Catherine Anderson: Felhők felett

Gabriel Valance sehol sem tölt sok időt, fegyverforgatóként egyik vidékről vándorol a másikra. Életét a párbajok, az olcsó wiskey-k, a hotelszobák és örömlányok jelentik, és amikor Randombe, a coloradói kisvárosba érkezik, akkor sincs ez másképp.

Ám ez a hely nem akármilyen hely, különös dolgok esnek meg itt, és a férfi kap még egy esélyt az élettől, hogy egy olyan világnak lehessen részese, amiről mindig is álmodott. Ehhez azonban nem kevesebbet kell megtennie, mint hogy azon nyomban házasságra lép Nancy Hofmannal, az illemre sokat adó, mindig visszafogott nővel. És nem elég elvennie Nancyt, meg is kell tanítania a múltja elől menekülő nőnek, hogy mi a bizalom, a szeretet, és mi a szenvedély. Együtt kell felfedezniük egy olyan világot, amelyben mindkettejük először tapasztalja meg, mit is jelent nem egyedül lenni.

A Felhők felett egy szívet megdobogtató, lelket melegítő, könnycsatornákat megindító romantikus könyv volt. Gabriel Valance a fegyverforgató rosszfiú egy éjszakát tölt a coloradói kisvárosban, és már a következő reggel bajba keveredik. Ezután olyan váratlan fordulatot vett a könyv története, amire abszolút nem számítottam. Gabriel kap egy utolsó lehetőséget.  Nem arra, hogy jóvátegye bűneit, hanem arra, hogy megtapasztalja milyen az, amikor érzések ébredeznek az emberben, és amikor ezek az érzések cselekvésekre ösztönzik. Olyan cselekvésekre, amiket nem a saját boldogulása érdekében tesz, hanem másvalakin akar segíteni, legyen az nő, férfi, gyerek vagy éppen egy állat. 

Karácsony táján játszódik a cselekmény, de nem a karácsony kapja a főszerepet a könyvben, hanem Gabriel és Nan találkozása. Egy találkozás, amely a kezdeti bizalmatlanság elmúlása után  barátsággá fejlődik, majd szerelem lesz belőle. Jó volt látni, ahogy a rosszfiú Gabriel igyekezett, hogy megfeleljen az utolsó esélyben szabott feltételeknek, közben alaposan megismertük, és rájöttünk, hogy nem gonosztevő ő, hanem csak a születésének körülményei és keserű gyerekkora tette azzá, aminek mindenki hiszi. A második esélyében pedig megvívta a maga lelki harcát, hogy jól végzi-e a dolgát, és hogy végezze-e egyáltalán, vagy hallgasson a szívére.  

Olyan könyv volt ez, ami tele volt szeretetre méltó szereplővel, érzésekkel, családi és emberi összetartással, egymás megsegítésével. Az érzelmek és a cselekmények mellett, szerepet kapott a vallás is. Elgondolkodtatott, hogy a hit képes-e csodákra, vagy a bennünk lévő akarat. Az a hívő ember, aki kiöltözve minden vasárnap templomba jár, vagy az, aki ténylegesen meglátja maga körül a segítségre szoruló embereket és tesz is valamit azért, hogy jobb legyen nekik. 

Mivel ez egy igazán romantikus történet, nem szűkölködött a romantikában és szenvedélyes jelenetekben sem, mégis sokkal erősebb volt nekem az emberek egymás iránt mutatott szeretete, összetartása.  A boldogság a végére bennem teljes volt, egy gyönyörű karácsonyestét is átélhettem a szereplőkkel, néha egy-két papírzsepire is  szükségem volt, és megállapítottam, hogy gyakrabban kellene ilyen romantikus könyveket olvasnom. Catherine Andersontól ez volt az első könyvem, de azt már biztosan tudom, hogy nem az utolsó. 

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak! 

10/10

Bea