Sara Raasch: Hó, mint hamu

Tizenhat éve annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.

Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meire szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy a Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére...

Bea: 

Ez a könyv Vegazus Mini-Könyvklubjának februári olvasmánya. Három fantasy műfajú könyvet választottunk ki, mi könyvklubtagok, közös olvasásra. A januári olvasmány a Tövisek Hercege volt, amivel csúfos kudarcot vallottam. Annyira nem tudtam elfogadni, hogy nem olvastam végig, kb. a könyv harmadánál abbahagytam. Zsófi szolidarított velem, ő sem olvasta végig. Természetesen nem csak szolidaritásból, hanem hozzá sem áll közel az a stílus, az a téma, amit a Tövisek Hercege képviselt. Viszont az értékelés írásánál kicsit bajban volt, mert végig megbeszéltük, hogy mi nem tetszik  benne, ki miért hagyta abba, még az én értékelésemet is elolvasta, amikor elkészült, aztán mikor ő következett volna, úgy érezte, hogy már semmi újat nem tud írni. 

Ezért most elhatároztuk, hogy a Hó, mint hamu esetében hírzárlatot rendelünk el egymással szemben, nem beszélünk a könyvről, még annyit sem, hogy tetszik vagy nem, és pláne nem olvashatja el az értékelésemet, majd csak akkor, ha ő is elkészült az övével. Annyira betartotta ezt a hírzárlatot, hogy amikor kérdeztem tőle, hogy hanyadik oldalon jár, még azt sem akarta elárulni.:) 

Nos, akkor jöjjön a könyv.  Egy jó ideig teljesen rendben volt minden, tetszett a történet, tetszett a felépített világ, szimpatikusak voltak a szereplők,  bejött ez a mágiaszter dolog. Tetszettek az Évszak-királyságok  még azzal sem volt semmi bajom, hogy Meira, mint tapasztalatlan harcos megszerezte az elején a medalion felét. Nem lettem rajongó, de azért nem volt rossz olvasni. Az érdekes volt, hogy miért éppen a Tavasz-királyság volt a gonosz, nekem a tavaszról ez eszembe nem jutott volna, de végül is csak az uralkodójuk, a nagyhatalmú Angra volt az igazi gonosz. 

Azon egy kicsit felvontam a szemöldököm, hogy hoppá, már megint egy 16 éves főhős, de végül is kaptam magyarázatot. Lehet, hogy pl. egy harmincéves rejtőzködés, menekülés már sok lett volna, akkor meg az lett volna a bajom.:)

Ahol egy kicsit kiakadtam, az a történet középső része volt. Amikor Cordellben voltak és megjelent Theron, és ezzel együtt kialakult egy szerelmi háromszög. Ezt nem tudtam megérteni. Hogy lehet az, hogy amikor Meira Theronnal volt, akkor őt csodálta, ha pedig Matherral futott össze, akkor utána vágyódott, ha pedig mindkettő egyszerre volt jelen, a gyakorlatozós jelenetnél, félmeztelenül (!) mindkettő, akkor úgy általában a látványtól volt elalélva. Ez a jelenet volt nekem a negatív csúcs, a legmélyebb pontja a könyvnek, ahol nem tetszett, és kezdtem elszomorodni. 

De aztán jöttek a Tavasz-királyság katonái, és  beindultak a dolgok, Meira ismét összeszedte magát, izgalmas volt, fordulatos, tetszett a Téliek barlang emlékhelye, és az ahogy Meira rájött arra, hogy ki ő. Amire én már rájöttem szinte az elején, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Meg vagyok elégedve a történet végével is, nem érzem függővégesnek, persze tudom, hogy van Romladás, és Télországot is újra kell építeni, tehát adott a témája a következő részeknek, amiket még nem tudom, hogy el fogok-e olvasni. 

7/10

Zsófi: 

Már eléggé fusztrált állapotban vagyok, ugyanis Anya már napok óta elolvasta a könyvet, sőt már az értékelését is megírta (és jól eldugta, hogy ne találjam meg), nekem meg fogalmam sincs róla, hogy tetszett neki a könyv. :)

Úgyhogy most maximálisan sikerült betartanunk azt a fogadalmunkat, hogy nem osztjuk meg egymással a véleményünket sem olvasás közben, sem az értékelés megírása előtt, így elkerülve azt, hogy ezzel befolyásoljuk egymást.

Na de akkor neki is látok a könyv véleményezésének, bár tényleg alig bírok már magammal, annyira kíváncsi vagyok Anya véleményére. 

Én a Hó, mint hamutól nem vagyok elragadtatva.... Nem olvasok sok fantasyt, de mindig is úgy képzeltem el ezt a műfajt, hogy tele van misztikusabbnál misztikusabb szerzetekkel, rendhagyó, egyedi nevű királyságokkal, és birodalmakkal, na meg egy jó adag varázslattal. De most már egyre inkább kezdem azt érezni, hogy a fantasy műfaj olyan történeteket is magába foglal, amik akár "simán" a középkorban is játszódhatnak. sok bennük  a "sima" harc, és mindezekhez csupán egy csöppnyi varázslat társul. De persze, ha jobban beleásnám magam a műfaj különböző típusaiba, akkor rájönnék, hogy nem minden fantasy egyforma, és nem kell minden könyvet a nagy klasszikusokhoz, A Gyűrűk urához, vagy a Narniához hasonlítani.

Amikor a könyv elején szembe találtam magam a Télország, és a többi évszakkirályság nevével, jól felhúztam a szemöldököm, hisz nem értem,  hogy egy fantasy történetben miért ne lehetne fantáziadúsabban elnevezni a dolgokat.

Aztán jött Meira, akivel egészen a Cordellbe való megérkezésig nem is volt komolyabb problémám, de itt aztán annyira eltávolodtam tőle, hogy akármi is legyen az a csakram (én valami kör alakú izének képzeltem el) fogtam volna és, na inkább hagyjuk, hogy mit csináltam volna vele és Meirával.

Amint Theron herceg is feltűnt itt a színen, rájöttem, hogy Meira Mather iránt táplált érzései erősebbek, mint azt először gondoltam volna, Theron iránt még nem tudom pontosan mit érzett, de azt láttam, hogy jaj nekem ezek a dolgok egy szerelmi háromszög felé vezetnek...

A végén volt még egy kis varázslat, meg egy jó adag harc...

És büszke voltam magamra, mert a Cordellbe való megérkezés után rájöttem a történet csattanójára, ezt meg is  osztottam Anyával, de ő meg kinevetett, és azt mondta, hogy ezt már az elejétől kezdve sejtette. :)

6/10

Ui: Jót mosolyogtunk azon,  hogy mindkettőnk - teljesen egymástól függetlenül megírt -  véleményében húzgáltuk a szemöldökünket. :) Hiába,  mégiscsak egy anya-lánya blog ez. :)