Laura Fraser: Hét év a nagyvilágban

Az Itáliai affér írónője új regényében hét év utazásairól számol be. Negyvenedik születésnapjára Laura meglepi magát egy mexikói úttal. Itt találkozik azzal a francia férfival, aki közel tíz éven át volt útitársa, szeretője és lelki támasza. Ám a férfi már máshoz kötötte az életét, s Laura fájó szívvel szembesül azzal, hogy a jövőben egyedül kell majd utaznia. Laura fordulóponthoz ér. Most először gondolkodik el komolyan azon, merre is tart az élete. Egyszerre vágyik az utazással együtt járó kalandokra, új élményekre, új ízekre és otthonra, férjre, gyerekre. Harmincas éveiben kiélhette utazási vágyát, azonban most felteszi magának a nagy kérdést: vajon az állandó utazási kedve nem fosztotta-e meg a családi élettől, az állandó társtól? Hét éven át tartó s nemegyszer veszélyes utazásai során a világ különböző pontjaira jut el: Argentinába, Peruba, Nápolyba, Provence-ba, Párizsba, Ruandába. Egyre inkább arra a felismerésre jut, hogy a legfontosabb út, amelyet az embernek meg kell tennie, ha meg akarja találni a harmóniát, az a belső út, az önmegismerés útja.

Akár nagyon-nagyon jó is lehetett volna ez a könyv, de csak szimplán jó, nem volt éppen rossz olvasni, de nem is nyújtott kiemelkedő élményt. Laura Fraser az írónő San Franciscóban él, a Berkeley egyetemen tanít újságírást. Többek között a Vogue és a San Francisco Examiner számára ír cikkeket. Az volt a bajom vele, hogy egyszerre tűnt önismereti könyvnek és útikönyvnek. Egy negyvenéves nő életközépi válságát, boldogságkeresését követhettük nyomon. Sokszor zavart a középkorúsága túlzott hangsúlyozása, úgy éreztem itt egy nő, aki csodálatos helyekre utazik, nem kell nap mint nap bejárnia egy munkahelyre, mert a cikkeiből él, akkor miért elégedetlen ennyire. Ugyanakkor azt is megértettem, hogy negyven évesen családra, társkapcsolatra vágyik, nem érzi teljesnek az életét. Ez a kettőség a könyvre is végig jellemző volt. Ha útikönyvként olvastam, akkor az elmélkedős, néha nyavalygós részek kicsit untattak. Szívesebben olvastam volna többet, részletesebben, a nagyobb beleérzéssel megírt utazási élményeiről, mert nagyon érdekes helyeken járt, és érdekes történetekkel találkozott. Végigkövethettük útjait, Olaszországban jó állásajánlattal kecsegtetve kicsempészett, majd prostitúcióra kényszerített nőkkel készített riportot, majd Nyugat-Szamoára utazott, ahol megrázó dolog történt vele, aztán Provence, Buenos Aires, Peru, Ruanda, és San Miguel de Allende Mexikó következett. Ezeket a részeket nagyon szerettem olvasni, sokkal jobb lett volna, ha inkább az útikönyvnél marad, a két téma vegyítése nekem nem annyira jött be, vagy a stílusa volt túl újságírós, nem éreztem elég érzelemdúsnak, szóval nem tudom pontosan megállapítani mi volt vele a bajom. Nem bántam meg, hogy elolvastam, mert voltak benne részek, amiket nagyon szerettem, például a Mexikóban töltött idő, és végül is, mint már írtam, elég jó könyv volt, hét pontot adok neki, de ez egy erős hetes.:)

7/10

Bea