Jojo Moyes: Akit elhagytál

A könyv első mondata:

„Ételről álmodtam. Ropogós bagettekről, szűziesen fehér kenyérbéllel, amelyek épp most sültek ki, és még gõzölögnek, és érett sajtokról, ahogy felvágva lassan a tányér széle felé folynak.”

Nem olvastam még az írónõtõl könyvet, most sikerült megkaparintanom a könyvtárban. Szeretem azokat a könyveket (is), amik két idõsíkban játszódnak felváltva, a múlt és jelen váltja egymást. Sokat olvasok, ezért felüdülés, mikor olyan könyv kerül a kezembe, amit a „letehetetlen” kategóriába sorolok. Ez olyan könyv volt. Szerettem az 1916-ban Franciaországban játszódó eseményeket, magával ragadott Sophie, a fõszereplõ lány lénye, a francia emberek, a hétköznapi emberek láthatatlan ellenállása a falut megszálló német katonákkal szemben.
Nehezemre esett átállni a 90 évvel késõbbi, Londonban játszódó eseményekre, szereplõkre. Mindkét idõsíkban fontos szerepet játszik az „Akit elhagytál” címû festmény, és lassan a jelenbe  beleszövõdött a múlt, a múlt emberei, eseményei, és akkor már teljesen tetszett a jelenkori események láncolata is. Jól váltogatta az írónõ a múlt és jelen történéseinek leírását, a múlt szereplõit a jelenben élõkkel, és már sokszor észre sem vettem, hogy most a múltban vagy jelenben vagyok. Mindvégig fontos szerepet játszott a festmény, a festményen szereplõ francia lány Sophie, szerelem és fájdalom szövi át a könyvet, szerettem olvasni nagyon. A vége is kerek egész. Néha jó eltûnõdni egy „befejezetlennek tûnõ” könyv végén, hogyan is oldanám meg én, de éppen annyira tudom értékelni, amikor az író fejezi be a könyvet.   /10/10 pont/

Bea