„A nap, az első tavaszi napok egyike gyönyörűséges fényével és balzsamos levegőjével még engem is fölvidított. Réges-rég halottnak vélt, szelíd és gyönyörteli érzelmek éledtek újra bennem. Félig meglepve ezen érzelmek újdonságától, hagytam, hogy magukkal ragadjanak, majd magányomról és torz voltomról megfeledkezve még boldognak lenni is bátorkodtam. Lágy könnyek harmatozták arcomat, s könnyes szememet hálásan emeltem az áldott nap felé, amely ekkora gyönyörrel ajándékozott meg.”
Rég olvastam már olyan könyvet, amiben ennyire ellenszenves lett volna a főszereplő. Victor Frankenstein egy rendkívül önző, beképzelt alak volt. Egy felelőtlen gyerek, akinek elég pénze van ahhoz, hogy azt játsszon amit akar. És ő Istent szeretett volna játszani, csakhogy mihelyt megalkotta teremtményét, el is ment a kis játékától a kedve, sorsára hagyva így őt.
A magára hagyott lénnyel végig együtt éreztem és nagyon sajnáltam is. Érdekes volt, hogy a kinézetről, a külsejéről az írótól végig nem kaptunk leírást, csak a többi ember, szereplő reagálásból következtethettünk arra, hogy valójában hogy is nézhet ki.
Attól függetlenül, hogy Frankensteint rühelltem egész jó volt olvasni, a Teremtmény fejezeteit kifejezetten szerettem.
8/10
Zsófi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése