Nagyon vegyes érzéseim vannak ezzel a könyvel kapcsolatban. Először is megállapítottam, hogy nem nagyon szoktam sci-fiket és a jövőben játszódó könyveket olvasni. Igazából nem is tudom mi ennek az oka, mert az ilyen filmeket egyébként meg nagyon szeretem.
Philip K. Dicktől olvastam már pár novellát és könyvet (amik tetszettek), de ebben ki is merült a sci-fikkel való kapcsolatom. Pár éve itthon mindenki elolvasta Stephenie Meyertől a Burkot, nahát én még azt sem olvastam el (na de majd most!), pedig mindenkinek nagyon tetszett és ajánlották is.
De térjünk vissza a Bezárt elmékre és a vegyes érzéseimre.
Tetszett az, hogy egy gimispuskával kezdődött a könyv, és így ezáltal kaphattunk betekintést az író által kialakított világba, noha én még sok mindent nem értettem meg itt az elején a Haden szindrómáról, menet közben azért helyre került minden.
Egy kicsit röviden a történetről: van ez a Haden szindróma, ami elterjedt szerte a világon, nagyon sok áldozatot szedve. A megbetegedettek ép elméje a saját testük foglyává vált, nem tudott kommunikálni a külvilággal (erről nekem a Ébredések című film jutott az eszembe). Ezen segítettek a különféle kutatások, és az állam által nyújtott támogatások. De míg az Ébredések napjainkban játszódott, ott gyógyszerekkel segítettek az embereknek visszatérni a világba, a Bezárt elmék esetében ezt az agyba ültetett neurális hálókkal oldották meg. Így a Haden szindrómásoknak lehetőségük nyílt egymással és a világgal kommunikálni, vagy akár egy szripióval összekapcsolni az agyukat, és egy robot testben élni a világban. Erről viszont megint egy újabb film jutott az eszembe, mégpedig a Hasonmások című, amiben az emberek szintén az agyukkal irányított robot testben éltek, azzal a két különbséggel, hogy itt a robotok tisztára úgy néztek ki mint az emberek, és nem azért éltek így mert bezáródtak a testükbe, hanem mert örökké fiatalnak és erősnek akartak látszani. Szóval, mikor már két másik történet is eszembe jutott a könyvről, a Hasonmások ráadásul tényleg nagyon hasonlít a Bezárt elmékre, rá kellett jönnöm, hogy nem valami eredeti történet akadt a kezembe.
Ezektől eltekintve, végül is nem volt annyira rossz könyv, főleg aki nem látta a Hasonmásokat. A téma is jó volt, és a kérdések is amiket az író felvetett.
A történet főszereplője Chris Shane hadenes FBI ügynök, aki egy gyilkossági ügyben nyomoz a társával Vann ügynökkel (aki nem hadenes), így nem a jó-rossz zsaru párosunkat kapjuk, hanem szuper-rossz zsaru párosítást. Chris a neurális hálója segítségével másodpercek alatt képes hozzájutni bármilyen nyilvántartáshoz, így gyorsan kiderítheti egy ember személyazonosságát, rekordidő alatt szerezhet információkat, szripiója segítségével lefényképezheti a szobát, felvehet kihallgatásokat stb, egyszóval öröm vele a munka. (erről megint eszembe jutott egy harmadik film is :)) Nyomozásuk során, rájönnek, hogy a gyilkosság egy most bevezetésre kerülő törvénnyel, ami megszüntetné a hadenesek állami támogatását van kapcsolatban. Nem mondom, hogy a könyv végére különösebben összekuszálták volna a szálakat, a bűntények megoldása egyértelmű volt.
Akkor keresek egy kis csomót a kákán: én az egész integrátorkodás szálat erőltettetnek és kidolgozatlanak éreztem, mert mi van ha például azért veszik valakinek kölcsön a testét más emberek, hogy például lefeküdjenek valakivel? Vagy ez megengedett lenne? Hát ilyesfajta kérdéseimre nem kaptam választ.
A másik dolog, hogy például miért csak a hadenesek használhatnak szripiókat, miért ne lenne joguk más mozgásképtelen, vagy egyéb más megbetegedésben szenvedő embereknek is a szripiók használatára? (persze persze csak a hadenesek agya alkalmas a neurális háló beültetésére, de nekem ez is erőltettet)
7/10
Zsófi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése