Boldog új évet kívánunk!

Stephen King: A menekülő ember

2025, Amerika, Co-Op City.

A város lepusztult szegénynegyedének lakótelepi házai között patkányok turkálnak a szemétben. A levegő elviselhetetlenül szennyezett. Az emberek munka nélkül, reménytelenül tengődnek, vágyakozva  bámulnak a belváros jólétet árasztó épületei felé. A bűnözés óriási méreteket öltött, elektromos ösztökével felfegyverzett rendőrök cirkálnak a környéken.

A Hálózat egyvalamiről gondoskodott: minden lakásba képernyőt szereltetett, amely vég nélkül ontja a harsány reklámokkal tűzdelt ostoba és kegyetlen, nagy nyereményekkel kecsegtető vetélkedőket és valóságshow-kat. Jól szervezett, gigantikus agymosás.

Itt él Ben Richards is feleségével és tizennyolc hónapos kislányával, aki influenzában haldoklik. A férfit kirúgták a vegyi üzemből, új állásra reménye sincs. A felesége olykor stricheléssel próbál pár fillért szerezni a kuruzslóra. Az igazi orvos nagyon drága.

Végső elkeserédésében Richards játékosnak jelentkezik a Hálózatnál. Adottságai és teszteredményei alapján beválogatják a legkegyetlenebb vetélkedőbe, A menekülő ember-be. A szabályok roppant egyszerűek: száz dollár minden óráért, amit szabadon tölt, némi menekülési pénz, tizenkét óra előny. Ha harminc napig kibírja, övé a nagydíj - egymilliárd dollár. De ha elkapja a speciálisan képzett embervadász kommandó, megölik. És mindezt élőben közvetíti a tévé. Richards aláírja a szerződést, és kezdetét veszi a játék - életre-halálra....

És végre megvan a decemberi szabadon választott Mini-könyvklubos olvasmányom. Először a Rendcsinálókat akartam olvasni Stephen Kingtől, de a fülszöveget újból elolvasva és a molyos címkéket megkukucskálva, rájöttem, hogy az lehet nem sci-fi, sem disztópia. Így maradt  A menekülő ember, de persze a Rendcsinálókat is elolvasom majd. 

A könyv világa, még disztópia viszonylatban is nagyon kegyetlen és nyomasztó volt. Nekem bőven elég volt belőle ez a 250 oldal, de ez nem azt jelenti, hogy rossz lett volna a könyv.

Ben Richards történetünk főszereplője jelentkezik játékosnak, és rögtön be is válogatják a legdurvább játékra, aminek tulajdonképpen már a kezdetektől el van döntve a kimenetele. 

Míg az Éhezők viadalában csak egy nagy játék van, addig itt kegyetlenebbnél kegyetlenebb játékok sora tárul elénk, mint példaul a Taposs a dohányért! nevezetű vetélkedő, amire kifejezetten szívbeteg, vagy tüdőbajos embereket válogatnak be, és a versenyzők általában mindig kórházban végzik.

Amint elindul a Menekülő ember, a kezdetét veszi az izgalmas hajsza is, az elején Richards magában próbál boldogulni, de aztán segítségére lesz Bradley a színesbőrű fiú is, aki nagyon sokat segít neki. 

A könyv végére felpörögnek az események egyik izgalmas jelenet jön a másik után, főszereplőnk elképesztő kitartásról tesz tanúbizonyságot. 

A történet nem zárul szerelemmel, vagy reményt sejtetően (vagy de?!), csak úgy vége lesz...vagyis hát azért elég "hűha" vége lesz, szó szerint, mert a nagy hűha után, rögtön vége is lesz, ránk bízva ezzel a könyv világának tovább gondolását.

8/10

Zsófi

Robert Galbraith: Kakukkszó

Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre. 

Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet jelent számára, de ennek megvan az ára - minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát...

Az igazság az, hogy én egyszer már belekezdtem ebbe a könyvbe, csak mivel akkor nem fogott meg egyáltalán, félbe is hagytam. Jó, jó, az is igaz, hogy én egy kicsit bizony haragszom Rowlingra, amiért nem hoz ki még valamit nekünk a Harry Potter történetekből. Írt egy új HP-s színdarabot, na és? Az egy csomó emberhez nem jut el, akikhez egy könyv eljutott volna...na mindegy.

Nem nagyon szoktam olyan könyveknek, amiket félbehagyok második esélyt adni, de több dolgot figyelembe véve úgy gondoltam, hogy a Kakukkszó érdemel még egy esélyt:

- úgy általában szeretem a brit szerzők tollából származó dolgokat,

- több nagyon jó angol krimit is olvastam,

- jó értékeléseket olvastam a könyvről,

- és igen...attól, hogy egy kicsit haragszom Rowlingra, még szeretem, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit alkothatott ebben a teljesen más műfajban.

És hát mit is mondjak.....nem volt rossz végül is. A cselekmény elég lassan indult be, bár már lehet megszoktam, hogy Agatha Christienek elég maximum háromszáz oldal egy furmányos bűntény felderítéséhez és megoldásához. 

Ez az átlátszó celeb világ, amit a könyv bemutatott, engem nagyon nem kötött le, néhol nem éreztem indokoltnak azt az ötszáz oldalt.

Robin talpraesett és eszes (emellett még csinos) karaktere nagyon tetszett. Cormoran Strike sem sorolható a mindennapi nyomozók közé, bár sokat gondolkoztam azon, milyen lehet az a fanszőrhaj. 

Az ünnepelt modell, Lula Landry öngyilkosságának ügye az elején nagyon érdekesnek tűnt számomra, mert ugye attól, hogy hivatalosan is öngyilkosságként könyvelték el az esetét,  egyértelmű volt, hogy nem lesz az. Így tehát kíváncsian vártam, hogy s mint fogunk elérni a végkifejlethez, ami nem mondom, hogy nem volt jó, csak valahogy elmaradt az a "hűha, én erre nem is gondoltam" érzés (pedig tényleg érdekes volt a megoldás).

Arra azért kíváncsi lennék, hogy úgy milyen fogadtatása lett volna a könyvnek, ha tényleg álnéven íródott volna...

Ezektől függetlenül szerintem el fogom olvasni a következő részt is, csak úgy kiváncsiságból. :)

8/10

Zsófi

Lucinda Riley: Éjféli rózsa

A dartmoori lápvidéken álló Astbury Hall hosszú évek óta némaságba és dermedtségbe burkolózik, falai közé zárva megannyi titkot, örömöt és bánatot. Amikor a huszadik század Angliáját megörökítő film helyszínéül e kastélyt választják, és megkezdődik a forgatás, a hely újra megtelik élettel, sőt megérkezik ide Rebecca Bradley, az ünnepelt amerikai filmcsillag is. Azt azonban senki sem sejti, hogy a sikeres, gazdag és tehetséges fiatal színésznő menekül az életét megkeserítő nyilvánosság, a hírnév és újdonsült vőlegénye elől. A házigazda, az utolsó Lord Astbury talpig úriember, és felajánla kastélyának védelmét a színésznőnek, aki kísértetiesen emlékezteti őt saját nagyanyjára.

A forgatásba belecsöppen Ari Malik, az egykor Astbury Hall-ban menedéket lelő indiai nő dédunokája, aki azzal a küldetéssel érkezik a helyszínre, hogy beteljesítse a haldokló asszonynak tett ígéretét: találja meg elveszett fiát. Ari és Rebecca együtt kezdik meg a nyomozást, amely egyre sötétebb és sötétebb titkokra nyit ajtót.

Lucinda Riley négy nemzedéken átívelő családregényében bepillantást nyerhetünk a huszadik század elejének Angliájába és Indiájába, miközben rendkívüli sorsok, szívszorító,  lelket melengető történetek sora bontakozik ki a letehetetlen könyv lapjain. 

Hű, azt a mindenit! Milyen jó és tényleg letehetetlen volt ez a könyv! 

Miután elolvastam, mondtam is Anyának, hogy ez volt az év legjobb ilyen műfajú könyve, és számomra simán felülmúlta még az idén olvasott Belinda Alexandrákat is.

Egy kicsit jobban kifejteném az "ilyen" műfaj meghatározását: talán nevezhetnénk igényes női irodalomnak is, de talán jobb lenne rájuk valami rövidebb angol kifejezés (lehet már van is?). Ezekben a könyvekben általában (de nem mindig!) két szálon, egy múltbéli és egy jelenbeli szálon fut a cselekmény. A történetekben (általában) központi szerep jut egy kastélynak, udvarháznak és annak urainak, úrnőinek. A múltbéli szál eseményei, sötét titkai pedig mindig hatással vannak a jelenre. 

Hát az igazság az, hogy mi elég sok "ilyen" történetet olvasunk, és sosem tudjuk megunni őket. 

Az Éjféli rózsa egy kiemelkedően jó könyv volt ebből a műfajból.

A történet Indiában kezdődik, ahol megismerjük a kis Anáhitát, édesanyját és a  mindennapjait. Anáhita élete hatalmas fordulatot vesz, amikor újonnan megismert barátnője Indira hercegnő társalkodónője lesz, és beköltözik egy fényűző palotába. Ám ezek után egy még nagyobb fordulat következik, amikor a két lány Angliába megy tanulni. A könyv Indiában játszódó részei is tetszettek, de számomra nagyon érdekes volt az Angliában játszódó rész, amin keresztül megismerhettem, hogy milyen volt indiainak lenni a 20. század első felében Angliában. Együtt éltem át Anáhitával a megalázó helyzeteket, csodáltam az erejét, amivel azért küzdött, hogy elérje céljait. Anáhita az I. világháború idején ápolónőként teljesített szolgálatot a fronton, nagyon tetszett, hogy ily módon vitte tovább az édesanyja által ráhagyott ősi gyógyítói hivatást.

Aztán Anáhita végül szerelembe esett, ami teljesen felkavarta és megváltoztatta az ő és mások életét is.

A jelenbéli szál szintén nagyon érdekes volt, hiszen belecsöppentünk egy filmforgatás kellős közepébe, ráadásul egy angol vidéki kastély szolgált ennek hátteréül. Megismerhettük Rebecca Bradleyt, a híres és gyönyörű színésznőt, aki a rá leselkedő fotósok miatt megkönnyebbülve fogadta el Lord Astbury ajánlatát, hogy a forgatás ideje alatt nyugodtan maradhat a kastélyban. 

A kastélyba megérkezik Ari Malik is, Anáhita dédunokája, aki Anáhita  utolsó kívánságát teljesíti, miszerint derítsen fényt az Angliában elhunyt fiának rejtélyére.  

A könyv végére, amint egyre közelebb kerültünk a titkok és rejtélyek megoldásához, a könyv letehetetlenné vált, a múltbéli szál már olyan feszült és sodró lendületű lett, hogy valósággal nyugtatólag hatott rám a jelenbe való visszatérés. 

De aztán a jelenbéli szál eseményei is olyan fordulatot, vettek, hogy esélytelen lett volna, hogy lerakjam a könyvet. A könyv befejezése is hasonlóan fantasztikus volt számomra.

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

10/10

Zsófi

Rick Yancey: Az ötödik hullám

Az első hullám nyomán sötétség támadt.

A második hullámot csak a szerencsések élték túl.

A harmadikat pedig a szerencsétlenek.

A negyedik után egyetlen szabály maradt:

NE BÍZZ SENKIBEN!

Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezután következik a listán.

Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni a világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.

Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és a negyedik már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. "Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz" - ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?

Ez a könyv valami fantasztikus volt!! Igen, igen szó szerint is az volt :), de ahogy ki volt találva, ahogy meg volt írva, és amiért nem tudtam letenni, csak ezzel a jelzővel tudom illetni. Már az első oldalaktól kezdve megfogott, megdöbbentett a történet keménysége és a kitalált invázió. Végig izgalomban tartott, mert csak nagyon sokára kezdtem tisztán látni. Nem tudtam ki ember, ki földönkívüli. Tulajdonképpen azt sem, hogy milyenek a földönkívüliek, honnan lehet tudni, hogy ők azok, de hát ezzel így volt a főszereplő Cassie is, aki egyedül vándorolt, bujdosott, nem adta fel, mert az öccsének, az ötéves Sammynek tett egy ígéretet.  Nem értettem én sem, miért nem rohanják le a földet a lények, miért nem ölték meg az összes embert egyszerre, miért voltak a hullámok. Szörnyű világ volt ez, Cassie viszont hősiesen élte a napokat, egyiket a másik után. 

Evan megjelenésekor kicsit megijedtem, hogy akkor most elromlik a történet, egy oda nem illő romantikus, esetleg habos-romantikus résszel, de végülis elviselhető volt, valahol érthető. Bár Evan szerelmének keletkezését jobban megmagyarázhatta volna az író. Néha még találtam egy-két megmagyarázni való dolgot, de aztán már nem foglalkoztam vele.

Camp Havenről sejtettem, hogy az, ami végül valójában volt, de azért az elején egy kicsit engem is megtévesztett, és törtem a fejem olvasás közben rendesen, hogy akkor most ki a jó és ki a rossz. 

Nagyon eredeti, izgalmas, fantáziadús történet volt, a vége pedig film nélkül is megelevenedett a szemem előtt, szinte a körmöm rágtam, hogy legyen már vége, jussanak el valahová. Hát vége lett.... Most azonnal olvasnám a következőt!!

Azt hiszem az eddig olvasott disztópiák közül jelenleg most ez a Leg. A legizgalmasabb, a legletehetetlenebb. Semmiképpen sem ajánlatos karácsony előtt belekezdeni az olvasásába, mert hátráltatja a karácsonyi készülődést. :)

10/10

Bea

Ezeket néztük a héten #3

Tracey Garvis Graves: Kötelék

Amikor a harmincéves tanárnőnek, Anna Emersonnak nyári munkát ajánl a Callahan család, hogy tanítsa a fiukat a Maldív-szigeteken bérelt nyaralójukban, gondolkodás nélkül rábólint a trópusi munkanyaralásra. T.J. Callahannak viszont semmi kedve elutazni. Már majdnem tizenhét éves, és ha a súlyos betegsége nem lett volna elég, az első tünetmentes nyarát a szüleivel és rengeteg tanulnivalóval kell töltenie.

Anna és T.J. egy hidroplánon közelítenek az úti céljuk felé, hogy csatlakozzanak a szülőkhöz, amikor a pilóta végzetes szívrohamot kap, ők pedig az Indiai-óceánba zuhannak. Szerencséjükre kisodródnak egy sziget partjára. De bármennyire is idillikusnak tűnik a hely, gyorsan kiderül, hogy lakatlan, nincs ivóvíz és élelem, sem menedék. Csupán egyetlen céljuk lehet, hogy életben maradjanak, amíg megmentik őket. 

A napokból azonban hónapok, sőt évek lesznek, s miközben megtanulják, hogyan gondoskodjanak magukról, Anna rájön, bármilyen veszélyek leselkednek is rájuk a szigeten, az a legnagyobb, hogy T.J. időközben kamaszból férfivá érett.

Tartottam ettől a könyvtől, mert nagyon jó értékeléseket kapott a molyon, nagyon sokan kedvencelték, és bizony volt már hasonló kapacitásokkal rendelkező könyvben nagy csalódásom.  A könyv stílusa hamar megtetszett, a szereplők is szimpatikusak voltak, tetszett, hogy nem nyálas, és nem bonyolítják túl T.J. elmúlt betegségét sem. Be kell vallanom azonban, hogy volt egy rész, ahol belekötöttem a dolgokba. Amikor lezuhantak, és egyik nap egy hátizsákot sodort partra a víz, a másik nap egy bőröndöt, éppen mindig azt, amire szükségük volt, akkor azt gondoltam, hogy ez azért túl sok véletlen szerencse. De aztán meggyőztem magam, hogy miért ne lehetne szerencséjük, hiszen már azzal is óriási szerencséjük volt, hogy életben maradtak. Volt még egy pár dolog, amit kétségbe vontam, megrágtam magamban, de aztán egyre jobban meggyőzött a könyv. Végülis nem volt minden egyszerű, nem volt víz a szigeten, nem volt élelem, csak a kenyérgyümölcs és a kókuszdió, no meg később a halak, és ezzel kihúzni évekig, az nem egy könnyű dolog. Meg is betegedtek, volt gondjuk bőven. 

Szóval miután ezeken túltettem magam, egyszerűen csak elkezdtem élvezni a könyvet, az egyszerű, könnyed stílusát, megkedveltem Annát és T.J.-t. A fiú úgy gondolom, hogy a betegsége miatt, azért, mert ilyen fiatalon szembenézett már a halállal, meglehetősen érettebb volt a koránál. Ez a tény és az, hogy csak ketten voltak a szigeten, szerelembe sodorta őket. Mert a szerelemre hatással vannak a körülmények is, azt hiszem. Nem biztos, hogy ez egy hétköznapi helyzetben is bekövetkezett volna. Bár én nem találok semmi furcsát benne, én már tíz éve élek együtt a férjemmel, és 9 év köztünk a korkülönbség. És igen, én vagyok az idősebb. Ha két megfelelő ember találja meg egymást, akkor ez működik, nincs jelentősége.

Örülök, hogy a megmenekülésük után nem ért véget azonnal a történet, hanem a valós életben is láthattuk a kapcsolatukat, kétségeiket, azt, hogyan illeszkednek vissza a hétköznapokba, és szerelmük kiállja-e az igazi, valós élet próbáját. A történet vége nagyon kedvemre való volt, mert jó az is, ha én magam képzelhetem el a végét, de nagyon szeretem azt is, amikor teljesen a számba rágják, hogy ez így történt és kész, ha tetszik, ha nem. És nekem ez nagyon tetszett. :)

10/10

Bea

Karácsonyi filmek, amiket idén is megnézünk

Eltűnt a karácsonyfatartónk, de sebaj összehoztunk mi egyet. Aztán a  tuti biztos helyre elpakolt égőinknek is lába kélt..., Apa harctéri sérüléseket szenvedett el a karácsonyfa becipelése közben, mivel ő nem tudta, hogy a rögtönzött karácsonyfatartó fémvödör tele van téglával, ezután gyorsan vízszintes helyzetben ágynyugalmat rendelt el magának, és hamarosan már csak egyenletes hortyogását hallottuk. Közben harsogott a karácsonyi zene, a fiúk belekezdtek a fa diszítésébe, és közben minden egyes fakatonával megvívták az ünnepi párbajt, nem számított, hogy keze vagy éppen lába hiányzik-e szegénynek, de még egy fejetlen angyalt is bevetettek. Ebben annyira kifáradtak, hogy a végén már csak felhajigálták a színes girlandokat (vagy mik azok?) kicsit össze-vissza a fára és befejezettnek tekintették a diszítést. A díszek fele a dobozban maradt, mikor Anya meglátta, azt mondták, hogy nyugodjon meg, legalább kevesebbet kell majd leszedni.:) Amúgy szép lett és nagyon jó illata van. Egyik évben elhatároztuk, hogy védjük a fenyőket és beszereztünk egy műfenyőt. Fel is diszítettük annak rendje s módja szerint, de valami nagy-nagy hiányérzetünk volt az egész karácsony alatt, a végén rájöttünk, hogy a fa miatt. Így hát a fát elajándékoztuk, mi pedig visszatértünk az élő fenyőre. Volt, amikor sikerült Anyáéknak egy szép cserepes példányt beszerezni, azok ki vannak ültetve mindenféle kertekbe, de megbeszéltük magunkkal, hogy azokat a fákat, amiket árulnak, már úgyis kivágták, tehát azzal, hogy megvesszük őket, adunk nekik egy lehetőséget, hogy pár hétig szépek legyenek, átéljék a napokat velünk a családdal. Nem csak úgy ott maradnak kivágva el nem kelt fenyőként. Lehet belőle A Karácsonyfa.  Tudom nem valami nagy magyarázat, de engem megnyugtat.

Miután a fa elkészült, Bence egyszer csak bedugja fejét az ajtón, kezében egy reklámszatyorral: "Elmo megmenti a karácsonyt!" - rikkantotta, mi pedig nagyon örültünk, mert megtalálta az égősort. Ami most már a fiúk szobáját diszíti, ami amolyan nappaliként is funkcionál, mert itt szoktunk filmeket nézni, itt próbálunk, stb.  Ezután pedig meglehetősen rengeteget ettünk a karácsonyi vacsorából, kényelembe helyeztük magunkat a kanapén, és elkezdtük a karácsonyi filmmaratont.

Akkor lássuk is azokat a filmeket, ami nélkül nekünk nem is lenne igazi a karácsony:

Igazából szerelem (2003)

Ez egy alapmű. Már vagy százszor láttuk, és igen, nem csak karácsonykor szoktuk megnézni... mondjuk ez a többi felsorolt filmre is igaz lesz. :) Apa előre röhög a poénokon, együtt nevetünk újra és újra Hugh Grant felejthetetlen táncán, és a megható részeknél is annak rendje és módja szerint újból meghatódunk.

Hull a pelyhes (1996)

Ez is egy nagy kedvenc nálunk. Arnold Schwarzenegger nagyon jól hozza az ajándékról megfeledkezett, kétségbeesett apa szerepét, aki mindent (tényleg mindent!) megtesz annak érdekében, hogy a fiának szép karácsonya legyen. Ez a film is kiállta már a sokszor-nézés próbáját. 

Reszkessetek betörők (1990)

Kevin is mindig hivatalos a karácsonyi estéinkre. Igaz, Apa mindig szóvá teszi, hogy ő már lassan húsz éve ezt nézi minden karácsonykor és egy kicsit bizony már unja... hát  nem tudom, kíváncsi leszek, mi hogy leszünk majd Kevinnel húsz év múlva.

Zsófi

Boldog karácsonyt! - Egy kis személyes: Karácsonyi kalandok, a kutyás élet örömei...

Először is szeretnénk minden kedves olvasónknak boldog karácsonyt kívánni.

Karácsonyi ajándékként pedig arra gondoltunk, hogy ezen a napon egy személyesebb bejegyzéssel jelentkezünk. 

Karácsonyi kalandok kutyákkal, odaégett húsokkal, és persze egy jó adag nevetéssel

John Boyne: Barnaby Brocket és a szörnyű dolog, ami vele megesett

Brocketékben nincs a világon semmi rendkívüli. Unalmasak, Tiszteletreméltóak (erre büszkék is), s lenéznek mindenkit, aki különös vagy éppen csak Másmilyen. Barnaby Brocket azonban a születése pillanatától fogva ellenáll a gravitáció törvényének... és lebeg. Mivel mindenáron a szülei kedvében akar járni, Barnaby igyekezne két lábbal állni a földön - csakhogy erre egyszerűen képtelen. Egy végzetes napon Brocketéknél betelik a pohár. Sosem kérték, hogy különc, abnormális, lebegő gyermekük legyen. 

Barnabynak mennie kell... A cserbenhagyott, rémült és magányosan lebegő Barnaby útját egy igazán különös hőlégballon keresztezi, s ezzel megkezdődik varázslatos világkörüli utazása....

Valamikor gyerekkoromban olvastam egy Delfin-könyvet, A repülő ember volt a címe. Az nekem akkor annyira tetszett, hogy azóta a repülni tudó emberekről íródott történetek, elsőbbségi olvasást élveznek nálam. Ebben a könyvben Barnaby sokkal rosszabb helyzetben volt, mint egy "átlagos" repülő ember. Ő nem tudott repülni, egyszerűen nem tudott megmaradni a földön, nem hatott rá a gravitáció és ha nem volt lesúlyozva, akkor egyszerűen fellebegett az égbe. 

Szerintem ezt a könyvet lehet felnőtt fejjel elemezni és értelmezni és akkor azt mondom, hogy ez a könyv a bármiféle, mindenféle másságról szól, eléggé abszurd stílusban megírva. Arról, hogy ha valaki más, mint a nagy átlag, valami szokatlan dolgot tud, vagy kirívó tulajdonsága van, akkor nem olyan egyszerű az élete, mint egy átlagos, hétköznapi embernek, jelen esetben gyereknek, Barnabynak. Ha melletted áll a családod, támogat, segít, akkor azonban könnyebb, mert együtt sok mindent le lehet győzni. Barnabyt a saját szülei nem támogatták, nyolcéves korára eljutottak oda, hogy nem tudják tovább elviselni legkisebb gyermekük különcségét. Ezért az anyja szélnek eresztette, szó szerint, és Barnaby lebegni kezdett az ég felé. Megkezdődött nagy kalandja, ahol előbb két hölggyel találkozott egy léghajóban, velük ment Brazilíába, és bár jól érezte magát náluk, haza akart jutni, mert ott van az otthona, ott vannak a szülei és a testvérei, és ott van W.E. Johns kapitány, a hűséges kutyája. El is indult, de nagy utat kellett még bejárnia, amíg hazajutott. Végigkövethetjük kalandjait, egészen az űrig lebeghetünk vele, miközben csak olyan emberekkel találkozott, olyan barátai lettek, akik valamiben mindannyian mások voltak, de valahogy nem akadtak fenn az ő másságán, mindannyian segítettek neki, hogy ne lebegjen el folyton folyvást. Aztán kalandjai végén hazaérkezett, kiderült, hogy miért is lebeg, már csak egy apró műtét, és megszűnik a lebegés. A szülei döntöttek, Barnaby döntött, W.E. Johns kapitány döntött.... A történet végén annyira nem kell gondolkoznom, értem én, hogy mi miért történt, de maradjunk annyiban, hogy érthető, de szokatlan vége van ennek a történetnek. Nekem bejött, mármint az egész könyv. 

Ha viszont, mondjuk egy gyerek olvasná, akkor szerintem ő is nagyon élvezné, mert ugye van Barnaby, aki remekül lebeg, melyik gyerek ne szeretne repülni, még akkor is, ha Barnaby csak lebeg. Bár én magam is elgondolkoztam, hogy miért nem próbál repülni, csapkodni a kezével, vagy valami ilyesmi, de ez a könyv abszurd módon csak a lebegésről szólt :) és nem arról, hogy Barnaby megtanul repülni. Szóval a kissrácok is élveznék, mert igazán kalandos, nagyon csudabogár barátai lesznek, egyedül utazgat, és izgalmas, hogy hazaér-e vagy sem.  Egy gyereknek ugyanígy lejönne a történetből, hogy az elfogadásról szól, attól, hogy valaki még lebeg, lehet a barátod, legfeljebb zsinórral kell magadhoz kötöznöd és hurcolnod, mint egy lufit, arról, hogy a szeretet nagy úr, csodákra képes, és megtudná azt is, hogy Barnaby szülei miért olyanok, amilyenek. És talán a végét is természetesnek venné, egy percig sem gondolkozna rajta. Mert nem kell mindent túlbonyolítani. 

10/10

Bea

Maros András: Kávéházi pillanatok

Aki régóta jár kávéházba, a legtávolabbi asztaloknál folyó beszélgetéseket is meghallja, sőt azt is meglátja, amit nem is lát. Kifejlődött a kávéházi pillanatok iránti érzékenysége, érzi a történeteket, és ha ez a személy éppenséggel író (történetesen Maros András), fel (le) is jegyzi őket. Egész nap a kis, kerek asztalnál ül, ihlet helyett azonban mindig mást kap - egy beszélgetés foszlányát, a pincér és a vendég közti sorsdöntő ütközetet, egy első randevús ügyetlenkedéseit, egy utolsó szakítás fojtó csendjét, ravasz tekintetű üzletemberek vitáját, egykori osztálytársak gúnyolódásait, egy család újraegyesítésének reménytelen kísérletét, magányos vendégek sértődéseit. Ha az olvasó csak feleannyira szórakozik a történeteken, mint a szerző, miközben írta, már megérte ezt a könyvet kézbevenni.

Azzal kezdem, hogy készítek egy kávét. Két édeske, két kanál tejpor, egy kanál instant kávé  a jobbik fajtából, majd végül vízforralóban forralt, azaz nem teljesen felforralt víz. Egy bögrében, amit még régen nagymamámtól hoztam el, semmi extra, fehér alapon egy  régies kinézetű barnás-szürkés virág. Szeretem ezt a bögrét, leginkább az emlékek miatt. Szépnek is látom, lehet, hogy az emlékek miatt... Aztán kavargatom egy jó hosszú nyelű kiskanállal, és már magam elé is veszem az éppen aktuális olvasnivalómat. Most éppen a Kávéházi pillanatokat. Először csak belelapozok, megszagolom, megnézem az illusztrációkat. Egytől-egyig, alaposan áttanulmányozom őket, nagyon tetszenek, legfőképpen a kávéház-belső ceruzarajzok, de az apróságokon is megnézek minden részletet. Nekem, hobbirajzolgatónak igazi csemegék ezek az alkotások.

Ezután kinyitom a könyvet és belépek a kávéházba, helyet foglalok egy asztalnál. Várom a pincért, azt a pincért, amelyik viccesebb, és nem azt, aki nem engedi, hogy cukrot, tejet, vagy éppen édesítőt és tejport tegyek a kávémba. Mert biztos kapnék a fejemre, hogy ilyen szentségtelenítést követek el a kávéval, de ha én így szeretem. Mint a japán vendégek,  akik a nyers szalonnát házi baracklekvárba mártogatták, vagy a három barát, akik a zellerkrém levesre, de leginkább a hatására esküsznek, vagy a középkorú hölgy, aki Unicumokat dönget le a színházi előadás előtt, szóval ők így és ezt szeretik, és a jó pincér nekik sem szólhat, talán nekem sem fog. :)

Ezután belemerülök a történetekbe, az emberek sokszínűségébe, korlátoltságába, kedvességébe, egyszerűségébe, és nagyzolásába, mosolygok, fejet csóválok, szemöldököt felhúzok, bólogatok, hitetlenkedek, szomorkodok. Érzelmek egész skálája vonul rajtam végig, miközben  kávézó üzletemberekről, visszatérő vendégekről, mackóruhás szőke bombázóról, zöldségleltározó úriemberről, barátnőkről, interjút adó sztárról olvasok.  Miközben nagyon ismerős párbeszédeket hallok, ismerős helyzeteknek lehetek szemtanúja, mert talán én is kávéztam már a kávé letisztultságának fokát vitató vendég mellett, vagy éppen a fotóit tudatosabban posztoló fiatal lánnyal is összefutottam már a kávézó teraszán.  

Tetszettek ezek a történetek, szórakoztattak, néha elgondolkodtattak, megnevettettek és a könyv végére a kávém is elfogyott. Sebaj, készítek még egyet!

Illusztrációk a könyvből

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Kedves karácsonyi ajándék kávézóknak és teázóknak. Nem a kávéról és a kávézásról szól, tehát bárkinek adhatjuk ezt a könyvet. Többször is elő lehet venni, elolvasgatni egy-két írást, hogy mosollyal kezdjük a napunkat.

Ijjas Tamás - Bogdán Viki: Bőröndapu

Ijjas Tamás: A legnagyobb gyerek...Ha te most egy gyerekkorú olvasó vagy, biztos csodálkozol, hogy ezeket a verseket egy felnőtt írta. Hiszen a felnőttek nagyon nehezen értik meg a gyerekeket, mintha az a fél, maximum egy méter, amit egyméteres koruktól nőnek, kilátóvá tenné őket, és elfelejtenék, hogy gyerekmagasságból minden más. Az, hogy ők nem hisztiznek a boltban egy tetkós nyalókáért, nem azért van, mintha nem esne jól nekik a hiszti is, meg a nyelvfestős nyalóka is, hanem azért, mert így akarnak felnőttnek látszani, megfelelni a többi, sorban álló, hisztizni akaró, mégis inkább felháborodottan néző felnőttnek...Első mesekönyvét ötévesen édesanyjának ajánlotta.., a Bőröndaput pedig harminchárom évesen írta nektek, gyerekek. És bizony-bizony nektek, felnőttek, ti használjátok, mint gyerek-felnőtt szótárat, ha már nehezen értetek gyereknyelven, elevenítsétek fel tudásotokat, mert olyan a gyerekkor, mint a biciklizés: ha egyszer ment, sosem felejted el!

Bogdán Viki: Vikit a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában megérintette a a textilek világa, diplomáját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán szerezte. Viki fest, majd képeinek adja kedves emlékeit: egy nagymamája által hímzett tulipánt, egy francia repülőjegyet, egy szétnyűtt szoknya darabját, terítő csipkéjét, ad szivarnak anyagfüstöt, háttérnek újságból ollózott bokrétát. 

A Bőröndapu egy végtelenül aranyos, bájos, kedves, verseket tartalmazó, külsőleg is nagyon szép, igényes könyv. Gyerekszáj-versek ezek, ezért ne a hagyományos, rímelő verseket várjuk a gyönyörűszép oldalakon, hanem egyszuszra elmondott, össze-vissza kanyargó gyerekgondolatokat. Ezek a gyerekgondolatok éppen annyira megmosolyogtatóak, mint a saját gyerekeink itthoni kis szösszenetei, valószínűleg a sajátjainkat is megtalálhatjuk ezekben a versikékben, ezért is éreztem magamhoz közel őket. És éppen annyira tetszett a tízéves Tituszomnak, mint nekem. Az ő egyik kedvence a Teremőr bácsi című történet volt, amelyben a múzeumi teremőr bácsi a hatalmas pocakját mutogatta a főszereplő kisfiúnak, Petinek, ahol van egy nagy sebhely, amit akkor szerzett, amikor a fronton eltalálta egy repeszdarab. Ezen Titusz nagyon jól szórakozott, de biztos vagyok benne, hogy a vers illusztrációja is hozzájárult, ahol mi magunk is megcsodálhatjuk eme sokat látott és viselt pocakot. 

Én már nehezebben tudok kedvencet választani, mert nekem mindegyik nagyon tetszett. Jókat mosolyogtam közben és elképzeltem  gyerekaput a reszeltsajt-parókában, lilahagymás nagyit, szivaros nagypapit, megcsodáltam a szerencse-fülbevalót, anyu szemüvegét, a bőröndaput, Zsófi haját. Egy egész család elevenedett meg előttem, apuval, anyuval, gyerekekkel: Pankával és Petivel, nagyszülőkkel, szomszédokkal, kutyusokkal. Események történtek, születés, halál, főzés, óvodás napok, utazás. De hisztit, kívánságokat, titkokat, álmokat is találunk bennük, sok humorral és szeretettel. 

Egy pár szót az illusztrációkról is szólnom kell, mert szerintem fantasztikusan szépek! Régi scrapbook hobbis múltamból a média-mix nevű technikát juttatta eszembe, ahol is mindenféle technikát és mindenféle anyagot lehet vegyíteni, rétegesen egymásra építeni, úgy, hogy a végén mégis egy ízléses, szép alkotás nézzen velünk szembe. Ezért ébresztett bennem nosztalgiát e könyv illusztrációja, amiben találhatunk paplan-mintájú felhőket, gombokat és csipkéket, kivágott virágokat, textil faleveleket és kedvenceimet, a cérnagilisztákat. Lilahagymás nagyi ruhája csodaszép és magába foglalja az egész világmindenséget, úgy, ahogy egy nagyinak illik. Szerettem ezt a könyvet, ajánlom mindenkinek.

Illusztrációk a könyvből

A könyvet köszönöm a Betűtészta Kiadónak!

10/10

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet,  fülbevalós anyukáknak és  mindenszínű ruhás anyukáknak, bőröndapukáknak és mobilos apukáknak, lilahagymás nagyiknak és lekváros nagyiknak, szivaros nagypapiknak és fúrósfaragós nagypapiknak, virágos, illatos nagynéniknek, morcogós, kacskaringós bajszú nagybácsiknak és legfőképpen a legnagyobb fantáziával megáldottaknak, a gyerekeknek. Legyenek akár rózsaszínek és akár kékek, nevezzük őket akár csillagomnak, akár édesemnek, akár angyalomnak, de lehetnek kiscicák, kiskutyusok és makik is, biztos, hogy szívesen fogják nézegetni, olvasgatni, vagy éppen olvastatni ezt a könyvet.

Kedvenc íróink: Guillaume Musso

Ebben a rovatban, kedvenc íróinkat mutatjuk be nektek. Olyan írókat, akiknek műveivel már régebben ismerkedtünk meg, szinte minden magyarul megjelent könyvüket elolvastuk. Műveik nagy hatással voltak ránk, és szeretnénk ezeket másokkal is megismertetni. (A rovat korábbi bejegyzéseit ide kattintva érhetitek el.) 

Guillaume Musso 1974-ben született Franciaországban. A középiskola befejezése után, 19 évesen az Egyesült Államokba költözött. Több külföldi fiatallal együtt élt New Yorkban és jégkrémárusként dolgozott. Amikor visszatért Franciországba, tanárként helyezkedett el.

Egy autóbaleset után kezdett el foglalkozni a halálközeli élmények vizsgálatával, és egy történet született meg a fejében egy férfiról, aki majdnem meghal, de végül visszatér az élők világába. Nem sokkal később megírta az És azután cimű regényét, amit több mint 1 millió példányban adtak el Franciaországban, és több mint 23 nyelvre lefordították. Ezután is sorra írta hasonlóan sikeres könyveit. 2009-ben Franciaországban ő állt a legtöbbet eladott könyvek listájának második helyén.

Amikor elkezdünk gondolkodni azon, hogy ki legyen a következő főszereplője a kedvenc írói rovatnak, általában mindig nők jutnak eszünkbe, pedig vannak kedvenc férfi íróink is, így kapta meg ezt a hónapot ez a francia úriember.

Musso könyveit amolyan családi kedvencnek is nevezhetnénk, mert itthon mindenki elolvasta már őket, és mindannyiunknak nagyon tetszettek. Így tehát, bátran ajánljuk mindenkinek, nemtől és kortól függetlenül. Van egyfajta különleges stílusa, hangulata a könyveinek, melyben a valóság misztikus elemekkel keveredik, pl. időutazás, ami amúgy is az egyik kedvenc témánk.  A történetei középpontjában a szeretet és szerelem áll, a sors és a szabad akarat, jó és rossz döntéseink következményei, és úgy általában maga az élet. 

A könyvek fejezeteinek elején lévő idézetek nagyon elgondolkodtatók, hangulatteremtők.

És azután

Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyről a halálból visszatérők mesélnek. Azután...még egy esélyt kapott. Húsz évvel később Nathan az egyik legmenőbb ügyvéd New Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akit gyermekkora óta imád, és aki nemrég elhagyta őt. A gyermekkorában történtekre már alig emlékszik. És nem tudja, hogy akik visszatértek a halálból, már nem ugyanazok, akik voltak. Egy túlvilági hírnök meglátogatja, és élete legnehezebb próbatétele elé állítja; meg kell értenie, hogy miért jött vissza. Hogy mi a küldetése itt a földön.

Meglehetősen ezoterikus beállítottságú könyv, ezek pedig alapból kedvenceim. Nagyszerű ötletből építkező, érzelmekkel mélyen átitatott történet, az élet és halál témáját sajátos nézőpontból taglalja.

Visszajövök érted

Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát. Ethan Boston egyik szegénynegyedében nőtt fel és napról, napra elégedetlenebb volt az életével. Huszonharmadik születésnapján döntő lépésre szánta el magát; egy New York-i kiruccanáson kilépett addigi életéből, egy forgalmas utca sarkán örökre eltűnt barátja és mennyasszonya életéből.

Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap....amelynek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében. És ez a nap újra és újra ismétlődik... 

Szerettem ezt a könyvet, mert tele volt kiszámíthatatlan fordulatokkal, végig izgalmas volt, nem hagyta lankadni a figyelmem egy percre sem. Ezt a sokak által felhasznált témát sikerült újszerű nézőpontból bemutatnia.

Ott leszel?

Elliott Cooper a neves San Franciscó-i sebész harminc éve nem tudja elfelejteni élete szerelmét. A bájos Ilenát baleset érte, de Elliott azóta is önmagát vádolja a haláláért. Aztán egy napon, amikor a Vöröskereszt önkénteseként éppen Kambodzsában dolgozik, különös ajándékot kap egy hálás öregtől: egy fiolát, tele kicsi, sárga pirulákkal, és egy mágikus ígéretet: ha sorra beszedi őket, újra láthatja Ilenát.

Elliott élete új értelmet nyer: egy-egy napra visszatérhet a múltba és találkozhat szerelmével, sőt, egykori énjével, az akkor harmincéves, forrófejű és forróvérű fiatal orvossal.

Itt az időutazás, mint egyik kedvenc témánk volt a könyv fő mozgatórugója, az időutazásnak egy teljesen új módját találta ki nekünk az író. Érdekes volt elgondolkodni azon, hogy meg lehet-e változtatni a múltat, vagy pedig a sors eleve elrendeltetett, és a szabad akaratnak nincs jelentősége.

Mi lesz velem nélküled?

A szép, szőke Gabrielle számára két férfi létezik, illetve létezett. Az egyik az első szerelme, Martin, a francia rendőrség műkincsrablásokra szakosodott sikeres nyomozója. A másik az apja, Archibald, a világ talán leghírhedtebb képtolvaja. Mindketten rég eltűntek a lány életéből, fájó űrt hagyva maguk után. Aztán egy napon újra felbukkannak, fenekestül felforgatva Gabrielle ha nem is boldog, de nyugodt életét.  A két férfi között különös rabló-pandúr játék veszi kezdetét, amely hamarosan már vérre megy. Gabrielle pedig őrlődik köztük, nem tud választani, mindkettőjüket akarja. Ám vannak párviadalok, amelyek csak az egyik vagy mindkét fél halálával végződhetnek. Vagy mégis van más megoldás? Más feloldás? Amelyet talán nem is az életben , hanem azon túl kell keresni?

Ez a regénye kicsit eltért a többitől. A misztikum,  az ezotéria  nem kapott olyan nagy hangsúlyt, a könyv első fele ettől függetlenül egy izgalmas, fordulatos, romantikus történet, majd a második felében, a történet lezárásaként egy meglepő, halálon túli élményben lehet részünk, tehát Musso most sem hazudtolja meg azért magát.

Amikor Musso első könyve a kezembe került, elolvasása után azonnal akartam az összes többit is, mert szeretem ahogyan megközelíti az élet és halál nagy kérdéseit, elgondolkodtat a sors furcsa szeszélyeiről és valamiféle jó érzés tölt el a regényeinek befejezésekor.

Könyveiben megmutatja, hogy több is van a világban, mint amit a saját két szemünkkel látunk.

Alice Hoffman: Gyönyörű Titkok Múzeuma

Történet egy olyan világról, amely egyszerre varázslatos és szörnyű. Álomvilágok épülnek, csodák, melyek addig elképzelhetetlennek tűntek, szenzációk, melyek aztán a süllyesztőbe kerülnek, összeomlanak.

A helyszín New York. Az 1900-as évek első évtizedeiben járunk. Coralie Sardie furcsa torzulással született: ujjai között hártya feszül. Apja úgy nevelte, hogy a hártya a legjobban hasznosuljon; hableányt kreált belőle. Egy olyan lényt, aki csillogó ruhájában nappal ezreket szórakoztat a Gyönyörű Titkok Múzeumának akváriumában, és éjszaka titkos tettekre kényszerül. Coralie sportos alkatával, ha akarná, könnyedén legyőzné a New Yorki-i Sportklub bajnokát, a Halembert. Coralie maga a Hudsoni Kreatúra, a Hudson folyó réme, aki egy éjszakai kirándulása során - nem szörnyszülötti, sokkal inkább egyszerű emberi érzésekkel - beleszeret egy fiatalemberbe. 

Ez a fiatalember egy bizonyos Eddie Cohen, aki múltját, családját és vallását hátrahagyva, alvilági játékokba kezd, gazembereket kerít kézre, és e kötelék alól már nem tud kibújni, amikor egy elkeseredett apa hozzá fordul a Triangle gyári tűzesetben eltűnt lánya ügyével. Eddie nem sejti, hogy a nyomasztó feladat teljesítése során a szerelem is rátalálhat...

A könyv fülszövege alapján ennek egy nagyon jó darabnak kéne lennie (tudom, tudom ezt nagyon sok könyvről elmondhatjuk). Nem is mondom, hogy nem volt az, de maradt egy kis hiányérzetem. Most így a fülszöveget bepötyögve szemet szúrt egy pár dolog, ami egy kicsit fura,  például ez: "...nappal ezreket szórakoztat a Gyönyörű Titkok Múzeumának akváriumában" - nevezhetnénk ezt egy enyhe fülszövegbeli túlzásnak, de ez nem annyira enyhe túlzás, hisz a történetben az említett múzeum egyáltalán nem ilyen jellegű, tömegeket vonzó intézmény volt. Másik főszereplőnk, Eddie nyomozása előtt még sok dolog történik a könyvben, de mindegy most már, tovább nem elemezgetem a fülszöveget.

Mint már korábban is írtam, imádom a cirkuszok világát, így nagyon megörültem, hogy itt is találkoztam farkasemberrel, törpékkel, szakállas nőkkel és még sok más ismerős arccal a cirkuszok világából. Annak pedig különösen örültem, hogy megismerhettem őket, mint egyszerű embereket is.

A könyv hősnője Coralie egy kicsit végig távol maradt tőlem, magam sem tudom miért. Azon viszont nagyon sokat törtem a fejem, hogy hogy viselheti a kesztyűjét a kezén, mert ugye a hártyák miatt, nem igazán tudja rendesen felhúzni, tudom, ez nagyon furi, de ezen sokat agyaltam...

Coney Islanddal, mint helyszínnel, már nagyon sok könyvben találkoztam, most azonban egy kicsit jobban is megismerhetjük. Talán ez tetszett a legjobban a könyvben, hogy megismerhettem Dreamland varázslatos és meghökkentő világát.

A fejezeteket Coralie és Eddie Cohen szemszögéből olvashattuk. A fotósként tevékenykedő Eddie részeiben megismerhettük a korabeli New York sötét arcát is. Az embertelen és megalázó, tragédiához vezető munkakörülményeket és a munkások kilátástalan helyzetét.

Aztán Eddie és Coralie csak úgy hipp-hopp első látásra egymásba szeretnek, sőt Eddienek nem is volt szüksége első pillantásra. Nem vagyok én egy anti-romantikus alkat, és hiszek is a szerelem nagy erejében, de nekem ez akkor is egy kicsit gyors és furcsa volt.

Nem mondom, hogy nem tetszett az írónő komor, baljóslatú stílusa, de ahogy olvastam, egyre csak vártam, hogy magával ragadjon a történet, beszippantsanak az események, de sajnos ez nem történt meg. Nem tudtam úszni az árral, csak a partról szemlélődtem. A történet végére érve pedig, csak hümmögtem, hogy jó, akkor most ennek a könyvnek is vége lett. Ez tipikusan az a könyv volt, ami nem volt rossz, de valami nehezen megfogalmazható dolog hiányzott belőle.

8/10

Zsófi

Tan Twang Eng: Esőcsináló

1939, Pinang, Malajzia. A tizenhat éves Philip Hutton mindig is számkivetettnek érezte magát: angol édesapja és kínai édesanyja gyermekeként nem tartozott igazán egyik nemzethez sem. Ezen a nyáron azonban véget ér a magány időszaka: megismer egy japán diplomatát, Hajató Endót, aki a mestere lesz. Philip körbevezeti Endo szant a szigeten, megmutatva mindent, ami fontos és kedves számára, Endo szan pedig harcművészetre és a japánok gondolkodásmódjára tanítja a fiút.

Az újonnan szerzett tudásnak és barátságnak azonban óriási ára van. Endo szant kötelessége a sajátjaihoz fűzi, amire Philip csak akkor döbben rá, amikor a japánok megszállják Malajziát. A fiú kénytelen szembenézni a ténnyel, hogy mestere, akinek ő feltétlen hűséget és engedelmességet fogadott, olyan titkokat rejteget, amelyek Philip egész világát romba dönthetik. Mindent kockára kell tennie, hogy megmentse azokat, akiket akaratlanul is halálos veszélybe sodort.

Ismét egy könyv, ami a kedvenceim közé került. Egy egzotikus, különleges, az érzelmek változatosságát és mélységét bemutató történet volt az Esőcsináló. Főszereplője Philip, az angol-kínai fiú, aki szemünk láttára érik férfivá.  Az idős Philip története keretbe foglalja a régi eseményeket, tulajdonképpen ő meséli el Micsikónak, a japán asszonynak Endo szannal közös múltjukat, a háborúban hozott döntéseit és azoknak következményeit. Elmeséli és közben leteszi a múlt terheit, amit egész életén át cipelt magában, hogy megkönnyebbülten élhesse hátralévő éveit. A fiatal Philip nagyon megfontolt, komoly fiatalember volt, először vele ismerkedhetünk meg a könyv lapjain, majd Endo szannal, és tanúi lehetünk annak, amint Endo szan a tanítványául fogadja Philipet, majd japán harcművészetre, aikidóra tanítja. Első pillanattól kezdve érezni lehetett közöttük a különleges kapcsolat erejét, az összetartozásukat, mint akik nem most találkoznak először. 

A könyv hangulata, írásmódja rabul ejtett, gyönyörűség volt olvasni. Külön élmény volt látni Malajzia szépségeit, az ott élő nemzetek, kínaiak, angolok, japánok sokszínűségét,  a gazdagokat és szegényeket, a hagyományokat tisztelő malájokat, az uralkodó angolokat, és a diplomatikus japánokat. Nagyon megkedveltem Philip kínai nagyapját és édesapját is, irigylésre méltó volt a szeretetteljes kapcsolat, ami ezek között a férfiak között végül kialakult. 

Ahogyan egyre mélyebbre jutottak Endo szan tanításaiban, úgy értette meg Philip egyre jobban a családtagjait, az életet, tanult meg uralkodni az érzelmein, a tettein és megtanulta irányítani az életét. Még akkor is, ha minden előre meg van írva. Mert az embernek, mindig van választási lehetősége, nem a sors uralja az életét, hanem ő irányítja a sorsát. 

Amikor a háború elérte Pinangot, Philip azt tette, amit helyesnek gondolt, amivel meg tudja menteni a családját, a családi vállalkozást. A döntése alakította az életét. Dönthetett volna másképpen?  Az, hogy jól döntött-e, attól függ, honnan nézzük. Ő maga sem tudta, és azt hiszem egész életére rányomta bélyegét az akkori döntése.  A szereplők fantasztikusak voltak, Philip és Endo szan barátsága, tiszteleten és szereteten alapuló kapcsolata nagy hatással volt rám, megérintett és elgondolkodtatott. Mindig valami nagy megnyugvás töltött el, amikor a kezembe vettem a könyvet, mintha Endo szan tanítása átlépte volna a könyv dimenzióit és rám is hatottak volna az elmére, az önmagunk uralására, a szeretet erejére irányuló tanai.
A szeretetről, a szeretet erejéről szól ez a könyv. A barátság nagyszerűségéről és megbízhatóságáról.  Az élet folytonosságáról, a karmáról, előző életekről, jelenről és jövőről. A háború értelmetlenségéről, kegyetlenségéről, bátorságról, nagyon nehéz döntésekről. Arról, hogy egyszer minden a helyére kerül az életben, minden értelmet nyer, mert a sors nem hagyja annyiban, tesz arról, hogy így legyen. Nehéz volt ettől a történettől elszakadni.

A könyvet köszönöm a Tarandus Kiadónak!

10/10

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Gyönyörű ajándék lehet mindenkinek. Ezoterikus témákat kedvelőknek, japán harcművészet kedvelőinek, és mindazoknak, akiket egy csodaszép történettel szeretnénk megajándékozni.

Lissa Evans: Stuart Horten mágikus masinái

Stuart Horten meglehetősen alacsony tízéves. A balsorsa az unalmas Beetonba veti, ahol senkit sem ismer, ráadásul a szomszédban az elviselhetetlenül nagyképű Kingsley-lányok laknak. Lehet ennél rosszabb?

Ám egyszercsak megkezdődik élete legnagyobb kalandja... Meg kell találnia nagy-nagybátyja elveszett műhelyét, ami telis-tele van trükkös és varázslatos tárgyakkal. Nyomkövetés és rejtélyek minden sarkon - ám ami elsőre izgalmas és mulatságos feladatnak látszik, hamar veszélyes küldetéssé válik, amit nem képes egyedül megoldani.

El kell mennem, és lehet, hogy nem tudok visszajönni. Ha nem térek vissza, akkor a műhelyem és minden, ami benne van a tiéd, ha megtalálod. 

És ha megtalálod, akkor olyan fiú vagy, aki megérdemli, hogy az ővé legyen.

Szeretettel, Tony bácsi

Így kezdődött Stuart Horten életének nagy kalandja...

Stuart Horten fantasztikus kalandjainak olvasása közben rájöttem, hogy miért is szeretek ifjúsági regényeket olvasni. Azért, mert egyszerűen nem lehet bennük csalódni. Nincsenek felesleges, csak a terjedelem bővítésére szolgáló részek, idegesítő szereplők, nyakatekert cselekmények. És mindezeket levonva marad nekünk a száz százalékos szórakozás, meg a móka és kacagás. Egyetlen baj volt csak ezzel a könyvvel, hogy egy nap alatt elolvastam. De ugye ezt semmiképpen sem lehet hibának felróni. Sőt!

Örömmel vettem részt Stuart rejtélyes nyomozásában, nagy izgalommal követtem az elrejtett nyomokat, együtt menekültem vele a Kingsley lányok elől, csörgettem a zsebemben a pennyket, nevettem az édesapja elképesztő szókincsén, és Stuarttal együtt én sem fogtam fel sokszor szavainak jelentését.

Mikor Stuart egyre nehezebb próbatételekkel került szembe, bölcsen belátta, hogy nem fog egyedül boldogulni, így bevette a nyomozásba a Kingsley ikrek egyikét, a rendkívül agyafúrt és talpraesett Aprilt, aki remek társnak bizonyult a rejtélyek megoldásának ügyében. Így már hárman folytattuk kalandjainkat (mert természetesen én is teljesjogú tagnak éreztem magam), betörtünk egy múzeumba, túljártunk a rosszfiúk eszén, kódokat fejtettünk meg, megismerkedtünk a bűvész Tony bácsi mágikus masináival. Csak úgy peregtek az események és a könyv lapjai a kezemben, szó sem lehetett arról, hogy akár csak egy percre is megszakítsam Stuart kalandjait.

A történet végén pedig a rosszak elnyerték méltó büntetésüket, a jók pedig a jutalmukat, mindezt persze egy kis varázslat segíségével...

Engem teljesen elvarázsolt és magával ragadott a történet, tetszett Lissa Evans stílusa, egy nagyon színvonalas gyerekkönyvet olvashattam.

El sem tudom képzelni, ha engem így beszipantott a könyv, milyen hatással lehetne egy ifjú, kalandokra éhes felfedezőre. :)

A könyvet köszönöm a Pagony Kiadónak!

Karácsonyi ajéndékfaktor: remek ajándék lehet mind az ifjabb, mind az ifjúsági regényeket kedvelő idősebb korosztály számára is. Igényes könyv, a történet nem hagy semmi kivetnivalót maga után. Bátran ajánlom mindenkinek!

10/10

Zsófi

„-Azért vagyok itt - jelentette be -, hogy rendeléseket vegyek fel különféle nedűkre. A citrusfélékből készült gyümölcsnektárok gazdag spektrumát kínálhatom, illetve a szirupalapú, szénsavval dúsított italok asszortimenjét.

- Én kólát kérek - mondta Stuart.

- Mi is - mondta June.

- Üstöllést visszatérek a választott italfélékkel - mondta Stuart apja, és kiment a szobából.

Némi csönd után June és May egymásra néztek, majd kuncogni kezdtek.

- Fura a papád - jegyezte meg May.

Stuart mély levegőt vett, és éppen készült, hogy valami elképesztően, kegyetlenül goromba dolgot mondjon (mert a lánynak ugyan igaza van, tényleg fura az apja, de akkor is az ő apukája), amikor April váratlanul megszólalt.

- Ne nevessetek! - pirított rá a testvéreire. - Senki sem tehet a szüleiről. Az milyen, mikor anya elkezd énekelni? Na és apa sortnadrágja, amit a tavalyi iskolai bulin viselt, és aminek lyukas volt a feneke? Nagyon rosszul éreztük magunkat, amikor kinevettek.”

Debbie Macomber: A fagyöngy alatt

Addie Folsom egykor nagy álmokat szövögetve vette nyakába a világot. A lány az érettségi vizsga előtt otthagyta az iskolát, sőt a szülői házat is, hogy a maga útját járja. Immár felnőttként, édesapja halála után hazatér, hogy az anyjával töltse az ünnepeket. Ám valósággal földbe gyökerezik a lába, amikor megtudja, hogy az asszony egészen mást tervezett: a legjobb barátnőjével, Julie-val kéthetes karibi hajóutazásra indulna. Úgy tűnik azonban, egy szerencsétlen véletlen keresztülhúzza a számításaikat. Julie fia, Erich, akit Addie a háta közepére kíván, balesetet szenved. Mivel a lány tudja, az édesanyjának mekkora szüksége van erre az útra, kénytelen-kelletlen felajánlja, hogy gondját viseli a férfinak a távollétükben. Erich azonban mogorvább, mint valaha, sőt az ünnepeket is utálja. Vajon némi égi segítség elegendő lesz ahhoz, hogy a karácsonyi csoda ezúttal se maradjon el?

Egy igazi kis ajándékcsomag ez a könyv, Debbie-től és a General Press kiadótól, így karácsony közeledtével. Van benne minden, ami egy karácsonyi történethez szükséges: Charles Dickens Karácsonyi ének könyve, karácsonyi hangulat, karácsonyfa, ünnepi díszek, hóesés, meleg kakaó, pop-corn, karácsonyi zene, ünnepi díszbe öltöztetés, lelkes, süteményt sütő, karácsonyimádó fiatal lány és egy mogorva férfi. Mert lássuk be, a férfiak karácsony környékén elég mogorvák (is) tudnak lenni. Türelmetlenek a bevásárlásnál, morcoskodnak az ajándékvásárlásnál és igazán dühösek tudnak lenni a leendő karácsonyfa előkészítésénél, ne adj' isten még a kezüket is képesek elvágni, és akkor nekünk nőneműeknek, ott kell hagyni csapot-papot, süteményt és készülő karácsonyi vacsorát, az ajándékokat, amit dugiban próbálunk a körülöttünk sertepertélő aprónép ellenére becsomagolni, szóval mindent, de mindent, hogy a férfiembernek, ragtapaszt, kötözőanyagot, fertőtlenítőszert tudjunk a rendelkezésére bocsátani, egy nedves rongyot a homlokára dobni, és esetleg még egy jó erős kávét is főzni neki, de csak miután megitta a gyógyteáját, amivel fájdalmait csillapítjuk. Szóval mindannyiunknak  ismerős lehet a karácsony morcos férfihőse, akit Debbie álmodott nekünk. Csak ő annyival szerencsétlenebb,  hogy egy baleset folytán mindkét (!) kezét eltöri. Szóval a vicces helyzet adott. Ezzel a helyzettel kell megbirkóznia Addie-nek, aki derekasan állja a sarat. Erich gyerekkori ismerőse, bár ő már gyerekként bálványozta, de mivel érzelmei nem kerültek viszonzásra, az érzelmek feledésbe merültek. 

Karácsony közeledtével azonban az érzelmek utat törnek maguknak, és Addie-nek még ezzel is meg kell küzdenie. 

Ők ketten elég munkát adnak kedvenc szereplőmnek, Harrynek, aki egy első megbízatását teljesítő angyal. Egy főiskolai irodalomtanár képében csetlik-botlik, igazán vicces helyzeteken megy keresztül, emberi érzésekkel szembesül és derekasan dolgozik a megbízatásán. Néha olyan dolgokba is beleüti az orrát, ami nem az ő feladata, de a jóakaratot még a Mennyországban sem büntetik.

Szeretet, szerelem, kapcsolatok, barátság, meghittség, összetartozás, angyalok.  Ilyen érzelmeket kapunk ebben a kedves, könnyed, egyszerű történetben Debbie-től, ami karácsony környékén remek olvasmány. 

A fagyöngy alatti csókot pedig több helyen is illik kipróbálni, azt kutatván, hogy a legigazibb, legméltóbb, legjobb, legeredményesebb végleges helyét találjuk meg a lakásban. :)

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

8/10

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Kedves, bájos karácsonyi ajándék. Külsejében és tartalmában egyaránt. Vehetjük nőknek, akik szeretik a karácsonyt, és morcos férfiaknak is, akik titkon szeretik a romantikát, és megnyugvással töltheti el őket, hogy nem ők az egyedüli morcos férfiak. Fiataloknak és időseknek. Sőt! Saját magunkat is megajándékozhatjuk ezzel a melegséggel teli Debbie Macomber könyvvel.

Mészáros László: Sikerre születtem

Mészáros László memoárjában egy különleges férfi kalandokkal teli sorsa rajzolódik ki, aki egy pillanatra sem adta fel. A semmiből emelte magát az Egyesült Államok leggazdagabb emberei közé, de soha nem feledte el, honnan indult.  Története inspirációként szolgálhat mindenkinek, aki elhagyja az otthonát, hogy szerencsét próbáljon. Egyebek között ő is volt gyári munkás, szobafestő, laboratóriumi technikus, aztán cégvezető lett, és nevéhez olyan komoly technológiai újítás fűződik, amely felkeltette egy  nemzetközi óriásvállalat, az Intel figyelmét...

Többször is írtam már arról, hogy szeretem az életrajzokat. Nem is volt kérdés, hogy Mészáros László önéletrajzát is szívesen elolvasom, annak ellenére, hogy nem tudtam ki ő.

Nos, ő egy tizenhét éves kamasz fiú volt akkor, amikor 1956-ban elhagyta az országot, családját hátrahagyva, tudtuk nélkül, néhány barátjával átszökött a nyugati határ szögesdrót kerítésén. Ausztriában élt és dolgozott társaival egy évig, majd megkapta a lehetőséget, hogy hajóra szálljon Amerika partjai felé. Zsebében ekkor egy dollár volt. Mikor legelőször hazalátogatott Magyarországra sok év múlva, azt már sikeres vállalkozóként tette. Azóta pedig gazdagsága, sikeressége csak nőtt, tudásából és vagyonából sokat áldoz a MICE-alapítványával a magyar fiatalok képzésére, segít, hogy a gyerekek felfedezhessék magukban a tehetséget. 

Visszatekint gyermekkorára is, elmeséli, hogy milyen szörnyűségeket élt át 5 évesen. Olyan szörnyűségeket, amit nemhogy egy 5 éves gyermeknek nem, de egy embernek sem lett volna szabad átélnie. Mesél arról, hogy gyermekkorában is dolgozott, ahol tudta segítette a keresetével a családját, de hamar rájött kereskedelmi érzékére is, amikor is cigerattacsikkeket kapott azért, hogy találkát szervezett a falu fiatalembereinek, akik a nővérével szerettek volna megismerkedni. :) 

Őszinte közvetlenséggel ír fiatalkori csínytevéseiről, udvarlásairól, rajongva beszél gyermekkori lakhelyéről Szentpéterfáról.  Nagyon bátornak tartom azért, hogy 17 évesen nyakába vette a világot, persze jó nagy adag kalandvágyás is kellett hozzá. Végig ott munkált benne, hogy igenis, ő lesz valaki, el fog érni valamit, sikeres ember lesz. 

És nyilvánvalóan ez volt a sikerei titka elsősorban. A hatalmas akaratereje, az, hogy mindig hitt önmagában, a kitartása, és az, hogy soha nem adta fel. Ha ki kellett menekülnie egy égő ablakon, akkor legközelebb bejutott egy ajtón. Ahol igaz, hogy sokkal kevesebb volt a fizetése, és patkányokat takarított, majd boncolt, de volt előrejutási lehetősége. A másik nagy segítsége a hite volt, ami végigkísérte életét, soha egy pillanatra sem veszítette el, a hitből merített erőt, ha erőre volt szüksége és Istennek mondott köszönetet az erejéért, a kitartásááért, a sikereiért.

Nagyon érdekes volt olvasni, hogyan jutott Amerikában egyre feljebb, gyári munkásból labortechnikus  lett, majd egyszer csak azt vettük észre, hogy vállalatot alapított. Tanulságos és hasznos volt Mészáros Lászlót végigkísérni ezen az úton, tanulni belőle és példát venni róla. Bár az üzleti fejezetek nekem egy kicsit kínainak tűntek, de ez nem a szerző érdemeit kisebbíti. 

Meglepő volt, hogy mekkora magyar közösség élt az 1956-os években Amerikában, Buffalóban.

A könyv közepén lévő színes képekről a könyv és élete szereplőit is megismerhettük, szülei, családja, gyermekei, barátai, üzlettársai szerepelnek ezeken a fotókon. Mészáros László gyermekként, fiatalemberként, amatőr színészként, majd Les Mészáros komoly üzletemberként, fiatal és megállapodott férjként, családapaként, barátaival mulató férfiként. 

Tetszett a könyv lezárása, ahol a barátai, családtagjai írnak róla, emlékeznek közösen átélt eseményekre. Úgy gondolom, hogy Mészáros László joggal lehet büszke az életére, az elért sikereire, és igazán tiszteletre méltó, hogy ezt a MICE program keretében tovább is szeretné adni. 

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Az önéletrajok kedvelőinek megfelelő választás. Üzletembereknek, kezdő vállalkozóknak nemcsak szórakoztató, hanem hasznos olvasmány.