Meghal Richard Walker, a magányos pátriarka. Megérkezik az elidegenedett család - Caroline, a megkeseredett elvált feleség, Trenton, a zaklatott kamasz, Minna, az engesztelhetetlen lány -, hogy átvegyék az örökséget, egy sokszobás vidéki házat, és egy élet kacatjait. Ám Walkerék nincsenek egyedül. A fojtogató falak között ott kísért Alice és Sandra, a rég halott asszonyok, akiknek nyughatatlan lelke örökre hozzá van kötve a házhoz. Alice és Sandra térért és emlékekért dulakodva, egymással marakodva és a saját életükre emlékezve lesik a családot. Bár a hangjukat nem hallani. a házzal üzennek, fűtőtestek sziszegésében, lépcsők recsegésében, kiégő villanykörtékkel. Élőket és holtakat kísértenek a fájdalmas emlékek, amelyek vulkanikus erőkkel törnek a felszínre. Amikor megjelenik egy új kísértet, és kiderül, hogy Trenton tud beszélni vele, az élők és a holtak világa összeütközik, aminek robbanás lesz a vége.
Az elegánsan felépített és ragyogóan ütemezett Szobák lebilincselő és fantáziadús kísértethistória, ugyanakkor felejthetetlen és megrendítő családregény.
Korábban olvastam már az írónő egy másik könyvét, a Mielőtt elmegyek címűt. Ami attól függetlenül, hogy egy szereplő sem volt szimpatikus, és a történetét sem mondhatjuk különösképpen egyedinek, de tetszett.
A Szobáknál is maradtak a rettenetesen ellenszenves szereplők, de a történetet akár egy kicsit különlegesebbnek is nevezhetjük.
De, akkor most itt jön az a nagybetűs DE. :)
Rögtön az első fejezetben megismerhetjük a már előbb is említett, nem túl rokonszenves szereplőinket: a pattanásait vakargató, önbizalomhiánnyal küszködő tizenéves fiút Trentont (igen, igen a pattanás vakargató fontos jelző, még többször is meg fogják említeni e nem túl szép szokást a történet folyamán), a fiatal anyukát Minnát, akiről elsőre még nem is tudtam mit gondoljak (később bőven kárpótolt ezért a könyv...), és az iszákos Caroline-t.
Akik, mint a fülszövegből is kiderült, a ház elhunyt tulajdonosának Richard Walker nek avolt felesége és a gyerekei, azért jöttek, hogy hozzálássanak kitakarítani a házat, és megszervezni a temetést, e két dolgot nevezhetjük a regény főcselekményének is, kiegészítve némi extrával.
Itt jönnek képbe a szellemek, Alice és Sandra, akik végigkommentálják a ház kitakarításának folyamatát, és egyáltalán nincsenek valami jó véleménnyel a könyv élő szereplőiről. Mozaikdarabkák tűnnek fel előttünk az ő életükből is, amik összeállnak valamivé a könyv végén, de számomra semmiképpen sem valami egésszé.
A szellemeinket úgymond nem a klasszikusan vett szellemként kell elképzelni, csak amolyan hangokként, alaktalan valamikként, a házban ragadt lelkekként. Ha nagyon kritikus akarnék lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy számomra ők csak amolyan narrátori szerepet töltöttek be a könyvben (de az oldalszámnövelő hatásuk sem elhanyagolható). De azért azt is megjegyezném, hogy csak a könyv második felében kezdett ez a vélemény megfogalmazódni bennem, az elején még úgy gondoltam, hogy akár valami különleges dolog is lehet ebből.
Az élő szereplőink életéből itt-ott felsejlik valami, egy régi emlék, sérelem, vagy trauma, de sajnos ezeket én túl kevésnek találtam, így nem tudtam megérteni, hogy miért lettek ők olyanok, amilyenek. Trenton egy korábbi autóbalesetét annyiszor megemlítették, hogy azt hittem valami nagyobb jelentősége lesz majd később. Ugyanez az eset állt fent Richard Walker sokszor emlegetett kibírhatatlan természetével is. Túl hamar bezáródtak számomra azoknak a bizonyos szobáknak az ajtajai, rám hagyva a megválaszolatlan kérdéseimet.
A könyvben központi szerepe volt Richard Walker házának Coral Rivernek, ám amit nagyon hiányoltam, hogy úgy igazából egyszer sem kaptunk egy leírást sem a házról, sem a külsejéről, sem a belsejéről, ami szerintem fontos lett volna.
Ezektől függetlenül valahogy mégsem volt olyan rossz olvasni a könyvet, hamar a végére értem, de én valami többre számítottam, és nagyon sok kérdésem maradt megválaszolatlanul is. Sok dologról hittem azt a történet folyamán, hogy a végén majd biztos lesz valami célja, vagy jelentése, ám mégsem lett.
És igazából sem kísértethistóriának, sem családregénynek nem nevezném a könyvet, legalábbis nekem ezek műfaji meghatározások teljesen mást jelentenek.
7/10
Zsófi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése