Emily Giffin: Láthatatlan kötelék

A harminchat éves Marian élete látszólag maga a tökély, és erről nemcsak a környezetét, de magát is sikerült meggyőznie. Egy sikeres tévésorozat producereként áloméletet él New Yorkban, gazdag és befolyásos vőlegénye mellett.

Azonban egy este elegáns lakásának küszöbén ott áll egy kamaszlány: Kirby. Azért jött, hogy megismerje az édesanyját. Marian tökéletesnek látszó világa fenekestül felfordul. Szembesülnie kell a tizennyolc éve eltemetett titokkal, szembe kell néznie azzal, amit el akart felejteni.

Miközben Marian lassan megismeri a lányát, Kirbyt, ráeszmél, hogy élete egyáltalán nincs sínen: hogy változtatnia kell, azt kell tennie, amit a szíve diktál. Eközben Kirby, aki bár a fejébe vette, hogy felkutatja vér szerinti szüleit, megtapasztal egy, az övétől eltérő, teljesen más, izgalmas világot, és rájön, hol az igazi otthona.

Kirby világéletében tudta, hogy örökbefogadott gyerek, de nem volt ezzel semmi baja, egészen középiskolás koráig, amikor úgy érezte, hogy meg kell ismernie a gyökereit, tudnia kell honnan származik. Ezért 18 évesen elkérte az örökbefogadó ügynökségtől vér szerinti anyja címét, és felkereste.

Tulajdonképpen tetszett ez a könyv, nagyon olvastatta magát. A szereplők is kedvemre valók voltak, legfőképpen Kirby. Fiatal, aki kicsit lázad a szülei ellen, a tanulás ellen, a továbbtanulás ellen és úgy egyáltalán minden ellen. Ezért gondolta azt, hogy a vér szerinti szülei felkutatása talán segítségére lehet, hogy megértse és jobban szeresse önmagát. Kirby nagyon szimpatikus volt, megbocsátottam a szüleivel szembeni viselkedését, hiszen én magam is tapasztalom nap, mint nap, hogy a gyerekek ilyenek. Megértettem azt is, hogy választ szeretne kapni a kérdéseire, leginkább arra, hogy miért adták örökbe.

Felváltva olvashattuk Kirby és Marian fejezeteit, és meg kell mondanom, hogy Marian egyáltalán nem volt szimpatikus. Nem csak azért, mert nem tudtam megérteni a tettét, még akkor sem, ha 18 éves volt, amikor a lánya született, hanem azért sem, mert a mostani élete sem szimpatikus. Csak a külsőségekről szólt, nem volt semmi tartalma az én szememben. A legelső reagálása sem tetszett, ahogyan viselkedett az első találkozásuk alkalmával. Megismertem az ő történetét is, a szerelmet, amiből Kirby fogant. De akkor sem tudtam megérteni a tettét. A történet folyamán változott a hozzáállása, megtudta mit veszített és segített Kirbynek az apját is felkutatni, tehát, amit csak tudott jóvátett, legalábbis nagyon igyekezett. Mégsem került hozzám közel. Nagyon tetszett viszont a vér szerinti apja, Conrad viselkedése és az örökbefogadó szüleit is kedveltem.

Amiért nem adok maximális pontot a könyvnek az az, hogy a témája miatt sokkal meghatóbbnak, megindítóbbnak kellett volna lennie, de sehol nem volt szükségem a papírzsepikre, nem érzékenyültem el annyira, mint amennyire egy ilyen könyvnél szeretném. Ettől független nem rossz történet ez, elgondolkodtató és olvasmányos volt, érdemes elolvasni.

9/10

Bea

És egy kedvenc idézet, a zene miatt:

"Egy kicsit mindenből. Mint te. Kezdve Mike & the Mechanicstől Bo Diddleyn át egészen Violent Femmes-ig. Szeretem a klasszikus rockot. A Rolling Stonest, a Beatlest, Bob Dylant. És az ördögbe is! Képzeld countryt is hallgatok! Ha egy kicsit idősebb leszel, lehet, hogy te is értékelni fogod azokat a számokat. A szövegek nemes egyszerűségét. Autentikus, igazi, semmi szerepjátszás. Olyanokra gondolok, mint Waylon Jennings, Hank Williams. Őket biztos szeretnéd."