Jeanette Walls: Az Ezüst Csillag

„-Ez mennyire reális elképzelés? - kérdezte Liz.

- Realizmus, ugyan már! - mondta anya. - Gaugin realista volt, amikor elindult dél felé a Csendes-óceánon? Marco Polo realista volt, amikor elindult Kínába? Realista volt az a sovány, érdes hangú srác, aki miután kibukott a főiskoláról, Bob Dylanre változtatta a nevét, és Minneapolisból elindult Greenwich Village-be?

-Nem lehet elindulni a csillagok felé, nem lehet nagy művésszé válni, ha az ember azon izgul, reálisak-e az elképzelései.”

1970-es évek, a helyszín egy kaliforniai kisváros. Jean tizenkét éves, nővére Liz tizenöt, amikor művészi hajlamokkal megáldott édesanyjuk elindul, hogy megtalálja önmagát. Charlotte, aki bármerre is lakott életében, valami kivetnivalót mindig mindenhol talált, hátrahagyta lányait és egy-két hónapra elegendő költőpénzt. Egyik nap Jean az iskolából hazatérve egy rendőrautót pillant meg a házuk előtt, ezért Lizzel úgy döntenek, inkább buszra szállnak, és Virginiába utaznak Tinsley nagybátyjukhoz.

A nagybácsi befogadja őket, de kevés a pénzük, így Jean a nővérével együtt irodai munkát és gyerekfelügyeletet vállal Jerry Maddoxnál, a helyi textilgyár munkafelügyelőjénél. Hamar kiderül azonban, hogy a férfi hatalommániás és agresszív is. A gyár alkalmazottai pedig rettegnek tőle, senki nem mer szembeszállni vele. Liz azonban már nem bírja a megaláztatást, de mit tehet egy törékeny lány egy befolyásos üzletemberrel szemben? És lesz-e, aki mellé áll ebben a küzdelemben?

Jeanette Walls önéletrajzi könyve, az Üvegpalota az egyik kedvenc könyvem (és a családban másnak is az), így nagyon megörültem, mikor ráakadtam az Ezüst csillagra.

Az írónő önéletrajzát olvasva, megismerhetjük a kis Jeanette nem mindennapi gyerekkorát, de a felnőtté válásáról és a bohém szüleitől való elválásáról is olvashatunk. Egyszóval nagyon szeretem azt a könyvet.

Egy külföldi borító,
ami nekem sokkal jobban tetszik 

Az Ezüst Csillag egy fiktív történet, de szerintem nagyon sok minden van benne, amit az írónő a saját életéből szőtt bele. Például Jean és Liz édesanyját is saját bohém édesanyjáról mintázta. Csak éppen az énekesnői pálya helyett az ő édesanyja a festészetet választotta hivatásául. 

Nagyon megható és szeretetteljes volt  Jean és Liz története, akik mellett a megpróbáltatások során végig volt pár csupaszív ember, akikre minden nehézség közepette lehetett számítani. Az édesanyjuk Charlotte személyisége, viselkedése elképesztő volt, de a lányok hozzá való ragaszkodását teljesen megértettem, hisz csak az édesanyjuk volt.

A történet elvisz minket egy Virginiai kisvárosba, ahol megismerjük a lakókat, a történetüket, és a remeteként élő Tinsley bácsit is, aki nekem elsőre egy kicsit furának tűnt, de aztán ő is nagyon megszerette a lányokat, és természetesn a lányok is őt, örültek, hogy végre van egy kis állandóság az életükben.

A könyv nagyon jó szemszögből mutatta be nekünk a hatvanas évek társadalmát, a faji előítéleteket és a Délen ekkoriban végbemenő iskolai integrációt, ami legelőször egyik fél számára sem tűnt tökéletes megoldásnak. Kedvenc részem a fekete és a fehér diákok közötti Ne bántsátok a feketerigót című könyvről folyó diskurzus volt. Most már minél hamarabb el kell olvasnom azt a könyvet.

A Lizzel történt tragédia szörnyű volt, és az utána következő megalázó történések is, és még persze Charlotte is előkerült a történet során, hogy újabb forgószelet szítson maga körül.

A történet végére a rossz emberek elnyerték méltó büntetésüket, és a lányok is megtalálták végre a helyüket a világban.

9/10

Zsófi