John Elder Robison: Nézz a szemembe, fiam

John Robison sosem volt hétköznapi gyerek, és nem lett belőle hétköznapi apa sem. Asperger-szindrómája miatt elragadóan sajátságos perspektívából látja a világot, az apaságot pedig logikai rejtvények, kalandok és tréfák sorozataként éli meg. Fia, Kisbocs gyermekkorát furcsa mesék és rendhagyó programok tették különlegessé, apja valódi kalanddá varázsolta az életét: mire a kisfiú tízéves lett, már vezetett tehervonatot és mini Land Rovert, ült Mao elnök Mercedesében és felfedezett egy erőművet is.

John számára az első megoldhatatlannak tűnő nehézség akkor jelentkezett, amikor Kisbocs iskolába került, és saját gyermekkorát idéző tanulási és viselkedési problémák kezdték megkeseríteni az életét. Felmerült a gyanú, hogy esetleg Kisbocs is Asperger-szindrómás. 

Kiemelkedő intelligenciájának köszönhetően Kisbocs zseniális vegyésszé képezte magát, és robbantási kísérletei felkeltették az állami és szövetségi ügynökök figyelmét.

Az író előző könyve, a Nézz a szemembe annyira tetszett, hogy természetesen elolvastam a következő könyvét is. Első könyvében a saját gyerekkoráról és Aspergeres életéről olvashatunk, útkereséséről egy viszonylag normális élet felé, kalandjairól a könnyűzene világában, házasságáról, majd apává válásáról.  Ám első könyvében csak érintette a házasságát, kapcsolatát feleségével Kismedvével, és fia, Kisbocs megszületését. Ha furcsának tartjátok ezeket a neveket, akkor elmondom, hogy John Aspergeresként iszonyú nehéz feladatnak tartja a nevek megjegyzését, ezért mindenkinek saját maga adományoz egy nevet, és így semmi gondja nincs vele.

Ennek a könyvnek az első fele nagyon vicces, az író még jobban megcsillogtatja sajátságos humorát, mint az első könyvében. A történet John Robison fiatalkorában kezdődik, elmeséli, hogy Aspiként milyen lehetőségei voltak a nőkkel való kapcsolatokra, hogyan ismerkedett meg későbbi feleségével Kismedvével, majd hogyan kezdték meg közös életüket. Számára nem volt természetes dolog a gyerekkérdés, sokkal többet gondolkodott rajta, mint egy átlagos ember. Aztán megszületett Kisbocs, és innen elég mulatságos volt a történet. Valószínűleg női szemmel olvasva, egy férfi kalandjai egy kisgyerekkel amúgy is vicces lehet, de John teljesen máshogy látta a világot, máshogy gondolkodott róla, és mindezt még logikusan meg is tudta indokolni. Nagyon sokat nevettem rajta, nagyszerű humora van a pasasnak, a nagyszerű esze mellett. 

Kicsit betekinthettünk mindennapi életébe is, majd válása és Kisbocs kamaszodása után már komolyabb dolgok következtek. A fián is Aspergeres tünetek mutatkoztak, egyre több probléma volt vele, nem érezte jól magát az iskolarendszerben és nagyon sokáig nem tudott olvasni. Kimaradt az iskolából,  vegyszerekkel kísérletezgetett, robbantásait videócsatornán tette közzé, ahol egyre több követője lett. Így figyeltek fel rá az állami és szövetségi ügynökök és így lett a könyv utolsó része az amerikai törvények és igazságszolgáltatás bemutatása, a fiú ártatlanságának bizonyítása, John az apa logikus érvelésén keresztül. 

Ismét csak azt tudom mondani, hogy fantasztikus könyv volt, kivételes embereket ismerhettem meg belőle, újra igazolást nyert az a gondolat, hogy senkit ne ítélj meg elsőre. Minden tiszteletem John Elder Robisoné, hogy Aspergeresként is végig kiállt a gyermeke mellett,  Kisbocs mindig számíthatott rá, még akkor is, ha apja nem mindig értette a viselkedését, tetteinek mozgatórugóit.

Nagyszerű könyv volt, remek humorral, nem mindennapi emberekről, és egy meglehetősen különös gyermeknevelésről. 

10/10

Bea