„ – A legjobban az a történet tetszik, amikor John Lennon találkozott Yoko Onóval_– felelem. – Yoko Ono készített egy műalkotást, ami egy létrából áll, és aki akart, felmászhatott rá, hogy elolvassa azt a cetlit, amit a mennyezetre ragasztottak. Egyetlen szó állt rajta.
– Igen – hallgatja Jakob, miközben érdeklődve néz rám.
– Tudod, mi volt az?
– Igen.
– Tudod?
– Igen – feleli Jakob.
– Igen, szóval tudod, hogy az volt, hogy: igen?
– Igen.
– Igen.
– Akkor tudod, hova akarok kilyukadni? - kérdezem. Rám néz. A szeme mozog, de továbbra is rám néz.
– Igazából nem tudom, hogy értem-e, mit akart ezzel mondani Yoko Ono, művészetileg meg ilyesmi - mondom, és tovább nem állom Jakob tekintetét. - De tetszett.”
A tizenhét éves Fridánál súlyos szembetegséget diagnosztizálnak.
Kétségbeesésében céltalanul rója Oslo utcáit, amikor is elhatározza, hogy utazni fog: látni akarja a világ csodáit, mielőtt elhatalmasodik rajta a kór, s már mindenhez túl késő lesz.
Firenzében találkozik Jakobbal, aki épp egy ifjúsági magazinnak készül cikket írni, arról, hogyan ábrázolják a világ nagy művészei a keresztre feszítést az évszázadok során.
Frida a fiú mellé szegődik, együtt utazgatnak. Jakob pedig szívesen magyaráz a lánynak a műalkotásokról, miközben egyre bensőségesebbé válik a kapcsolatuk.
A lány romló egészségi állapotát követni olyan, mintha egy thrillerbe csöppentünk volna: a kezelés erősen kétséges, s a háttérben folyamatosan ott fenyeget a visszavonhatatlanság réme. Frida ráadásul hajlamos megfeledkezni a gyógyszereiről, amelyeket pedig pontosan kellene szednie...
Végül megérkezik az oslói kórházba, ahol megkezdődik a műtét...
A szabadon választott érettségi tantárgyamnak én a rajzot választottam ki. Igen, igen... Nem nagyon tudok rajzolni (ez számomra nem jelentett akadályt), viszont a rajzérettségi nehéznek ítélt művészettörténeti részébe annál nagyobb lelkesedéssel vetettem bele magam. Azt kell mondjam, nagyon élveztem, és egy kicsit igazságtalanul elhanyagoltnak érzem a középiskolás művészettörténet-oktatást. Van jópár kötelező olvasmányunk, matekból is gürcölünk egy csomót, csakúgy, mint történelemből, általánosan műveltnek is mondhatjuk magunkat, de a már évezredek óta velünk lévő művészetről, csodás alkotásokról alig tudunk valamit. Őszintén kijelenthetem, hogy nagyon jól szórakoztam az érettségire való felkészülés közben. Megismertem a festmények, szobrok, épületek történeteit, jellegzetességeit, ahogy a megszerzett új ismereteim összefonódtak a már történelemből megismert adatokkal.
Így hát nagyon megörültem, amikor a könyv fülszövegében azt olvastam, hogy a történetben nagy szerep jut a művészettörténetnek is.
Már a történet legelején egy nagyon komoly helyzetbe csöppenünk, Elkísérhetjük Fridát a szemorvosához, ahol – bár még egyértelműen nem mondják meg neki, mi baja a szemének - már érezni lehet, hogy a probléma akár súlyos is lehet.
Frida megijed. Megijed attól, hogy elveszítheti a látását, megijed attól, hogy mennyi dolgot nem látott még, amit meg szeretne nézni. Az édesanyjának sem mondja el, miféle szemproblémát diagnosztizáltak nála, hanem hirtelen elhatározás, majd rövid előkészületek után vonatra száll, és útnak indul, tudomást sem véve a helyzet komolyságáról vagy az akár a súlyos következményekről. Frida figyelmen kívül hagyja a problémákat (például szülei válását), s inkább elmenekül előlük.
Reakciója és tettei felett lehet ítélkezni, ám én mégsem teszem. Sokszor estem már én is abba a hibába, hogy azt hittem, ha valamiről nem veszek tudomást, akkor a probléma magától megoldódik.
Frida végül eljut Firenzébe, ahol összetalálkozik Jakobbal, a fanatikus művészetrajongó fiúval, aki nagyjából mindent tud a műalkotásokról, sőt éppen egy olyan utazáson vesz részt, ahol felkutatja az általa kiválasztott festményeket. Frida úgy dönt, hogy vele tart ezen az utazáson, és ő is megnézi ezeket a műalkotásokat életében először - és lehet, hogy utoljára.
Jakob remek idegenvezetőnek bizonyul. Megkezdődik az Európát átszelő művészeti utazásuk, Frida pedig lassan beleszeret a fiúba. Ez nekem egy kicsit gyors volt, és néha már túl akaszkodónak találtam a lányt, de aztán szépen lassan megértettem őt is, a bizonytalan és kétségbeesett fiatal lányt, aki festményeket akar látni, szerelmes akat lenni, mielőtt még túl késő.
Jakob remek idegenvezetőnek bizonyul. Megkezdődik az Európát átszelő művészeti utazásuk, Frida pedig lassan beleszeret a fiúba. Ez nekem egy kicsit gyors volt, és néha már túl akaszkodónak találtam a lányt, de aztán szépen lassan megértettem őt is, a bizonytalan és kétségbeesett fiatal lányt, aki festményeket akar látni, szerelmes akat lenni, mielőtt még túl késő.
A könyv egy tanulságos kalandozás a művészet és a vallás birodalmában két tizenéves fiatal társaságában és szemén keresztül.
A könyvet köszönöm a Pongrác Kiadónak!
8/10
Zsófi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése