Hideg, zord időjárás. Ködfelhőbe burkolózó titokzatos alakok, és egy fiatal apáca holtteste a zárda kápolnájában. Tökéletes kezdés egy vérfagyasztó thrillernek.Ha csak azért olvasod ezt, hogy eldöntsd megvedd/elolvasd ezt a könyvet, akkor a válaszom az, hogy igen vedd meg olvasd el. És fejezd be ennek a bejegyzésnek az olvasását! :D
Ha egy izgalmas, hátborzongató, letehetetlen, vérfagyasztó olvasmányra vágysz, akkor A Bűnös tökéletes választás.
Ha úgy nézzük, A Bűnös egy háromrészes sorozat utolsó része (A Sebész, A Tanítvány). De ez a kötet nem kapcsolódik olyan szorosan az első kettőhöz, az előző regények elolvasása nélkül is teljesen érhető.
A történet középpontjában Jane Rizzoli nyomozó, Dr. Maura Isles a patológus, és a gyilkosság áll.
Nekem már a zárda és az apácák említése felkeltette az érdeklődésemet a könyv iránt, és e tekintetben nem is csalódtam benne. Sok szempont alapján véleményem szerint ez a kötet a sorozat legjobbika. Nekem nem gond, ha egy thrillerben nincs romantikus szál, de ha viszont van benne (mert egy csipetnyi szerelem mindent feldob :), akkor már ne legyen elcsépelt, itt ez sem volt az. Kiemelkedő volt a regényben a nyomozás menete. Az előző két részben mondhatni, szinte nem is nyomoztak, csak szövetdarabkákat és hajszálakat találtak, aztán nyakon csípték a bűnöst. Itt több szálon is futottak az események, több gyanúsított is reflektorfénybe került. Nagyon jó volt például az a rész, amikor Rizzoli és Maura a zárda padlásán kutattak a nyomok után. A Patkánynő halálának és a fiatal apáca halála okának az összefonódása is el volt nagyon találva. És azt is bátran kijelenthetjük, hogy ebben a részben nyújtja Jane Rizzoli a legangyalibb arcát (ha használhatjuk rá egyáltalán ezt a jelzőt? :).
Ha valami negatívumot is felakarnék hozni ellene, azt talán a borítója lenne. Ti is biztos jártatok már úgy, hogy a kezetekbe vettetek egy könyvet és a borítóján például egy szőke hajú főhősnő szerepelt, aztán ahogy nekiláttatok az olvasásának, kiderült, hogy a főszereplő hajszíne "fényben olyan akár a csokoládé, éjben pedig mint a sötétség", ez egy kicsit zavaró tud lenni, de azért ezen hamar túlteszi magát az ember. (Mondjuk volt egy olyan eset, amin nem tudtam túltenni magam. Egyszer megnéztem egy régebbi Agatha Christie filmet, amiben Poirotnak határozottan szőke haja volt, és a legendás bajusza sem volt fekete, csak a feje volt tojás alakú. Ezen sohasem fogom túltenni magam. :)
Ja és azt még bántam, hogy az apáca gyilkosa nem a nappal normális életet élő, éjjel pedig a megbomlott elméjű zárdafőnök asszony vagy a pap volt, de azért így is "jó" volt a befejezése.
(Amit még itt megjegyeznék, az az, hogy az eddig általam elolvasott Tess Gerritsen könyvek végét, én mindig egy kicsit túl hamar befejezettnek éreztem, mindig hiányzott egy utolsó fejezet. A főhősünk nyomoz, kiderít dolgokat, következik a csúcspont, a főhősünk veszélybe kerül, közben persze már tudja ki a gyilkos (meg minden mást is tud), aztán a főhősünk pont kifogyna a szuszból amikor a, megjön az erősítés vagy b,összeszedi minden erejét és kihúzza magát a pácból és bumm vége is a könyvnek. Erre a hiányérzetemre anya megjegyzi, hogy én elég sok regénynél érzem ezt az "még kellett volna egy utolsó fejezet" dolgot, és azt, hogy nem mindenki kíváncsi a szereplők utóéletére. :)
10/9,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése