Farkas Zoltán & Kiss László: Outcast/Kitaszítottan a világhírig

„Igazából csak a zene van. De mi mást tudnék csinálni? ... A zene azonban mindennél előbbre való. Örök. Hozzátartozom, és a zene is elválaszthatatlan tőlem. Jó tudni, hogy életem végéig ezt fogom csinálni.”

Nem ismerem az Ektomorf zenekart, talán láttam itt-ott a nevüket, de mivel a metálzene és én nagyon távol állunk egymástól, így nem keresztezték egymást útjaink. Mégis kíváncsi voltam erre a könyvre, kíváncsi arra, hogyan jutott el egy - tulajdonképpen rétegzenét játszó - metálzenekar egy  Békés megyei kisvárosból a világhírig.

Egy erővel, energiával teli történetet olvastam. Farkas Zoliban az Ektomorf frontemberében, alapítójában egy igazi energiabombára bukkantam. Példát mutat azzal, hogy kitűzött célja mellett kitartott tűzön-vízen át,  soha nem adta fel. Egész életében ezért a célért küzdött, azért, hogy zenélhessen, azért, hogy az Ektomorf határokon túl is sikereket arasson. Azt ő is elismeri, hogy a szakmai, zenei tudáson kívül egy adag szerencsére is nagy szükség van az érvényesüléshez. Nekik ez megadatott, persze akkor sem volt minden fenékig tejfel. Éltek Németországban egy arabok és törökök lakta gettószerű városrészben, szinte pénz nélkül, kis klubokban léptek fel, volt, ahol sikerrel, volt ahol nem. Olaszországban nem szerették őket, ruhadarabokat vágtak hozzájuk a színpadon, Amerikában pedig megőrültek értük, tőlük. Fenn és lenn. Ez jellemző Farkas Zoli magánéletére is, amibe igencsak beavat bennünket ebben a könyvben. Olvashatunk a kezdeti időkről, amikor egy biciklire rögzített utánfutón vitték a mezőkovácsházi művelődési ház próbatermébe a zenekari cuccukat, és olvashatunk arról is, amikor légkondis luxus turnébuszba szálltak Amszterdamban, és együtt turnéztak az Usa-beli Pro-Pain zenekarral. Olvashatunk még zenekari tagcserékről, perpatvarokról, munkahelyi gondokról, családi életről, érzésekről. Megtudhatjuk, hogy ennek a vad kinézetű, kemény szöveget és kemény zenét nyomó srácnak hatalmas lelke van, makacsul kiáll mindig az elveiért, oroszlánként küzdött a zenekarért, és bár tért néha tévútra, járt pokoli mélységekben, füvezett és nem mindig volt a maga ura, mára rendben van az élete, megtalálta önmagát, jól érzi magát a bőrében.

Miközben az Ektomorfnak tette járhatóvá az utat a népszerűség felé, ő maga is a saját útját kereste, és végül minden a helyére került, a zenekar is sínen van, és Zoli is megtalálta a békét és boldogságot, hiszen ő maga az Ektomorf. Attól függetlenül, hogy nem hallgatok metálzenét, átjött a metálérzés. 

A könyv szerkesztése is tetszett, általában Zoli tolmácsolásában olvashattuk a dolgokat, de helyenként, például egy vitás esetben megszólalt a másik oldal, vagy éppen egy barát mondta el ugyanarról az esetről az ő emlékeit, érzéseit. Megszólaltak a nagyon szimpatikus szülei is, testvére, zenésztársai. Nagyon örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet, mert mindamellett, hogy érdekes volt betekinteni egy őrült zenészvilágba, önbizalmat  ad  és kitartásra buzdít Farkas Zoli és az Ektomorf története. 

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Bea

„Sose voltam eminens diák, de ettől még lehet véleményem: meg merem kockáztatni, hogy a zenetanításra ráférne némi frissítés. Kellenek a régi zenék, a klasszikusok, ez evidens, de ma, amikor a rádóban vagy a neten mindenfajta, tényleg a világ minden tájáról mindenféle zenét meg lehet hallgatni, talán a keményebb műfaj jelentősebb képviselőinek is, mint mondjuk a Metallica, juthatna némi hely az órán. De hogy a Beatles minimális ismerete nélkül végezze el valaki az iskolát, szinte felfoghatatlan.”