Patrick Modiano: Nászút

Jean dokumentumfilmesként folyton úton van. Egyik utazása alkalmával Milánóban köt ki, ahol fültanúja lesz, amint a pincér elmeséli valakinek, hogy a múlt héten egy francia nő öngyilkosságot követett el a szállodában. Kiderül, hogy az említett hölgy Jean régi ismerőse, Ingrid volt. Jeant nem hagyja nyugodni az eset. Visszatér ugyan Párizsba, de mivel megcsömörlött a munkájától, és megelégelte felesége viszonyait, nem megy haza, hanem szobát bérel egy külvárosi szállodában, és úgy dönt, hogy amennyire csak tudja, felderíti Ingrid életét. Kiindulópontja az a számára kedves emlék, amikor húsz évvel korábban találkozik velük a francia riviérára menet, ahol Ingrid és a férje menedéket találtak a háború elől.

Nagyon érdekes, elgondolkodtató könyv volt ez. Mint egy apróra tördelt tükör, amit darabonként kell összeraknom, és a végén egy mozaikképet kapok, ami akkor sincs teljesen egyben, de ha jól rakom össze és jó szemszögből szemlélem, meglátom mi van a tükörben.  Nem olvastam még Patrick Modiano könyvet, ez volt az első. Így hát nem tudtam egyetlen másik könyvéhez sem viszonyítani. Tetszik az író stílusa, a mondatai szépek, egyszerűek, rövidek. A történet már nem olyan egyszerű, mert törnöm kellett a fejemet, hogy Jeannak miért olyan fontos, hogy megírja Ingrid életét, hiszen tulajdonképpen csak kétszer találkoztak életükben, legelőször húsz évvel ezelőtt. Arra a következtetésre jutottam, hogy az a húsz évvel ezelőtti találkozás a házaspárral annyira maradandó élményt okozott a fiatal Jeannak, Ingrid és férje Rigaud annyira mély benyomást tettek rá, hogy ennyi idő elteltével is értékes emlék maradt számára, amit elő tudott szedni és megízesítette vele saját unalmas hétköznapjait, életét. Mert közben az idő elmúltával ő is középkorúvá érett, unta a munkáját, és elege lett feleségéből, aki viszonyokkal szórakoztatta magát. Ezeket a tényeket csak Jean gondolataiból tudjuk meg, miközben napjait egy párizsi külvárosi szállodában tölti és feleségével közös életüket idézi fel, mintha maga sem tudná eldönteni, hogy akarja-e még a feleségét vagy nem, akarja-e még közös életüket, vagy örökre ott szeretne maradni a külvárosban rejtőzve. Mindeközben sétálgat a külvárosban, látogatja az állatkertet, összebarátkozik egy benzinkutassal, és gondolkodik az Ingrid és férje életén, valamint éppenúgy a sajátján is.

Ingrid és férje életét is megismerjük közben, illetve ez nem is helytálló, mert csak beleláthatunk életük egy rövid szakaszába, csak sejthetjük, és nem megtudhatjuk, hogy mi lett velük. Csak sejthetjük, hogy miért lett öngyilkos Ingrid a szállodában, és csak gondolhatjuk, hogy mi lett a férjével. Nekem itt sok mozaikdarabka hiányzik. Azt gondolom Jeannak még több, így hát ezzel a ténnyel meg kellett békülnöm. 

Ez a könyv egy középkorú férfi útkeresése, aki eltűnt mindenki elől, abban bízva, úgy megtalálja önmagát. Megtalálja azt, ami örömet okoz az életében, amit szeretne folytatni, mert jelenleg úgy tűnik, mintha csak kóvályogna egy labirintusban és nem találja a kiutat. Vagy nem is keresi már annyira, de aztán mégis elindul. Hogy hová indul és hová jut el, azt úgy vélem Modiano ránk bízta. 

Azt hiszem kijelenthetem, hogy egyre jobban szeretem azokat a könyveket, amelyeknek a végén feltehetem a klasszikus kérdést: "De mit is akart a költő, akarom mondani író ezzel mondani?"  :) 

A könyvet köszönöm a Tarandus Kiadónak!

9/10

Bea