Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

Cat Winters könyve az első világháború idején játszódik, Amerikában. Az embereknek nem elég, hogy szembe kell nézniük azzal, hogy talán sosem láthatják újra harcba induló apjukat, testvérüket, szerelmüket, még az áldozatait hatalmas mértékekben szedő spanyol nátha is rettegésben tartja őket. Ebben a zűrzavaros világban marad magára a 16 éves Mary Shelley Black, aki San Diegoba költözik nagynénjéhez Evához. Mary Shelley gyötrődve figyeli, ahogy a kétségbeesett gyászolók összesereglenek a spiritiszta szeánszokon és a szellemfényképészeknél. Ő maga sosem hitt a kísértetekben és a szellemidézésben. A kilátástalanság percei azonban arra kényszerítik, hogy átgondolja addigi felfogását az életéről és a haláláról – első szerelme ugyanis szellemalakban tér vissza hozzá. Mary Shelley pedig nyomozásba kezd, hogy segítsen megnyugvást találni elhunyt kedvesének.

Nagyon érdekes korban játszódott, és még érdekesebb témával, a szellemfotózással foglalkozott a könyv. A képeket (amik a könyvben voltak) egyáltalán nem éreztem hatásvadásznak, erőltetettnek, mint a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei esetében. Sőt nagyon is odaillők, hátborzongatóak voltak. Mary Shelley személyében is egy szimpatikus és talpraesett főhősnőt ismerhettünk meg.

A spanyolt náthát is érdekes volt Mary, a megfertőződéstől rettegő emberek szemszögéből megfigyelni. Olvasás közben szinte már én is éreztem a hagyma szagot, és azt, ahogy a petróleum égeti a torkom, és persze a gézmaszkot az arcom előtt. 

Nem sok ilyen szellemes, túlvilági történetet olvastam még, de szerintem nagyon egyedi és félelmetes volt Mary és Stephen kapcsolata. A történet vége pedig egy izgalmas, váratlan fordulatot is tartogatott még.

Végül is tetszett a könyv, így az értékelésemet megírva magam is meglepődtem hogy ennyire, mert olvasás közben egy kicsit (de tényleg csak egy icipicit :)) sótlanak éreztem, úgy tűnt mintha még hiányozna a történetből valami. De így pár nap távlatából, ezt már (majdnem) el is felejtettem. :)

U.i.: nem szoktam olyan sokat a könyvek borítójával foglalkozni, mert szerintem ha egy könyv jó, akkor lényegtelen, hogy milyen a külseje, ez biztos abból ered, hogy a könyvtárból már sok átkötött könyv került, hozzám, aminek nemhogy a borítója, de már a fülszövege sem volt rajta. (és annak is lehet némi köze a dologhoz, hogy sok szép borítójú könyvel jártam már pórul)  :) Azért tévedés ne essék, én is szeretem a szép borítókat. De ennek a könyvnek egyáltalán nem értettem a borítóját, mit keres rajta egy vörös hajú lány, mikor a könyvben Marynek nem is volt vörös haja. Az eredeti borító sokkal jobban tetszik, azon még Mary pilótaszemüvege is feltűnik. :)

8/10

Zsófi