Gwen Cooper: Homér

Egy újabb macska volt az életben a legutolsó dolog, amire Gwen vágyott. Pont elég gondja volt a már meglévő kettővel, nem beszélve az elkeserítően alulfizetett állásáról, és az épp darabokra tört szívéről. Ekkor hívta fel az állatorvos a megható történettel egy háromhetes vak kiscicáról, akit betegsége miatt eldobott a régi gazdája. Szerelem volt első látásra.

Gwent mindenki figyelmeztette, hogy Homér világéletében "visszamaradott" lesz, soha nem válhat olyan önállóvá és játékossá, mint a többi macska. De a kiscica, akiben senki nem hitt, hamarosan egy másfél kilós dinamóvá vált, egy kisördöggé, akinek óriási szíve van, és nem ismer akadályt.

Homér tántoríthatatlan hűsége, határtalan szeretete és vidámsága segítette Gwent abban, hogy változtasson az életén. És mire rátalált a férfira, akit mindig is keresett, megtanulta a legfontosabb leckét is: a szeretet olyasvalami, ami szemmel láthatatlan. 

A könyv egy különleges macskának és gazdájának derűs története.

Ez egy nagyon édes, aranyos macskás történet volt. Ha nem szeretném a macskákat, akkor most biztos megszeretném és máris rögtön akarnék egyet. De mivel eddig is kedveltem őket,  most csak a 'rögtön szeretnék egy macskát' érzésemmel kell megbirkóznom. Határozottan úgy érzem, hogy hiába vannak kutyáink, lesz még nekünk cicánk is valamikor.:)

A könyv igaz történet, Gwen Cooper élő, létező személy, Homér a macskája pedig igazi cica. Még facebook oldala is van. Igaz, ma már a felhők fölött kapdossa el a legyeket, de mindenkit megnyugtatok, a könyv végén még vígan éldegélt és tisztes macskaöregkort élt meg. Nemcsak Homérról szól azonban Gwen története, hanem Vashti, a gyönyörű, bolyhos hófehér cica és a foltos-szürke, fenséges és magának való Scarlet is fontos szerepet játszanak benne. Hiszen ők már egy ideje Gwen cicái voltak, amikor Homér, a fekete vak kiscica melléjük került. Minden tiszteletem Gwené, hogy két befogadott macskája mellé még Homért is családja tagjává tette, miközben bérelt lakásban élt, és éppen elveszítette a munkáját. Inkább egy kicsit ez őrültség volt, mint megfontoltság, de ki tud magára hagyni egy édes, cuki, árva háromhetes kiscicát, akire amúgy elaltatás várt volna.

Bár nem könnyítette meg Homér az életét, rengeteg szeretetet és élményt kapott tőle Gwen. Homér a szemünk előtt cseperedik kiscicából nagy cicává, tanúi lehetünk, ahogy a két komoly felnőtt Vashti és Scarlett elfogadja, vagy legalábbis elviseli.  Mindhárom macska külön egyéniség, és meglehetősen viszontagságos kalandokban volt részük mind a négyőjüknek. Gwen először a szüleihez költözött, ahol nem volt egyszerű az élet, mert a szüleinek volt két kutyája, a macskák pedig sosem láttak még kutyát, tehát el kellett őket különíteni. Homérnak azonban nem volt akadály az elválasztó kerítés, hamarosan összebarátkozott a kutyákkal, sőt Gwen szülei is nagyon megszerették. 

Ezután Gwen munkát kapott New Yorkban, így Miamiból Manhattanbe költözött, és próbált beilleszkedni, a macskák pedig ismét egy új helyet megszokni.

Homér nagyon szeretetre méltó egyéniség, vaksága ellenére éppen úgy, sőt még vakmerőbben viselkedik, mint egy átlagos macska, és legyet is tud fogni. Nagyon mókás és mulatságos, bújós és szeretetre méltó. Igazi hőstettet is végrehajt, és nemcsak Gwen ad neki szeretet, hanem Homér is sokszorosan visszaadja azt. Egy csupaszív, imádnivaló, féktelen kis rosszcsont. Az élethez való hozzáállása, ha mondhatom ezt egy cica esetében, csodálatra méltó. 

Olvashatunk Gwen magánéletéről, sikereiről és kudarcairól, természetesen mindegyikben ott vannak a macskák. 

Szórakoztató, nagyon bájos, kedves, szeretnivaló történet volt, az állatok őszinte és nagyszerű természetéről, ragaszkodásáról és egy fantasztikus, érzékeny emberről, Gwenről. Nevettem, izgultam, meghatódtam miközben a könyvet olvastam. Ajánlom minden állat- és macskaszerető embernek, és azoknak is, akik nem annyira szeretik a cicákat, mert talán most félresöprik az előítéleteiket.

10/10

Bea