1941: Elsötétítés. Harsognak a szirénák, Londonra bombák hullanak, ám Dorothy csak azzal törődik, hogy megteremtse saját, önálló életét. Ő más. Nem olyan, mint a szülei, ő sikeres, gyönyörű, és boldog akar lenni Jimmyvel. Mindenáron.
1961: Egy forró nyári napon, míg családja a suffolki tanyaháznál, a patak partján piknikezik, a tizenhat esztendős Laurel gyermekkori lombkunyhójában bújik meg, és arról álmodozik, hogy Londonba szökik, ahol fényes jövő vár rá. De még mielőtt véget érne az idilli délután, Laurel szemtanúja lesz egy döbbenetes bűnténynek, ami a világon mindent megváltoztat.
2011: Laurelt, aki immár körülrajongott színésznő, egyre inkább elborítják a múlt árnyai. Emlékek kísértik: édesanyja halálos ágya mellett testvéreivel felidézi azt a hajdani nyári napot. A rejtély vonzerejének engedve visszatér egykori otthonába, hogy megpróbálja összerakosgatni a titokzatos történet darabkáit. Három idegen - Dorothy, Vivien és Jimmy - története ez, akik három nagyon különböző világból származtak, három idegené, akiket valamikor régen a háborús Londonban hozott össze a véletlen, és akiknek az élete sorszerűen egybefonódott.
Kate Morton legutóbbi sikerregényének szálai az 1930-as, az 1960-as évek és a jelen között szövődnek. Egy bűntett, a szerelem és a kiszámíthatatlan véletlen szolgáltatja a történet bonyodalmait, és az olvasó alig várja, hogy feltáruljanak a szereplők titkai, s megtudja, vajon a végén minden a helyére kerül-e.
Szeretem Kate Mortont, minden magyarul megjelent könyvét elolvastam. Most azonban, miközben ezt a könyvet olvastam, nagyon haragudtam rá. Ugyanakkor el kell ismernem a zsenialitását is. Nem tudom, van-e eddigi olvasmányaim között olyan könyv, amit felváltva untam és imádtam olvasni. Néha legszívesebben abbahagytam volna, de ugyanakkor hajtott a kíváncsiság és a történet tovább. Szóval Kate Morton zsenialitása ebben (is) rejlik, hogy olyan könyvet írt, ami egyszerre unalmas és mégis fogva tart. Múlt és jelen váltakozik, a jelen szál most meglehetősen eseménytelen és elnyújtott volt, nem is értem miért kellett Laurel nyomozását ilyen bő lére engedni, voltak benne annyira felesleges dolgok. Vagy ha nem is voltak feleslegesek, mert végül is minden összefügg egymással, akkor nagyon részletesek és unalmasak voltak. A jelen érzelmei nem hatottak meg, a szereplők nem kerültek közel hozzám. A múltban történtek sokkal érdekesebbek voltak, együtt tudtam érezni a szereplőkkel, és sokkal eseménydúsabb is volt a történet.
Ami viszont megmentette ezt a könyvet a tervezett 6 ponttól, az a történet vége. Annyira zseniális csavar volt benne, hogy leesett az állam!! Olvasás közben én is variáltam, gyártottam magamnak váratlan fordulatokat és hatalmas meglepetéseket, és fel is ütötte bennem fejét a meggyőződés, hogy engem már nem tud Kate meglepni, minden lehetséges csavar-variációt kitaláltam, de nem!!!! Megemelem a kalapom az írónő előtt, és a vége szempontjából ez volt a könyvei közül a legjobb! Csak kicsit rövidebbre, velősebbre és érdekesebbre fogta volna!!! :)
8/10
Bea
Régóta várólistás a könyv. Imádom az írónő tehetségét, ahogy a végén beleépít egy csavart a történetbe, amitől leesik az állam. Mindegyik könyvét olvastad már?
VálaszTörlésIgen, olvastam, mert amúgy nagy rajongója vagyok. :) Ebben a könyvében, mint írtam, olyan csavar van, ami még véletlenül sem jutott eszembe. :)
Törlés