Elisabeth Gifford: A tenger háza

Egy mítosz, amely évszázadokon át él tovább, egy ősi titok, amely megoldásra vár, és egy magával ragadó utazás a skót szigetvilágba, amely kapcsot teremt múlt, jelen, ember és ember között.

Tigh na Mara, a tenger háza hosszú évtizedek óta sötét titkokat rejt. A fiatal Ruth és férje, Michael az egykori parókia falai között szeretne új életet kezdeni. A felújítások közepette azonban nem mindennapi maradványokra bukkannak, amelyek mintha mitikus lények létezését igazolnák. A megrendítő felfedezés miatt a maga démonaival és megrázó örökségével küzdő Ruth úgy érzi, nyomába kell erednie a rejtélynek, hogy megnyugvásra leljen. 

Kétségbeesett nyomozásba kezd, amelynek során megismeri az egykori tiszteletes, Alexander Ferguson életét és munkásságát is, aki maga is megannyi titok tudója volt. Miközben Ruth rétegről rétegre hámozza le a talányt borító héjakat, nemcsak a sziget múltjának, hanem saját életének mozaikdarabkáit is a helyükre kell illesztenie.

A könyv elején megismerkedhetünk Ruthal és férjével Micheallel, akik nemrég költöztek be az óceán parti házukba, de sajnos a felújítási munkálatokat félbe szakítja egy láda, és az abban lévő holttest felfedezése.

Ruthot nem hagyja nyugodni a dolog, egy kis nyomozásba is kezd, és érdekes dokumentumok kerülnek a kezébe, amik segítenek neki, hogy jobban megismerje az egykor paplakként működő házat. A nyomozása során nem csak a ház múltját ismerhetjük meg, hanem Ruth gyerekkorába is betekintést kapunk, könnyebben megértve így viselkedésének, tetteinek okát.

A nyomozás szálai az 1860-as évekbe repítenek vissza, amikor is egy Alexander Ferguson nevű lelkész élt a házban. 

Alexander karaktere renkdkívül érdekes és összetett volt számomra, hisz a papi hivatása mellett aktívan folytatta tudós vizsgálódásait, még Darwin munkájáról is mindig elismerően nyilatkozott. Alexander nagyanyja elmesélései szerint selkie, fókaember ősöktől származott, így eme misztikus, és legendás lények álltak kutatásainak középpontjában, szeretett volna tudományos magyarázatot szolgáltatni ezeknek a régi mítoszoknak. A múltbéli szál másik főszereplője, Moira is nagyon a szívembe lopta magát.

Az írónő gyönyörűen beleszőtte a regénybe, a rég elfeledett kelta legendákat, de az 1800-as évek Skóciájának történelméből is cseppnyi ízelítőt kaptunk. 

A könyv messzi, fenséges tájakra repített el, az olvasás közben a kék ezernyi árnyalata tűnt fel a szemem előtt. És bár nem kedvelem túlzottan a szelet, a hideget, és a nedves időt, nagyon szívesen sétáltam volna én is a skót partokon, tekintemmel a távolban selkie-k után kutatva.

A könyv végére a múlt és a jelen szálai szépen összeértek, egymásba fonódtak, és engem a bravúros csavar is kellőképpen meglepett. Hisz miután az írónő szépen bevezetett ezeknek a mitikus vízi lényeknek a legendájába, akkor előkerült egy tudományos, de nem kevésbé érdekes elmélet, ami pontot tett a legendák végére. 

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak! 

9/10

Zsófi