A Hét Bőr
A tükör előtt
Jó nekem!
Ismét három kikapcsoló, megmosolyogtató Janikovszky könyvet olvastam.
A Hét Bőr volt a kedvencem. Valószínűleg azért, mert olyan volt, mintha megelevenedett volna a gyermek-, vagy inkább ifjúkorom. Az úttörő őrsök, az őrsgyűlések, rajdélutánok, iskoladiszkók, a kicsik patronálása, az öregek segítése, a takarékbélyeg-gyűjtés, hulladékgyűjtés a MÉH-be mind-mind olyan ismerős, kedves, nosztalgikus volt. Egy csetlő-botló 7. osztály mindennapjai és kalandjai, ahol az ötleteik, próbálkozásaik mindig reménytelennek látszanak, aztán a végén teljesen jól sülnek el. Nagyon sokat nevettem közben, sajnáltam, amikor vége lett.
(Eszembe jutott még az Alföldi papucs, a diplomata táska, a kék nylon iskolaköpenyem, még valahol a moncsicsi is ott játszott :), a szimat-táskám, amit felváltva hordtam a "dipómmal", az akkori hajam (nagymamám mindig sepergette is a szememből, "jaj, fiam, már megint a szemedbe lóg a hajad!"), a Donald-rágó és még sok más ilyen régi dolog :))
A Jó nekem! a szokásos, cuki, kisgyerek-szemszögből írt történet, vicces, aranyos, mókás, megszokott, illusztrációkkal.
A tükör előtt/Egy kamasz monológja című szösszenet egy kamasz fiú elmélkedése a saját, megcsúnyult külsejéről. Azt azért nem értem, hogy ezt egy önálló kötetben miért kellett kiadni, mert kb. 3 perc, egy gyereknek mondjuk 10, és nekem az illusztrációk sem tetszettek.
„Egy kutyasétáltató néni egyszer csak rámutatott egy lila lányra, aki velünk együtt trógerolt, és kiabálni kezdett, hogy Otília, Otília, inkább zongoráznál, mit szól majd anyád, ha tönkreteszed az ujjaidat?
Ebből szállóige lett, mert olyan jól hangzott, hogy Otília, Otília, inkább zongoráznál. Mikor elfáradtunk, ezzel buzdítottuk egymást, de megmondtuk Otíliának, aki egyébként a Csipisz névre hallgatott, hogy ne vegye a szívére, nem őt cikizzük.”
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése