Rosalie Ham: A ruhakészítő

Még csak tízéves volt, amikor a kis Myrtle "Tilly" Dunnage-ot elüldözték a szülővárosából. Húsz év elteltével, miután a legnevesebb párizsi divatházaknál kitanulta a ruhatervező és -készítő szakma minden csínját-bínját, hazatér. Eredetileg csak egy rövid látogatást tervezett, ám aztán úgy dönt, otthon marad, hogy gondoskodhasson beteg anyjáról.

Ám Dungatar, ez a poros, isten háta mögötti ausztrál városka nem felejt: itt nem csak a bűnök, az emlékek és a vádaskodások árnyéka is messzire nyúlik. Tilly szinte számkivetettként tengeti napjait, egyedül Farrat őrmester, a ruha- és divatbolond rendőr hajlandó szóba állni vele - és mindenki nagy döbbenetére Teddy, az ünnepelt futballsztár.

A lány saját tervezésű, extravagáns ruhái eleinte csak irigységet váltanak ki a nőkből, ám aztán megtörik a jég: Tilly egyre több megrendelést kap, és a Dungatarba tévedő utazó nem győz csodálkozni a legfrissebb divatkreációkban páváskodó kisvárosi háziasszonyok láttán. Egy tragikus baleset azonban ismét Tilly ellen fordítja a lakókat, aki ezt az igazságtalanságot már nem tűrheti, és elhatározza, hogy bosszút áll.

Egyszerűen muszáj leírnom, hogy mennyire elégedetlen vagyok a fülszöveggel, azért is mert szerintem túl sokat árul el a cselekményből és azért is mert egyáltalán nem sikerült megragadnia a könyv hangulatát, és azt sem igazán, hogy miről is szólt ez a történet.

A könyv, a történet, a szereplők, és a megdöbbentő fordulatok még így napok elteltével is járnak a fejemben, és mikor befejeztem az olvasást még elég vegyesek voltak az érzéseim a könyvvel kapcsolatban, de most így pár nap után, azt mondom, hogy nekem tetszett.

A könyv elején még nem igazán tudtam hová tenni az eseményeket, fogalmam sem volt merre fog ez a történet tartani, és bár a fülszövegben Tilly Dunnage van főszereplőként emlegetve, szépen lassan rájöttem, hogy ez a történet nem igazán csak róla szól, hanem erről a poros, szinte a semmi közepén lévő ausztrál kisvárosról, Dungatarról és a rendkívül szórakoztató közösségéről.

Bizony, a fülszövegben csak pár szereplőt emelnek ki, a könyv viszont tele van egyedibbnél egyedibb karakterekkel, mint például Tilly anyja, bolond Molly, aki teababával a fején perel a lányával, amiért az meg akarja mérgezni, vagy a később Trudyvá avanzsált Gertrude, a boltosék célratörő lánya, az izületi problémákkal küszködő Mrs. Almanac és rosszindulatú patikus férje. Ezenkívül még számos, pletykás és igen rosszindulatú lakos, ám ne féljünk az írónő nem kíméli őket a történetünk során, sőt akár azt is mondhatjuk mindenki elnyeri majd méltó büntetését.

Teddy sokkal több egy ünnepelt futballsztárnál, Farrat őrmester pedig valami elképesztő egy figura volt, és nem mellesleg  a legjobb ember Dungatarban.  Itt van még nekünk a címadó szereplőnk Tilly, aki messze a legkülönlegesebb és legerősebb női főszereplő akivel mostanában találkoztam. Az ő múltja végigkísér minket a történet folyamán, mindig egy kicsit többet tudunk meg róla, és arról, hogy miért kellett annak idején elhagynia a várost.

A történetet nem mondanám kifejezetten mozgalmasnak, de itt nem is ez volt a lényeg, nem ez volt a könyv erőssége. Inkább az írónő olvasmányos stílusa, a történet apró, de rendkívül  szórakoztató pillanatai, és a szatírikusan bemutatott szereplői.  

A történet végefelé bekövetkezett egy olyan fordulat, hogy rendesen leesett az állam, sőt egy kicsit el is szomorodtam. A könyv végén minden a helyére kerül majd, megismerjük Tilly megrázó múltját, Dungatar divatos ruhákba bújtatott lakói pedig végül megkapják azt, amit igazán érdemelnek.

U.i: Anyát napok óta nyaggatom, hogy kezdje már el végre a könyvet olvasni, hogy jól megbeszélhessem vele, és megtudjam, hogy ő milyennek találja a könyvet. Nagyon remélem hamarosan megkönyörül rajtam...

9/10

Zsófi