Kutyás borító, sőt motorozós kutyás :), jó cím, szinte hívogatott az elolvasásra. Kerek egész történet volt, mégsem tudok róla nagyszerűeket írni. Bár a könyv a főszereplőnő, Jane férjének a temetésével kezdődik, amit megpróbált az író mégsem megrázóan tálalni, még némi humort is csempészett bele, amint egyrészt mosolyogtam, másrészt nem tetszett mégsem Jane hozzáállása a férje halálához. Még akkor sem, ha nem szerette már. Ha valamikor szerettél egy embert, akár a múltban is, igenis szomorú vagy, ha meghal. Jane, mintha nem lett volna. Jobban sajnálta a kutyáját, Barnumot, akit a férje halála után vesztett el, szintén rákban. Kihangsúlyozta, hogy míg a férjével „csak” 6 évet élt együtt, Barnum kétszer annyi ideig volt a társa, és őt az utolsó pillanatig szerette, ezért jobban meg is viselte a halála.
Úgy hozza a sors, hogy Jane-nek segítenie kell nagynénjéék panziójában pár hónapig, ezért saját terveit háttérbe kell szorítania. Útban hozzájuk egy parkolóban rátalál Maybe-re, aki egy skótjuhász-keverék kutyus, kocsijába csalogatja, hogy biztonságba helyezze egy menhelyen. Többet nem is akarok a történetből elárulni, bár nagy titkok és túl nagy történések nem voltak benne, egészen aranyos, szerethető könyv lett volna, ha Jane egy kicsit rokonszenvesebb, szerethetőbb, érzelmileg is közelebb hozza hozzánk az író. Így engem nem érintett meg. Nem értettem, hogy miért van kihangsúlyozva, hogy hogyan öltözködik, (néha szinte már slamposan) és hogy a külseje is hagy némi kívánnivalót maga után.(??) Maybe aranyos volt, bár az nem tetszett, miszerint jópofa dolognak állította be a szerző, hogy mindig, mindenkire felugrál, mindegy, hogy éppen sáros vagy kutyaszaros a lába, és aki ezt nem nézte jó szemmel, azt Jane már le is írta magában. Nekünk is vannak kutyáink, soha nem engedjük meg, hogy ránk ugráljanak, mert azért az nem olyan aranyos dolog hosszú távon. Lehet, hogy egy könyvben igen, de a való életben nem. Ez nagyon zavart. Zavartak még az elírások, a logikátlanságok, amiket felfedeztem a könyvben, ez már lehet, hogy nem szerzői, hanem fordítói hiba.
És ha már a „a kákán is csomót keres” állapotban vagyok, nagyon tetszett a borító, és bármilyen kutya van rajta akkor is kikölcsönzöm (mint ahogy a fiam rávilágított), de Barnum, aki meghalt, egy beagle volt, Maybe pedig skótjuhász-keverék, tehát a borítón lévő nagyon aranyos kutyus egyikőjükre sem hasonlít, de ez már tényleg csak kötekedés. :)
„- Hopp, itt egy penny! - Jeffrey lehajolt, hogy felvegye.
Megforgatta kezében a pénzérmét. Nem értem, miért van ettől ennyire meghatva. Talán azt reméli, szerencsét hoz majd a nap további részében? Azt hiszem, ennél rosszabb már úgysem lehet.
- Anyám mindig azt mondta, a talált pénzérme elhunyt szeretteinktől érkező üzenet.
Elneveti magát, de azért zsebreteszi a pénzt. - Egy penny a mennyekből; egy apró jel, egy pénzérme vagy bármilyen, akár váratlan dolog, mind azt tudatja velünk, hogy szerettünk jól van.”
6,5/10
Bea
Már egy jó ideje gyűjtögetjük magunknak a könyvekből a zenés idézeteket. Persze csak a kedvenceinket :). Ha az egyik könyvben találunk egyet, mindig kiírjuk őket egy kis füzetbe. Nagyon jó az ilyen sorokat olvasni a könyvekben, szinte mi is halljuk az említett dalokat, előadók hangját a fejünkben. :)
Zenés idézet:
„Selene egy hátsó asztal felé mutat. Az összekaristolt parkettán mogyoróhéjak hevernek. A mikrofonnál egy countryénekes vonyítja bánatát (nem ismerem őt, mivel a klasszikusokon, Waylon Jenningsen és Johnny Cashen kívül nem hallgatok más countryzenét.)”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése