a könyvben. 

6/10

Bea

Anna Woltz: Száz óra sötétség

Emilia tizennégy éves vagány lány, de kényszeres kézmosó és tisztaságmániás.  Anyja sikeres festő, apja az iskola igazgatója és kockafejű matektanár.

Emilia éppen New Yorkba tart, zsebében egy repülőjeggyel, apja hitelkártyájával és egy hamisított szülői hozzájárulással, hogy egyedül utazhat az Egyesült Államokba. A szabadság földjére. Mi történhetett, hogy megszökött otthonról?

Miután ügyesen átverekszi magát a repülőtéri ellenőrző pontokon, és beengedik az országba, a szálláson kellemetlen meglepetés éri: a lefoglalt szoba címén nem a mosolygós indiai bérbeadó, hanem egy zárkózott tizenhét éves fiú, Seth és felvágott nyelvű húga, Abby várja. És ha ez a helyzet még nem lenne elég bonyolult: közeleg New York felé az évszázad hurrikánja, a Sandy. 

Seth és Abby befogadja Emiliát, és a hozzá csapódó kilencujjú, filmsztár külsejű Jimet, hogy aztán a három kamasz és a kislány együtt vészelje át szülők nélkül a sötétet, a víz hiányát és a hideget. A legjobb alkalom, hogy közel kerüljenek önmagukhoz, és más szemmel lássák eddigi életüket.

Letehetetlen, sodró lendületű regény egy fiatal holland írónőtől, aki maga is átvészelte New Yorkban a sötét napokat a Sandy hurrikán tombolása alatt.

A hosszú fülszöveg szinte mindent el is mondott helyettem. Emilia elszökik otthonról, mert iskolaigazgató apja olyan dolgot tett, aminek a következményeit nem tudja elviselni. A szülők amúgy sem tűntek mintaszülőnek, de még jó szülőknek sem a szememben. Az anya egy elvarázsolt festőművész, az apa pedig egy - szerintem - életközépválságban szenvedő iskolaigazgató, aki olyat tesz, amit egy felnőtt embernek sem, de egy iskolaizgazgatónak meg főleg nem kellett volna tennie. Tetteinek következményei Emiliát is érintik, ezért jól kitervel mindent és Hollandiából New Yorkba utazik.

Attól most elvonatkoztatok, hogy ezt egyedül egy tizennnégy éves lány meg tudja-e tenni, még akkor is, ha hamisít magának szülői engedélyt.  

Miután ezen túllépek, próbálom megismerni és megérteni Emiliát. Kétségbeesésében osztozni, amikor a bérelt háznak hűlt helye, vagyis inkább amikor kiderül, hogy a bérbeadó egy csaló és csak a pénzére utazott. 

Helyette ott van viszont Seth, majd később Abby, akiknek édesanyja elutazott a hétvégére, és nekik is van egy szomorú, feldolgozandó problémájuk, majd csatlakozik a csapathoz az önmagát kereső Jim is, aki éppen megsebesült és kilenc, de az is lehet, hogy nyolc ujja van. Vagy még az is lehet, hogy megvan mind a tíz.:) Majd jön Sandy, a hurrikán.

Ezt először alig akarják elhinni, mert ezidáig csak a riogatás volt, aztán nem lett belőle semmi, de azért megtesznek pár szükséges óvintézkedést, majd amikor megérkezik a hurrikán, akkor már csak ők négyen vannak a hurrikán menedékhelyen, és csak magukra számíthatnak. Áram és víz nélkül maradnak pár napig, a város részei romokban, ők szülők nélkül. 

Szinte katasztrófakönyvnek tűnik, de egyáltalán nem az. Nagyon bírtam mind a négyüket, Abbyt a hatalmas szívével és eredetiségével, Seth-t a félszegségével és óriásí lelkével, Jimet a vagányságával, lezserzségével, bizonytalanságával együtt. Legtovább tartott Emiliát megkedvelnem, de ahogyan újdonsült barátai segítségével kezdte kibontani szirmait és elfogadni önmagát, úgy kedveltem meg én is egyre jobban. 

A könyv lezárásába egy kicsit talán bele lehetne kötni, hogy a problémák megoldásában nem mentek le nagy mélységekig, de úgy gondolom, hogy ez a történet Emilia szemszögéből nézve megfelelő lezárás volt, és igazából az már egy következő történet lenne, hogy a család hogyan jött ki ebből az elkeserítő helyzetből. Itt az volt a lényeg, hogy Emilia miközben barátokra talált, önmagát is megtalálta és kiállt magáért, bizonyos fokig önállóságra kényszerült és rájött, hogy akár boldog is lehet.

Nekem tetszett ez a könyv, kedves, bájos történet volt, komoly problémákkal a háttérben, szerethető szereplőkkel és közben még jó párszor mosolyogtam is.

9/10

Bea

Dolores Redondo: A láthatatlan őrző

A spanyol krimitrilógia első kötete a baszk Pireneusokban fekvő Baztan-völgy falvainak sajátos világát mutatja be, melyben keveredik az ősi baszk mitológia, a kereszténység és a mágia. A thriller klasszikus elemein túl olyan természeti leírásokkal, pszichológiai elemekkel ötvözve, mellyel a műfaj kereteit feszegeti. Megjelenése után hazájában azonnal sikerkönyv lett, azóta 25 országban adták ki.

Egy kis navarrai településen kamaszlány meztelen holttestére bukkannak. A nyomok bonyolult indítattású, misztikus elemekkel fűszerezett rituális gyilkosságra vallanak. Kiderül, a környéken sorozatgyilkos szedi áldozatát. Salazar felügyelőnő vállalkozik arra, hogy fényt derítsen az igazságra, ám közben harcba kell szállnia saját gyermekkori tragédiájában gyökerező félelmeivel. Ráadásul kollégái és nővére féltékenységével is szembesülnie kell. Ahogy a történetbe újabb és újabb szálak fonódnak, Amaia nemcsak hivatását teljesíti, de önnön problémáinak megoldásához is közelebb kerül.

A thriller, mitológia és családtörénet e keveréke teszi eredetivé a könyvet, és a 

végkifejletig fenntartja az olvasó érdeklődését.

Mily csodás vidékek, és milyen kegyetlen gyilkosságok! Mondhatom szép egy párosítás! :)

Bevallom a könyv elolvasása előtt nem igazán voltam tisztában vele, hogy pontosan hol fekszik földrajzilag a könyv helyszínéül szolgáló Baztan-völgy, de most már utánanéztem, térképet tanulmányoztam, és felvilágosultam. :) A könyv leírásaiból gyönyörű tájak, erdők tárulnak a szemünk elé, és egy kicsit a baszk kultúrába is bepillantást kaphatunk. E két előbb említett elem felhasználásával már meg is van alapozva történetünk baljós, sötét, komor és hátborzongató hangulata, és a felbukkanó ősi mitológiai lényekről, mondák nyomán megelevenedő boszorkányokat, gonosz szellemeket még nem is említettem.

A kegyetlen gyilkosságok utáni nyomozás közben pedig egyre jobban megismerjük Amaia Salazar felügyelőnőt, bepillantást kapunk a mindennapjaiba és a tragikus múltú gyerekkorába is, őszintén megmondom ez engem sokkal jobban megrázott, mint maguk a gyilkosságok.

A befejezés pedig igazán bravúros volt, ugyanis be is volt fejezve, meg nem is. A nyomozás sikeres volt is, meg nem is. Egyszóval rövid időn belül sort fogok keríteni a következő részre is. 

9/10

Zsófi

Szabó T. Anna - Lackfi János: A nő meg a férfi/Verslavina

Lackfi János és Szabó T. Anna virtuozitása a versfogyasztók egyre szűkülő csoportjánál sokkal szélesebb körben volt ismert már eddig is. Azonban most, a legnépszerűbb közösségi portálon, olyan dologba fogtak (ösztönösen és játékosan), ami lavinaként söpört végig a neten, és rántott magával ismert és még kevésbé ismert alkotókat. Ez a #verslavina. Egy ajándékversből kiinduló, majd azt kinövő improvizációs asszociációfolyam, ami nagyon szépen mutatja meg, hogyan is működik az alkotás, kiben, milyen válasz születik egy-egy szövegre. Tizenhat szerző - Lackfi János, Szabó T. Anna, Acsai Roland, Botos Máté, Demény Péter, Györe Gabriella, Hartay Csaba, Jónás Tamás, László Noémi, Lázár Júlia, Kiss Judit Ágnes, Kun Árpád, Mesterházi Mónika, Mészöly Ágnes, Molnár Krisztina Rita - nők és férfiak, férfiakról és nőkről. A nő meg a férfi negyven verse nem csak azoknak igazi csemege (hol önfeledt nevetés, hol könyörtelenül őszinte tükör), akik a negyvenes éveikben járnak, de nekik mindenképp. 

Sajnos be kell vallanom, azok táborába tartozom, akik kevés verset olvasnak. Talán lassan múlt idő lesz ez, mert mostanában mintha gyakran szembejönnének velem a versek, facebookon, molyon, és én szívesen elidőzök velük, elmélázok rajtuk és megállapítom néhányról, hogy milyen kedves, bájos, megható, szívfacsaró, olykor pityergek is rajtuk. Azt mondhatom, hogy a versek kezdenek meggyőzni. És mivel nem kell őket elemeznem, nem kell kitalálnom, hogy a költő mit is akart a verssel mondani, csak arra kell figyelnem, hogy belőlem milyen érzéseket váltott ki, milyen hangulatba kerülök tőle és milyen gyönyörűen megírta a költő a gondolatait, a tavaszt, a szerelmet, a legyőzhetetlen szomorúságot, a boldogságot, milyen szépen követik egymást a szavak, lassan barátságot kötünk. A versek és én.

A Verslavina versei játékos versek és komoly versek. Legtöbbször vidámak, nevettetőek, de néhol megcsillan bennük egy kis mélabú és szomorúság. 

Ez egy szórakoztató verseskönyv, amiben magadra, férjedre, szomszédodra és barátaidra ismerhetsz. Ráismerhetsz a férfira, aki bár negyven, de még fűti a hév, meccset, koncertet látogat, ott talán fűzi még a lányokat, de ha hazamegy, lehet, hogy ő a nyuszi, mert nem hagyja szóhoz jutni anyuci.  A férfi lehet macsó, lehet vagyonos, a fűnyírásban azért alapos. Nézegeti az elmúlt éveket, néha fiatal feleséget és kicsi gyereket, mert a férfi, ha negyven, akkor  tudja mit tegyen. Még akkor is, ha később tetteitől megretten. :)

A nő ha negyven, akkor mit tegyen? Nem tehet mást, éli tovább házasságát, szingliségét, anyaságát. Lehet víg és felszabadult, nem aggódik, hogy a tej kifut, profi háziasszony és negyven már ő, mit neki negyvenesen még egy csecsemő. Megbirkózik a nő mindennel, férjjel, kisgyerekkel, szeretővel. Ha nő már elmúlt negyven, életéről sok minden ellebben, könnyebb és nehezebb egyszerre, egy negyvenes nő élete. 

Ilyesmikről szólt a verslavina, igazán a megszólított és megverselt célcsoportban éreztem magam, és remekül szórakoztam, sokat nevettem. A kötet közepén kezdtem érezni igazán az oda-vissza, adok-kapok hógolyózást, amiből az egész lavina kialakult. Élveztem az egymásnak  rímekben történő feleselgetést, és bár a facebookon nem voltam szemlélője a kialakulásának, most szívesen és örömmel vettem részt e rímcsatában. 

És ne felejtsük el:  a férfi és a nő örök ellenségek, örök barátok és örök társak, egyik sem lehet meg a másik nélkül, és bár legtöbbször mindkettő mást akar, azt egymással, egymás társaságában szeretnék csinálni. 

Talán ezért jött létre egy ilyen vicces, ugratós, ironikus, néha keserédes verslavina, mert férfi és nő együtt játszotta és írta. /Nekem negyvenesnek tetszett eme remek versegyveleg.:)/

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Bea

Sean Patrick: Ébreszd fel a benned rejlő géniuszt

„Zsenik ezrei élnek és halnak meg anélkül, hogy bárki felfedezné őket - akár önmaguk, akár mások.” (Mark Twain) 

Szeretnéd tudni, mint tanulhatsz a történelem legnagyobb alakjaitól, hogy a legjobbat hozd ki magadból? Ha igen, ez a könyv neked szól. 

Az író, Sean Patrick néhány rendkívüli személyiség életútján keresztül mutatja be, hogy milyen jellemző tulajdonságok hajtják a géniuszokat. Látni fogod többek között, hogyan indult útjára Walt Disney stúdiója, miként vált egy karddal játszó kisfiúból a hódító Nagy Sándor, vagy hogyan lett Nikola Tesla a megannyi nehézség ellenére az elektromosság atyja.

A kiválóság nem adottság, hanem egy út, amire Te is ráléphetsz. Mondj "IGEN"-t a saját kalandodra, és ébreszd fel a benned rejlő géniuszt!

Mitől zseni a zseni? A magas IQ-jától vagy az életben elért eredményeitől? Összefügg-e a kettő? Egyenesen következik-e egy magas IQ-ból, hogy  az ember sikeres lesz az életben? Kivételes, született tehetségek-e a géniuszok? Vagy jókor voltak, jó helyen? Szerencse, munka, kitartás, bátorság, hatalmas akaraterő és legfőképpen kíváncsiság hozza mozgásba a kivételes, híressé vált embereket. 

Sean Patrick könyvében kivételesebbnél kivételesebb embereket ismerhetünk meg, és történetükön keresztül mutatja be az író, mi szükségeltetik a zsenialitáshoz. Legalábbis azt biztosan megtudjuk belőle, hogy ezek az emberek hogyan lettek zsenik.

Megtudhatjuk, hogy nem feltétlenül születtek kivételes adottságokkal, hanem igen gyakran előfordult, hogy egy átlagos ember vált valamiben a legjobbá, csupán a saját erőfeszítései által. Gondolnánk-e, hogy Thomas Edisonról fiatal korában azt mondták a tanárai, hogy "túlságosan ostoba ahhoz, hogy bármit is megtanuljon"? Beethoven ügyetlen volt hegedűn, a tanárai nem jósoltak neki a zenében nagy jövőt. Michael Jordant nem válogatták be a középiskolás kosárcsapatba. Aztán mi lett belőlük?

Nagyon érdekes életutakat olvastam ebben a könyvben.

 Megtudtam, hogy egyáltalán nem baj, ha kíváncsiak vagyunk. A kíváncsiság, a mindent tudni akarás, a bele nem nyugvás hajtja előre az embert és olyan utakra vezetheti el, ahol még mások nem jártak. A kíváncsiság példáját Leondardo Da Vinci életén keresztül mutatta be az író, ami mindamellett, hogy elgondolkodtatott, nagyon érdekes is volt. Da Vinci nagyon sok első dolgot készített, ő volt az első anatómiai rajzok megalkotója, kíváncsisága hajtotta az emberi test megismerésére, ennek érdekében hullákat boncolt, aprólékosan megvizsgálta a testeket és lerajzolta őket. Állati tetemeket hasonlított össze emberi testekkel, rajzai káprázatosak és forradalmiak voltak, orvosi könyvekben még ma is megtalálhatók.  És mennyi mindent csinált még ezen kívül? Az utolsó vacsora, a Mona Lisa, egy életnagyságú robot (1495-ben!), a térképészet és még sorolhatnám. Csak Da Vinci zsenialitásával meg lehetne könyveket tölteni, ám Sean Patrick más géniuszokat is bemutat nekünk.

Ilyen Miguel de Cervantes, akit hősiessége, bátorsága és kitartása segített abban, hogy később megalkothassa  Don Quijote figuráját, amit sok irodalomtörténész az első, mai értelemben vett regénynek tart, bátorságának és állhatatosságának köszönhetően lehetett a spanyol irodalom legjelesebb képviselője.

De elmerülhetünk még Nikola Tesla fantasztikus kutatásaiban és találmányaiban, törhetjük a fejünket eltűnt találmányai rejtélyén és azon, hogy tulajdonképpen mi történt vele. 

Olvashatunk Nagy Sándorról, Szókratészről, Anglia szűz és becsületes királynőjéről, Erzsébetről, Hippokratészről, aki i.e 460-ban az orvoslás alapjait próbálta meghonosítani. Mind-mind nagyon különleges történet volt, és érdekes volt a géniuszságuk szempontjából megvizsgálni ezeket a kivételes embereket. 

Ha mi magunk zsenik nem is vagyunk, de inspirációt kaphatunk kitartásból, bátorságból, akaraterőből, erősíthetjük kíváncsiságunkat és tudásszomjunkat és ki tudja, egyszer talán még arra is rájövünk, hogy miben lehetünk kiemelkedőek. :)

Nagyszerű könyv volt, mindamellett, hogy inspirál, arra sarkall, hogy most azonnal menj fedezz fel valamit, kutass, olvass, keresgélj és kísérletezz, válj géniusszá, ezen kívül még érdekes és izgalmas ismeretekkel is gazdagított. 

A könyvet köszönöm az Álomgyár Kiadónak!

10/10

Bea