A Hónap Könyve(i) augusztusban

Ebben a rovatban kiválasztjuk a hónap legjobb könyveit. Főleg olyan könyvek ezek, amiket mind a ketten elolvastunk, azaz annyira tetszett egyikünknek, hogy ajánlotta a másikunknak. :)

Akkol lássuk augusztus könyveit:

1. Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

Az első kérdésem természetesen az volt Anyához, amikor elkezdte olvasni a könyvet, hogy A nagymamám jobb-e mint az Ove. A diplomatikus válasz az volt, hogy más, és nem lehet a kettőt összehasonlítani. Aztán amikor elkezdtem olvasni én is, rájöttem, hogy tényleg felesleges ezt a két fantasztikus könyvet összehasonlítani. 

Nem sokszor szoktam megkönnyezni a könyveket, de a könyv vége felé (igazából egy kicsit hamarabb is, mint a vége felé) el kellett vonulnom egy eldugott, csöndes sarokba, hogy szépen, magamban erősen könnyezve (érzékletesebben: hangosan szipogva, és megállíthatatlanul bőgve) olvashassam végig a könyvet.

Nem vagyok valami nagy könyv újraolvasós fajta sem, de ezt a könyvet bármikor újra tudnám olvasni.

Fredrik Backman szereplőinek sajátossága az, hogy messze nem tökéletes emberek, de aranyszívük van, és képesek megváltozni, bizonyára sokan magunkra is ismerhettünk bennük...

Egyetértek Anyával, ez a könyv számomra is egy LEG-LEG-LEG könyv lett, és legszívesebben minden velem szembe jövő embernek a kezébe nyomnám. /Zsófi/

2. Ron Rash: Serena

Szinte egyhuzamban olvastam el, végig fenntartotta az érdeklődésemet és kíváncsiságomat. Kíváncsi voltam, hogy Serena meddig megy el az őrültségében, és Zsófival egyetértve  arra is kíváncsi lettem volna, hogy miért lett tulajdonképpen ilyen.  De sem róla, sem Pemberton múltjáról nem tudtam meg sokat, de ez is csak azért lehet, mert Serena azt mondta, hogy nem fontos a múlt, csak ami most van. Rachel és gyermeke története csempészett egy kis melegséget a könyvbe, őket is szerettem. De a legnagyobb kedvenceim a favágók  voltak, akik humort, és emberséget vittek a regénybe.  /Bea/

3. Katherine Applegate Ivan, az egyetlen

Jaj nekem, már megint egy torokszorító, papírzsepi igényes könyvecske... Nagyon tetszett ez a könyv, Ivan egy elképesztően nagy szívű művész Gorilla, aki mindent megtesz, hogy betartsa Rubynak a kiselefántnak tett ígéretét. Ez a könyv nem csak gyerekkönyv, amit felnőttek is elolvashatnak, hanem egy könyv, amit minden embernek el kellene olvasnia. Nagyon nagyon tetszett még a könyvben, hogy nem mutatta be gonosznak az embereket sem, mármint úgy értem, hogy a főszereplő gondatlan állattartó Mack sem tűnt elvetemült gazembernek (pedig megérdemelte volna) Ivan szemében. Hálásak lehetünk az állatoknak azért, amiért mindig adnak nekünk egy esélyt. /Zsófi/

És akkor jöjjön  a hónap különdijasa, azaz a Legmegosztóbb olvasmány (ami képes volt arra, hogy a blog két íróját heves szóváltásra késztesse) díjat elnyerő könyv:

4. Andy Weir: A marsi

Anya sokat áradozott erről a könyvről, mások is sokat áradoztak erről a könyvről, így nem tagadom, lehet túl nagy elvárásokkal fogtam a kezembe.

Először is túl sok volt nekem a tudomány, nagyon sok...sosem értettem/szerettem a kémiát még azon az alapszinten sem, mint az eddigi tanulmányaim során találkoztam vele, így egy idő után már el sem olvastam azokat a bekezdéseket amikben túl sok O2, CO2 és társai voltak. Igaz, a történet így is érthető maradt. Hát igen, akkor most következzen a regény története, cselekménye: Mark ezt elb#szta, rájön hogy a Marson fog meghalni, aztán pár oldallal később (nézzenek csak oda...) rájön a megoldásra, aztán pár oldallal később megint elb#assza, és természetesen Mark (aki mindenhez ért...) megint megoldja a problémát, és aztán pár oldallal később én, aki olvassa a könyvet ezt szépen meguntam...

Legjobban az érzések, és az igazi hús-vér emberek hiányoztak nekem. (Zsófi)

A másik oldal:

Ezt most sem hagyhatom szó nélkül, mert ha Mark nem ilyen rátermett és sokmindenhez értő asztronauta lett volna, akkor tényleg meghal az első pár napon, és akkor nincs Mark, nincs történet. Száz másik ilyen könyvet olvastunk már, ahol a főhős meghalhatna már az első-két oldalon, de akkor hogyan tovább...? Miről szólnának a könyvek? És egy ilyen földönkívül marsi kalandból nem is menekülhetne meg akárki, csak egy ilyen mindent tudó, mindenhez értő Mark Watney, még akkor is, ha időnként elb@ssza a dolgokat...:) Ezt a kötekedő hangnemet tehát továbbra is vitatom Zsófi véleményében, mert ő már elkönyvelte a sok O2, CO2 és egyebek megjelenésekor, hogy ez nem annyira tetszik neki, és ilyenkor már csak a hibákat keresi, vagy ha nem is keresi, de mégis megtalálja őket. Mert ha már a könyv nem szórakoztatja, akkor a hibakeresés is lehet szórakoztató.:)

Azt elfogadom, hogy véleménye szerint lehetett volna több érzés, több hús-vér ember a történetben, bár nekem így is tökéletes volt. A tudomány engem nem zavart, de ezt már az értékelésemben is leírtam, valamint Zsófi és Bence az orrom alá dörgölte, hogy én már a Stephen Hawking rövid történetében is költészetként jellemeztem a számomra  érthetetlen tudományt. :-) Szóval a lényeg az, hogy kompromisszum született, amit máskor is alkalmazunk majd, nem muszáj, hogy mindkettőnknek kedvence legyen a hónap könyve!!! Legfeljebb kap egy új címkét, mint ebben az esetben is. :) (Bea)

A Hónap Könyve(i):

Június

Július 

(Az eredeti bejegyezésekért csak kattints a címekre.)