David Vann: Akvárium

Caitlin különleges lány, okos, érett gondolkodású tizenkét éves, aki csodákra fogékony elméjével félig-meddig még a gyermekkor biztonságos burkában él. Édesanyja egyedül neveli, sokat és keményen dolgozik, hogy mindenük meglegyen.

Caitlin iskola után mindennap az akváriumba megy, amíg arra vár, hogy anyja érte jöjjön, és együtt hazainduljanak. Ez a legkedvesebb helye a világon. Szereti bámulni a halakat és más vízi élőlényeket, elmerülni ennek a csillogó, biztonságos birodalomnak a mélységében.

Egy nap összetalálkozik egy öregemberrel, aki éppúgy bolondul a halakért, mint ő maga. E furcsa barátság azonban sötét titkok nyomára vezeti a kislányt, amitől kapcsolata édesanyjával rémisztő fordulatot vesz.

Nagyjából már a tizedik első mondatot törlöm ki, mióta belefogtam, hogy értékelést írjak erről a könyvről. Egyszerűen nem nagyon jutok szóhoz, annyira felzaklatott. Gyanútlanul olvasgattam az elején, élveztem én is az akváriumot és a halakat, megszerettem Caitlint, és igen, még az édesanyját is. Szimpatikus volt az idős ember, akivel megismerkedett, de azért furcsa is. Caitlin számára az akvárium a boldogságot jelentette, elképzelte a halakat, mint embereket és az embereket, mint halakat. Egy fantáziavilág volt, ahová bemenekülhetett, amitől biztonságot és szabadságot kapott. Aztán a múlt visszaóvakodott a jelenbe, amitől az édesanyja Sheri elvesztette a lába alól a talajt, elvesztette önmagát, és úgy viselkedett, ahogyan egy anyának sohasem szabadna. Megértettem az érzéseit, megértettem, hogy mit tett vele a múlt, de a tetteit nem tudtam megérteni. Borzalommal olvastam a történetnek ezt a részét, és szerettem volna, ha Sheri meg tud bocsátani. Miközben azt is éreztem, hogy megbocsáthatatlan dolgot kell megbocsátania. 

Caitlin és Shalini kapcsolata meglepő és érdekes színfoltja a történetnek, a két lány  számíthat egymásra jóban, rosszban.  Steve is nagyon szeretetreméltó szereplő volt, Bob iránt pedig éreztem gyűlöletet, szánalmat, szeretetet. Én meg akartam bocsátani neki... Az események legvégén pedig már az is kérdés lett, hogy Caitlin meg tud-e bocsátani Sherinek. 

Megérintett mélyen ez a könyv, felkavarta az érzelmeimet, együttérzést, reménykedést váltott ki belőlem. Reményt arra, hogy a múlt nem nyomja bélyegét a jelenre, de legfőképpen nem a jövőre. Nem büntet igazságtalanul olyat, aki csak a jelenben létezik és a megbocsátástól függ, hogy milyen lesz a jövője. A megbocsátás nem könnyű dolog, de ha nem tudjuk megtenni, magunkat is büntetjük. 

A könyvet köszönöm a Tarandus Kiadónak!

10/10

Bea