Elizabeth Berg: Sorsok szőttese

Cecilia Ross motivációs szónokként arra biztatja az embereket, hogy változtassanak az életükön, az övé azonban lassan elmerül a megszokások tengerében. Legjobb barátnője halála és egy váratlan levél egykori szerelmétől azonban kizökkenti a régi kerékvágásból. Úgy dönt, elérkezett a változás ideje, ezért önkéntes munkát vállal egy helyi hospice-ban, majd eladja minnesotai otthonát, és beköltözik egy gyönyörű, régi kertes házba, ahol három másik nő lakótársa lesz.

Azért, hogy helyrehozzák a múltban elkövetett hibáikat, Cecilia, Lise, Joni és Renie közös utazásra indulnak, és ezáltal nemcsak elveszettnek hitt szerelmeikre találnak rá újra, de önmagukat is jobban megismerik.

Elizabeth Berg megindító regényében négy asszony sorsa fonódik össze, és bár múltjuk teljesen különböző, a jelenüket és a jövőjüket az egymás iránt érzett szeretet és köztük lévő barátság határozza meg.

Engem ez a könyv most nagyon telibe talált. Lehet, hogy azért is éreztem ennyire magaménak, mert saját korosztályombeli nők a főszereplők, akik átéltek már  sok mindent, túl vannak már első szerelmen, sőt már a másodikon is, de még lehet, hogy elmúlt házasságot is hagytak a hátuk mögött. Esetleg felnőtt gyermekük (lányuk) is van, vagy éppen gyermektelenek, nem érzik jól magukat a munkahelyükön, vagy nem nagyon tudnak továbblépni az életükben, vagy társtalannak, magányosnak érzik magukat. 

Rólunk szól ez a könyv, akik nem vagyunk már húszévesek, esetleg már harmincak sem, nemcsak belekóstoltunk az életbe, hanem már éltük is azt, és teljesen át tudjuk érezni a történetben szereplő nők helyzetét, problémáikat, kétségeiket, vívódásaikat és az érzést, hogy most már kezdeni kellene tényleg valamit magunkkal. A fiatalabbak számára egy tükör lehet a jövőbe, vagy esetleg egy figyelmeztetés, hogy a lehetséges jó dolgokon ne gondolkozzanak sokat, az idő pedig olyan hatalmas kincs, amit száz százalékosan ki kell használni.

A könyv főszereplője Cecilia, aki motivációs szónokként dolgozik, de barátnője halála után nem nagyon találja helyét, keresi az életét boldoggá tevő dolgokat, amikor levelet kap fiatalkori szerelmétől. 

Miután eladja a házát, lakótársként csatlakozik három másik nőhöz, egy szép, kertes házba költözik hozzájuk. Nagyon jó kis csapatot alkotnak ők így négyen, Cecilia hamar beilleszkedik a csapatba, szinte irigyeltem őket a kialakult barátságukért. Ahogy szorosabb lesz a barátság, megtudhatjuk milyen gondolatok foglalkoztatják őket, a múltban elkövetett hibák is felszínre kerülnek, és felmerül a kérdés, hogy a múlt rossz döntéseit lehet-e korrigálni a jelenben, van-e értelme visszatérni életünk régi eseményeihez és esetleg szerelmeihez. Eredetileg csak Cecilia készült utazgatásra, de a három barátnő is csatlakozik hozzá, és összetartva, barátságban, egymást támogatva, felszabadultan utazgatnak, mernek nők és önmagunk lenni és megküzdenek a múlt szellemeivel. 

Cecilia idősotthonban lakó édesanyja, egy  nagyon kedves, mókásan viselkedő idős hölgy is felbukkan a történetben, mintegy tetteivel igazolva azt, hogy bármilyen korban érdemes a boldogságot keresni és elfogadni.

Michael, a Hospice-házban életétől búcsúzó fiatalember példája pedig arra világíthat rá, hogy semmi sem biztos az életben, a boldogságot addig kell megragadni, amíg lehet. 

Ami még tetszett, hogy Cecilia és barátnői a 60-as években, Woodstock idején voltak fiatalok, így pár életképet is kaptam a hippikorszakból, az akkori fiatalok szabadságából, életérzéséből.

Keserédes és szelíd, ezek a szavak jutnak eszembe, ha ezt a könyvet két szóval kellene jellemeznem. Nem hivalkodó, nem harsány, nem sok, nem nélkülözi a humort sem, nem a dolgok mélyére világít alaposan, hanem csak körbeburkol, mint valami, meleg, kedves szőttes takaró. Engem felmelegített, elgondolkodtatott és jó érzésekkel töltött el.

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

10/10

Bea