John Elder Robison: Nézz a szemembe

John Robison egészen kiskora óta vágyott arra, hogy az emberek szóba álljanak vele, és minél többen vegyék körül. Különc szokásainak köszönhetően azonban - kerülte a szemkontaktust, előszeretettel mondott illetlen, vagy nem oda való dolgokat - kamaszkorára már mindenki antiszociális csodabogárnak könyvelte el. Negyvenéves volt, amikor az autizmus egyfajta megnyilvánulását, az Asperger-szindrómát diagnosztizálták nála. Ez a felismerés gyökeresen megváltoztatta a magáról és a világról alkotott eddigi képét.

Önéletrajzi ihletésű könyvében Robison megindítóan és helyenként fekete humorral fűszerezve ír az életéről. Arról, miként jutott el oda, hogy a legendás KISS együttes füstokádó gitárjainak tervezőjéből mostanra felelős munkaadó és családapa lehessen. Különös, tekervényes történet az övé. Helyenként azt érezhetjük, mintha egy másik bolygóról jött volna. Legtöbbször viszont  inkább azt, hogy ellenállhatatlanul és mélyen emberi.

Engem lenyűgözött John Elder Robison, gyarapodik kedvenc önéletrajzaim gyűjteménye. Valamiért vonzanak az autizmussal élő személyek önéletrajzai - lásd Temple Grandin könyve - és az ilyen témájú regények. Érdekes megismerni a logikájukat, a gondolkodásmódjukat. Ez a könyv John kisgyermekkorától egészen felnőtt, családapa koráig kíséri végig az életét, a saját látásmódja, szemszöge szerint. Gyerekkorában sajnáltam a családi körülményei miatt, a szülei nem adták meg neki a kellő  figyelmet, ami alapból egy gyereknek jár. Elmerültek a saját problémáikban, és magukkal rántották ebbe a gyerekeiket. John negyvenévesen tudta meg, hogy az ő életfelfogásával, gondolkodásával és viselkedésével élő embereket Asperger-szindrómásoknak nevezik. Addig csak botorkált az életben, szeretet után vágyott, és kereste a saját útját. Megpróbált beilleszkedni a normális, átlagos emberek közé, nagyon sokat tett, informálódott ennek érdekében.  Az, hogy fény derült az Aspergerére, sok mindent megváltoztatott az életében. Tudta már, hogy miért gondolkozik teljesen másképp, mint a többi ember, miért nem tud az emberek szemébe nézni, miért vannak furcsa szokásai.

Nem is tudok kiemelni egy részt sem igazán, ami a kedvencemmé vált, annyira tetszett minden, amit leírt, ahogyan leírta. Néha csapongónak éreztem, de aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem az, a saját logikája szerint írta meg a történetet. És gyakran igazat kellett adnom neki, hogy bizony a logika szerint teljesen helytállóak az ő gondolatai. Csodálatra méltó tehetsége volt az elektronika iránt, már 16 éves korában, egyedülálló dolgokat tudott véghezvinni, így vált lehetségessé, hogy a KISS együttes füstölő, robbanó gitárjait tervezte, majd színpadtechnikusként járt velük koncertturnékra. Bizony vicces is volt olykor, hogyan állta meg helyét az italozó, drogozó művésztársaságban. 

Még ha gyermekkora nem is volt a legtökéletesebb, sőt néha nagyon vásott kölyöknek tartottam, még akkor is, ha ő megmagyarázta, hogy mit miért csinált, felnőttkorára rendbe jött az élete és boldog ember lett. Nagyon jó volt ezt végigkövetni, egy kivételes ember kivételes életútját megismerni. 

Tulajdonképpen az elfogadás, a szeretet, a kitartás története volt ez a könyv, jó volt ilyen közel kerülni egy különleges ember életéhez, és tanulságos volt ebből a szemszögből olvasni az Asperger-szindrómáról.  

"Az Asperger-szindróma nem valami kórság. Hanem egyfajta létezés. Nincs rá gyógyszer és nincs is rá szükség. Másra van szükség. Arra, hogy minél többen megértsék hogyan működünk."

10/10

Bea