2015. október 21., szerda

Jennifer Clement: Elveszett lányok országa

„Most elcsúfítunk, mondta anyám. Füttyentett. A szája olyan közel volt, hogy teleköpködte a nyakamat. Éreztem a sör szagát. A tükörben figyeltem, ahogy a faszenet mozgatja az arcomon. Mocsok egy élet, súgta.”

Mexikóban ma a nőket az utcáról vagy a házukból rabolják el fegyverrel. Előfordul, hogy egy nő elmegy a munkahelyére, vagy egy partira, vagy csak lemegy a sarokra, és soha nem tér haza. Mindannyian fiatalok, szegények és szépek.

Ez a könyv egy Ladydi Garcia Martinez nevű lányról szól, akit megszületésekor az anyja fiúnak jelentett be, fiúnak öltöztetett és Boynak nevezte. Mexikóban a lányok nem voltak biztonságban, így Ladydi sem. Amint a drogkereskedők tudomást szereztek egy-egy lányról, a hegyi faluban (és még sok másikban), ahol Ladydi az édesanyjával élt, megjelentek a drogbárók fekete terepjárói és elrabolták, úgy, hogy soha többet senki nem látta őket.

Ladidyről és barátnőiről szól ez a könyv. Hétköznapi, szegény életükről, amiben a rettegés és a félelem mindennapi, megszokott dologként van jelen. Kegyetlen ez az élet, szinte minden férfi elmenekült az Egyesült Államokba, és többségük soha többé nem jött vissza, magára hagyva a nőket. Ladydi barátnőjét is elrabolják, aki csodával határos módon visszatér a faluba, de már soha nem lesz az, aki volt, tehát ily módon ő is "elveszett" Kemény élete van Ladydinek az édesanyjával is, de miután elszegődik a városba dadának egy gazdag ember otthonába, teljesen megváltozik az élete. Sodródik az eseményekkel, egy ideig még talán egy csalóka boldogságban is él. Betekintést nyerhetünk egy erőszakkal teli országba, ahol a nőknek semmilyen tisztelet nem jár, az életüket a bujkálás teszi ki, a legszegényebb családok üregeket ásnak a földbe és oda rejtik el lányaikat az emberrablók elől. Mexikóváros legnagyobb női börtönében is eltölthetünk egy kis időt a történet révén, elborzadhatunk a körülményeken és kérdezgethetjük magunktól, hogy "ilyen van?". Bár ez a könyv konkrétan nem igaz történet, de akár az is lehetne, az írónő 2013-ban írt utószavából kiderül, hogy kutatásokat végzett, beszélgetett bujkáló nőkkel, börtönben lévő nőkkel és drogkereskedőkkel is.


A téma kegyetlen és szörnyű, mégis jó volt olvasni ezt a könyvet. Tetszett az írónő stílusa, az események, illetve Ladydi gondolatai nem mindig időrendben következtek, és a sok szörnyűség és borzalom ellenére, vagy éppen ezért, én reménykedtem egy pozitív befejezésben. Ami nem jelenti azt, hogy a valóságban is így történik, de legalább az illúziót meghagyta ez a könyv.

10/10

Bea

7 megjegyzés:

  1. Feltétlenül elolvasom majd a könyvet! A bejegyzést olvasva mégis a Mama által mesélt második világháború idején történt esetek jutottak eszembe, ahol ő és testvérei tizenegy-néhány éves lánykák voltak /öten/ és ugyanigy kenték be őket korommal, szakadt sötét ruhákba öltöztették őket és föld alatti verembe rejtették el őket a katonák elől. Csak bújdosva jöhettek elő saját otthonukba, vagy titokba lehordták nekik az ennivalót.

    VálaszTörlés
  2. Igen, emlékszem, hogy mesélted. Az a háborúban volt, jó 70 éve, ez a könyv napjainkban... Úgy látszik nem számít az idő, a hely... Sajnos, vannak, amik nem változnak. B.

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy tetszett a könyv :) Én is imádtam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még most fogom csak olvasni, de szerintem nekem is tetszeni fog, már nagyon kíváncsi vagyok rá.
      zsófi

      Törlés
  4. Nekem is nagy kedvencem volt ez a könyv! Ahogyan írtad is, döbbenet, hogy ilyesmi napjainkban megtörténhet. Elképesztő világot tárt elénk az írónő. Mai napig kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy az üregen skorpiókkal osztozott Ladydi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg a hangyák..., meg a leguán, mint étel, döngölt padló és parabolaantenna.., körömlakkozás 5 percre, tényleg elképesztő világ! :) Bea

      Törlés
    2. Hogy a permetszerről már ne is beszéljünk. :) Nagyon durva!

      Törlés