Egyik kedvenc könyvem Adrey Niffenegger első könyve Az időutazó felesége. Tudtam, hogy a Hollókisasszony nem egy regény, nem is vártam azt tőle, amit egy regénytől.
Egy színházi táncjáték előadásra írta a történetet, és ebben talán meg is tudja mutatni a szépségét, a történet hullámzása, a benne lévő mese váratlan, képtelen fordulatai a táncban talán érvényesülnek, a tánc amúgy sem annyira kézzelfogható és a látványra épül.
Mint könyv, mint mese nem tetszett ez a történet. Azzal még nem volt bajom, hogy a postás beleszeret a hollóba, sőt még azzal sem, hogy feleségül veszi. Végül is a hétfejű sárkány öreganyja is ember/asszony volt a mesékben, a királylány is megcsókolja a békát. Még a Hollókisasszony megszületésével sem volt problémám, de az utána következőket már nem tudtam befogadni. Értem én, hogy a kirekesztettségről, a sehová nem tartozásról, a szabadság utáni vágyról szól, és azt is, hogy Niffeneggernek megszabott szempontjai voltak, mi szerint haladjon a történet, legyen meseszerű, de legyenek benne modern elemek, de akkor is furcsán szőtte bele a plasztikai sebész történetét és az őt imádó fiút, sőt mindkettejük sorsát igen furcsán alakította.
Szóval bele tudom magyarázni a mondanivalót, még azt is mondom, hogy megértem, de nekem mégsem tetszett, kicsit zűrzavaros volt, kicsit morbid, olyan, mint egy sötét, kellemetlen (rossz ?) álom.
Bea
Kíváncsi voltam, mit írtál róla - így megkerestem. :)) Én igazából a végén szembesültem azzal, hogy egy táncjátékhoz készült, addig nem értettem, miért jött létre. A furcsa mesei vonulatokkal se nagyon vagyok jóban (az állat-ember kapcsolatok, félállat emberek születési úton létrejötte), szóval az elengedésig még tetszett is a könyv. Addig olyan plátói volt... Nem tudom. :)) Egy az egyben ugyanazt érzem, amit az utolsó bekezdésedben leírtál.
VálaszTörlésFurcsa egy könyv, az már biztos. :)
Törlés