Ezeket néztük a héten #7

Az idős Mr. Holmes története, Star Wars VII., meg egy kis személyes: kalandok a banyatankkal és a Star Warsos poharakkal. 

Mr. Holmes (2015)

A Scherlock sorozat után bukkantunk rá erre a filmre. Az öreg Sherlock Holmes-t Ian McKellen személyesíti meg, akit azt hiszem senkinek sem kell bemutatni. A film lassú folyású, éppen olyan mint az öreg, betegeskedő Mr. Holmes. A szemünk is gyönyörködött egyfolytában, mert az idős Holmes tengerparti házacskája és a környékbeli táj csodálatos volt. A film története tulajdonképpen az, hogy visszaemlékszik utolsó esetére, ami miatt nyugdíjba vonult, és amiről most  könyvet ír. Házvezetőjének kisfia és Holmes között szeretetteljes kapcsolat alakul ki, miközben az idős Holmes küzd a betegsége ellen. Szerintem Ian McKellen nagyszerű színész, nagyot alakított ebben a filmben. Nem krimi, nem tipikus nyomozás, inkább az emberi kapcsolatok és emberi érzelmek kerülnek előtérbe. /Bea/

Star Wars VII.: Az ébredő erő (2015)

Mivel most ez egy dőzsölős mozizás volt,  mindenki annyi rágcsát kérhetett amennyit akart, csak sajnos rá kellett jönnünk, hogy ennyi mindenhez nem volt elég kezünk..., de azért megoldottuk (ja és igen, két Star Warsos poharat is beszereztünk. Egyet Kylo Ren figurával, egyet pedig "havas" birodalmi klónnal). 

A kontaktlencsémet már jóval a mozi előtt beraktam, este pedig még magam is nagyon meglepődtem, mert körülbelül öt perc alatt sikerült kivennem, biztos azért, mert az erő velem volt. :)

Mikor hazajöttünk,  a következő párbeszéd hangzott el a fiúk között:

- Most tudod mit néznék? A Star Wars négyet. - kérdezte és válaszolta is meg rögtön Titi a saját költői kérdését. Erre így Bence:

- Most tudod mit néznék? A Star Wars hetet. 

Szóval igen, nekünk nagyon tetszett, szerintem méltó folytatása volt ez a sorozatnak. Szerettem az új szereplőket, na meg persze a régi arcok is fantasztikusak voltak, Han és Chewie valami eszméletlen figurák még mindig. Úgy volt jó az egész, ahogy volt. :) Amint megszerezzük saját tulajdonba is, onnan kezdve jó párszor meg fogjuk még nézni szerintem. 

Titi arcát valami nagyon jó volt meglesni, amint a 3D-s szemüvegben épp felé repültek az űrhajók, na meg persze a kis kuncogása is cuki volt, amit Han és Chewie bohóckodása váltott ki. /Zsófi/

Belle (2013)

Igaz történet a film alapja. Sir John Lindsay admirális a tengerentúlon szerelmi kapcsolatba keveredik egy fekete nővel, akitől kislánya születik. Az anya halála után a kapitány magával viszi a kislányt, Dido-t Angliába, ahol arra kéri a nagybátyját és annak feleségét, hogy viseljék gondját. Az apa életét veszti a tengeren, Dido pedig gazdag örökösnő lesz. Gazdag mulatt örökösnő, és bőrszíne ugyancsak megnehezíti az életét az angolok között. Kosztümös, romantikus film, lassú folyású, szeretetről, szerelemről, igazságról, emberségről. Nekünk tetszett. /Bea/

A meztelen dobos (2008)

Ez egy igazán dilis film, de mi épp ezért szeretjük. Vicces, zenekaros, zenés, úgyhogy pont nekünk való, és van benne egy picike Beatles-es utalás is, sőt a zenekar első dobosa Pete Best is feltűnik a filmben.

Pókember 3. (2007)

Tituszra most rájött a szuperhős mánia, úgyhogy most ilyen filmeket is be kell iktatnunk. Mi Bencével valahogy sosem voltunk odáig az ilyen filmekért, ami mondjuk érdekes, mert az Igazság Ligája rajzfilmet anno nagyon szerettük (jó mondjuk akkor körülbelül annyi idősek is voltunk, mint most Titi). Mondjuk azt, hogy jól szórakoztunk Pókember kalandjain, amikor megbuggyant a fekete cucctól, akkor már hangosan nevettünk (kínunkban?). :) Na de a legviccesebb számomra mégis az volt, hogy Bence egész végig kérdezgette Titit, arról, hogy mi volt az előző részekben, mire Titi megmondta neki, hogy fogalma sincs, mert azokat nem látta, erre Bence nagy,  csodálkozó szemmel megkérdezte, hogy akkor miért a harmadik részt nézzük. Na, itt szabadította ránk gyanútlanul az első két részt is... :) (ja és csak azért a harmadik résszel kezdtük, mert Titinek megtetszett a fekete pókember.) /Zsófi/

Én, Earl és a Csaj, aki meg fog halni (2015)

Hát ez filmben nem tetszett!  El sem hiszem, hogy ugyanaz a személy írta a forgatókönyvet, aki a könyvet is. A szereplők teljesen máshogy néznek ki a könyvben, mint a filmben, így egy kicsit számomra elvesztettek a személyiségükből is. Greget a vicces belső monológjai nélkül én nemigen tudtam a filmben hová tenni, az enyhén szürrealista befejezésnél pedig nagyon csalódott voltam. Meg amiatt a plusz befejezési adalék miatt is, amiről a könyvben szó sem volt. 

Lehet, hogy pont nem jókor néztem meg, de ez most nekem nagyon rossz élmény volt. Ha előbb látom a filmet, lehet el sem olvasom a könyvet (jó mondjuk ez nem igaz, mert valószínűleg úgyis elolvastam volna kíváncsiságból). A könyv (és a forgatókönyv) írójával, Jesse Andrews-al pedig szívesen elbeszélgetnék ezekről a hangulati különbségekről... /Zsófi/

Egy kis személyes:

Moziélményünkről már Zsófi beszámolt a filmnél, még annyival kiegészíteném, hogy tudom már, hogy miért nem szeretek annyira moziban filmet nézni. Nem bírom az olyan fazonokat, akik előttem ülnek két sorral és végigbeszélik vagy kommentálják hangosan a filmet. Azt sem tudom elképzelni, hogy valaki miért ül be moziba, ha közben végig a telefonján matat valamit, a telefon világító képernyője pedig majd kiüti a tőle három székkel arrébb ülő szerencsétlen (jelen esetben: én) szemét.

Januári vetítés volt, vasárnap, és kb. 20 ember volt a nézőtéren. Titusz Kylo Ren-es pohara itthon már másnap a sötét oldalát mutatta, ugyanis a figura elvált az aljától. Titusz kámpicsorodott arccal kérlelte apukáját egy ragasztásra, aki pillanatragasztóval megoldotta a dolgot. Ez a pillanat másnapig tartott,  amikor Kylo ismét önálló életre kelt, megint sírás, megint ragasztás. Majd azt vettem észre, hogy Titusz pár perc múlva ragasztópróbát végez, és hát persze, hogy az a gonosz Kylo ismét nem maradt a helyén. Pár perc múlva azt hallom a fiúk szobájából, hogy Titusz Bencével alkudozik, hogy cseréljék el a poharukat, tetőstől, mindenestől.  : D

Zsófi és a banyatank kalandjai

Az egész úgy kezdődött, hogy ha nem tudunk autóval eljutni a könyvtárba, akkor buszoznunk kell. Ami azzal jár, hogy cipelnünk kell a rengeteg sok könyvet, amit nem tudunk otthagyni a könyvtárban. Ezért egyszer elhatároztuk, hogy veszünk majd egy gurulós táskát. 

Január elején hirtelen azt éreztem a JYSK áruház előtt, hogy ide most mindenképpen be kell mennem. Nem befolyásolt sem az, hogy előtte költöztek erre az új helyre, és sem az, hogy 50 %-os akciókkal volt teleragasztva a kirakat. :)  Csak egyszerűen éreztem, hogy ne foglalkozzak semmivel, menjek be. 

Így is tettem, és sikerült szert tennünk egy nagyon csini, kerekes táskára, mindössze 3.000 Ft-ért. Hamarosan bizalmas forrásokból megtudtam, hogy banyatanknak (is) hívják ezt a kedves kis szerkezetet. 

Szóval banyatank rendelkezésünkre áll, visszavinni való könyvekből is volt jó pár, előjegyzett könyvért is mennünk kellett, semmi sem tarthatott vissza bennünket attól, hogy útra keljünk. Zsófi nevezte ki magát a banyatank banyájának, itthon a szobában tett egy-két próbakört a járgánnyal, aztán már indulhattunk is. A megtestesült álom volt így mennünk a könyvtárba, nem szakadt le a vállunk, nem kellett vitatkoznunk, hogy ki viszi a könnyebbet, mert nem kellett cipekednünk. Igaz, hogy Zsófi időnként furcsán lépkedett, mintha elvesztené az egyensúlyát. Miután ez többször is előfordult, feltűnés nélkül figyelni kezdtem, hogy mi történik. Nem tudta tartani a lépést a banyatankkal, mert az minduntalan a sarkára mászott. Miután mondtam neki, hogy ne úgy húzza a háta mögött, mint kislánykorában a kerekes, hosszú kukacot, hanem kecsesen, mintha egy kerekes bőröndöt húzna, némi odafigyeléssel megoldódott a probléma.

Könyvtárban telepakoltuk a táskát, megállapítottuk, hogy nem kellett volna ekkorát vennünk, mert akkor a táska mérete megálljt-t parancsolhatott volna a hazavinni kívánt könyvek mennyiségének. De nem volt korlát, így totálisan tele is pakoltuk. A hazafelé út viszonylag eseménytelenül telt, hacsak azt nem számítjuk annak, hogy egyszercsak csattanásra lettem figyelmes, ami a hátam mögül érkezett, ahol Zsófi és járgánya volt vélhető. Semmi különös nem történt tényleg, csak Zsófi elhagyta a tankot, egyszerűen csak elengedte a keze, és ő maga is csak a csattanáskor vette észre, hogy tanktalan maradt. :) Miután ismét rendeztük sorainkat, nem volt könnyű, mert dőltünk a röhögéstől, mentünk tovább. Nagyon örültünk annak, hogy nem sokat kellett várnunk a buszra, és nem is voltak rajta sokan.

Elvonultunk a busz hátuljába, azzal a megfontolással, hogy banyatank ne legyen útban senkinek, ugyanis magunk elé nem tudtuk venni, így kint maradt az üléssorok közötti vékony járaton. Teljesen hátulra nem tudtunk ülni, már ott ült egy férfiember, de az utolsó sor előtti két ülés már szabad volt. Ide le is zöttyentünk, én az ablak mellé, kényelmesen hátradőltem, és az ülésem háttámlájával együtt a mögöttem lévő férfiember ölében kötöttem ki, szinte. Ijedten kiegyenesedtem és megállapítottam, hogy nem fogok túl kényelmesen utazni hazáig. Mindez semmi volt ahhoz képest, ami pár buszmegállóval később történt. A mögöttünk ülő férfi leszállni kívánt, toporgott egy kicsit banyatankunk mögött, mire Zsófi észrevette, hogy cselekedni kell. És akkor már csak azt vettem észre, hogy banyatankkal összekapaszkodva, szalad előre a vékony kis járaton, végig a buszon. De olyan gyorsan, hogy csak néztem utána ijedten, hogy tán csak nem akar leszállni? Szó sem volt azonban ilyesmiről, csak egyszerűen egy ilyen buszon való, nagyon gyors banyatankos rövidtávfutást gondolt a leggyorsabb módszernek arra, hogy kiengedje a leszállni vágyót. Nem azt, hogy esetleg a másik oldal ülése fölé emeli, vagy beszuszakolja az ülés elé, vagy egyéb hatékony módszert talál ki gyorsan. Utólag, miután ismét dőltünk a röhögéstől, közben én már bátran ülve-fekve lengedeztem az ülés háttámlámmal, megállapítottuk, hogy talán tényleg ez az oda-vissza sprint volt a leggyorsabb, ha nem is a legpraktikusabb megoldás. :)

Mindenkit megnyugtatok, szerencsésen hazaértünk. Túl gyorsan is, mint a fiúk megjegyezték. 

Bea