Hogyan mondjam el neked...!? párkapcsolati kibeszélőkönyv

Ez a könyv a tiétek. Nem helyettetek oldja meg a problémáitokat, hanem veletek. Csak ti látjátok, hát legyetek őszinték benne! 

Hisszük, hogy ki lehet mondani azt, ami a szívünket nyomja, és így máris egy lépéssel közelebb kerülünk a megoldáshoz. Segít, hogy ne legyenek elharapott félmondatok, félve elhallgatott és a szőnyeg alá söpört, ott tornyosodó sérelmek. Hogy vissza lehet találni oda, ami miatt egymásba szerettetek, csak annyi minden nehezíti meg azt a legnehezebb társasjátékot, amit úgy hívnak: kapcsolat.

Segít, hogy megfogalmazhassátok a gondolataitokat, és el is tudjátok mondani a társatoknak.

Hiszen szeretitek egymást, csak olyan sokszor szembesültök azzal, hogy a legnagyobb gond az: "Hogyan mondjam el neked...?!"

Bea:

Valószínűleg nem vagyok azzal egyedül, hogy írásban jobban össze tudom szedni a gondolataimat. Bizony velem is előfordult már, hogy papíron mondtam el egy kiadós vita, veszekedés után a véleményemet a páromnak. És nem is kell ehhez vita és veszekedés, az embernek alapból vannak olyan szokásai, rossz beidegződései, amik nem tetszenek a társának. Ezt lehet, hogy időnként mondogatjuk is neki, de van olyan pillanat, amikor az embernek rossz napja van, nehezebb a tűrőképessége és nem bírja tovább. De akkor, hogyan mondjuk azt a férjünknek, vagy társunknak hogy figyu, most már nem bírom tovább elviselni a szerteszét heverő kábeleket a lakásban, vagy éppen a szobában felejtett zoknikat, vagy a - valamire jó lesz még - dobozokkal telepakolt szekrény tetejét, ha előtte hónapokig elviseltük?  Akkor a férfiember megvonja a vállát, elüti valami aprósággal a dolgot és már el is illan a helyszínről. Szóval sokszor levegőbe kiáltott szavak ezek a dolgok, amiket a társunk nem biztos, hogy kellően komolyan vesz és nem érti, hogy nem csak éppen akkor borított ki, hanem már egy ideje fortyog bennünk az elégedetlenség.

Véleményem szerint ez a kibeszélőkönyv, nagyszerű segítség lehet, de akár egy jó játék is arra, hogy párunkkal közösen megoldjunk problémákat. Akár nagyobbakat, akár kisebbeket. Te elolvasod, elgondolkozol, megfogalmazod,  leírod. Otthagyod neki a megbeszélt helyen. Ő elolvassa, válaszol, és ő is megfogalmazza az általa problémának tartott dolgokat. Nagy beszélgetésekre is adhat ez lehetőségeket a beírások után, ha nem vagyunk szégyenlősek és hajlandóak vagyunk utána szóban is beszélni. De ha nem, akkor megmaradhatunk az írásos formánál, tovább olvasunk, tovább írunk. 

Azt gondolom, hogy nemcsak a problémáinkat írhatjuk le egy-egy oldalra, hanem mintegy szerelmünk, szeretetünk megerősítéseként kedvességeket is írhatunk, megköszönhetjük neki a reggeli kávét, vagy pedig leírhatjuk egy régi, szép közös emlékünket is.  Mindenki örül egy kis kedvességnek, még a zord, marcona férfiemberek is. 

Persze, ne felejtsük el, hogy vannak olyan férfiak, akik ezt amolyan lányos-rózsaszín dolognak fogják tartani, tehát be kell vetnünk magunkat, ha ki szeretnénk vele közösen tölteni az üres lapokat.  Ilyenkor jöhetnek a jól bevált női praktikák, a hízelgések és aranyoskodások, pillarebegtetéssel, édes mosolygással. :) Ha egy-egy ilyen nehéz férfiembert sikerül rábírnod, hogy közösen ügyködjön  veled és ezzel a könyvvel, akkor azt is elkönyvelheted magadban, hogy valószínűleg szeret téged.

Azt gondoltam, hogy 11 év jól működő, boldog házasság után nekem már nincs szükségem ilyen párkapcsolati kibeszélőkönyvre, de meg kellett lepődnöm.  Ennyi idő után pláne, hogy vannak olyan dolgok, amik már néha az agyamra mennek. Most én csak magamról beszélek, valószínűleg a férjem is talál bennem olyan dolgokat. De amiért imádom, hogy soha nem mondta még - de tényleg! - akkor sem, ha éppen nem raktam ételt az asztalra időben, hogy "már megint olvasol..".  Ez egy könyves blog írójának nagy dolog, talán a legnagyobb.  Ahogy olvastam az oldalakat, néha úgy éreztem, mintha rólam/rólunk szólnának. Lenne mit írnom a szép, színes hátterű oldalakra, mert a fontosabb dolgokat megbeszéljük ugyan, szóban is elmondom neki, hogy jobban szeretem rövid, mint nagy, bozontos szakállal, szeretek vele autózni - más mellett nem is érzem magam biztonságban -,  feltéve, ha nem szidja a körülötte lévőket, nem lehet mindenki olyan fenomén a vezetésben, mint ő. Azonban ez a könyvecske remek segítség, kiegészítő lehet mindehhez. No meg azokhoz a dolgokhoz, amiket mégsem merünk elmondani, inkább leírnánk. 

Sőt, azt gondolom, hogy egy anya - lánya, szülő-kamaszgyerek, de akár egy barátnős kibeszélőkönyv is meglehetősen jó ötlet lenne.

Zsófi:

Végigolvastam én is ezt a kedves kis könyvecskét. Igényes kiadvány, nagyon tetszettek a színes lapok, a kivitelezés, szinte sajnálnék beleírni. Azt gondolom, hogy jó ötlet, egymás gondolatait írásban megismerni, amennyiben a mi férfipéldányunk alkalmas és kapható erre. Talán így olyan dolgokat is közöl velünk, amit szóban nem tenne. A könyv témájához képest egyáltalán nem volt tudálékos, vagy bölcselkedő, hanem inkább olyan  volt, mint saját hétköznapi gondolataink összefoglalója. Néha én is folyamodtam már írásbeli petíciókhoz, amikor annyira megbántottam a családom összes tagját, hogy senki nem szólt hozzám (de azért, nehogy azt higgyétek, hogy valami rémes boszorkány vagyok), így igazolni tudom, hogy ez is egy biztos és kreatív módja lehet a higgadt problémamegoldásnak hangos kiabálás, és tányércsapkodás nélkül.

A könyvet köszönjük a Athenaeum Kiadónak!