A gyerekkönyvtárban találtam ezt a könyvet. Tetszetős borító, rengeteg áradozó méltatás az elején, a végén pedig Stephen King ajánlása. Úgy gondoltam, jó könyv lehet.
Elolvastam. Nagyon ellentmondásosak még most is az érzéseim. Nem tetszett, de közben mégis.
Nehezen tudok róla írni, mert érzelmileg nem került hozzám közel egyik szereplő sem. A főszereplő Tecumseh Sparrow Spivet, 12 éves kisfiú, aki egy térképrajzoló zseni. Mindenről térképet rajzol, helyekről, eseményekről, illusztrációkat bogarakról, telefonzsinórról, apja wiskey-ivási szokásáról. Egy bizonyos időpont után minden térképében, illusztrációjában elrejti öccse Layton nevét, akiről a könyv elején még csak annyit tudunk, hogy meghalt. Ahogy haladt a történet, rájöttem, hogy tulajdonképpen az egész könyv arról szól, hogyan dolgozza fel a család ezt a szörnyű tényt, és a könyv végére az is kiderül, hogy mi és hogyan történt. Illetve csak T.S. Spivet gondolataihoz kerülünk közel, és rajta keresztül látjuk a többieket, a gondolataiból tudjuk meg az eseményeket.
A könyv elejével még nem is volt annyira problémám, érdekesnek találtam a térképeket, illusztrációkat, amik a könyv lapjainak szélén helyezkedtek el, egy nyíl jelezte a szövegből, hogy mikor kell azt olvasni, illetve hová tartozik a történésekben. A térképeken kívül néha egészen hosszú szövegrészletek is voltak. Egy idő után azt éreztem, hogy ezek az illusztrációk, szövegek megakasztanak az olvasásban. A történet közepe felé, pedig egyszer csak azt vettem észre, hogy untat a könyv. Úgy gondolom, nincs baj a fantáziámmal, de néha a történet, már olyan volt, amire még én is azt mondtam, hogy ez jó nagy marhaság. A könyv utolsó részét pedig teljesen összecsapottnak éreztem.
A könyv a halál feldolgozásáról szól(hat), arról, hogy egy 12 éves kisfiú hogyan dolgozza fel az öccse halálát. Arról, hogy nem érzi a szülei megbecsülését és szeretetét. Ezt nemcsak ő, én sem éreztem. Nem győzött meg a könyv, nem éreztem át annyira az öccs elvesztését, nem szerettem a szülőket, a lánytestvér teljesen közömbös volt. T.S. Spivet pedig érdekes, különleges, néha kedveltem, legjobban az otthon, tanyájukon töltött időben volt számomra közeli, ahogyan a családját és önmagát bemutatta. Ez a rész volt, amit kedveltem a könyvben, és ez volt, amiért mégis tetszett. De aztán már nem.
Nem értem a dicsérő kritikákat, enyhén szólva is túlzásnak éreztem: "családi románc, szellemes, káprázatos, gyönyörű, hihetetlenül szórakoztató."
Amit igaznak tartok: "nem hasonlít semmihez, kacsgaringózó gondolatmenet, szokatlan hősök, eredeti".
6/10.
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése