Lily King: Eufória

Andrew Bankson már évek óta magányosan dolgozik terepen, egy új-guineai törzset tanulmányoz kevés sikerrel. Egyre elszigeteltebbé és fusztráltabbá válik, az öngyilkosság gondolata is megkísérti, amikor találkozik régi ismerősével, Schuyler Fenwickkel és feleségével Nell Stone-nal, a híres antropológussal. Banksont magával ragadja a különleges páros, akiknek lelkesedése és szakmai hozzáértése visszarántja a szakadék pereméről. Sőt! Valósággal lángra lobban a szabad szellemű, éles eszű nő közelségétől, akinek szellemi és testi jelenléte felvillanyozza, miközben félelemmel vegyes bámulattal tölti el a nyughatatlan, ambiciózus férj barátsága is. Hármuk szenvedélyes és érzéki kapcsolata hamarosan féktelen ámokfutássá mélyül, ami megpecsételi a sorsukat. A regényt Margaret Mead amerikai antropológus életének eseményei ihlették, aki valóban kora egyik meghatározó szellemi alakja volt.

Ez a könyv már nagy előnnyel indult nálam a témája miatt. Az antropológusok ténykedései és kutatásai nagyon érdekelnek és valamiféle különös kíváncsiság éled bennem, valahányszor hasonló témájú könyvet olvasok. A világnak rengeteg olyan szeglete van manapság is, ami ismeretlen számunkra, és a mi szemünkben csodabogár "népek" lakják.  A történet idejében, az 1930-as években is így volt ez, az antropológia akkor még viszonylag fiatal, kiforratlan tudomány volt. Sokszor maguk az antropológusok sem tudták, merre induljanak el, mit kutassanak, hogyan viszonyuljanak a vizsgált népekhez. 

Andrew Bankson sivár, kiüresedett élete megváltozik, amikor találkozik Nell-lel és Fen-nel. Élete mintha értelmet nyerne, érzelmek és célok ébredeznek benne, miután összebarátkozik a házaspárral, akik éppen sietősen hagyták el a mumbanyókat. Segít nekik új kutatási "anyagot" keresni, megosztják egymással ismereteiket, tapasztalataikat és különleges kapcsolat szövődik közöttük. 

Imádtam olvasni megfigyeléseiket és mindennapi életüket az őslakosok között. A történet Bankson egyes szám első személyű elbeszéléséből és Nell naplójegyzeteiből bontakozik ki. Olvashattam gonosz és kegyetlen törzsekről, barátságosakról, művészien kreatívakról és olyan törzsről is, ahol a nők "hordják a nadrágot". Persze ebben a törzsben egyáltalán nem hordanak nadrágot sem a nők, sem a férfiak, egyetlen ruházatuk a derekukra hurkolt kötél, valamint nyakukban és karjaikon kagylóékszerek. Irigylésre méltóan szabad volt ezeknek a benszülött törzseknek az élete, az ösztönös, érzelmek és hagyományok vezérelte világuk.  Jó volt látni, ahogy összebarátkozik és elfogadja egymást a két teljesen különböző kultúra. Egészen addig, amíg a tisztelet megmarad és nem avatkoznak be egymás életébe, nem tesznek rosszat a másiknak. Nell, Fen és Andrew kapcsolatának alakulását szívesen olvastam, vártam, hogy történjen már valami,  a felszín alatt parázsló érzelmek törjenek már utat maguknak... 

Búskomoran szép történet volt az Eufória. Keresi, vagy keresteti velem az olvasóval a választ, hogy tulajdonképpen mi az élet értelme, mi a fontos számunkra,  mikor vagyunk igazán szabadok, ismerjük-e magunkat eléggé, ismerjük-e a másikat eléggé, egy új emberi kapcsolat felül tud-e írni egy másikat, úgy élünk-e, ahogy jó nekünk? És miközben elgondolkodtatott, átvezetett bennünket érzelmeken, megismertünk embereket, törzseket és sorsokat, helyenként pedig mosolyra is fakasztott. 

A könyvet köszönöm a Tarandus Kiadónak!

10/10

Bea

Chevy Stevens: Nincs menekvés

Egy teljesen átlagos napon felbukkan egy teljesen átlagos, barátságos mosolyú vevő. A következő pillanatban azonban Annie, a fiatal ingatlanügynök már elkábítva és megkötözve fekszik egy furgon hátuljában. Amikor magához tér, távoli kunyhóban találja magát. Fogvatartója megszabja neki, mit és hogyan csináljon, megerőszakolja, teherbe ejti, bántalmazza. Vajon sikerül Annie-nak elmenekülni fogvatartója elől?

Véget érhet egyáltalán ez a rémálom?

Chevy Stevens briliáns thrillerében az áldozat szemszögéből ismerhetjük meg egy beteg elme működését, az Annie által csak Pszichónak nevezett fogvatartó bizarr szokásait és a hátborzongató tettek mögött felsejlő indítékokat. És miközben Annie a terápiás üléseken élete legborzalmasabb évének feldolgozásával küzd, elképzelhetetlenül fájdalmas felismerésekkel is szembesülnie kell.

Sokáig halogattam a könyv olvasását, mert a Te és A lepkegyűjtő után ezt csak egy újabb elrablós történetnek gondoltam. És már a fülszövegben említett "megerőszakolja, teherbe ejti, bántalmazza" hármas is hozzájárult ahhoz, hogy tologassam az olvasást. 

Hát meg kell mondjam ez a hármas tényleg igazán brutális, életszerű volt a könyvben, néha már rendesen rosszul éreztem magam az olvasás közben, ehhez nagyban hozzájárult az egyes szám első személyű elbeszélés is.

A könyv felépítése is nagyon érdekes volt, de nekem nagyon tetszett. Tulajdonképpen egy nagy spoilerrel indul az egész, hisz Annie egy terápiás foglalkozását követhetjük végig, tehát már itt egyértelművé válik számunkra, hogy sikerült kiszabadulnia a fogvatartójától. Egyébként pont a terápiás szál, és a múlt-jelen váltakozás miatt volt még pár ilyen előspoileres dolog, de érdekes módon ezek csak még izgalmasabbá tették a könyvet, sőt ezektől vált letehetetlenné, minél hamarabb szerettem volna már megtudni, hogy fognak az események a-ból b-be jutni.

Aztán eljutottam odáig a könyvben, hogy Annie kiszabadult (ugye ezt nem tekinthetjük spoilernek), és láttam, hogy még úgy bő száz oldal hátra van a könyvből. Na itt már-már kezdtem sejteni, hogy valami nagy csavar lesz várható, és egy percre sem tudtam letenni a könyvet.

És igazam is lett, de nem csupán egy nagy csavarban volt részem, hanem egy extra-giga-mega nagy csavarban. :) 

Most ez a könyv számomra felülmúlta az utóbbi időkben olvasott thrillerek mindegyikét, még a Holtodiglant is!

(Kíváncsian várom majd Anya véleményét is, mert nem fogom békén hagyni, míg ő is el nem olvassa.)

10/10

Zsófi

Kérdezz - Felelünk

Ez a bejegyzés tulajdonképpen annak az apropóján született, hogy miután megkaptuk a második Liebster díjat, rájöttünk, hogy nagyon szeretünk kérdésekre válaszolni, és mivel Vegazus is megírta, hogy szívesen elolvasná válaszainkat az ő díjas kérdéseire is, igy azt gondoltuk, hogy ezt ebben a kérdezz-felelek bejegyzés formájában fogjuk megtenni. :)

Ha nektek is van olyan kérdésetek, amire szeretnétek, hogy válaszoljunk, akkor ne tartsátok magatokban :), küldjétek el nekünk: konyvutcablog@gmail.com, de akár ide a bejegyzéshez is megírhatjátok megjegyzésben. 

Akkor nézzük Vegazus kérdéseit:

Laura Fraser: Hét év a nagyvilágban

Az Itáliai affér írónője új regényében hét év utazásairól számol be. Negyvenedik születésnapjára Laura meglepi magát egy mexikói úttal. Itt találkozik azzal a francia férfival, aki közel tíz éven át volt útitársa, szeretője és lelki támasza. Ám a férfi már máshoz kötötte az életét, s Laura fájó szívvel szembesül azzal, hogy a jövőben egyedül kell majd utaznia. Laura fordulóponthoz ér. Most először gondolkodik el komolyan azon, merre is tart az élete. Egyszerre vágyik az utazással együtt járó kalandokra, új élményekre, új ízekre és otthonra, férjre, gyerekre. Harmincas éveiben kiélhette utazási vágyát, azonban most felteszi magának a nagy kérdést: vajon az állandó utazási kedve nem fosztotta-e meg a családi élettől, az állandó társtól? Hét éven át tartó s nemegyszer veszélyes utazásai során a világ különböző pontjaira jut el: Argentinába, Peruba, Nápolyba, Provence-ba, Párizsba, Ruandába. Egyre inkább arra a felismerésre jut, hogy a legfontosabb út, amelyet az embernek meg kell tennie, ha meg akarja találni a harmóniát, az a belső út, az önmegismerés útja.

Akár nagyon-nagyon jó is lehetett volna ez a könyv, de csak szimplán jó, nem volt éppen rossz olvasni, de nem is nyújtott kiemelkedő élményt. Laura Fraser az írónő San Franciscóban él, a Berkeley egyetemen tanít újságírást. Többek között a Vogue és a San Francisco Examiner számára ír cikkeket. Az volt a bajom vele, hogy egyszerre tűnt önismereti könyvnek és útikönyvnek. Egy negyvenéves nő életközépi válságát, boldogságkeresését követhettük nyomon. Sokszor zavart a középkorúsága túlzott hangsúlyozása, úgy éreztem itt egy nő, aki csodálatos helyekre utazik, nem kell nap mint nap bejárnia egy munkahelyre, mert a cikkeiből él, akkor miért elégedetlen ennyire. Ugyanakkor azt is megértettem, hogy negyven évesen családra, társkapcsolatra vágyik, nem érzi teljesnek az életét. Ez a kettőség a könyvre is végig jellemző volt. Ha útikönyvként olvastam, akkor az elmélkedős, néha nyavalygós részek kicsit untattak. Szívesebben olvastam volna többet, részletesebben, a nagyobb beleérzéssel megírt utazási élményeiről, mert nagyon érdekes helyeken járt, és érdekes történetekkel találkozott. Végigkövethettük útjait, Olaszországban jó állásajánlattal kecsegtetve kicsempészett, majd prostitúcióra kényszerített nőkkel készített riportot, majd Nyugat-Szamoára utazott, ahol megrázó dolog történt vele, aztán Provence, Buenos Aires, Peru, Ruanda, és San Miguel de Allende Mexikó következett. Ezeket a részeket nagyon szerettem olvasni, sokkal jobb lett volna, ha inkább az útikönyvnél marad, a két téma vegyítése nekem nem annyira jött be, vagy a stílusa volt túl újságírós, nem éreztem elég érzelemdúsnak, szóval nem tudom pontosan megállapítani mi volt vele a bajom. Nem bántam meg, hogy elolvastam, mert voltak benne részek, amiket nagyon szerettem, például a Mexikóban töltött idő, és végül is, mint már írtam, elég jó könyv volt, hét pontot adok neki, de ez egy erős hetes.:)

7/10

Bea

Kate Morton: Titkok őrzője

1941: Elsötétítés. Harsognak a szirénák, Londonra bombák hullanak, ám Dorothy csak azzal törődik, hogy megteremtse saját, önálló életét. Ő más. Nem olyan, mint a szülei, ő sikeres, gyönyörű, és boldog akar lenni Jimmyvel. Mindenáron.

1961: Egy forró nyári napon, míg családja a suffolki tanyaháznál, a patak partján piknikezik, a tizenhat esztendős Laurel gyermekkori lombkunyhójában bújik meg, és arról álmodozik, hogy Londonba szökik, ahol fényes jövő vár rá. De még mielőtt véget érne az idilli délután, Laurel szemtanúja lesz egy döbbenetes bűnténynek, ami a világon mindent megváltoztat.

2011: Laurelt, aki immár körülrajongott színésznő, egyre inkább elborítják a múlt árnyai. Emlékek kísértik: édesanyja halálos ágya mellett testvéreivel felidézi azt a hajdani nyári napot. A rejtély vonzerejének engedve visszatér egykori otthonába, hogy megpróbálja összerakosgatni a titokzatos történet darabkáit. Három idegen - Dorothy, Vivien és Jimmy - története ez, akik három nagyon különböző világból származtak, három idegené, akiket valamikor régen a háborús Londonban hozott össze a véletlen, és akiknek az élete sorszerűen egybefonódott.

Kate Morton legutóbbi sikerregényének szálai az 1930-as, az 1960-as évek és a jelen között szövődnek. Egy bűntett, a szerelem és a kiszámíthatatlan véletlen szolgáltatja a történet bonyodalmait, és az olvasó alig várja, hogy feltáruljanak a szereplők titkai, s megtudja, vajon a végén minden a helyére kerül-e.

Szeretem Kate Mortont, minden magyarul megjelent könyvét elolvastam. Most azonban, miközben ezt a könyvet olvastam, nagyon haragudtam rá. Ugyanakkor el kell ismernem a zsenialitását is. Nem tudom, van-e eddigi olvasmányaim között olyan könyv, amit felváltva untam és imádtam olvasni. Néha legszívesebben abbahagytam volna, de ugyanakkor hajtott a kíváncsiság és a történet tovább. Szóval Kate Morton zsenialitása ebben (is) rejlik, hogy olyan könyvet írt, ami egyszerre unalmas és mégis fogva tart. Múlt és jelen váltakozik, a jelen szál most meglehetősen eseménytelen és elnyújtott volt, nem is értem miért kellett Laurel nyomozását ilyen bő lére engedni, voltak benne annyira felesleges dolgok. Vagy ha nem is voltak feleslegesek, mert végül is minden összefügg egymással, akkor nagyon részletesek és unalmasak voltak. A jelen érzelmei nem hatottak meg, a szereplők nem kerültek közel hozzám. A múltban történtek sokkal érdekesebbek voltak, együtt tudtam érezni a szereplőkkel, és sokkal eseménydúsabb is volt a történet. 

Ami viszont megmentette ezt a könyvet a tervezett 6 ponttól, az a történet vége. Annyira zseniális csavar volt benne, hogy leesett az állam!! Olvasás közben én is variáltam, gyártottam magamnak váratlan fordulatokat és hatalmas meglepetéseket, és fel is ütötte bennem fejét a meggyőződés, hogy engem már nem tud Kate meglepni, minden lehetséges csavar-variációt kitaláltam, de nem!!!! Megemelem a kalapom az írónő előtt, és a vége szempontjából ez volt a könyvei közül a legjobb! Csak kicsit rövidebbre, velősebbre  és érdekesebbre fogta volna!!! :)

8/10

Bea

General Press Könyvkiadó Romantikus Könyvklubja

Most egy jó kis könyves programot ajánlunk nektek, mégpedig a General Press Könyvkiadó Romantikus Könyvklubját:

Kedveled a romantikus könyveket? Hallottál már a Romantikus Regények-sorozatunkról? Még nem találkoztál vele, de szeretnéd megismerni?

Akkor a Romantikus Könyvklubot neked találták ki!

De mi is az a Romantikus Könyvklub?

Egy hely, ahol

– elmondhatod a véleményedet a könyveinkről,

– javaslatokat tehetsz,

– megvitathatod a többi olvasóval kedvenc könyveidet,

– együtt alakíthatod a sorozatot a kiadóval,

– könyveket nyerhetsz,

– találkozhatsz olyan szakemberekkel, akik jártasak a „romantikában”,

– 15%-os kedvezménnyel vásárolhatsz.

Az első alkalommal Catherine Anderson könyveit vesszük górcső alá. Beszélgetünk a szerző legújabb könyvéről, a Felhők felettről, és meglepetéssel is készülünk.

Szeretettel várunk minden hónap utolsó csütörtökjén 17 órától a Líra Fókusz Könyváruházban!

Az eseményhez regisztráció szükséges, ezért kérlek, hogy részvételi szándékodat a romantikuskonyvklub@lira.hu e-mail címen jelezd nekünk.

Az eseményt a facebookon ide kattintva érhetitek el: General Press Könyvkiadó Romantikus Könyvklubja

Emily Giffin: Láthatatlan kötelék

A harminchat éves Marian élete látszólag maga a tökély, és erről nemcsak a környezetét, de magát is sikerült meggyőznie. Egy sikeres tévésorozat producereként áloméletet él New Yorkban, gazdag és befolyásos vőlegénye mellett.

Azonban egy este elegáns lakásának küszöbén ott áll egy kamaszlány: Kirby. Azért jött, hogy megismerje az édesanyját. Marian tökéletesnek látszó világa fenekestül felfordul. Szembesülnie kell a tizennyolc éve eltemetett titokkal, szembe kell néznie azzal, amit el akart felejteni.

Miközben Marian lassan megismeri a lányát, Kirbyt, ráeszmél, hogy élete egyáltalán nincs sínen: hogy változtatnia kell, azt kell tennie, amit a szíve diktál. Eközben Kirby, aki bár a fejébe vette, hogy felkutatja vér szerinti szüleit, megtapasztal egy, az övétől eltérő, teljesen más, izgalmas világot, és rájön, hol az igazi otthona.

Kirby világéletében tudta, hogy örökbefogadott gyerek, de nem volt ezzel semmi baja, egészen középiskolás koráig, amikor úgy érezte, hogy meg kell ismernie a gyökereit, tudnia kell honnan származik. Ezért 18 évesen elkérte az örökbefogadó ügynökségtől vér szerinti anyja címét, és felkereste.

Tulajdonképpen tetszett ez a könyv, nagyon olvastatta magát. A szereplők is kedvemre valók voltak, legfőképpen Kirby. Fiatal, aki kicsit lázad a szülei ellen, a tanulás ellen, a továbbtanulás ellen és úgy egyáltalán minden ellen. Ezért gondolta azt, hogy a vér szerinti szülei felkutatása talán segítségére lehet, hogy megértse és jobban szeresse önmagát. Kirby nagyon szimpatikus volt, megbocsátottam a szüleivel szembeni viselkedését, hiszen én magam is tapasztalom nap, mint nap, hogy a gyerekek ilyenek. Megértettem azt is, hogy választ szeretne kapni a kérdéseire, leginkább arra, hogy miért adták örökbe.

Felváltva olvashattuk Kirby és Marian fejezeteit, és meg kell mondanom, hogy Marian egyáltalán nem volt szimpatikus. Nem csak azért, mert nem tudtam megérteni a tettét, még akkor sem, ha 18 éves volt, amikor a lánya született, hanem azért sem, mert a mostani élete sem szimpatikus. Csak a külsőségekről szólt, nem volt semmi tartalma az én szememben. A legelső reagálása sem tetszett, ahogyan viselkedett az első találkozásuk alkalmával. Megismertem az ő történetét is, a szerelmet, amiből Kirby fogant. De akkor sem tudtam megérteni a tettét. A történet folyamán változott a hozzáállása, megtudta mit veszített és segített Kirbynek az apját is felkutatni, tehát, amit csak tudott jóvátett, legalábbis nagyon igyekezett. Mégsem került hozzám közel. Nagyon tetszett viszont a vér szerinti apja, Conrad viselkedése és az örökbefogadó szüleit is kedveltem.

Amiért nem adok maximális pontot a könyvnek az az, hogy a témája miatt sokkal meghatóbbnak, megindítóbbnak kellett volna lennie, de sehol nem volt szükségem a papírzsepikre, nem érzékenyültem el annyira, mint amennyire egy ilyen könyvnél szeretném. Ettől független nem rossz történet ez, elgondolkodtató és olvasmányos volt, érdemes elolvasni.

9/10

Bea

És egy kedvenc idézet, a zene miatt:

"Egy kicsit mindenből. Mint te. Kezdve Mike & the Mechanicstől Bo Diddleyn át egészen Violent Femmes-ig. Szeretem a klasszikus rockot. A Rolling Stonest, a Beatlest, Bob Dylant. És az ördögbe is! Képzeld countryt is hallgatok! Ha egy kicsit idősebb leszel, lehet, hogy te is értékelni fogod azokat a számokat. A szövegek nemes egyszerűségét. Autentikus, igazi, semmi szerepjátszás. Olyanokra gondolok, mint Waylon Jennings, Hank Williams. Őket biztos szeretnéd."

Lana Millan: Átkozott Hannah Brown

Hannah Brown televíziós szerkesztő, aki - ha nagyon muszáj - műsorvezetőként is megállja a helyét. Makacs, akaratos, többnyire magával is elégedetlen, esendő nő. Időnként fenemód kritikus, a barátaival is kíméletlen, mégis jószívű, és gondoskodik azokról akiket szeret. A boldogság keresése nehéz feladat, főleg ha az ember a saját vágyaival sincs tisztában. Hannah botladozó, gyakran elbizonytalanodó, ám a céljait és a szerelmet kitartóan kereső, szerethető figura, aki gyakran bajba kerül, de kimászik belőle, hogy a gyökerei kutatásának kellős közepén egyszer csak magát és a társát is megtalálja. 

Ez a könyv egy valódi, hamisítatlan lányregény. Hannah Brown a televíziós szerkesztő életébe nyerhetünk bepillantást. Tetszett, hogy éppen csak annyira láthatunk bele a televíziózásba, ami feltétlenül szükséges, és ezt is Hannah esetlen, csetlő-botló szemszögéből láthatjuk. Kapunk viszont a hétköznapjaiból és rájöhetünk, hogy Hannah Brown olyan, mint bármelyikünk. Szeretne egy igazi férfit, szeretne szerelmes lenni, nem szeret korán kelni, néha hadilábon áll az édesanyjával, fura kalandokba keveredik, és igazán csípős megjegyzésekre is képes. Amikor azt hiszi, hogy nagyon boldog, akkor egyszer csak hatalmas hó lesz, és neki mennie kell....:) Aztán meg hiába várja azt a bizonyos telefont. Kinek nem volt még olyan randija, ami után türelmetlenül nézegette a telefonját percenként, hogy nem érkezett-e üzenet, vagy nem mulasztott-e el egy hívást? 

Nagy kedvenceim a barátnői voltak, és először teljesen igazat adtam Hannah-nak, hogy barátnőkből is megárt a sok, aztán meg már imádtam a megnyilvánulásaikat. Rengeteget nevetgéltem rajtuk, ez a barátnői hármas nagyon humorosan működött, az egymással folytatott párbeszédeik fergetegesek voltak. A könyv többi része sem nélkülözte a humort, Hannah is igazán vicces lány.

Család, szeretet, titkok, rejtélyek és némi misztikum. A humoron kívül ezek voltak a könyv fő összetevői. Szeretetre méltó szereplők, akik élete olyan zűrzavaros és rendezetlen, hogy akár a mienk is lehetne. Nem habos, de azért kapunk szerelmet, könnyed, de tele van mindenféle érzelmekkel. Nagyon könnyen tudtam azonosulni Hannah Brown-nal, mert ő nem egy szuperfőhős, csak egy átlagos, álmodozó, nagyon kedves lány volt. Ezenfelül még átkozott is! :)

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Bea

C. W. Gortner: Mademoiselle Chanel elmeséli az életét

„Mivel a a szerencse még váratott magára, kemény munkával akartam előcsalogatni. Ki tudja, mi válhat még belőlem?”

Regény egy nőről, aki már életében legendává vált. Regény egy életről, mely tele volt tragédiával, szenvedéllyel és szépséggel. Ez Gabrielle Chanel élete, és ezúttal ő maga meséli el az olvasónak. A történelmi regények népszerű szerzője új témához fordul: egy olyan nő életét tárja elénk, aki forradalmasította a divatot: megszabadította a nőket a fűző szorításából és a többkilós kalapoktól.

Coco Chanel szegény családból származott, és anyja halála után árvaházba került. Volt varrónő és kupléénekesnő egy éjszakai lokálban. Sorsa óriási fordulatot vett, amikor megismerkedett egy gazdag férfival.

A magával ragadó regényben Coco őszintén mesél félelmeiről, érzelmeiről, szerelmeiről. Egyetlen férfit szeretett egész életében, de sokaknak összetörte a szívét. Megszállottan szinte csak a munkának és a sikernek élt.

A regényben megjelennek a kor kiemelkedő alakjai is: Pablo Picasso, Jean Cocteau, Igor Sztravinszkij, a balett-teremtő Gyagilev és az orosz Romanov főherceg is.

Hogy lesz egy szegény családból származó, apácák között nevelkedett, gyönyörű zsebkendőket hímezni tudó kislányból a világ egyik leghíresebb divattervezője? Coco Chanel rengeteget dolgozott és szenvedett azért, amit elért az életében.

Nagyon szimpatikus volt nekem a fiatal Gabrielle, aki túl kényelmetlennek és hivalkodónak találta a kor divatos női ruháit, ezért elkezdte hordani a szeretője nadrágait, ingeit, és zakóját. Gabrielle, aki "csak" egy nő volt, nem félt megvalósítani az álmait, mindent feláldozott értük. 

Aztán valahogy az idősebb Coco Chanel egy kicsit eltávolodott tőlem. De lehet, hogy egy kissé ő is elvesztette önmagát. Elsodorta magával a munkája, a megfelelési kényszer, és igen, néha már egy kicsit úgy éreztem, elfelejtette, hogy honnan jött. Már régebben is olvastam valami olyasmiről, hogy a második világháború idején Chanel kapcsolatban állt a nácikkal, nekik dolgozott kémként. Most ennek a könyvnek köszönhetően teljesen közeli szemszögből ismerhettem meg Coco életének eme szakaszát (bár azt nem tudom, hogy mennyi volt belőle a valóság, és mennyi az író érdeme, de az igaz végül is, hogy azért annyira nem szépítette a dolgokat), de én teljességgel elfogadtam a tetteinek okát, ha nekem is lett volna egy rokonom, aki bajban van, nekem pedig meg lettek volna az eszközeim, hogy segítsek, én sem tettem volna másképp. 

Mindent összevetve nagyon tetszett a könyv, szeretem nagyon az életrajzi történeteket, és az író nagyon jó munkát végzett Mademoiselle Chanel életének egyes szám első személyű elmesélésével.

9/10

Zsófi

Egy Ropi és mi (könyvek és filmek)

Most olvastam el a Ropi naplója sorozat ötödik részét, és mivel úgy gondoltam, hogy csak erről az egy könyvről nem tudnék olyan sokat írni, az jutott eszembe, hogy írok az egész Ropi dologról, vagyis, hogy mi hogy találkoztunk össze Greg Heffleyvel és a naplójával.

Először Anya teljesen véletlenszerűen kihozta a könyvtárból a könyvből készült film első részét. Ami első megnézésre egy kicsit fura volt, ezért úgy döntöttünk, hogy elolvassuk a könyvet is.

És hát az első könyv olvasása közben szinte végig dőltünk a nevetéstől (bizony, bizony a vicces történetekben néha a mi családunkra is ráismertünk), mivel mi olvastuk el ketten Titivel, a többieknek egymás szavába vágva olvastuk fel hangosan kedvenc részeinket. 

Gyorsan el is olvastuk egymás után a könyvtárban meglévő összes részt.

A film második részébe, az első furcsasága miatt egy kicsit félve kezdtünk bele, de aztán rájöttünk, hogy ez sokkal jobban sikerült. Nekem személy szerint már fájt a hasam, annyit röhögtem rajta, és szerintem nem csak én voltam így ezzel... :)

A szereplők nagyon jól el lettek találva, Rowley egyszerűen valami fantasztikus, de Greg bátyja Rodrick se semmi, igazából minden egyes szereplő szuper! 

A film harmadik része a Kutya idők, hozta a második rész színvonalát, a nevetés faktor itt is nagyon magas volt.

Egyszóval Greg Heffley és a kalandjai (és a családja, barátai) valami elképesztőek, mindenkinek csak ajánlani tudom őket! 

Jeff Kinneynek pedig köszönöm, hogy megalkotta nekünk ezt a Ropit és naplóját, a világ egy vicesebb hely lett neki köszönhetően. :)

Zsófi

Rainbow Rowell: Fangirl

Cath imádja Simon Snow-t.

Oké, Simon Snow-t mindenki imádja...

Ám Cathnek az egész élete abból áll, hogy rajong - és ehhez nagyon ért. Cath és Wren az ikrek kisiskolás korukban menekültek a Simon Snow-sorozathoz, miután anyjuk kilépett az életükből. Elolvasták a Simon Snow-könyveket. Újraolvasták őket. Beköltöztek a Simon Snow-fórumokra, továbbírták Simon Snow történeteit.

Cath testvére nagyjából kinőtt a rajongásból, de Cath nem bír túllépni rajta. Nem is akar. Most, hogy felvették őket a fősulira, Wren közli Cathtel, hogy nem akar együttlakni vele... Az a nagy kérdés: kibírja-e Cath úgy, hogy Wren nem fogja a kezét? Elég nagy már ahhoz, hogy a saját életét élje? Egyáltalán fel akar-e nőni...?

*********************************************************************************

A lány idegesen húzta végig a kezét a frufruján, hosszú ideje állt  a sorban már, de annyira izgult, hogy legszívesebben a sor végére sétált volna, még egy kis időt nyerve magának. Az ujjaival inkább kényelmes, mint csinos kék kockás ingjének gombjait gyötörte, egyészen addig, míg az egyik gomb a földre nem esett, éppen lehajolni készült érte, amikor valaki megbökte a válát.

- Te jössz! - mondta a háta mögött álló fogszabályzós lány.

Vett egy nagy levegőt, és lépett egyet előre, idétlen mosollyal az arcán nyújtotta át a könyvét az előtte ülő nőnek. 

- Kinek írjam alá?

- Én csak, izé.... - a hangja túl magas és idegen volt még számára is, teljesen kiszáradt a torka.

- Igen?

- Én csak mondani szerettem volna valamit, vagyis igazából írtam egy levelet, nem baj ha felolvasom? - a választ meg sem várva, húzta elő a zsebéből az összegyűrt papírdarabot. És hangosan olvasni kezdte:

Kedves Rainbow Rowell! 

Köszönöm a könyveket, amiket írsz nekünk, remélem te is legalább annyira élvezed a megalkotásukat, mint mi az olvasásukat. Köszönöm, hogy megnevettetsz, de egyben gondoskodsz a könnycsatornáim rendes üzemeltetéséről is. Köszönöm, hogy olyan főhősnőket teremtesz nekünk, akik tökéletesen tökéletlenek, nem kirakatba való cicababák, akik igazi hús-vér emberek, valódi érzésekkel, valódi problémákkal, egyszóval olyanok, mint mi magunk. Köszönöm, hogy hagysz minket bízni abban, hogy van valaki a világon, aki arra vár, hogy találkozzon velünk, valaki, aki majd mindenféle máz nélkül csak minket akar. Csak meg szerettem volna köszönni ezeket.

Ja és lenne még egy kérdésem, ugye Simon Snow története egy kicsit hasonlít a Harry Potterre?

A lány idegesen pillant fel a levélből, az egész könyvesboltot halálos csend borítja. De az előtte ülő nő arcán hatalmas mosoly terül szét, miközben a lány felé nyújta a kezét, és a kezébe helyezi a gombot.

- Akkor kinek írhatom alá? - kérdezi újból.

- Zsófinak. - most már nem cseng olyan furán a hangja, mosolyogva nyúl a felé nyújtott könyv után, és izgatottan lapoz bele a dedikált könyvébe. 

Zsófinak, üdv a tökéletesen tökéletlen csajok társaságában. Rainbow Rowell. :)

*********************************************************************************

Amikor a könyv végére értem, az a díjnyertes (citrom díj nyertes...) ötletem támadt, hogy az értékelésem elején úgy írok egy pár sort, mintha a Fangirl fanfiction folytatását írnám....de ezt az ötletet, hamar el is vetettem, mivel ez felért volna egy nagy spoiler bombával..... :) Viszont mindenképpen tisztelegni akartam Cath és a fanfiction írás előtt, így hát a bejegyzés elejére ez az izé szösszenet-féleség született. :)

Nagyon, nagyon tetszett a könyv. Nem akarok, és nem is tudnék választani a Fangirl és az Eleanor és Park között, hisz mind a kettő egy fantaszikus, egyedi történet volt (ha most valaki ide jönne és pisztolyt tartana a fejemhez, az követelve, hogy válasszak közülük, akkor a Fangirlt választanám). 

Imádtam a történetet, imádtam amit a könyv kiváltott belőlem, imádtam Cathet, Reagant, Levit, Simont és Bazt, szívesen olvastam még volna tovább, tovább és még tovább a könyvet. Wren elég sokáig ellenszenves volt, nem értettem a viselkedését, de a történet végére ezzel kapcsolatban is minden a helyére került. 

Rainbow Rowell tökéletesre fejlesztette az egyik oldalon sír, másik oldalon nevet az olvasó technika alkalmazását.

A tökéletesen tökéletlen főhősnőnk mellé az írónő természetesen megteremtett számunkra egy tökéletesen tökéletlen, ellenállhatatlan  hősszerelmest is (direkt nem írom le a nevét, mert nekem sem esett le egyből, hogy ki lesz a befutó). Lényeg a lényeg, Park méltó "vetélytársat" kapott. 

Nehéz csak pár mondatban megragadni a könyvnek a lényegét, a fülszöveg sem árul el túl sokat, de nincs is szükség rá, ezt a könyvet el kell olvasni! :)

A könyvet köszönöm a Scolar Kiadónak! 

10/10

Zsófi

Elisabeth Gifford: A tenger háza

Egy mítosz, amely évszázadokon át él tovább, egy ősi titok, amely megoldásra vár, és egy magával ragadó utazás a skót szigetvilágba, amely kapcsot teremt múlt, jelen, ember és ember között.

Tigh na Mara, a tenger háza hosszú évtizedek óta sötét titkokat rejt. A fiatal Ruth és férje, Michael az egykori parókia falai között szeretne új életet kezdeni. A felújítások közepette azonban nem mindennapi maradványokra bukkannak, amelyek mintha mitikus lények létezését igazolnák. A megrendítő felfedezés miatt a maga démonaival és megrázó örökségével küzdő Ruth úgy érzi, nyomába kell erednie a rejtélynek, hogy megnyugvásra leljen. 

Kétségbeesett nyomozásba kezd, amelynek során megismeri az egykori tiszteletes, Alexander Ferguson életét és munkásságát is, aki maga is megannyi titok tudója volt. Miközben Ruth rétegről rétegre hámozza le a talányt borító héjakat, nemcsak a sziget múltjának, hanem saját életének mozaikdarabkáit is a helyükre kell illesztenie.

A könyv elején megismerkedhetünk Ruthal és férjével Micheallel, akik nemrég költöztek be az óceán parti házukba, de sajnos a felújítási munkálatokat félbe szakítja egy láda, és az abban lévő holttest felfedezése.

Ruthot nem hagyja nyugodni a dolog, egy kis nyomozásba is kezd, és érdekes dokumentumok kerülnek a kezébe, amik segítenek neki, hogy jobban megismerje az egykor paplakként működő házat. A nyomozása során nem csak a ház múltját ismerhetjük meg, hanem Ruth gyerekkorába is betekintést kapunk, könnyebben megértve így viselkedésének, tetteinek okát.

A nyomozás szálai az 1860-as évekbe repítenek vissza, amikor is egy Alexander Ferguson nevű lelkész élt a házban. 

Alexander karaktere renkdkívül érdekes és összetett volt számomra, hisz a papi hivatása mellett aktívan folytatta tudós vizsgálódásait, még Darwin munkájáról is mindig elismerően nyilatkozott. Alexander nagyanyja elmesélései szerint selkie, fókaember ősöktől származott, így eme misztikus, és legendás lények álltak kutatásainak középpontjában, szeretett volna tudományos magyarázatot szolgáltatni ezeknek a régi mítoszoknak. A múltbéli szál másik főszereplője, Moira is nagyon a szívembe lopta magát.

Az írónő gyönyörűen beleszőtte a regénybe, a rég elfeledett kelta legendákat, de az 1800-as évek Skóciájának történelméből is cseppnyi ízelítőt kaptunk. 

A könyv messzi, fenséges tájakra repített el, az olvasás közben a kék ezernyi árnyalata tűnt fel a szemem előtt. És bár nem kedvelem túlzottan a szelet, a hideget, és a nedves időt, nagyon szívesen sétáltam volna én is a skót partokon, tekintemmel a távolban selkie-k után kutatva.

A könyv végére a múlt és a jelen szálai szépen összeértek, egymásba fonódtak, és engem a bravúros csavar is kellőképpen meglepett. Hisz miután az írónő szépen bevezetett ezeknek a mitikus vízi lényeknek a legendájába, akkor előkerült egy tudományos, de nem kevésbé érdekes elmélet, ami pontot tett a legendák végére. 

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak! 

9/10

Zsófi

Juliette Fay: Édes otthon

Sean Doren közel húsz éve dolgozik ápolóként a harmadik világ háborúk és természeti katasztrófák sújtotta országaiban. Egy súlyos örökség, a béklyók előli menekülés újabb és újabb helyszínekre űzi-hajtja. Szentül hiszi, hogy őt a Jóisten is erre a munkára teremtette. Egészen addig, amíg egy nap rá nem jön, hogy teljesen kiégett, és képtelen lenne még egy napot a szörnyű körülmények között eltölteni.

Hazatér hát a massachusettsi Belhambe, hogy rövid időre megpihenjen. Az otthonában nemcsak nagynénje, unokaöccse és húga vár rá, hanem a családi kötelékek megannyi nyűge is. Meg egy négylábú veszedelem... A korábban önös érdekei szerint élő Sean előtt egy új világ kapuja tárul fel. Szerettei, hűséges barátai, egy váratlan szerelem és egy múltból felbukkanó alak arra késztetik, hogy átgondolja mindazt, amit ez idáig a családjáról, önmagáról és életcéljáról gondolt. Talán a sors most az útra kelés helyett mást szán neki?

Ez a könyv úgy volt nagyon szeretetreméltó, hogy kerülte a nagy szavakat, a habos jeleneteket, a váratlan történéseket, és a maga csendes, szerény módján lopta be magát a szívembe.

Főhőse Sean, a 44 éves férfi, aki hazatér otthonába rövid időre. Évek óta nem járt az ún. civilizált világban, ezért érdekes nézni, ahogy megbarátkozik a technika vívmányaival, felkeresi régi barátját, próbál normális társas életet élni. Gondját viseli idős, feledékenységgel küzdő nagynénjének, és 11 éves unokaöccsének, aki egy szeretetreméltó gyerek, de nem egy egyszerű eset, valamint George-nak, aki egy nőstény kutyus. :) Eddig húga gondoskodott erről a megtépázott családról, de most szüksége van Sean segítségére. Sean maga sem élt teljes életet, mert a Huntington kór árnyéka lebeg a feje fölött, és nincs bátorsága szembenézni vele, jobb a bizonytalanság, mint a biztos tudat, hogy  a betegség ott leselkedik a szervezetében. Hívő ember, aki mégsem tervez semmit kezdeni az életével, mert úgy gondolja, akkor nem is veszíthet semmit.  

Csakhogy az élet nem hagyja magát félreállítani, és rabul ejti Seant. Belopózik életébe a barátság, a szerelem, a szeretet, a felelősségvállalás, és egy rég nem látott családtag. A férfinak döntéseket kell hozni, hétköznapi helyzetekben kell helytállni és közben rájön mi a legfontosabb.

Ez a történet nagyon szép és jelentős dolgokra hívja fel a figyelmünket. A család  erejére,  a szeretet fontosságára, az összetartás és összetartozás szépségére. Azáltal, hogy másoknak segítünk, mi is boldogabbak lehetünk, és nem szabad elmennünk az élet mellett.  Szép, megható, szeretetteljes könyv.

A könyvet köszönjük a General Press Kiadónak!

10/10

Bea

Jennifer Clement: Elveszett lányok országa

„Most elcsúfítunk, mondta anyám. Füttyentett. A szája olyan közel volt, hogy teleköpködte a nyakamat. Éreztem a sör szagát. A tükörben figyeltem, ahogy a faszenet mozgatja az arcomon. Mocsok egy élet, súgta.”

Mexikóban ma a nőket az utcáról vagy a házukból rabolják el fegyverrel. Előfordul, hogy egy nő elmegy a munkahelyére, vagy egy partira, vagy csak lemegy a sarokra, és soha nem tér haza. Mindannyian fiatalok, szegények és szépek.

Ez a könyv egy Ladydi Garcia Martinez nevű lányról szól, akit megszületésekor az anyja fiúnak jelentett be, fiúnak öltöztetett és Boynak nevezte. Mexikóban a lányok nem voltak biztonságban, így Ladydi sem. Amint a drogkereskedők tudomást szereztek egy-egy lányról, a hegyi faluban (és még sok másikban), ahol Ladydi az édesanyjával élt, megjelentek a drogbárók fekete terepjárói és elrabolták, úgy, hogy soha többet senki nem látta őket.

Ladidyről és barátnőiről szól ez a könyv. Hétköznapi, szegény életükről, amiben a rettegés és a félelem mindennapi, megszokott dologként van jelen. Kegyetlen ez az élet, szinte minden férfi elmenekült az Egyesült Államokba, és többségük soha többé nem jött vissza, magára hagyva a nőket. Ladydi barátnőjét is elrabolják, aki csodával határos módon visszatér a faluba, de már soha nem lesz az, aki volt, tehát ily módon ő is "elveszett" Kemény élete van Ladydinek az édesanyjával is, de miután elszegődik a városba dadának egy gazdag ember otthonába, teljesen megváltozik az élete. Sodródik az eseményekkel, egy ideig még talán egy csalóka boldogságban is él. Betekintést nyerhetünk egy erőszakkal teli országba, ahol a nőknek semmilyen tisztelet nem jár, az életüket a bujkálás teszi ki, a legszegényebb családok üregeket ásnak a földbe és oda rejtik el lányaikat az emberrablók elől. Mexikóváros legnagyobb női börtönében is eltölthetünk egy kis időt a történet révén, elborzadhatunk a körülményeken és kérdezgethetjük magunktól, hogy "ilyen van?". Bár ez a könyv konkrétan nem igaz történet, de akár az is lehetne, az írónő 2013-ban írt utószavából kiderül, hogy kutatásokat végzett, beszélgetett bujkáló nőkkel, börtönben lévő nőkkel és drogkereskedőkkel is.

A téma kegyetlen és szörnyű, mégis jó volt olvasni ezt a könyvet. Tetszett az írónő stílusa, az események, illetve Ladydi gondolatai nem mindig időrendben következtek, és a sok szörnyűség és borzalom ellenére, vagy éppen ezért, én reménykedtem egy pozitív befejezésben. Ami nem jelenti azt, hogy a valóságban is így történik, de legalább az illúziót meghagyta ez a könyv.

10/10

Bea

Nicol Ljubic: Bonaca

A Németországban született Robertet soha nem foglalkoztatta horvát származása, mígnem egy nap találkozik Anával a szerb egyetemista lánnyal. Szerelme visszavezeti saját családja és egy kettészakított nemzet múltjához, hogy végül eljusson Hágába, Zlatko Simichez, ahhoz a férfihez, akivel a sorsa összeköti. A hágai bíróságon ülve megpróbál képet alkotni magának a férfiról, akiről Ana oly sok szeretettel mesélt. Igyekszik választ kapnia a kérdéseire: Simic tényleg elkövette-e azt az ördöig bűntettet, amely miatt most háborús bűnösként áll a bíróság előtt?  Hogyan férhet össze ez az aljas tett az imádott apa, anglisztika-professzor és elismert Shakespeare-kutató alakjával? És ami ennél sokkal lényegbevágóbb: Vajon a szülők bűnei átszállnak-e a következő generációra?

A könyv egy hágai bírósági tárgyalás lefolytatását mutatja be, ahol Zlatko Simic szerb háborús bűnös a vádlott. Személy szerint én nem sokat tudok erről a háborúról, a könyv segített egy kicsit megértenem, nekünk kívülállóknak ez egy televíziós hír volt, ami elborzasztott, felháborított, sajnálkozásra késztetett bennnünket, de mindezt a kényelmes otthonunkból néztük végig. A könyv Robert és Ana kapcsolatán keresztül azt a kérdést (is) feszegeti, hogy bűnösek-e a gyerekek az apáik vétkeiért. Mi zajlott le Anában, amikor kiderült, hogy a szeretett, bálványozott apját háborús bűnökkel vádolják, és bár személyesen nem ölt meg senkit, de több mint 42 ember megölésében működött közre a vád szerint. El  tudta-e hinni, fel tudta-e dolgozni, hogy az apja ilyen szörnyűségekre képes. Hogyan tudta tovább élni a hétköznapjait?  Anáról nem kapunk nagyon konkrét válaszokat, inkább Robertet követhetjük nyomon, az ő részvételét a tárgyaláson, az ő gondolatait. Mert hiába nem öröklődik a bűn, azért az ő lelke belefájdult abba, amit megtudott, és az is szenvedést okozott neki, hogy Ana nem volt vele nyílt és őszinte. Szerelmük megsínylette ezt a dolgot, de Robert nem akarta, hogy a múlt bűneiért ők ketten is fizessenek.

Elmegy hát a tárgyalásra és nézőként van jelen, úgy követi végig nap, mint nap a tanúvallomásokat és közben emlékezik a kapcsolatukra Anával. Azért ment el Hágába, hogy megértse őt. Esélyt adjon a szerelmüknek, segítsen túllépni a múlton a jelen megérzéseivel. 

A tárgyalás kegyetlenségét is láthatjuk ebben a történetben, amikor a tanúnak olyan kérdéseket tesznek fel, ami által újra kell élnie a szörnyűségeket, azokat a szörnyűségeket, amiben a családtagjai a szeme láttára égtek halálra. És akkor a bíróság azt kérdezi, hogy hányszor vert rá az ablaküvegre, mielőtt kitört volna. Az áldozatok itt ismét áldozatokká válnak, és még nekik kell bizonygatniuk, hogy tényleg Zlatko Simic volt-e, akit akkor láttak, úgy 16 évvel ezelőtt.

Egy háború azon dolgok közé tartozik, amelyeket nem lehet megérteni. Szubjektív a bűn megítélése, az elkövetők között is vannak áldozatok, és az áldozatokból is lehetnek bűnösök, ha rákényszerülnek. Milyen ösztön lesz úrrá azokon az embereken, akik lemészárolnak olyan embereket, akikkel egész eddigi életükben szomszédok voltak, miféle felsőbb erő tesz annyira kegyetlenné egy férfit,  hogy a másikban nem egy embert lát, hanem egy célpontot, amit el kell pusztítani. Gyerekeket, asszonyokat, családokat, életeket. A háború alatt elkövetett bűneiért mindenki megbűnhődik, ha nem a bíróság előtt, akkor önmagában nem fogja megtalálni többé a nyugalmat. Az éppolyan rossz. 

...a  Bonaca szélcsendet jelent...

A könyvet köszönöm a Tarandus Kiadónak! 

Bea 

Liebster Blog Award - ismét

Már megkaptuk ezt a díjat, és írtunk is egy jó hosszú bejegyzést is, amit itt elolvashattok: Liebster Blog Award.

Azonban a napokban még egyszer megkaptuk a díjat Esztertől az Egy Könyvfüggő vallomásai blog írójától is. Köszönjük szépen, így mégegyszer örültünk, és mivel nagyon szeretünk kérdésekre is válaszolgatni, Eszter kérdéseit sem hagyhattuk megválaszolatlanul. :)

Tóth Vera : Gyémánt

Siker, csillogás vagy kudarc, feledés? Ezzel az alapvető kérdéssel találja magát szembe minden tehetséges ember, s ebben a fenyegetettségben bizony felőrlődik a gyenge személyiség. 

Tóth Vera a nagykorúság küszöbén, több mint tíz éve nyerte a Megasztár első szériáját. A "gyár" bedarálta, majd kiköpte, s magára hagyta a sztárság kihívásaival, a korabeli média ellen felvértelezetlenül.

A Gyémánt annak a sokéves küzdelemnek a krónikája, amelyet egy kamaszlelkű fiatalnak kellett véghezvinnie, hogy kiegyensúlyozott felnőtté válhasson. A könyvben Vera személyes naplóbejegyzései vezetik az olvasót az énekes lelki tusáinak során át. Szép lassan eljuthatunk vele a totális káosztól a harmóniáig. 

Segítséget nyújt eltévedt vándoroknak is, és arra ösztökél, hogy a jól kitaposott helyett a járatlan utat válasszuk, mert bár néha fájdalommal, harcokkal van kikövezve, az út végén ott a jutalom: a gyémánt, amelyet egy látszólag érdektelen kődarabból sikerült csiszolni....

Az ember egy esti séta közben szeret bekukucskálni kivilágított ablakokon, meglesni egy-egy pillanatot más emberek életéből, éppen csak annyi ideig, amíg elhalad az ablakuk előtt.  Tóth Vera kitárta ezt az ablakot nekünk, és ő maga invitált, hogy gyertek nézzetek be hozzám, ismerjetek meg, nézzétek meg milyenek a hétköznapjaim, lássátok milyen vagyok. Láttatni engedte élete egy szakaszát, jót és rosszat egyaránt. Elmesélte a versenyt, a küzdelmet, a barátságot, majd a csillogást. Mesélt szereplésekről, kapcsolatokról, amiket "naív kislányként" élt át és folytatott a legvégsőkig, sokkal tovább, mint kellett volna. Mint mindenki, ő is az igazi szerelmet kereste a kapcsolataiban, de legtöbbször nem találta. Kihasználták és ő hagyta. 

Nehezen bírta a média nyomását, a pletykalapokban megjelent megalapozatlan híreket. A stresszbe, a kimerültségbe belebetegedett. Elért egy olyan állapotba, amikor már nem tudta szeretni magát, félresiklott az élete.  Hosszú ideig tartott nála ez az agyrém,  sokáig volt lent a mélyben, próbáltam megérteni, hogy miért nem tud már véget vetni ennek az eszement belső szenvedésnek. Elutasította a családját, nem akart embereket látni és csak egyre mélyebbre süllyedt a saját maga teremtette, lelki pokolban. 

Tetszett az ezoterikus gondolkodásmódja, a hite Istenben, az angyalokban, és önmagában. Kritikus volt önmagával szemben, beismerte a hibáit, amikre úgy gondolta szükség van, mert mindegyikből tanult. Sokszor megtépázták önbizalmát, de ő mindig felállt. 

Tisztelem a bátorságát ezért a kitárulkozásért, amely mindamellett, hogy kielégíti az emberek kíváncsiságát, gyógyító könyv is. Nemcsak saját magán segített azzal, hogy  megírta ezt a könyvet, hanem hasonló sorsú embertársain is kíván segíteni. Elmondja, hogyan küzdött meg a gonosszal, és miként építi magát újjá, hogy ismét - boldog - embernek érezhesse magát.

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak! 

Bea

Gwenda Bond: Lány a kötélen

A tizenhat éves Jules Maroni álma, hogy kötéltáncos édesapja nyomdokaiba léphessen a magasban. A Repülő Garciák jelenléte azonban könnyen keresztülhúzhatja a lány számításait. A rivális Maronik és a Garciák ugyanis hosszú évtizedek óta esküdt ellenségként kerülik egymást...

Jules azonban nem hajlandó tudomásul venni a családi drámát, és csakis a drótkötélre összpontosít. De amikor felfedez egy pávatollat - egy hírhedt balszerencsét hozó tárgyat - a jelmezén, kis híján elveszíti az egyensúlyát. Miközben egyre több titokzatos, balszerencsét hordózó talizmán bukkan fel a színen, Jules rájön, nincs más választása:, segítséget kell elfogadnia, mégpedig a legváratlanabb forrásból: Remy Garciától, aki mellesleg a Cirque legjobb légtornásza.

De mitől óvja annyira a nagyanyja a lányt? Mit tartogatnak Jules számára a Nagy Arkánum lapjai? Meg lehet-e változtatni előre megírt sorsunkat?

Atyavilág! Én most azonnal összepakolok és beállok egy cirkuszba....mondjuk állatgondozónak, mert máshoz nem igazán értenék.

Mindig is vonzott és teljesen elvarázsolt a cirkuszok színes világa, szóval ez a könyv most telitalálat volt számomra.

A legkorábbi cirkuszhoz kapcsolódó emlékem egy sok-sok évvel ezelőtt készült polaroid fotó, amin egy turbános férfi, Anya, a tesóm Bence, és én éppen egy krokodilt tapicskolunk. Tavaly is elmentünk egy Sopronban letáborozó cirkuszba, természetesen azért, hogy kisöcsémet, Tituszt is elvigyük egyszer, de én is nagyon izgatottan vártam az előadást, még az sem szegte kedvem, hogy Titi a fél előadás alatt duzzogott, mert nem rohantunk egyből vattacukorért. A lényeg, hogy én nagyon élveztem, mind az öreg hölgy produkcióját, aki elképesztő mennyiségű kis uszkárt varázsolt elő a szoknyája alól, mind a sötét hajú lányok különböző légtornász gyakorlatait, akik hol mexikói, hol indiai ring lányokként lettek felkonferálva.

Ez a könyv a cirkuszmániámat maximálisan kielégitette, de szerintem a kevésbé cirkusz rajongókat is teljesen elvarázsolná.

Jules Maroni személyében egy talpraesett, rendkívül elbűvölő kötéltáncos főhősnőt ismerhetünk meg. Hozzá jön még a kötéltánc királya címet méltán viselő apa, az orosz származású, gyönyörű műlovarnő anya, és a volt cirkuszcsillag, régi filmsztárokat megszégyenítő megjelenésű nagymama. Aztán van még a szépen lassan kibontakozó romantikus szál egy trapézművész ifjú Rómeó segédletével, szivarozó bohócok, régi babonák, egy csipet varázslat, és az elképesztő magasságokban kifeszített drótkötélen egy szál napernyővel sétáló lány. Kérdem én, mi kell még? :) Nagyon sajnáltam, amikor a végére értem a könyvnek, szívesen olvastam volna még tovább és tovább és tovább....

A kötélen sétálós részeknél jobban izgultam, mint bármelyik thrillernél mostanában, alig bírtam kordában tartani a szememet, nehogy belelessen a következő oldal történéseibe, a könyv végén lévő kötéltánc finálénál pedig szabályosan tövig rágtam a körmöm a nagy izgalomban.

A törénetbe Jules nyomozását végigkísérő finom misztikum engem is elbűvölt, és persze a kötéltánc izgalmai mellett, az a bizonyos rejtély felderítése is nagyon hajtott olvasás közben.

Nagyon köszönöm Gwenda Bondnak, hogy megteremtett nekem egy cirkuszt,  aminek olvasás közben én is a tagja lehettem.

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Zsófi

Moskát Anita: Horgonyhely

Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét.

A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. 

Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha minél előbb teherbe esik. 

Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert - ez pedig az egész világukat felforgathatja.

Először is még így az értékelésem előtt leszögezném, hogy (számomra is ismeretlen okokból) nem szoktam fantasyket olvasni. De elhatároztam, hogy nyitottabb leszek a különböző műfajokra, így került a kezembe a Horgonyhely is.

Mit is mondjak, nem gondoltam volna, hogy egy nők uralta világ ilyen kegyetlen is lehet.... :)

Nagyon megviselt a könyv kegyetlen, nyers világa, még napokig a hatása alatt voltam, a befejezése után is. A földevéstől pedig már egyenesen rosszul voltam. Ám ezeket a heves érzéseket semmiképp sem negatívumként említeném, hanem épp ellenkezőleg, ezek mind a könyv erősségeinek nevezhetők.

Attól függetlenül, hogy borzasztónak és néhol undorítónak találtam az elénk táruló világot, nem mondanám azt a könyvre, hogy nem tetszett. Nagyon jó stílusban volt megírva, és nagyon érzékletesek voltak a leírások is.

A szereplők közül igazából senki sem került igazán közel hozzám, egy kicsit hiányzott nekem egy olyan szereplő, akiért izgulhattam volna.

A végére nekem egy kicsit ellaposodott a történet , kissé elvesztem ebben a számomra még teljesen új fantáziavilágban (azokat a bizonyos gumókat már nem igazán tudtam hova tenni). De a (nem is tudom milyen szavakkal jellemezem:)) befejezés mindenért kárpótolt, én egyáltalán nem erre számítottam...

7,5/10

Zsófi

Curtis Sittenfeld: Sisterland/Ikerország

„Szerinte mindannyian magunk teremtjük a saját valóságunkat, és hogy az igazság végeredményben az, amiben hinni akarunk.”

Kate és Violet már gyerekkorukban tisztában voltak azzal, hogy mások, mint a többiek, és nem csupán azért, mert egypetéjű ikrek. Velük született különleges képességük, egyfajta megérzés, természetfeletti tudás más emberek titkairól és a jövőbeli történésekről.

Még mindig szoros kapcsulatuk ellenére mostanra teljesen más vágányon fut az életük. Vi felvállalva különcségét, hivatásos médiumként tevékenykedik, Kate pedig a kertvárosi háziasszonyok, csendes, hétköznapi életét éli tudós férjével és két kicsi gyerekkel az oldalán.

Amikor az éjszaka közepén  egy kisebb földrengés fölriasztja a családot álmából, Kate élete megállíthatatlanul megindul a változás útján. Vi biztos benne, hogy nemsokára újabb, pusztító földrengés következik és ezt meg is osztja a nyilvánossággal. Kate éppúgy fél attól, hogy ikertestvére jóslata kínos helyzetbe hozza, mint attól, hogy igaznak bizonyul. A katasztrófa kijelölt dátumának közeledtével egyre inkább rákényszerül, hogy őszintén szembenézzen valódi önmagával, minden képességével, meggyőződésével és mindazzal, amit régóta a szőnyeg alá söpört.

Szerintem az ikreket úgy általában körüllengi valamiféle titokzatosság. Vajon tényleg igaz, hogy megéreznek valamit abból, ami a másikkal történik, vagy érzik egymás hangulatát? Ők szeretik, hogy ikrek? Vagy úgy érzik, hogy hátrány éri őket, mert elfeleződik a szüleik szeretete? Jobban szeretik egymást, mint akik, csak simán testvérek? Ezekre a kérdésekre nem tudom a választ (amúgy nagyon érdekel), bár a könyvből alkothattam magamnak egyfajta képet.

Ez a történet a hangulatával fogott meg engem nagyon. Egy lassú, elgondolkodtató,  de mégis olvasmányos és eseményekkel teli könyv volt ez. Mennyi minden múlik egy apró, akár jelentéktelen döntésen, és mennyivel máshogy alakulhat utána az életünk? Rengeteg másféle életet élhetünk, minden csak azon múlik, hogyan döntünk egy adott pillanatban. Mint ahogyan Daisy tizenéves korában a körülmények alakulása miatt úgy döntött, hogy ő nem akarja a különleges képességét, és nem akarja azt az életet élni, amit addig. Középiskolás éveikre családjuk működése széthullott, az iskolában kirekesztettség volt a sorsuk, ezért Daisy főiskolásként elköltözött a családjától, a második nevét használta tovább, így lett belőle Kate. Az ő szemszögéből ismerjük meg történetüket és különleges tulajdonságukat. Míg Kate elnyomta ezt az adottságot magában, Vi kifejezetten erősítette, médiumként tevékenykedett és volt egy lelki Vezetője. Kate megpróbálta a főiskolások átlagos életét élni, barátokkal, barátnőkkel, bulikkal, tanulással, majd férjhez ment Jeremyhez és két gyermekük is született. Nem vett tudomást belső hangjairól, megérzéseiről. Végig éreztem benne ezt a nyomott kettősséget és bár nagyon szimpatikus volt, ahogyan a gyermekeit nevelte, és nagyon szerettem a kapcsolatukat Jeremyvel, végig azt  vártam, hogy elfogadja magát, az adottságát és teljes életet fog élni, tisztába kerül önmagával, rendezi kapcsolatát a testvérével. Szerintem nagyon jó szereplőket sikerült összeraknia az írónőnek, Hank és családjának jelenléte is végig feszültségben tartott, Hank-et becsültem a családban betöltött szerepéért. 

Persze kapott szerepet a földrengés és a jóslat is, de nekem nem erről szólt a könyv. Ezek csak a körülmények voltak, amik megváltoztatták Kate, Vi, és mindenki életét.

A történet inkább arról szólt, hogy mi történik, ha az ember nem vállalja fel önmagát. Jó vagy rossz irányba megy el az élete? És ki tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz? Mert ami jó az egyiknek, az nem biztos, hogy jó a másiknak is. Legfőképpen pedig arról, hogy higgyünk önmagunkban, fogadjuk el magunkat, mert ha el akarjuk nyomni belső énünket, nem hallgatunk a belső hangokra, nem biztos, hogy szeretni fogjuk  azt a világot, amiben élünk, akár egy állandó hiányérzet is kínozhat bennünket, ami nem engedi, hogy teljes legyen az életünk.

A könyvért köszönet a Tarandus Kiadónak! 

10/10

Bea

Rendhagyó bejegyzés: The Tinkers - Goodbye, My Love

A mai rendhagyó bejegyzésben megtudhatjátok/hallgathatjátok, hogy   mit csinál egy könyves blogger, amikor nem olvas.... :)

Végre elkészült a Tinkers első kislemeze, és az első videoklipünk is. Korábban a bemutatkozásunkban már megemlítettem, hogy van egy zenekarunk, ami igazából a családban maradt, ami azt jelenti, hogy az Apukám dobol, én basszusgitározom (egyébként a ritmusgitáros poszt az enyém, csak még nincs basszusgitárosunk) és az öcsém Bence pedig szólógitározik (meg persze énekel), de ő írta a szám zenéjét és a szövegét is. (Szeret még olvasni is, és főzni is kíválóan tud, két ilyen nőszemély (mint Anya és én) mellett pedig elégséges türelemre  is szert tett, kész főnyeremény lesz majd egy lánynak.... :))

Imádjuk a hatvanas évek zenéit, a zenekarral csak hatvanas évekbeli  feldolgozásokat játszottunk, és egy idő után rájöttünk, hogy szívesen játszanánk a "saját" hatvanas évekbeli zenéinket is, hát fogtuk magunkat és megírtunk pár számot.

Íme, itt az eredmény,  reméljük Nektek is tetszeni fog! :)

A Goodbye, My Love megírása az teljesen a Bence érdeme, de a következő két szám szövegének megalkotásában egy kis részt én is vállaltam.

Zsófi 

Stephen King: Újjászületés

Jamie Morton hat éves, amikor új lelkész érkezik a New England-i kisvárosukba. Charlie Jacobs a feleségét és kisfiát is hozza magával. Mindenki szereti őket, Jamie pedig valóságal rajong a fiatal tiszteletesért, aki szórakoztató elektromos kísérletekkel teszi érdekesebbé a heti bibliaórákat. És hogy a titkos elektromosság mi mindenre használható, az akkor derül ki, amikor Jamie bátyja elveszti a hangját, Jacobs pedig egy általa kifejlesztett szerkezettel meggyógyítja.

Az idillnek egy autóbaleset vet véget: a lelkész elveszíti a családját és kifordul önmagából. Nemsokára el is bocsátják, és Jamie azt gondolja, soha többé nem fognak találkozni. Téved. És ahányszor csak útjuk keresztezi egymást, Jacobs a régi filmes zsargon szerint "a változás ügynökének" bizonyul.

A sikeres gitáros és a hajdani lelkipásztor nem szabadulhatnak egymástól. Az elektromos kísérletek egyre ijesztőbbek, Jamie pedig kénytelen közreműködni bennük. Jacobs az élet és a halál közti átjárót keresi. De mi lesz, ha megtalálja? És miért kap egyre sötétebb értelmet ez a titokzatos fogalom: újjászületés?

Stephen King sötét, megrázó regényt ad kezünkbe a függőségről, a fanatizmusról és arról, ami a lét túlsó partján várhat ránk.

Nagy Stephen King rajongónak tartom magam, Anya azonban rádöbbentett, hogy a régi "nagyon Kinges" könyvei közül  még alig olvastam valamit (azért párat már elolvastam). De ami késik, nem múlik. :)

A legelső könyv, amit tőle olvastam pár évvel ezelőtt az a Két Rose volt, csak úgy véletlenszerűen vettem le a polcról, Anya tiszteletbeli (és jó régi....:)) Stephen King könyvei közül. Végül is tetszett és különleges is volt, de az "áttötés" akkor következett be King fronton, amikor elolvastam a 11/22/63 című könyvét is.

Ez a könyv egyszerűen fantasztikus volt, csak úgy végig söpört az egész családon, és mindenkinek nagyon tetszett. Na, innentől kezdve csak úgy faltam a könyveit.

De eme kis kitérő után térjünk is vissza az Újjászületésre.

Hát, jó kis könyv volt...még most is keresgélem a szavakat.

Már rögtön a történet elején szembe találjuk magunkat egy nagyon érdekes, elgondolkodtató és rendkívül provokatív kérdéssel: "Ha van Isten, akkor miért történik ennyi szörnyűség a világban?". Biztos mindenki elgondolkozott már ezen...

Nekem egyből az általános iskolám alsó tagozata jutott eszembe, református iskolába jártam, és hittan órán bizony előfordult, hogy a világra nyitott gyerekekként mi is hasonló kérdésekkel bombáztuk a tanárainkat.

A legeslegkedvencebb részem a könyvben viszont a zenés, zenekaros rész volt.

Jamie a főszereplő, ugyanis gitározott, majd be is állt egy zenekarba ritmusgitárosként. A könyv ezen részei nagyon lázba hoztak, és meg is állapítottam (mondjuk ez már Mr. King más könyvéből is kiderült), hogy Stephen Kinggel nagyon hasonló a zenei ízlésünk, és valószínűleg jól el tudnánk csevegni a hatvanas évek zenéiről.... :)

Yardbirds, Dylan, Beatles, Searchers, Animals, Creedence Clearwater Revival, Van Morrison, Troggs - minden volt, nem győztem a könyvbe rakosgatni a kis jelölő cetlijeimet. Ahogy leírva láttam a számokat egyből megszólaltak a fejemben, egyszerűen imádunk könyvekben olyan zenés idéztekre bukkani, amiket mi is szeretünk.... :)

A történetről nem akarok túl sokat írni és elárulni sem, a fülszöveg már megtette helyettem, nekem nagyon tetszett. Ez az elektromosság téma is teljesen beszippantott, valahogy egy kicsit az X-akták hangulatát is felidézte bennem a könyv (lehet a sátras hittérítés miatt). A befejezés nekem egy kicsit fura volt, és megdöbbentő...de végül is tetszett. Ja, és Jamienek ugyanolyan gitárja volt, mint nekem van. :)

9/10

Egy kis utóirat:

Stephen King az írásról írt könyvének az előszavából tudtam meg már régebben, hogy Mr. Kingnek van egy írókból álló zenekara is (ő ritmus gitározik és néha énekel is), a Rock Bottom Remainders.  És találtam is egy videót, amiben ő énekel, még pedig az egyik kedvenc (és általunk is játszott) számunkat a Suzy Q -t. :)

Zsófi